Sztálinvárosi Hirlap, 1959 (4. évfolyam, 1-101. szám)

1959-06-30 / 51. szám

VH.dc PROLETÁRJA/, EGYESÜL­JETEK/ SITÁUNVAROS! AZ MSZMP VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG, ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA IV. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM ARA: «0 FILLÉR 1959. JÚNIUS 30., KEDD Mi épül a technikumi negyedben? A HL, IV. Békekölcsön húzása Beszámoló az elmúlt tanévről A kongresszusi munkaverseny első két hónapjának eredményei és tapasztalatai a Vasműben A párt március 6-i határozata kö­telezően írja elő, hogy gyorsítsuk meg hazánkban a szocializmus építését­ A párt határozata nyomán az ország minden üzemében — így a Dunai Vasműben is — hatalmas méretű kongresszusi munkaverseny bontako­zott ki. Számok,amelyek önmagukért beszélnek A kongresszusi verseny első két hónapjának eredményei azt bizonyít­ják, hogy a gyár műszaki, fizikai és adminisztratív dolgozói magukévá tették a kongresszusi munkaverseny célkitűzéseit és erejükhöz mérten segítik is azt. Ha az első két hónap eredményeit összegezzük, láthatjuk, hogy a dolgozók vállalásaikat jelentős mértékben teljesítették, sőt túl is teljesítették. Vegyük sorba a mutatókat. A mosási kihozatal 3,8 százalékos növelésére tettek vállalást a szénelőkészítő dolgozói, ezzel szem­ben 4.8 százalékos kihozatal emelést értek el. A mosott szén többtermelés­re tett vállalásukat 4,430 tonna­­ he­lyett 5,570 tonnára teljesítették. A kokszoló dolgozói a kohókoksz többtermelésben ugyancsak jelentős sikereket értek el. A vállalt 5,800 tonna helyett 7,215 tonnát teljesí­tettek. Hasonlóan szép eredmények születtek a kamragáz, az ammóni­­umszulfát, a nyersbenzol, a tömb­kén termelésének fokozása terén. De elmondhatjuk azt is, hogy az acélnyersvas területén a vállalt 1,340 tonna helyett 1,789 tonnát termel­tek. A kohókoksz megtakarítás ki­­logramm/tonnában a vállalt 30 kiló helyett 75 kilogramm. Az acélgyár­tás kalóriafogyasztás csökkentése ugyancsak szép eredményeket ho­zott.­­Ezek a számok igazolják, hogy a Vasműben kibontakozott munka­verseny élő, eleven erővel hat a termelésre és meghozza eredmé­nyeit. Melyik a legjobb versenyforma ? A munkaverseny fő formája a Vasműben a gazdaságos termelésért moz­galom. Ez a mozgalom célul tűzte ki gazdaságosabb termelés feltételeinek a megteremtését, a termékek minősé­gének állandó emelését és a népgaz­dasági tervek maradéktalan teljesí­tését. Azonban nem csupán ez, az egyedüli versenyforma jött létre a Vasműben, ez inkább gyűjtőfogal­ma a többi versenyformának, hiszen mindegyike a márciusi határozatnak megfelelő célkitűzéseket teljesíti. A kiváló dolgozók mozgalma, az újító mozgalom, a gyárrészlegek közötti verseny, az üzemrészek közötti pá­ros­ verseny, a brigádok közötti ver­seny és a „Szakma Ifjú M­e­s­t­e­re“ címért folyó munkaver­seny egyaránt eredményes és nagyon jól bevált versenyformának bizo­nyult. A „Szocialista Munka­brigád“ cím elnyeréséért folyó ver­seny pedig ugyancsak bebizonyította rövid félév alatt életrevalóságát. Az első pillanatban látszólag na­gyon tarka képet kapunk a Vasmű­ben folyó versenyről és joggal me­rülhet fel a kérdés, vajon nem sok-e ezeknek a versenyformáknak a szá­ma. De a válasz nem késik rá soká. Ezek a formák mind a gazdaságos termelést szolgálják, a dolgozók ön­­tevékenysége alapján bontakoztak ki, versenypontjaik teljesítése konk­­­rét­an lemérhető. MSind­en igyarrétsz­í­leg, illetve üzem az ő sajátságainak legjobban megfelelő versenyformát választ­ja ki magának, amelyikkel a legtöbbet tud tenni a szocializmus építésének meggyorsítá­sáért. A dolgozók magukénak vallják a munkaversenyt Hogy a dolgozók mennyire vallják magukénak a munkaversenyt, men­­nyire tisztában vannak céljával és erejével, ezt nemcsak az magyaráz­za, hogy saját maguk választották a versenyformát, hanem az is, hogy nagy érdeklődéssel kísérik a munka­verseny értékelését és alakulását. Minden termelési tanácskozás hom­lokterében a munkaverseny áll és a viták folyamán a hozzászólók leg­többje a munkaverseny kérdéseivel foglalkozik. Példa erre az első ne­gyedévi termelési tanácskozások le­folyása, ahol 40 brigád jelentette be, hogy ver­senyt indít a Szocialista Munka­­brigád cím elnyeréséért. A kokszoló­ként tartanak gyárrészlegnél heten­munkamegbeszélése­ket s itt két és fél hónap alatt 240 olyan javaslat született, amely a jobb munkamegszervezést segíti elő. A műszaki osztály alig győzi feldol­gozni és megvalósítani a dolgozók legkülönfélébb javaslatait. A karban­tartó gyárrészleg termelési tanácsko­zásain 123 munkás szólalt fel. Ezek többsége a munkaversenyről beszélt és arról, hogy a kibontakoztatást mi­lyen körülmények akadályozzák. Hi­vatkoztak az anyag és szerszámellá­tottság hiányosságaira, a műszaki fel­tételek biztosítására, az üzemen be­lüli szervezettség fokozására. Az erő­műben, ahol kezdetben nehezen in­dult a verseny •— mondván, hogy ők csak annyi áramot termelhetnek, amennyire az országnak szüksége van — ma már négy brigád küzd a „szocialista“ cím elnyeréséért és számos olyan javaslatot tettek, amelyek csökkentik az áram előál­lításának költségeit. Megváltozott a gazdasági vezetők szemlélete A munkaversennyel kapcsolatos kérdésekben több gazdasági, mű­szaki vezető helytelen szem­léletet képviselt. A munka­versenyt másodlagos dolognak tartot­ta, nem tulajdonított neki jelentősé­get. Azonban a kongresszusi munka­versenyben a gazdasági, műszaki ve­zetők szemlélete lényeges változáson ment keresz­tül. Előrehaladásunk egyik fontos té­nyezőjét látják a munkaversenyben és éppen ezért igyekeznek a verseny minden feltételét biztosítani. Minden gyárrészlegnél kidolgozták a legfon­­­tosabb műszaki intézkedéseket, mely hathatós segítséget nyújt a verseny­nek. De számos példát sorolhatnánk, amikor a gazdasági, műszaki veze­tők egy-egy brigád munkájába be­kapcsolódnak, vagy külön műszaki brigádot alakítanak a kongresszusi célkitűzések megvalósítására. A szakszervezet feladatai A szocialista munkaverseny elvi és gyakorlati irányítója a szakszervezet. A szakszervezeti bizottság keretén belül működő műszaki és termelési bizottság már eddig is tevékenyen járult hozzá a munkaverseny kibon­takoztatásához. Létrehoztak egy munkabrigádot, melynek az­ a fel­adata, hogy a dolgozókkal együttmű­ködve feltárja a rejtett tartalékokat, felszínre hozza azokat a lehetősége­ket, amelyek fontosak további előre­haladásunkhoz. Ilyen például az új­fajta tüzeléstechnika kidolgozása az erőműben, melynek célja a salakég­hető csökkentése. A pártszervezetek minden gyár­részlegen belül komoly tevé­kenységet fejtenek ki kongresszusi verseny sikeréért. Tag­a gyűléseken megvitatták a pártszer­vezetek előtt álló feladatokat, minden párttag kötelességévé tet­ték a kommunista példamutatást a munkaversenyben, a KISZ ifjúsági brigádokat alakított és a csepeli pél­da nyomán megindították a Szak­ma Ifjú Mestere mozgalmat. A Szocialista Munkabrigád címért küzdő brigádok bebizonyították életrevalóságukat. A Vasműben jelenleg 120 olyan brigád van, mely a Szocialista Munka­brigád címért harcol. Ez a versenyforma a Martin acélmű gé­pészeti részlegétől indult el és azóta számtalan követője akadt. Ez­ a ver­seny már most bebizonyította életre­valóságát. A mechanikai üzemben ér­tékelték eddigi munkájukat és meg­állapították, hogy a munka megja­vult. Csökkent az igazolatlanul mu­lasztók száma, a dolgozók jobban kihasználják munkaidejüket, jobban takarékoskodnak a szerszámokkal és anyagokkal. Ugyanilyen tapasztala­tok vannak a Martinban és más gyárrészlegeknél is. És ami nagyon lényeges, a politikai, szakmai és a kulturá­lis képzettség emelése ma már ezeknél a brigádoknál az egyik legfőbb igényként jelentkezik. Ami fékezőleg hat A kongresszusi verseny első két hónapjának sikerei azonban nem­­ azt jelentik, hogy most már nincs tenni­valónk. A sok egészséges vonás mel­lett van egy pár olyan mely fékezőleg ható tényező is. Ilyen pél­dául az is, hogy a dolgozók rend­kívül sok értéket jelentő javaslatai­val több eset­ben felelőtlenül és ha­nyagul foglalkoznak. Sokszor az elhangzott javaslatra a műszaki vezetők igyekeznek „k­a­­pásból“ választ adni. Ennek kikü­szöbölésére fokozatosan bevezetik az üzemekben a javaslat könyveket. Nem általános, de főként a kar­bantartó gyárrészleg műszaki veze­tőire jellemző, hogy még mindig fél­nek egy kicsit a verseny kiszélesíté­sétől, mert ez komoly feladatok elé állítja őket a műszaki feltételek biz­tosítása vonalán. Volt a verseny kezdetén olyan vonás is, hogy egyes helyeken a már elért eredményeket tették meg vál­lalásnak. A nagyolvasztónál tapasz­talhattuk, hogy a fajlagos kokszfel­használás csökkentésére tett válla­lásuknál már előzőleg huzamo­sabb ideje azt a szintet, teljesítették amit vállal­tak. A hibák ellenére azonban elmond­hatjuk, hogy munkaverseny mozgal­munk fejlődése egészséges, jól moz­gósítja a gyár dolgozóit a tervek és a gazdasági mutatók teljesítésére, és jelentős szerepe van célkitűzéseink megvalósításában. Időjárásjelentés Esők, zivatarok. A meleg csökken Erősen felhős idő, sok helyen eső, zivatar. Egyelőre mérsékelt változó irányú, később megélénkülő, a Du­nántúlon helyenként erős észak-nyu­gati szél. A meleg csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 18—23 fok között. Távolabbi kilátások: hűvösebb szelesebb idő esőkkel. (MTI) Az általános egészségügyi és szociálpolitikai helyzet a Városi Tanács VB előtt A Városi Tanács V. B. pénteken tárgyalta meg a városi főorvos je­lentése alapján városunk általános egészségügyi és szociálpolitika hely­zetét. Városunk általános egészségügyi és járványügyi helyzete a főorvosi be­számoló szerint kielégítőnek mondható. A gyógyító szolgálatot megnehezíti az a körülmény, nagyon hogy nincs megfelelő befogadó képességű kórházunk. Bár az új, 400 férőhelyes kórház alapozási munkálatait a 26-os Építőipari Vállalat már megkezdte, de annak főépülete a legkedvezőbb esetben is csak 19«zían kerül tető alá. Addig a jelenlegi, 240 ágyas kórházban kell a gyógyító szolgá­latot ellátni. Ez pedig igen szűk, mert ide hozzák a járás és a kör­nyező megyék betegeit is. A kórház ápoltjainak a fele ez­ év első 5 hó­­napjában is vidéki volt. Ez annak a bizonysága, hogy városunk nem­csak ipari, gazadsági, kulturális, ha­nem egészségügyi centrum is. A másik egészségügyi vonatkozású probléma bölcsődéink túlzsúfoltsága. Ennek oka az óvodai férőhelyek hiányával függ össze. Bölcsődéink­ből ugyanis évek óta nem vették és nem veszik át ma sem az óvodáskorú gyermekeket, így következett be az a tarthatatlan helyzet, hogy jelen­leg a 385 bölcsődei gyermekből 214 túl van a bölcsődei korhatáron. Ez­ért szükséges a technikumi kétszer 100 szemé­lyes­ óvoda sürgős megnyitása, hogy ott a korhasadt gyermekeket el lehessen helyezni. Városunk közegészségügyi és jár­ványügyi ellenőrzése rendszeresen folyik. Különös gondot fordítanak a közétkeztetést ellátó konyhák és az élelmiszeripari üzemek közegészség­­ügyi állapotára, ennek ellenére sok kifogás emelhető ezek tisz­­_____ tasága ellen. Ez év tavaszán influenza járvány ütötte fel fejét országszerte Hogy ez nem öltött nálunk komoly mé­reteket, orvosaink derekas munkájá­nak köszönhető. Május végén az­ L-épületekb­en 3 hastífuszos megbetegedés történt. A gondos vizsgálat megállapította, hogy a betegséget vidékről, Bölcskéről hurcolták be. A fertőzés tovaterje­dését fertőtlenítéssel és védőoltással azonnal megakadályozták. A szociálpolitikai aktívahálózat ellenőrzést tartott legutóbb a Radar­ban és megállapította, hogy 105 csa­lád lakik ott tanácsi engedély nél­kül. Ezek illegálisan, vagy az építő­ipar tudtával szivárogtak be. Július hónapban a Déli város ellenőrzésére kerül sor. Ebben az évben nyolc anyának fizettek ki anyasági pénzjutalmat, összesen 9.800 forint értékben. A szociálpolitikai nyilvántartásban szereplő 283 csökkent munkaképes­ségű közül eddig mintegy a felét lá­togatták meg. A rászorultak részére ez évben 45 esetben fizettek ki egy­szeri segélyt. A kifizetett összeg: 11.116 forint. A nyilvántartott 125 hadigondozott közül 73 hadirokkant és 52 hadiözvegy részesült pénzellá­tásban. A V. B. a városi főrvos jelentését néhány felszólalás után elfogadta és tudomásul vette. Balettvizsga a Bartókban (Szilágyi Pál felvétele) J­övőre megünneplik Sztálin város alapításának 10. évfordulóját Jövőre, 1960-ban lesz 10 eszten­deje annak, hogy a régi pentelei fennsíkon építőmunkások serege első szocialista városunk építését meg­kezdte. A város alapításának éves évfordulójáról nagyszabású ün­­­­nepségeken emlékeznek meg. Az ün­nepségek előkészítésével a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a Ha­zafias Népfront Bizottságot bízta meg. A tervek szerint először ös­­szeírják azokat a régi építőmunká­sokat, akik a városépítés kezdetekor itt dolgoztak és ma is Sztálinváros­­ban élnek és dolgoznak. A Városi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága elhatározta még, hogy jö­vőre az Óváros felé bővítik az­­ újvá­ros területét, ezért az „öreghegyen“ 1000—1200 lakás építéséhez már most nagyobb terület kisajátítását javasolta. A radari és délivárosi utak javítása A radari és délivárosi makadám­­­utak a nagy forgalom következtében több helyen kisebb-nagyobb mérték­ben megrongálódtak, ezért a Városi Tanács ipari-műszaki osztályának irányításával megkezdődött hideg aszfaltos eljárással a megjavításuk. A munkálatok jelenleg az AKÖV ra­dari telephelye előtt húzódó úton folynak, utána kerül sor a déli városi utak rendbehozatalára. Az óvárosi útjavítások egyelőre szünetelnek, az ottani munkák foly­tatására később kerül sor. Régi probléma a Lebuki-patak medrének szabályozása, mert e pa­takmeder erősen ki van mélyülve. Mivel rendbehozatala komoly költsé­get jelentő munka lenne, ezért az intézkedések egyelőre csak arra irá­nyulnak, hogy a meder ne süllyed­jen még mélyebbre. Ennek érdeké­ben kétsoros sövénygátat emeltek, mely elősegíti a medernek iszappal való feltöltését. Ötmillió forint értékű beruházás saját erőből a járás termelőszövetkezeteiben A sztálinvárosi járásban, ahol je­lenleg negyven termelőszövetkezet működik, a tavasz óta jelentős beru­házásokra került sor. A termelőszö­vetkezetek ezt túlnyomó részben sa­ját erőből és csak kisebb részben ál­lami hitelből fedezték. Az új terme­lőszövetkezetek közül is többnél kez­dődtek meg, sőt helyenként már fe­jeződtek be fontos több tízezer fo­rint értékű építkezések. A baracsi Kossuth Termelőszövetkezet 15 ezer férőhelyes csirkenevelőt és 150 férő­helyes süldőszállást épített fel saját erőből. A baracsi Szorgalom Termelő­­szövetkezet Kisszentmiklóson épített fel egy ötezer férőhelyes csirkene­velőt. Ugyanennek a termelőszövet­kezetnek 75 férőhelyes új lóistállóját félig már elkészítették. Hasonlókép­pen saját erőből épült 80 férőhelyes lóistálló a kisapostagi Napsugár Ter­melőszövetkezetnél. Az előszállási Kossuth Termelőszövetkezetben száz férőhelyes hizlalda és hatvan férő­helyes lóistálló áll építés alatt. A járás negyven termelőszövetke­zetéből huszonegy szövetkezet épít saját erőből különböző létesítménye­ket, csupán építkezésre 2,8 millió forintot fordítanak. A többi tizen­kilenc termelőszövetkezetben ugyan­csak az állami támogatás mellett a saját beruházási összegek teszik ki. A besnyői Sallai termelőszövetkezet­nél például 476 ezer forintot fordíta­nak építkezésre, ezen kívül a szövet­kezet tíz darab szolgálati lakást épít­tet a termelőszövetkezet pásztorai­nak s ez a két beruházás együtt meg­haladja az egymillió forintot.

Next