Dunaújváros, 2019. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
2019-02-01 / 4. szám
MOZAIK Árokba hajtott autójával Közlekedési balesethez kértek rendőri segítséget még múlt pénteken délelőtt Iváncsa külterületére. Egy 83 éves férfi Beloiannisz irányába közlekedett Daewoo típusú kocsijával, amikor a megváltozott útviszonyok miatt elveszítette uralmát az autója felett, és a vízelvezető árokba hajtott. A sofőr a balesetben könnyebben sérült. Vádemelés A sárbogárdi rendőrök vádemelést javasolnak egy 27 éves szlovák állampolgárságú férfi ellen, kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt. Oskar M. tavaly július 29-én Igaron, az OZORA fesztiválon simítózáras tasakokba csomagolt szürkés-barnás színű növényi törmeléket, kábítószergyanús fehér port és kristályszerű anyagot kínált eladásra. A rendőrök a férfit őrizetbe vették, a kábítószergyanús anyagot a férfinál lévő 400 euro készpénzzel együtt lefoglalták. Nem is ülhetett volna a volán mögé Körzeti megbízottak január 24-én délután Előszálláson ellenőriztek egy Opel típusú kocsit és annak vezetőjét. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a helyi férfit korábban a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a járművezetéstől eltiltotta, ezért az egyenruhások elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították. Wass Albert maraton Városunk is évek óta kapcsolódik a Wass Albert felolvasó maratonhoz. A kezdeményezéshez a világ minden tájáról jelentkeznek csoportok, akik vállalják, hogy Wass Albert és más magyar szerzők műveiből olvasnak fel egy adott napon. Az idei rendezvény február 23-án 10 és 18 óra között lesz a József Attila Könyvtárban. Várják azon vállalkozó kedvű személyek jelentkezését (a kásás.babi@ t gmail.com email címen vagy a (30) 332- 3720-as telefonszámon), akik szívesen felolvasnának a programon. Mindent a családok megsegítéséért Egyre több kisgyermekes család életét könnyíti meg a gyed extra és 2010 óta több mint duplájára emelkedett a gyed maximális összege - nyilatkozta az öt éve bevezetett gyed extra eredményéről Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Összegzése szerint a gyed maximális összege a sorozatos minimálbéremelésekkel együtt mára több mint a duplájára emelkedett 2010-hez viszonyítva, így egyre jobban segíti a kisgyermekes családok megélhetését. A gyed extrának köszönhetően pedig több pénz marad a családoknál, hiszen az édesanya munkajövedelme mellett is jogosult a gyedre, a testvér gyed pedig azt is lehetővé tette, hogy megmaradjon a gyermek után járó ellátás akkor is, ha újabb gyermek születik. A januári minimálbéremeléssel a gyed maximális összege újabb nyolc százalékkal, 208 600 forintra nőtt, a diplomás gyed összege pedig alapképzés esetén 104 300 forintra, mesterképzés esetén 136 500 forintra nőtt. Bővülő külkapcsolatok Jiangsu tartomány négy tagú delegációját fogadta a Dunaújvárosi Egyetem vezetése január 18-án. A kínai küldöttség Perkáta önkormányzatának meghívására érkezett Magyarországra. A látogatás keretében megtekintették az egyetem campusát, tájékozódtak a felvételi eljárásról, ösztöndíj lehetőségekről, az itt tanuló kínai hallgatók oktatásáról. A Dunaújvárosi Egyetemen jelenleg közel kétszáz külföldi hallgató folytatja tanulmányait, jelentős részük Kínából érkezett. 2019. FEBRUÁR 1. Iskolanyitogató A Petőfi Sándor Általános Iskola is elindítja azt a programsorozatát, melynek elsődleges célja, hogy a leendő elsősök és szüleik megismerhessék az intézményt, az iskola kínálta lehetőségeket. A sorozat első állomása február 4-én 16 órakor lesz. Sok a lakástűz Országosan már hétszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat ebben az évben. Huszonnégy eset áldozatot is követelt, csak az elmúlt hétvégén öt ember halt meg lakástűzben. A katasztrófavédelem statisztikai adatai szerint januárban eddig átlagosan óránként keletkezett egy lakástűz Magyarországon. A legtöbb lakástűz egy-két négyzetméteres, azonban naponta három-négy otthon semmisül meg az emberi gondatlanságra visszavezethető tüzek miatt. A hónap közepén Székesfehérváron, egy öreghegyi családi házban a füstérzékelőnek köszönhetően nem történt sérülés és nagyobb anyagi kár. A körülbelül kétszáz négyzetméteres épület pincéje gyulladt ki, kis területen berendezési tárgyak és elektromos gépek égtek. A családi házban tartózkodók és a szomszédok is a beépített füstérzékelő riasztására figyeltek fel, ezután vették észre, hogy a pincéből füst szivárgott. A szomszédok értesítették a tűzoltókat, a lakók megkezdték a tűz oltását. A lángokat a megyeszékhely hivatásos tűzoltói elfojtották. OAeOTJOSÙT