Dunaújváros, 2016. július-december (5. évfolyam, 26-50. szám)

2016-11-11 / 45. szám

KÖZÉLET Varga Zoltán 1962-ben költözött Dunaújvárosba Kilencven esztendős A kilencvenedik születésnap­ját ünnepelhette októberben Varga Zoltán. A dunaújvá­rosi szépkorút ez alkalom­ból Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármes­ter köszöntötte fel az önkor­mányzat nevében. Varga Zoltán 1926. októ­ber 21-én született. A család Rigácsról Balatonfűzfőre köl­tözött, és már 16 évesen el­kezdett dolgozni az ottani pa­pírgyárban. Zoli bácsi 1962- ben érkeztek Dunaújvárosba, innentől 25 évet dolgozott a helyi papírgyárban, 1986-ban ment nyugdíjba. Feleségével két gyermeket neveltek fel. Korábban szívesen jártak a baracsi telkükre, szerette a kerti munkákat. Három uno­ka és három dédunoka színe­síti a hétköznapjait. Szépkorú lett Viola Istvánná Hatvankét év a házasok Immár Viola Istvánné is a dunaújvárosi szépkorúak tá­borát erősíti, hiszen ezen a héten betöltötte a kilencvene­dik életévét Gombos István alpolgármester köszöntötte őt születésnapja alkalmából az önkormányzat nevében. Ilona néni 1926. november 4-én született. A négy polgá­ri elvégzését követően varr­ni tanult. 1950-től 1956-ig az Irodagép Vállalatnál dol­gozott. Nyugdíjazásáig szá­mos fővárosi munkahelyen dolgozot. Férjével 1954-ben házasodtak össze, immár 62 éve boldog házasok. 1994- ben költöztek a városba, és nagyon szeretnek itt élni. Férjét idén márciusban kö­szöntötte az önkormányzat a kilencvenedik születésnapja alkalmából. 2016. NOVEMBER 11. Várkonyi Balázs Sztahanov a hazugsággyárból Nem volt könnyű felismerni. Az igazat megvallva, első­re nem is sikerült. A közösségi portálon bukkant rám, üzenetet küldött, fotót is mellékelt. Nézegettem a képet - de sok idő eltelt, jócskán megváltozhatott. Csak a képhez fűzött magyarázat emlékeztetett arra a régvolt tragikus eseményre, amit tizennyolc évvel ezelőtt elbe­szélt nekem. Egy szomorú történet, egy tragédia részle­tei bontakoztak ki. Az egyik szereplő az unokatestvére volt. Gyerekkoruk óta jóban-rosszban együtt voltak, aztán ő egy nap magára maradt. Gyászolta rokonát. De mi is történt akkor...? 1998-at írtunk. Február volt. Egy budai építkezésen eldőlt egy toronydaru. Kőnehezéke mintha parittyából vágódna ki, úgy szállt a levegőben. Tonnányi vas zuhant alá. Az odarohanók vérbe borult embereket találtak. Kettőnek a testéből már az élet is elszállt. Munkások voltak. Építők. Halálukat nem követte olyan túláradó részvétsajtó, mint a pénzemberét, aki épp akkortájt lett maffialeszá­molás áldozata. Miért is lett volna nagy visszhangja az ő esetüknek, hisz a munkások nem az alvilágon osztozkodtak másokkal, csak a napi roboton. Azért még soha nem tülekedik a tömeg. De az ő esetükben is leszámolás volt: a fogyó idő számolt le a túlhajszolt, kimerült emberekkel. A szerencsétlen építőmunkások megkapták az utolsó üzenetet a halálosztó vastól. Az üzenetben az állt, hogy nem kell nekik tovább a pénzt hajszolni, hétvégén is túlórázni, azon dühöngeni, hogy 1994 óta a vis­­­szatért szocializmus háromszoros gázolajárat hozott, majdnem ezerforintos disznóhúst, meg a fűtőgáz és az áramdíj három-négyszeres emelkedését, és rég nem lá­tott inflációt. Az a másik életvég, a megölt nagymenőé egészen mást üzent: azt, hogy az alvilági piacot néha bizony újra felosztják. Azokban az években példák sorát kaphattuk erről. A szerencsétlenül járt építőmunkások esetéről írtam ak­kor - több részlet, hogy viseltek-e védőeszközt, hogy melyik karmantyú oldott el, hogy milyen csavar pattant szét, egy idő után ismert lett, de mindez aligha vezetett el a lényeghez. Azt az unokatestvér elbeszélése világította meg. A munkavezető - egy személyben politikai aktivista - azt sulykolta az embereibe, hogy hajtani kell, „jó arcot” kell mutatni a választás előtt az „övéiknek”. Vagyis a saját karrierje ügyét keverte a napi tennivalókkal. A hajcsárt a háta mögött Sztahanovnak titulálták. Ha nincs a rohamtempó, nem dől fel a daru? Nem lehet tudni. De az ötvenes évek erőltetett munkaverseny-di­­vatjáról is tudjuk, hogy az olykor áldozatokat követelt. A híres szovjet bányász, Alekszej Sztahanov nevével fémjelzett mozgalom egy hazugságon alapult. A legendás vájár csak úgy ontotta a rekordokat. Volt, hogy 7 tonna helyett 227 tonna szenet fejtett ki egy műszak alatt. A norma harminckétszeresét! Csakhogy - ezt titkolták - egy egész brigád dolgozott a keze alá. Sztahanov végső soron a balos propaganda hazugsággyárának terméke volt. Csalódottan, alkoholistaként halt meg. Kár a tehetséges, szorgalmas bányászért. És valamennyi áldozatért. W______________________________J

Next