Dunaújváros, 2014. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-10 / 1. szám

DUNAÚJVÁROS DUNAÚJVÁROS KÖZÉLETI HETILAPJA— III. évfolyam/1. szám • 2014. január 10. ­­réginek már nyoma is Németh Tamás, a Városháza és felújításával foglalko­­ó Swietelsky-Vemépszer­­rabarics Kft. konzorciu­­­mának fő építésvezetője azt meséli, hogy a polgármes­­ti hivatal C szárnya kü­lönleges módon épült, nem alulról támasztották alá, hanem felülről lógatták be a kiugró épületrészt. Ezért most, a bontásnál is ilyen különleges bánásmódot igé­nyelt az épület. A építésvezető végig vezet bennünket az épületen, ahol a már kialakítandó jövőbeni funkcióknak megfelelően mu­tatja, hol, milyen helyiség ala­kul ki: el- és leválasztható nagy terem lesz majd a régi szín­házterem helyett, megközelí­tőleg 280 ülőhellyel, ideköltö­zik az anyakönyvi hivatal, itt lesznek az esküvők, de lehető­ség lesz konferenciák és kon­certek megrendelzésére is. Folytatás a 3. oldalon: Alig van Étti. ■600 millió forint a stadionra \ Kormány a Nemzeti Sadionfejlesztési Program vábbi intézkedéseiről ho­­ott határozatot az év vé­­én. A programba 2014-ben ekerült a Dunaújvárosi rádión is 600 millió forint­tal. Csütörtökön tárgyalt a kormányhatározat végre­hajtásáról Cserna Gábor polgármester a Nemzeti Sportintézettel. A 600 mil­lió forintból a pálya világí­tását, a pályatest kicserélé­sét és a beléptető rendszer kialakítását végzik el, ezál­tal alkalmas lesz a sportin­gatlan NBI-es mérkőzések lebonyolítására. A stadionunk befejezésé­nek ez az első üteme, a tel­jes befejezés több lépcsőben valósul majd meg. Városunk feladata a teljes rekonstruk­ciós terv elkészíttetése, a költségvetés összeállítása, s ezt követően lehet a továb­bi forrásokra pályázni. Az első baba Fekete Dominik az idei év első újszülöttje város­unkban. A kisfiú 2014. január elsején 11 óra 20 perckor 58 centiméterrel és 4500 gramm súllyal jött a világra.­­ Szülei már­­ nagyon várták érkezését. Karbantartás Január 9-22. között szü­netel a vetítés a Dózsa Mozicentrumban, ugyan­is átvizsgálják, javítják a filmszínház kiszolgáló egy­ségeit, fűtés­­rendszerét is.­1. Honosítás Tavaly december 5-én tette le a magyar állam­polgársági esküt az ötszá­zezredik külhoni magyar. Az év elején városunkban 3-an tették le az állampolgár­ságot.­­ 9. oldal Aura Februárban lesz a be­mutatója Bernáth Zsolt dunaújvárosi rendező legújabb filmjé­nek. A történet négy tini ka­landjáról szól. oldal 12. Adomány Több mint 500 karácsonyi ajándékcsomagot sike­rült összeállítani a rá­szoruló gyerekeknek. Az akció fénypontja a dec­ember 21-i átadás volt a moziban, ahol ingyenes film­nézés is várta a gyerekeket. Te. oldal

Next