Dunaújváros, 2013. január-május (2. évfolyam, 1-8. szám)

2013-01-17 / 1. szám

Helytörténet DUNAÚJVÁROS KÉTHETENTE MEGJELENŐ KÖZÉLETI LAPJA II. évfolyam/1. szám , 2013. január 17., csütörtök Alapkő „időkapszulával”: az új kórházi szárny építéskezdésén „Köszönöm a kórház menedzsment­jének, külön a projektmenedzser­nek azt az áldozatkész munkát, amit másfél év alatt végeztek. Kívánom Önöknek, hogy ez a program megva­lósuljon határidőn belül.” E szavak­kal zárta mondandóját dr. Dorkota Lajos Fejér megyei kormánymegbí­zott a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház új technológiai tömbje alapkő-elhelyezési ünnepségén. Méltatásából természetesen nem maradt ki a város vezetése és a pol­gármester sem. Általános tanulság­ként állította példaként, hogy akkor lehet sikeres egy város, amennyiben vezetői mindent megtesznek annak érdekében, hogy fejlődni tudjanak. A polgármester irányításával jól ér­vényesül ez Dunaújvárosban. Dr. Dorkota Lajos nemcsak a pil­lanat nagyszerűségét ecsetelte, szólt arról is, hogy voltak hullámvölgyek a dunaújvárosi kórház életében, amikor félteni kellett önállóságát is, mert felröppentek nagyobb egység­be való beolvasztási elképzelések. Dunaújváros kórháza ma nemcsak a várost, hanem a térséget is kiszol­gálja munkájával. Százhúszezer em­ber veszi igénybe szolgáltatásait 25 településről, de két speciális terüle­ten, a mozgásszervi rehabilitáció és a diabetológia esetében 45 település lakosságát látja el ez a kórház. Ünnepi beszédének további ré­szében kitért arra is, hogy a majd 4 milliárd forint értékű kórházfej­lesztésen túl 2 milliárdhoz közelít a belváros (Városháza tér és környé­ke) felújítása, az 1 milliárd forintot biztosított a kormány Dunaújváros löszpart-stabilizálására. A három (Folytatás a 3. oldalon.) * *V* ' ^ 1 » <• i * » 1 *■ ; * V •• ' ** 4«, .­­ . . jr y* ^ • 1 •• •• a fi Újévi koszonto „Mindenik embernek a lelkében dal van, És a saját lelkét hallja minden dalban, És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek." (Babits Mihály: Második ének) Tisztelt Dunaújvárosi Polgárok! A január hagyományosan a számvetés, a jövőbetekin­tés, egyszóval az újrakezdés ideje. Az új esztendő kezdetén mindannyiunk számára le­hetőség nyílik arra, hogy végiggondoljuk az elmúlt évünk sikereit és kudarcait, majd kitűzzük azon célja­inkat, amelyek meghatározzák az előttünk álló tizenkét hónapot. Az új év új feladatok elé állít mindannyiunkat, és tu­dom, hogy céljaink eléréséhez a korábbinál is konokabb elszántság, erősebb hit és nagyobb állhatatosság szük­séges. Közösségünk, szűkebb hazánk szellemi és anyagi gyarapodásáért felelősséget érző emberekre mindennél nagyobb szüksége van most városunknak, valamint egyetértésen alapuló erkölcsi talapzatra, amely napi küzdelmeink során biztos támaszunk lehet. Olyan közösséget, olyan várost kell teremtenünk, amelynek polgárai megad­ják egymásnak a tiszteletet, ahol fontos a jó szó és a jó szomszédság, közös a jö­vőnkért viselt felelősség. Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgárait tisztelettel és szeretettel köszöntöm az új esztendőben! Cserna Gábor polgármester Sajtóközlemény A www.dunaujvaros.com olda­lon 2013. január 14-én megje­lent, az „Az egymilliárdos játsz­ma” című videóban valótlanul jelent meg, hogy a videó készítő­je a Dunaújvárosi Főiskola által biztosított eszközökkel forgatta anyagát. A videó készítője a főiskola esz­közeit jogosulatlanul használta fel, a videót szakmai kontroll nélkül, ma­gánszemélyként készítette, ráadásul felsőoktatási intézményünket ezzel kedvezőtlen színben tüntette fel. Az összeállítás tartalmára vonatkozóan felelősség kizárólag a videó készítőjét és a dunaujvaros.com szerkesztősé­gét terheli. Az intézményünk észlelés után azonnal eltávolíttatta a főiskolá­ra vonatkozó utalásokat. Az újságírói szakmai etikai alap­elvek áthágása miatt a Dunaújvárosi Főiskola mindenben elhatárolódik a készített produktumtól. Petrik Anett kommunikációs központ vezető Dunaújváros, 2013. január 15. A Dunaújvárosi Főiskoláról szóló írásunk a 4. oldalon található „Drága Gyula bácsi! Három unoka, két dédunoka... És 95 esztendő! Isten éltesse és tartsa meg még a gondviselés, ahogy megirigyelhetően tart meg mindenkit a mosolya!” — röviden ennyivel köszöntötte dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott és Gombos István Dunaújváros alpolgármes­tere Korsoveczki Gyulát, ibrányi születésű nyugdíjast, aki 1995 óta él Dunaújvárosban. Aztán persze még hosszas és szíves beszélgetésbe is ele­gyedtek, hiszen régóta ismerik egymást a kormánymegbízottal, aki maga is csodálkozott, hogy Gyula bácsi olyan gyorsan és erőteljesen fújta el a gyertyáit a tortáján, hogy fényképezni nem volt ideje a jelenlévőknek az 1918. január 1-én született urat... Dunaújváros MJV önkormányzata még két szépkorút köszönthe­tett januárban, Lövei Józsefet, aki 90. életévét töltötte be, valamint Panker Istvánnét (Pulai Rozáliát), aki szintén 90. születésnapját ünnepelhette...

Next