Sztálinváros, 1955 (6. évfolyam, 1-103. szám)

1955-05-24 / 41. szám

2 SZTÁLINTAR08 cA e­szmadia Sándor András színművének ősbemutatója a b­artók Ilóra Kulturh­ázban Drámaíról és előadó együttes,s avatott a Pentelei csizmadia szom­bat esti bemutatója. Két regény, egy­ film, több jelentős elbeszélés után most a színház közönsége elé lépett Sándor András. Dunapentele hősi múltjának egy részletét dolgozta fel: Szórád­ Márton, felkelő zsellér törté­netet. A mű első — novella — for­májában a Nyugtalan ember című kötetben jelent meg 1954-ben. Meg­formálása, hű környezet és majdnem hibátlan jellemrajza kitűnő elbeszé­léssé teszik, egyik legjobb a kötet írása közül. Az egész cselekmény: Dunapentele elnyomói s jobbágyai­nak lázadása az urak ellen, a jogokért való küzdelem igen sok drámai lehetőséget hordoznak ma­gukban. a történés sok-sok érdekes részletei és alakot s ezek összessége szinte kínáltak a művet drámai fel­dolgozásra. Sikerült-e az elbeszélés megrázó erejét, sodrát kifejezésre­­ in­gatni a színpadon? Olyan érzéseket vallott-e ki a nézőből, mint olvasáskor a no­vella? Feldolgozásának, szerkezetének szembeszökő hibái ellenére is azt kell mondanunk, hogy sikerült. A szom­­­bat esti közönség ezt érezte, azért köszönte forró részvételével, mossa­ az előadást. Cselek­ménye röviden a következő, 1800-as évek eleje. Mint mindenütt az országban. Dunapentesen is vi­gasztalan a nyomorult zsellérség helyzete. Hatalmas adók, robot, éh­ség a részük. Hetedik gyermekének halála adja meg Szóród Mártonnak az elhatározást, hogy a nép között lappangó tüzet lángra gyújtsa és a felkelő zsellérség élén földet, a ter­hek mérséklését követelje az uraktól. Mozgalmukat leverik és Szóród Már­ton, a hús csi­ madiamester a várme­gyeház börtönébe kerül. Sok év múl­tán, kiszabadulása után —— az 1840-as év elején — a dunapentelei táboro­­záskor elsőnek jelentkezik nemzet­őrnek, Kosuth katonájának, s pél­dája nyomán a falu egész férfilakos­sága. Íme a történet, melyet a Szlálin Vasmű Központi Művészegyüttese, Sztálinváros legjobb színjátszói segít­ségével bemutatott. Az egész város érdeklődésétől kí­sérve próbálták a darabot a színé­szek, régtől, a koratéli hónapoktól kezdve májusig. Közel öthónapos munka utáni munka, nehéz esték újrakezdések, szakadatlan küzdelem a mostoha körülményekkel, szerep­pel, állandó próbaterem hiányával. Ezek eredménye az előadás. Igaz, hogy bőséges, gazdag eredménye. Mert lehet-e jobban jutalmazni szí­nészt, mint az­ai, hogy a függöny elé hívják újra és újra. van-e a tapsnál kifejezőbb hála? Az első felvonás első perceinek döbbent, nehéz csendje, a nyomorú­ságos barlanglakás levegőtlenségének kitűnően érzékeltetett hatása megra­gadja a nézőt. És Szóród Márton be­­lépésének pillanatától kezdve nem is engedi el a közönség érdeklődését. A főszerepet, Szóród Mártont, Xa­­­áry Gyula játszotta. Zavarban va­gyunk a bírálatnál: alakításának ér­tékelésekor komoly színészek telje­sítménye kínálkozik mértékül — de ezt a mércét nem alkalmazhatjuk a darab többi szereplőinél. Címszere­pében mint­ az együttes legtehetsé­gesebb tagja mutatkozott be. A töb­bi szereplők közül a legjobbak is csak megközelítették és helyenként érték el figurájukat: ő végig Szór­id Márton volt, a dunapentelei csizma­diamester. így érezte a közönség is, amikor nyíltszíni tapssal jutalma­zott egy-egy monológot, sőt néha mozdulatokat, mondatokat is. Átélt, kifejező játékával indulatokra gyúj­totta, magával ragadta, megkönnyez­­tette a közönséget. Alakításának úgy­szólván minden részlete hibátlan volt, kivéve azokat a pontokat, amelyek­nél a mű színpadi hibái teszik bi­zonytalanná a szereplőt. Elsősorban az, hogy végig, az első pillanattól kezdve forrponton van. Vele együtt a közönség sem pihen: Szórád Már­ton indulatai izzásban vannak gyer­meke temetése után, a temetési pa­szitán, a falu elöljárósága előtt — s ha lehet, még jobban, még fehéreb­ben izzanak a tömegjelenetek alatt, a törvények felolvasásakor. Az utol­só felvonásban sincs enyhülés, ott belső tűz feszíti, emészti a rokkant testet. Játéka olyan erőteljes, kifejezési módja annyira széles és átfogó, hogy az ábrázolt hős minden jellemvoná­sát majdnem tökéletesen érzékeltette a nézővel, ő volt a darab és az elő­adás hőse is. Takács Teréz megindítóan játszot­ta Szórád feleségének, örzsének sze­repét. Hitelesnek éreztük a jobbágy­­asszony, a hetedik gyermekét halál­nak adó anya kesémét. Szerepének legnehezebb részét, a beteg asszony utolsó robbanását a felkelés indítá­sára, ura biztatását igen jól oldotta meg. Az áruló Prétsényi Pált Garam­­völgyi István játszotta. Életre keltet­­te szerepében a megalkuvó, társa sorsai iránt érzéketlen, önzően föld­éhes embert, aki míg a többieket gyávaságból, számításból, félelemből elárulja, a maga sírját is ássa: job­bágy, szolga csak a többivel, a nép­pel együtt lehet boldoggá. Nagy meglepetést okozott Székely István paraszt szerepében Kis Elek. Kevés ilyen gonddal, íté­léssel, szeretettel mintázott figura volt a darabban: belépésétől kezdve végig élt és valószerep volt, kitűnően oldotta meg a szerepe-kívánta érze­­lemhullámzás kifejezését. Temérdek indulatul egyesített magában és un­­folta ki alkalmas pillanatokban. Ná­la cseppet sem volt zavaró a fortis­­simóval­ kezdés, mint Szórádnál, az ii szerepe végig magas érzelmekre hangolt. Ilyen is volt. Különösen jó volt a löme­zjelenetekben. Gallay Ferenc hu­szárhadnagy: Pa visa László. Igen nehéz, volt figurá­ját életszerűvé tennie, ugyanis a da­rab fogyatékosságai éppen Gallagból vesznek el igen sokat: hitelességét, jellemét kétségessé teszik és bárminő igyekezetteljes alakítás sem tudja a színmű szerkezeti hibáit feledtetni. Montbach cs. és kir. kamarást Gruber Tibor keltette életre. Magyar­országon, élő, magyar földből élő osz­­trák urat kellett a közönség elé ál­l­­tatnia, ak­i emellett egész, emberi rossztula­jdonság-gyüjtemény is: hiú és önző, kegyetlen, gyáva. Játéka Monsbrich minden tulajdonságából megcsillantott valamit: sikerrel vívta ki a közönség ellenszenvét, gyűlö­letét. Klára, a leánya, a darab legprob­lematikusabb alakja. A szerepet Schimpf Mária játszotta. Halvány és rosszul komponált alak: egészben vé­ve hihetetlen és majdnemhogy semmi keresnivalója sincs a történetben, legalábbis ebben a formájában nincs. S eltekintve az egészbe való illesz­kedéstől, jelleme is a leggyengébben rajzolt mindenük között. Hihetetlen, hogy egy mult század­ eleji osztrák úrikisasszony ilyen csalhatatlan poli­tikai éleslátással, elhatározással és öntudattal rendelkezzék s ezeknek alávesse szerelmét. A szerepen érez­ni, hogy­ üres, nincs igazság, művészi igazság m­ögötte. Schimpl Mária igen sokat birkózott feladatával. Helyen­ként, különösen­, az első felvonásban, amikor még nem derül ki sebben lett honleánysága, szerepét is jóval több erővel alakította. Modrovich Ignác megyei alszolga­­bíró szerepében Hunyady Lászlót láttuk. Akik ismerjük eddigi nhiki­­tásait, bátran mondhatjuk, hogy eb­ben a szerepében mindegyiknél sok­kal jobb volt: a kegyetlen zsarnok közigazgatási tisztviselő, osztrák előtt hajlongó jellemet jól ábrázol­ta, fel­adatának minden részlete gondos és kidolgozott volt s főleg mentes ré­gebbi hibáitól. Szép alakítás volt. A fajtáját rendeletre megtagadó bírót: Tonka Györgyöt. Dienes Sán­dor állította a közönség elé. Azon kevesek közé tartozik, akiknek drá­mai megformálása hibátlan. Tóth Pál községi jegyzőt Csziem Andor játszotta. Az övé is reális, hi­hető szerep s ez hozzájárul az alakí­tás sikeréhez. Kitűnő érzéke van a szolgalelkű jegyző torz vonásainak kiélezésére, magára vonja a néző fi­gyelmével együtt megvetését is. Fekete György egésztelkes jobbágy szerepében sok őszinte érzést gyújt fel a nézőben Őszi Lajos. Erőteljes, jó alakítás Simon Zsírán betyárja. Mint Sobri regényei: indu­latos, robbanó — jobbágyot sohasem bánt és alapjában véve jószívű. Nem az ő bűne, hogy, az igazi káromko­dást helyettesítő hosszú, kanyargós szóáiadat hatástalan, Szórád mellett az utolsó felvonás legjobb teljesítménye Marton Péteré: Fülöp György, dunavecsei jegyző szerepében. Mi még nem láttuk a sztálinvárosi színjátszók között és na­gyon sajnáljuk, hogy nem láttuk. Mozdulatából, beszédéből, alakjánál­­kitűnő megformálásából igazi szín­padi tehetség bontakozik ki. A har­madik felvonás végjelenet előtti ré­szeinek ő a motorja. S akiknek kisebb szerepük volt: Egri Tóth Sándor, Radványi János, Csicsák Józsefné, Dene István, Dancs József, Eperjesi Anna, Farkas György­né, mind a legnagyobb igyekezettel, szeretettel játszottak. Az előadáson nyíltszíni tapsot ka­pott a második felvonás díszlete. Méltán, mert Molnár János díszlet­­tevező és munkatársai mindent el­követtek a siker érdekében. A dísz­letek valóban kifogástalanok voltak. Kitűnő összekötője volt a felvoná­soknak s hangulateleme az egyes ké­peknek Székely Endre zenéje. A Sztálin Vasmű ének- és táncka­rának közreműködése is hozzájárult a darab sikeréhez. S az egész; Pdnczel Pál és Várady György rendezők munkája, akikről helyettünk a mű beszél. * Talán feltönő, hogy nem sokat ki­s­zállunk. Igaz. Csak a jót mondtuk. Mert maga az­ előadás olyan tett, amelyet elsősorban dicséret illet meg, dicsőret illet mindenkit, aki erejének csak parányi részével is hozzájárult a szombati siker kivívásához. Termé­szetesen vannak előadásbeli gyenge­ségek, hibák egyes alakításokban. De erre az előadásra nem ezek a jel­lemzők, hanem az, hogy öthónapos küzdelem után háromfelvonásos da­rab született, ősbemutató, pentelei tárgyú darab bemutatója Sztálinvá­­rosban. Az örömben — jogos öröm­ben ez homályositja el azokat a ki­­fogásolható részeket, amelyeket kifo­gásolunk is — később, ha még min­dig meglesznek. Most ünnepeljük új együttesünket amely •­ Pentelei csizmadia előadá­sával született. Reméljük, hogy ezen­túl többet kapnak a várostól, mint eddig kaptak. Többet érdemelnek gondban, erkölcsi és anyagi segíts ifi­ben, elismerésben. A Pentelei csiz­madiának még sok előadása lesz, Sztálinvárosban, Székesfehérvárott, Budapesten és hisszük, hogy még na­gyon sok helyen az országban. A sztálin­városi közönség - mint a két­­ bemutató előadáson láttuk­ - forró szeretettel és örömmel fogadta Sán­dor Audiás színművét, a lelkes együt­tes előadásában. De nemcsak a sztá­­linvárosiak érdeklődtek és örültek a sikernek: a szakszervezetek, népmű­vészeti intézet, stb. is elküldte képvi­selőit a bemutatóra. A színmű és az együttes megindult útján — a közönség szíve felé. Tamás István 1955. május 24. A segítőkészség légköre jellemezte a tanácstagi beszámolókat A legutóbbi hetekben lezajadtak­ Sztálinvárosban a tanácstagi beszá­molók. Különösen népesek voltak a tanácstagok és a lakosság találkozá­sai a technikumi­ negyedben és az ...-épületeknél. A beszámolókat és a megbeszéléseket az őszinte bírálat és a segítőkészség légköre jellemezte mindenütt. Sok helyütt a lakosság társadalmi munkával is hujlan,dó megmozdulni eev­cev közérdekű pro­bléma megoldására. A Gábor Arci­­uleában — ahol mintegy 120-an vet­tek részt a beszámoló-gyűlésen — Csillag János­né a lakók nevében felajánlotta, hogy elvállalták egy gyermekjátszótér elütését. Egy szomszédos körzet tanácstagja Szilágyi Gyula eljárt a Vasmű Kom­binátnál a szükséges felszerelések miatt. Az Erőmű fiataljai ígéretet is tettek egy teljes játszótéri felszere­lés elkészítésért' Az I.­épületek Liszt Feri­nc-kerti lakói ígéretükhöz híven elvéreztek a lépcsőházak előtti durva tereprende­zést. Hasonlóképpen tettek a tanács­tagi beszámolók után Darabos József és Schmidt József­né körzetében a lakók az Erkel-kert 8— 14-es lép­csőházai előtt teremtettek példás ren­det. Másutt, mint például az Erkel­kor­ 15—17-es lépcsőházaiban a háziasszonyok saját lépcsőhá­zaikat tartják rendben, sőt ha kell, ki is meszelik. A József Attila­ utcai körzetben a felszólalók megdicsérték Gazdag Sándor kohó-fődiszpécsert, aki a há­zuk előtt kikopott, hiányos füvesí­tést pótolta, a virágokat apok­a, lo­csolja. Azóta sokan követik Gazdag Sándor példáját és a József Attil­a­­utca virágágyai, parkjai valóban mindig frissen, üdén pompáznak. Csaknem mindenütt nagy érdeklő­déssel hallgatta a lakosság a város­politikai terv végrehajtásának eddi­gi eredményeiről szóló beszámoló­kat. Nyiri János íóolvasztár az Er­­kel-kert 1—2—:1 lépcsőházuk lakói előtt részletezte a kezdeti lépéseket és bejelentette: I­oev az új feladatok megoldására pól­­várospoliikai terv készül. Beszámolt arról is, hogy a Tanács megoldotta a terv egyik jelentékeny célkitűzését, sikerrel m­egrendezte a Májusi Várárt- és Kiállítást, am­ely több mint­­ 1 millió forintot forgal­mazón s mini­áv 40.000 látogatója vol. A szülök lágy örömmel k­aad­­ták mindenü­tt, hogy a Szalki-szige­­ten már épül és júniusban megnyí­lik a nyári i­ll.öro­l.*l.oi'., ahol peda­gógusok felügyelete alatt tölthetik­­ szabadidejüket a szt.ilinvárosi úttö­rők. Nemsokára megkezdik ugyan­ C'fk­u szigeten a beiver.szer hu­sz­­m­.-teres v­ároa építésit is. A község fejlesztési alap megnö­vekedett bevételeiből két tante­remmel és ioraak-iimmel bőví­tik az óvárosi iskolát. A városi gimnáziumot ui luüviséeben helyezik el. A tanácstagi buszúm­­’ók tudtára adták a lakosságnak azt is, hogy a ti.hb ellátás érdekében új részlegek­kel bővítette a Tanács a Vegyesipari Vállalatot. Szebbe tették s új játé­kokká­, valamint tekepályával bőví­tették a Vidám Parkot. Van haladó­st ..Szépítsük városunkat'' mozgalom terén is, amelybe a dolgozókon kí­vül az­ ottK’ük csoporttai is belekap­csolódtak. A tanácstagi beszámolók város­szerte mélyítették a Tanács és a la­kosság közötti kapcsolatot. a sztálinvárosi Általá­nos GÉP- ÉS FINOMMECHANI­KAI javító v­álla­lat közli, hogy a lakosság jobb ellátása érde­kében kovács és bog­nárműhelyét reggel 6 órától este 10 óráig nyitva tartja. Egy hét a külpolitikában Hétfőtől szerdáig tartott a szovjet ipari funkcionáriusok országos érte­kezlete Moszkvában. Az értekezlet, am­elyen N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov is felszólalt, részletesen megvitatta a szovjet ipar elött álló feladatokat és elvben képet nyúj­­tott a Szovjetunió népgazdaságának hatalmas erejéről. A szovjet­ ipar és különösen a nehézipar fejlődésé­nek üteme többszöröse a vezető ka­pitalista országokénak és az­ összes ipari termelés idén mintegy 80 szá­zalékkal lesz­ magasabb, mint volt 1950-ben. Az ipari munka termelé­kenysége egy negyedszázad leforgá­sa alatt több mint a hatszorosára emelkedett. Pacafiún arányokban fejlődik a szovjet mezőgazdaság is. A szemestermények vetésterülete két év alatt 10,5 millió hektárral nö­vekedett. Egyedül a búzaterület nö­vekedése megközelíti a 12 millió hektárt, ami jóval meghaladja Ma­gyarország egész, mezőgazdasági művelés alatt álló területét. N. Sz. Hruscsov felszólalásában a nemzetközi helyzet kérdéseivel is foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy az osztrák kérdés megoldása, amelyet a Szovjetunió kezdeményezett, lé­nyeges hozzájárulás a béke megszi­lárdításához. ..Európa és a világ békéjének legkövetkezetesebb har­cosai vagyunk és azok is mara­dunk" — mondotta, majd kifejtette, hogy a nemzetközi feszültség eny­hítése szempontjából nagy jelentősé­gű a Szovjetunió és Jugoszlávia kor­mányküldöttségeinek küszöbönálló belgrádi találkozása. A szovjet nép küldöttsége őszinte szándékokkal és tiszta szívvel megy Jugoszláviába. . Szilárd meggyőződésünk — mon­dotta N. Sz. Hruscsov —, hogy Ju­goszlávia és a Szovjetunió népeinek, amelyek évszázados barátsági ha­gyományokra tekinthetnek vissza és amelyek nem egy ízben harcoltak együtt a közös ellenség ellen, olyan népeknek, amelyeknek közös célki­tűzéseik vannak a jobb jövőért, a boldog életért vívott harcban — ezeknek a népeknek szilárd alapjuk van a széleskörű és sokoldalú CBV áll működésre." Ötvenöt évvel ezelőtt a genovai kikötő munkássága hatnapos általá­nos sztrájkkal vívta ki a szakszer­vezet számára a munkaközvetítési jogot. A kiköt­őm­u­nk­ás­ok most 120 napig tartó sztrájkharccal védték meg ezt a jogukat. ..Kemény küz­delmük azzal a tanulsággal szolgált az olasz munkásosztály számára hogy egységgel és harci szellemmel meg lehet akadályozni a munkaadók és az őket támogató kormány ön­kényes­kedéseit" — mondotta a ge­novai győzelemről Di Vittorio, a CGIL (az Olasz Általános Szakszer­vezeti Szövetség) főtitkára. A genovai sztrájk, amelyet a mun­kaadók legkülönfélébb fenyegetései és a rendőrség megújuló brutális tá­madásai ellenére vittek győzelemre, az olasz dolgozók szolidaritásának hatalmas megnyilvánulása volt. Az ország távoli vidékeiről érkeztek „szolidartás-karavá­tok" élelmiszer­re), pénzzel. Egy sienai parasztas­­­szony, mikor átadta megyéjének adományait, kijelentette: „Ne mond­jatok köszönetet, mert nekünk kell megköszönnünk azt a bátorságot, azt az erőt, melyet harcotokban ta­­fjúsítotok. Genova ma az olasz de­mokrácia védelméért folyó harc egyik előretolt állása." A sztrájko­lók gyermekei részére napközi ott­hont nyitottak, s a gyermekeket a város kiskereskedői ingyen élelmez­ték. Genova ipari üzemeinek mun­kásai és más kikötők dolgozói is többször sztrájkba léptek a harc támogatására. A sztrájktörésre fel­fogadott munkanélküliek is megta­gadták a munkába állást, amikor­­ megtudták, milyen aljas feladatra akarják szegődtetni őket. Az elmúlt héten az olasz és a nemzetközi közvélemény felháboro­dással értesült arról, hogy Szocilia szigetén állati kegyetlenséggel meg­gyilkoltak egy szakszervezeti akti­vistát, aki a környék parasztjainak földosztási harcát vezette. De a kö­zelmúlt nagy sztrájkjai és most a 120 napos genovai csata győzelme azt bizonyítja, hogy az olasz dolgo­zókat semmiféle "terrorakcióval sem lehet megfélemlíteni a szabadságjo­gokért vívott nagy harcukban. Francia Észak-Afrikában, különö­sen Algírban, a helyzet változatlanul igen feszült. A francia kormány el­határozta, hogy az Algírban állomá­sozó katonai erők létszámát 60.000- r­ől 100.000 főre emeli, minthogy az eddig odaküldött csapatokkal nem tudta biztosítani a francia gyarma­tosítók uralmát. Soustelln algíri, fő­­­kormányzó sajtónyilatkozatában kénytelen volt beismerni, hogy úgy­szólván naponta újabb és újabb ös­­­sze­üt­közések­re kerül sor. „A meg­­erősítések lényegesek — —, de még nem vagyok mondotta bizonyos abban, hogy elegendők lesznek-e." Az algíri nép jogos követeléseiért harcol, az északafrikai szabadság­harcosokat azonban egyáltalában nem félemlítik meg a francia kor­mány sorozatos terrorintézkedései. A tüntetések, sztrájkok, f­egyveres tá­madások Algírban és Marokkóban egyaránt napirenden vannak. A l­­rt'01'intézkedések alkalmazása ellen egymást­­ érik a tiltakozások magában Franciaországban is. Pén­­teken a Szajna megyei vas- és fém­munkások szakszervezetének vezető­sége tiltakozott az algíri meelorió intézkedések ellen. Erélyes tiltako­zást jelentett be a megtorló politika alkalmazása ellen a közművek dol­gozóinak szakszervezete is. * Kedden mondott le a holland kor­­mány, a kormányválságot azonban a hét végéig sem sikerült megoldani. Ennek az a magyarázata, hogy az elmúlt időben erősen kiéleződtek az ellentétek a kormánykoalícióban részt vevő pártok között. A Holland Kommunista Párt poli­tikai bizottsága nyilatkozatot tett közzé, amely kifejti, hogy a holland kormányzópártok közötti ellentétek elsősorban a nemzetközi helyzettel vannak összefüggésben. A párt olyan kormány alakítását követeli, amely síkraszál majd az atomfegyver be­tiltásáért és követelni fogja. hoev a holland hadsereg utasítsa el az atom­fegyver alkalmazását. A holland kor­mány eddigi amerikai politikája ugyanis állandóan fokozza azt a ve­szélyt, hoev Hollandia atomháború­ba sodródik. A politikai bizottság hangsúlyozza,­ hogy a holland nép túlnyomó többsége ellenzi ezt a po­litikát és hogy a kommunista párt parlamenti csoportba kész segíteni egy olyan kormány megalakítását, amely békesze­rető politikát folytat és vissza tudja verni a reakció tá­madásait. Zeneestiül fejeződtek be a Kulturális Seregszemle bemutatói A DISz Kulturális Seregszemléjére benevezett énekesek és hangszerszó­­listák zene­esten mutatták be tudá­sukat. Szép számmal vettek részt a zene­esten a zeneiskola növendékei is. Az énekesek közül lányok szerepeltek itt, különösen a de a fiúk­­ között is volt több tehetséges fia­tal. A legjobb zongoristának a gimna­zista Póda Anikó bizonyult, míg tangóharmonikán Heiner Károly, a Kohászati Technikum növendéke játszott kitűnően. Megcsillantotta tu­dását Fór­is Ferenc is hegedűn. A Kulturális Seregszemle zeni­estjét nagy lelkesedéssel fogadta a közönség. Az est több új zenei te­hetségre hívta fel a bírálóbizottság­ban résztvevő zenei szakemberek fi­gyelmét.

Next