Dunapentelei Hirlap - Sztálinvárosi Hírlap, 1957 (2. évfolyam, 1-100. szám)

1957-01-05 / 1. szám

2. oldal Azonnal m­eg kell szü­ntelni a síkos járda balesetveszélyét! Számos panasz hangzott el és sok kisebb-nagyobb baleset történt az utóbbi napokban Dunapentelén, mert a járdák síkosak és kevés helyen gondoskodtak a megfagyott hó elta­karításáról, vagy a járdák sakkozá­sáról. Csodálatos és érthetetlen ez a hanyagság és nemtörődömség. A jégréteggel borított járdákon bukdá­csolnak a járókelők és a házfelügye­lők egy része egyszerűen tudomásul veszi, hogy a járdák majdnem jár­hatatlanok és azzal sem törődnek, ha kor, vagy lábtörás jelzi felelőtlen magatartásukat. Sehol az országban nem tűrnék el ezt a lelkiismeretlenséget. A ház­­felügyelőknek elemi kötelességük, hogy a rájuk bízott ház előtti terü­letet rendben tartsák. Lapát, csá­kány, salak, vagy fűrészpor van elég, csak úgy látszik egyes házfel­ügyelők felelősségérzete hiányzik. Kár is volna vitatkozni afelett, hogy a járdáról való gondoskodás, ellen­őrzés kihez, melyik szervhez tarto­zik. Akár az Ingatlankezelő Válla­lathoz, akár más szervhez tartozik, de végső fokon kétségkívül a Városi Tanács VKG Osztályának a felada­ta, hogy sürgősen rendet teremtsen az életveszélyes, síkos járdák terüle­tén. Máris szomorú balesetkrónika bi­zonyítja, hogy a gondatlanságnak milyen súlyos következményei van­nak: Szendrői M­­áriát, Hajek Vilmos­­n­ét, Acsányi Bélánét, Szelem Sán­­dornét a mentők szállították kórház­ba a síkos út okozta sérülések miatt. Rozsnyói József nyílt töréssel került kórházba. Ezeken kívül is sok ki­sebb-nagyobb zúzódással, sérülések­kel járt a tükörsima járda elmu­lasztott karbantartása. A legerélyesebb intézkedéssel kell biztosítani a járókelők testi épségét és a rendőrség, karhatalom tagjai is lépjenek fel ott, ahol balesetveszé­lyes a járda. A legelemibb köteles­ség, hogy a síkos, csúszós járdákon a nyugodt, balesetmentes közlekedés biztosítva legyen. V. A. Negy gyermek grófÉtlansip karácsonyfatüzet okozott Csütörtökön délelőtt Dunapentele belvárosában, a Beloiannisz­ utca 6 számú ház egyik második emeleti lakásába tűzoltásra hívták a tűzoltó­kat. Az utcaablakon sűrű füst tört ki, majd a lángok is kicsaptak. A második emeleti lakásban, Baji Ferenc erőműi diszpécser lakásában négy kisgyermek tartózkodott. Játék közben meggyújtották a karácsonyfa gyertyáit. A fa tüzet fogott, majd lángra lobbant a rolló és a függöny is. De ekkorra már a tűzoltók meg­érkeztek, s megfékezték a tűz tova­terjedését. A gyermekek közül egyik sem sé­rült meg. Mi történik önkényesen lakásaikkal • Állandó szóbeszéd tárgya Duna­pentelén, hogy mi lesz a sorsa azok­nak a lakásoknak, melyeknek főbér­­lői külföldre távoztak? Azonkívül mi lesz azokkal a lakásokkal, amelyeket egyes személyek önkényesen foglal­tak el? Dunapentelén szép számmal van­nak olyan dolgozók, akik évek óta, megszakítás nélkül itt végzik mun­kájukat, családjaik is itt élnek. Első­sorban ezeknek van jogcímük arra, hogy évek után megfelelő lakáshoz jussanak és családjukat is rendes környezetben helyezzék el. Sajnos nemcsak itt, hanem a fővárosban is valósággal divattá vált, hogy a meg­üresedett lakásokba úgyszólván órák alatt költöztek be hatósági engedély, hozzájárulás nélkül. Budapesten már megkezdődött ezeknek az önkénye­sen elfoglalt lakásoknak a felülvizs­gálása és az illetéktelenül beköltö­zötteket felszólítják, hogy záros ha­táridőn belül hagyják el az elfoglalt lakást. Amennyiben ez nem történ­ne meg, úgy a karhatalom segítségét veszik igénybe. Hasonló erélyes eljárásra van szükség Dunapentelén is, annál is inkább, mert vannak még olyan dol­gozók, akik a régi, bürokratikus ren­delkezések miatt a mai napia nem jutottak megfelelő lakáshoz. Váro­sunkban is megtörtént a jogtalanul elfoglalt lakások összeírása és ha­sonló intézkedéseket kell h­ozni Du­­napentelén is, mint a fővárosban, a jogtalan lakásfoglalókkal szemben. fiz elm­últ évb­en 255 házasságot Hitelt Az 1956-os esztendő utolsó házas­ságát vasárnap délelőtt kötötték meg a Városi Tanács anyakönyvvezetője előtt. A házasulandók sorát Schlei­­nig Henriik és Soós Erzsike zárták be. A fiatal házaspár életkora összesen 39 esztendő. Az anyakönyvvezetőség kimutatása szerint az elmúlt évben összesen 255 házasságot kötöttek. 1155 újszülött 1956-ban A dunapenteli anyakönyvi hivatal az elmúlt 1956-os esztendőben össze­sen 1155 újszülöttet anyakönyvezett. Az újszülöttek száma azonos az 1955-ös esztendő születési számaival, illetve ü-cal kevesebb. Az 1956-os év utolsó hónapjában 611 születést je­lentettek be az anyakönyvezetősé­­gen. DUNAPENTELEI HÍRLAP^ 1957. január 5. Szilveszter - záróra nélkül... Szilveszter éj! Nevedhez jó hangu­lat, mámoros, boldog emlékek fűződ­nek. O­ly búcsúztató órák, hogy ro­hantok az új év felé, még felocsúd­ni sincs idő, már itt az új esztendő! Öh, milyen hamar elszalad ez a pár boldog, könnyű óra... Rohan az idő, nemsokára vége az évnek és minden­ki örömmel készülődik az új év mél­tó fogadtatására. Lássuk hát, kinek hogy sikerült jól mulatni Szilveszter éjszakáján. Lapner Ferencné — akivel ma reg­gel találkoztam — kedvesen számol be ,,szilveszterezésükről“. Várakozásunkon felül sikerült! Már-már azt hittük, hogy nem is lesz semmiféle ital, mert a pálinkát egyi­künk sem szereti és csak azt lehetett kapni. Végül az utolsó pillanatban szerzett a férjem bort. Éjfél közeled­tével a meglepetés is az asztalra ke­rült. Elég jól sikerült csokoládés tor­tát készítettem, vendégeink pedig bol­dogan kínálgatták a magukkal hozott illatos rumot. A hangulat természete­sen egyre jobb lett és a rádióból su­gárzó táncdalokra vidáman láncra perdültünk. Éjfélkor az ünnepélyes ,,boldog újéves!" köszöntés után kár­tyáztunk és közben szorgalmasan fo­gyasztottuk a jóízű bort. Sok-sok ne­vetés, vidámság és az újesztendőbe vetett reménység jegyében telt el a mi szerény szilveszterünk — fejezi be mosolyogva Lámpárné a visszaemlé­kezéstől még most is vidáman csillo­gó szemekkel. * Nem volt hiány jókedvben és vá­logatottan jókedvű társaságban B.-ék­­nél sem. Finom vacsora, sok-sok ital a sok-sok inni és mulatni szerető ven­dégek számára. Ők már korábban kezdték az óesztendő búcsúztatását, mint ahogyan az általában „szokás“. Már délután 5 órakor hiánytalanul összejött a társaság egy kis „bemele­­gítőre". Sikerülhetett ez a bemelegí­tés, mert este 11 órakor már a köz­ismerten „józan“ János bácsi is bá­­lyos egyszerűséggel hangját jó neki­eresztve énekelte: „Mi-mi-mi,­mi mo­zog a zöldlevelű­ bokorban...“ De éj­fél felé akadt a vendégek között olyan is, aki jóízű alvással tüntetett. Amikor nagyhirtelen felébredt, ae­kor nagyhirtelen három felébredt, le­hajtott ugyancsak hirtelen három pohárkával. A negyedikkel m­íir r köszöntötte leghangosabban az új esz­­­tendőt: „Légy üdvözölve az Úrnak 1957-es, reményteljes esztendeje!" — kiáltotta harsány hangon, aminek természetes következménye volt, hogy az ötödik pohárral is le kellett hajtania, mert kiszáradt a torka. Voltak olyanok, akik a nedű isteni hatása alatt irodalomszeretetüket és tudásukat egy percig sem tudták tit­kolni és egy szék tetejéről, el-elcsuk­­ló hangon szavalni kezdtek. Mit sem törődtek azzal a csekélységnél, hogy senki sem figyel művészi előadásuk­ra és a széken továbbra is egyensú­lyozva magukat, elérzékenyülve üvöl­tötték a számukra legszebb verseket Ady, Petőfi, Arany és Villon után szabadon... Nem volt hiány ebben a társaság­ban táncoló párokban sem, akik vi­szont az összes mulatozók között a legveszélyesebbeknek mutatkoztak, különös tekintettel a harmadik eme­lettől lefelé lakók részére. Ezért vi­szont senki sem hibáztatható, csupán a XX. században oly nagy kedvvel űzött modern táncfigurák a bűnösek. Feltételezhető, hogy egy-egy bájos menüett és francia négyes táncolása­kor Kovácsék, akiket rossz sorsuk a második emeleten a táncoló’z lábai alá helyezett lakóknak, nem, „imád­kozták“ volna végig az éjszakát, ag­gódó tekintetükkel többízben a men­­­nyezetet bámulva. Annak a háznak építőit — amely már egy földrengést és egy ilyen táncos éjszakát egy­ és ugyanazon évben kibírt — csak hála­teli áldás kísérheti érte útjain. Kivilágos virradatig daloltunk, tán­coltunk, egyszóval igen jó hangulat­ban voltunk — fejezte be színes tá­jékoztatóját kedves ismerősünk N. Gábor, akinek bűnéül csak az az egy róható fel a „nagykönyvbe“, hogy nem nálunk, hanem B.-éknál töltötte a Szilvesztert. Csak négyesben, de ugyancsak jól szórakoztak Szabadiék is. Amikor el­érkezett az idő, minden jóval „mi szemnek, s szájnak ingere“, felhur­­colkodtak barátaikhoz a következő emeletre, ami végeredményben nem is egy olyan nagy távolság. Hőseink csak visszafelé jövet, úgy hajnali 4 óra tájban tapasztalhatták ennek el­lenkezőjét. P.-éknél szíves fogadta­tás és „előivászat“ után sikerült meg­alapozni a további vidám jó hangula­tot. Vicc­mesélés, táncolás, vidám kártyázás közben telt el az a rövid idő, ami még az óesztendőnek birto­kában volt. Az ünnepélyes mélyhan­gú 12 óraütés után felcsendül az ez­­évben is oly sokat szenvedett népünk nemzeti imádsága: a Himnusz. Megil­­letődve és nem szégyelve meghatott­ságukat, némán álltak. Szomorú, tra­gikus évet búcsúztattak. Ezt mind­annyian tudták. És ebben a tudatban az évek őrségváltására megérkezett friss, fiatal év első perceiben talán még soha ilyen szívből nem köszön­tötték egymást és nemzetünket, mint akkor. Nagyon boldog, szerencsés új esztendőt kívánunk“­ Kigyúltak a villanyok és mint minden születést, 1957-es évünk születését is további méltó ünnepléssel fogadták mind a négyen. A hangulat tetőfokára hágott, amikor a „férfitársadalom" (kettőjük közül az egyik) női ruhákat öltve le­tipegett barátja karján az utcára, hogy az első járókelőknek boldog új esztendőt köszöntsön. Elképzelhető annak a már nem éppen biztos léptű fiatalembernek hallatlan csodálkozá­sa e furcsa újévköszöntők láttán. Ne­kem nehéz elképzelni e komikus és vidám jelenetet, mivel szemtanúja voltam e jelenetnek és ezt megelő­zően — férjem nem éppen a legcsino­­sabb — ,,nővé változásának“ is. Úgy érzem, e kis történeteken ke­resztül is ízelítőt kaptunk a Szilvesz­ter éji jó hangulatból. E szilveszteri éj­szakán újra bebizonyosodott, hogy az örök remény és egy jobb jövőbe ve­tett szilárd bizakodás kíséri most is nevünket egy újabb, reméljük boldo­gabb esztendő felé. Sz-né Elfogták a két délivárosi rak­ot Az ünnepek előtti napokban rablótámadás történt a Délivá­rosban. Laczkó János idősebb gyá­­rimunkás a Déliváros Dalos utca 9 sz. barakkban — ahol bort mértek — megj­­’ent és megivott egy liter bort majd néhány liter bort fizetett a szo­bában lévő férfiaknak és nőknek. Hangos mulatozás kezdődött, amely­nek a karhatalmi járőr vetett véget. Laczkó János ezután hazafelé indult déli városi lakására, útközben azon­ban a Szabadság út sarkán elébe állt két férfi és megállította. Az egyik rákiáltott: — Mit keres ilyen késő éjjel az ut­cán? Laczkó nem válaszolhatott, mert a következő pillanatban az egyik útonálló valami kemény tárg­­­gyal fejbevágta. A megtámadott em­ber összeesett és így találták meg a járókelők. Későbbiek során kiderült, hogy Laczkónak irataival együtt 800 forintját is elrabolták. A dunapentelei rendőrség bűnügyi osztálya bravúros nyomozással 24 óra alatt elfogta a tetteseket. Ezek Bara­nya József és Kovács Emil déli váro­si lakosok. A két rablótámadó elmond­ta, hogy ők is jelen voltak a Dalos ut­cai lakásban, amikor Laczkó bért fi­zetett és látták, hogy pénz van az öreg munkásnál. A járőr beavatkozá­sa után elhagyták a helyiséget, les­ben állottak. A nyomozás megállapí­totta, hogy Baranya a forradalom alatt szabadult ki Kovács Emillel együtt, miután mindketten lopás, be­törés és súlyos testi sértés miatt le­tartóztatásban voltak. Kiszabadulá­suk óta nem dolgoztak, különféle bűncselekményeket követtek el. A két rablótámadót átadták az ügyészség­nek. Sze­ged Karácsony napjának délelőttjén Szegeden sétáltam, örültem az újra látott kedves városnak és a régi, vidám barátoknak. A „Korzó“ vidám sétálók — többnyire fiatalok —, hangjától volt hangos. A színház a ,,Lili bárónő“ felújításával szerzett kellemes perceket. Elindultam jegyet "sze­rezni, ám a színház előcsarnokában visszariadtam. A pénztár falához szorulva, körülbelül száz ember — férfiak és nők vegyesen — könyökkel és lábbal közelharcot vívott a jegyekért. A már boldog jegytulajdonosok cipőket és kabátgombot nem kímélve próbáltak a tömegből kitörni, miáltal a tömeg a hullámzó tengerhez lett hasonló. Hasizmok­at próbára tevő jelenetek sora játszódott le. Valahol az egymást tipró lábak alatt, a kultúráért laktúrálatlanul viselkedő emberek szégyeneként, töredeztek szét a kabátok gombjai Felülkerekedett jobbik énem. — Emberek — kérdeztem bizakodóan — nem lehetne ezt másképp? Próbáljanak sorba állni! Sajnálatos, hogy a szegediek nem tudnak kul­­túremberhez méltóan viselkedni. Nézzék meg a pestieket, vagy jöjjenek Dunapentelére, ott mindenért szépen sorba állnak, még az újságért is — adtam meg a végső érvet. Reám sem hederítettek. Az utolsók között még nekem is jutott három jegy. Hazafelé menet szinte büszke voltam arra, hogy Dunapentelén dolgozom. Budapest Megindult a sokak által annyira várt 49-es villamos. A Szeged felől befutó vonat utasait szinte kiönti magából a Nyugati Pályaudvar. A 49-es végállomásánál közelharcot vívnak az emberek. Sokan csomagokkal meg­­rakottan indulnának a Kelenföldi Pályaudvar felé. A befutó villamost megrohanják.. Még a­ leszállókat is szinte visszaszorítják, így viselkedik a kiéhezett farkascsorda, ha zsákmányra akad. A Bazilika utáni megállónál idősebb asszony próbált a leszállók helyére felnyomakodni. A peron sarkába szorulva szánakozva néztem igyekezetét, amikor egyszercsak a már fennlévő asszonyt egy fiatal nő kezdte hátulról püfölni utána nyomulva. Szinte a következő pillanatban, az idősebb nő szintén idősebb barátnője avatkozott a kü­zdelem­be. A peronra felérve mindhárman egymás hajának estek pillanatok alatt. A válogatott, egymást becsmérlő szavak szinte röpködtek a l­evegőben, egyenként is elegendőek lennének becsületsértésre, hát még tömörségük-December 30-án este fél hatkor érkeztem vissza Dunapentelére. A leszálló tömeg pillanatok alatt megrohanta az egyetlen IKAHUSZ-t. Fiatalok — csomag nélkül — nyomultak előre mindenkit félre lökve. Gyermekes anyák maradtak le síró gyermekekkel és csomagokkal kezük­ben. Telefonálásunkra még két IKARUSZ-t küldtek ki az állomásra és ismét hasonló jelenetek játszódtak le. Már három IKARUSZ elment, de egy kis gyermek még mindig lemaradt Sírva, fázósan topogott a hóban. Többszöri kérésünkre nagy nehezen kaptunk egy „fakaruszt“ Hogy senki se ne maradjon, negyvenen préselődtünk fel hering módjára. Szeretném megkérdezni a MÁVAUT vezetőit: nem lehetett volna-e másképp? Nem érezték akkor este, mily sűrűn emlegették őket évvégi „jókívánságok" közepette? Másnap dél felé újságot akartam vásárolni. Az Árpád úti újságos bódé felé indultam. Már messziről láttam a hatalmas tömeget. Egyik részük becsületesen sorban állt, egész a Tejbollig, de sokan ismét farka­som módjára viselkedtek. A bódé el­őtt hatalmas tömeg lökdösődött és tiporta egymást az újságért. Hirtelen azt hittem, rosszul látok. Talán ismét szegeden vagyok? Sajnos nem. Dunapentelén láttam ezt a szomorú képet Otthagytam a magáról megfeledkezett tömeget és a Béke téren duna­­penteleiekhez méltó módon vettem meg az újságot Hazafelé elgondolkoztam. Én, aki néhány nappal ezelőtt oly büszkén mondtam Szegeden, hogy a dunapenteleiek minden körülmények között kulturáltan viselkednek, mélységesen szégyeltem magam. Még ma is rej­tély előttem, egyik napról a másikra hogyan süllyedt le az autóbusznál és az Újságosnál levő tömeg a kultúrált élet legalacsonyabb szintjére Kedves dunapentelei dolgozók! Mi lenne, ha az autóbuszra a kis gyermekkel utazó édesanyákat engednénk előre? Mi lenne, ha az autóbusz megállónál és az újságos bódé előtt rende­sen, fegyelmezetten sorba állnánk? i , M­ línT?e­,h,a Penteleteth­ez, emberekhez méltóan, kultúráltan visel­kednénk? Próbáljuk meg! Remélem sikerül! V­árosok­ a 3 emberek­ ben. A peronon lévő férfiak vetettek véget a harcnak, veszekedőket, a fiatal nőt a kocsi belsejébe tessékelve. Elgondolkodtam. — Emberek vagyunk?... De jó lakom.. szétválasztva a hogy Pentelén Munkaszervezés a Vasvári Pál általános isk­oláb­an­­ A Munkás—Paraszt Forradalmi Kormány intézkedései szükségessé tették, hogy az általános iskolákban az idegen nyelvek oktatásának tá­­gabb keretet kell biztosítani. Ennek alapján az iskola vezetősége felmérte a tanulók és szülők ezirányú kí­vánságait, hogy az iskola nagy lét­­számú tanulói részére a jövőben­­ biztosítani tudja az idegen nyelvek tanulását. A legtöbb tanuló a német nyelv oktatását kérte, majd utána az orosz nyelv tanulását. Egyelőre csak az orosz nyelv tanítását tudja biztosítani az iskola vezetősége, mi­vel a német nyelv tanítására nin­csen szakképzett nevelő. Az iskola vezetősége a német nyelv tanítására képzett nevelő igénylésére már meg­tette az előterjesztést. Addig is a fölöslegessé váló órákat a magyar nyelv és a matematika tüzetesebb elsajátítására fordítják a nevelők. A tanulók fegyelme erős javulást mutat. Már december első hetében a mulasztások nem lépték túl a szokott méreteket. Az iskolában működő dolgozók esti tanfolyamain is egyre több hallgató jelenik meg. Az év utolsó hónapjában már tervszerű munka folyt az iskolában. A decem­beri enyhe időjárást arra használta fel a nevelőtestület hogy a Kerté­szeti Vállalattól kipatt 60 darab fa­csemetét az iskola belső és hátsó udvarán a tanulók segítségével el­ültessék. Ezzel a vállalt 50 drb. fa­csemete elültetését 120 százalékban túlteljesítették, mivel az elmúlt év­ben 50 darabot már elültettek. Az előző évi ültetésből mindössze három darab cserzete nem eredt meg. A gondosan és szakszerűen elültetett facsemeték szép fejlődése biztosítani fogja az iskola jövő tanulói részére a szép, árnyas iskolaudvart. Alig­hogy befejeződött a faültetés, a bio­lógiai szakkör vezetője azonnal hoz­zálátott a madarak téli gondozásá­nak előkészítéséhez. Elővette az elő­ző évben készített közös madárete­tőt, melyet a tanulók rendbehoztak, hogy a januári oktatás elrendezése­kor azonnal szolgálatba állíthassák. A nevelők és tanulók jó munkájuk­kal köszöntik az 1957. évet.

Next