Sztálinvárosi Hírlap, 1961. augusztus (6. évfolyam, 61-69. szám)
1961-08-18 / 66. szám
A termelési tanácskozások, döntése: A Vasmű 56 brigádja érte el a szocialista munka brigádja címet f Az öntödei Szamuely és a tűzállói Lakatos brigád harmadszorra is megvédte szocialista címét Az elmúlt héten a Vasmű üzemeiben befejeződtek a termelési tanácskozások. A tanácskozások során a Vasmű dogozóinak bíráló bizottság által kollektívája a javasolt 60 brigád közül — munkájuk elismeréséül — 56 brigádnak adományozta a szocialista munka brigádja címet Két brigádot, az öntödei Szamuely és a tűzállóanyag gyárrészlegnél dolgozó Lakatos brigádot _ ezúttal harmadszor érte a kitüntetés. Az acélműben a felterjesztett nyolc brigád közül öt közösség kitüntetéséhez járultak hozzá a termelési tanácskozások résztvevői. Így elnyerte a címet a Kerpely Antal műszaki brigád, Vörös Csillag és a November 7 gépészeti brigádok, a Fazola Henrik brigád és a kokilla csarnoki hegesztő brigád. f1 hengerműben valamennyi felterjesztett brigád munkáját elismerte a gyárrészleg munkáskollektívája, s ennek kapcsán öt közösség kapta a termelési tanácskozásoktól, mint legfelsőbb fórumtól a kitüntető címet. Németh Imre kenősbrigádja, Bereznai György hengerész brigádja, Kecskeméti László csapágy- és hengerszerelő brigádja, Hajdú Mihály vízügyeletes brigádja és Svajcsik Lajos lakatos brigádja. A karbantartó gyárrészlegnél tizennégy közösség munkája felett döntött az üzem dolgozóinak termelési tanácskozása. Döntésük alapján a felterjesztett brigádok mindegyike megkapta a kitüntető címet. Eszerint a karbantartó gyárrészleg Ifi, November 7., Béke, Auróra, Gábor Áron, Szamuely, Mező Imre, Zalka Máté, VII. Pártkongresszus, Ady Endre, Eszperantó, Dinamó, Béke és Defika brigádjai lettek szocialista brigádok. A vegyi gyárrészlegnél a felterjesztett Béke és Villám brigádok munkáját tárgyalták meg a termelési értekezlet résztvevői. A gyárrészleg dolgozói úgy döntöttek, hogy mindkét brigád érett arra, hogy megkapja a szocialista címet. A tűzállóanyag gyárrészlegnél a bíráló bizottság által jóváhagyott hat brigádból öt közösség kapta meg a kollektíva beleegyezését, így jó munkája elismeréséül szocialista címet kapott a Vass brigád, a Bárány brigád, a Kovács brigád és a Lakatos brigád. A kokszoló gyárrészlegnél tizenhárom brigád várta a termelési tanácskozások döntését. Mind tizenhárom közösség munkája mérlegre került, s az üzem kollektívája úgy döntött, hogy valamennyi brigád megérdemli a szocialista címet. Eszerint a kokszoló gyárrészleg szocialista brigádjai a következők: Borbély brigád, Kmetovics brigád, Kulich Gyula brigád, Ságvári Endre brigád, Gotschall brigád, szulfátüzemi Ifjúsági brigád, Gagarin brigád, Bem József brigád, Petőfi Sándor brigád, Előre brigád, Győzelem brigád, Zója brigád és a Rákóczi Ferenc brigád. A nagyolvasztó gyárrészlegnél a Március 15, a Kerpely Antal, az Ady Endre, a Béke, a Vörös Csillag és az Április 4. brigádok munkája felett döntöttek a termelési értekezletek. Az üzem dolgozói jóváhagyták az értékelő bizottság javaslatát Eszerint mind a hat közösség elnyerte a szocialista címet. Az erőmű gyárrészlegnél hét közösség közül hat nyerte el a címet A gyárrészleg Alkotmány brigádját a termelési tanácskozás nem fogadta el, mert a brigádnak munkafegyelmi vétsége volt. Az elfogadott, címmel kitüntetett brigádok a következők: VI. brigád, Béke brigád, Kozla brigád, Sztahamov brigád, VII. Pártkongresszus brigád, Május 1. brigád. A brigádok ünnepélyes kitüntetése előreláthatólag lesz, vagy a rövidesen röpgyűléseken öszehívandó brigádvezetői értekezleten kapják meg a brigádvezetők az oklevelet, illetve a zászlót. A Világifjúsági Fórum küldötteinek látogatása városunkban A KISZ Központi Bizottsága vendégeként szerdán városunkba látogatott a Világifjúsági Fórumon résztvevő nyugati fiatalok 31 főből álló csoportja. A küldöttségben Kuba, Uruguay, Mexikó, Kanada, Quayana és még számos nyugati ország képviseltette magát. A Városi KISZ Bizottságon rendezett fogadás után a fiatalok megtekintették a Vasművet. Elragadtatással szóltak első szocialista városunk büszkeségéről. — Hatalmas, gyönyörű, és csodálatosak az emberek, akik ezt létrehozták — mondta valamennyiök nevében egy Dél-amerikai küldött. Ezután városnézésre indultak a fiatalok. Különösen széles, virágos utcáink vívták ki tetszésüket. Az Arany Csillag étteremben rendezett ebéden a kubai küldött pohárköszöntőjében hazája őszinte üdvözletét tolmácsolva elmondotta, hogy szívből kívánja magyar barátainak, hogy minél előbb befejezhessék a szocializmus építését. A délutáni órákban a fiatalok folytatták útjukat Balatonlellére, a magyar tenger felé. A társadalmi munka frontjáról jelentjük A Kulich brigád teljesítette augusztus 20 tiszteletére tett vállalását Szakipari munkálatokkal teljesíti felajánlását a BUSZER Jelentős eredmények a július havi összesítőn Még a kora tavasszal elsők között kötötték meg társadalmi munkaszerződésüket az operatív bizottsággal a Budapesti Szerelőipari Vállalat dolgozói, amelyben 2 453 óra társadalmi munkát vállaltak. Munkájuk nagy részét a politechnikai tanműhely építkezésén végezték. Csövezése munkálatok, vízvezeték, fűtési hálózat beszerelése volt a »reszortjuk". Ugyanilyen jellegű társadalmi munkát végeztek a 32 tantermes iskolánál is. Az operatív bizottság határozata értelmében ugyanis szakipari munkálatokkal tesznek eleget vállalásuknak a BUSZER dolgozói. De megtalálhattuk társadalmi munkásaikat a Barátság ligeti és L-épületi munkálatoknál is. Így elérték, hogy 2 ezer órát teljesítettek már a vállalásukból. Kiemelkedő munkájáért elismerést érdemel a Fülöp István brigád, amely 115 százalékra teljesítette felajánlását, és a Pipics János brigád, amely idáig 100 százalékos tervteljesítést ért el. BUSZER dolgozói még 755 óra társadalmi munka megkötését tervezik a politechnikai tanműhely munkálataira. Remélik, hogy munkaterület biztosításával megfelelő időben eleget tesznek immár 3 208 órára növekedett vállalásuknak. * A társadalmi munka operatív bizottság szervezésében 19 főből álló női bélyegkiadó csoport alakult. A bélyegkiadókat betanítás után Barátság ligeti munkálatoknál alkalamazzák. Így jelentős segítséget nyújtanak az ott dolgozó operatív bizottsági tagoknak, akik a bélyegkiadástól mentesítve, nagyobb gondot fordíthatnak a felmérésekre és a munkák ellenőrzésére. * Elkészült az operatív bizottság július havi társadalmi munka összesítése. A Vidámparki munkálatoknál a múlt hónap folyamán 3 548 órát dolgoztak a társadalmi munkások. Az L-épületeknél 5 380 órát a piaci elárusítósor és a politechnikai tanműhely építkezésén 6 106 órát dolgoztak, a városi csónakháznál 5 078 órát egyéb szerződéses társadalmi munkahelyek teljesítménye elérte a 8 338 órát. Az összesítőből kitűnik, hogy a társadalmi munkahelyek között a Barátság liget volt a legforgalmasabb, 23 349 bélyeg került itt kiadásra az elmúlt hónap folyamán, így júliusban öszesen 51 799 órát töltöttek társadalmi munkában városunk dolgozói. 1 • A szénszárítói Kulich Gyula ifjúsági brigád eleget tett az augusztus 20. tiszteletére hirdetett versenykihívásnak Az augusztus 16-án tartott brigádértekezleten felülvizsgálták a társadalmi munkakönyveket, és megállapították, hogy a vállalásukhoz híven valamennyien megszerezték az elsőséghez szükséges 200 társadalmi munkabélyeget. Kimagasló teljesítményével a győzelmi pálma esélyese az aranykoszorú megszerzéséhez szükséges óraszámot is felülmúlt Kulich Gyula brigád. • BaumrTMJ? IAP 1961. augusztus 18., péntek Elfizetn avató ünnepség az 5. sz. Épületelemgyárban Az 5. sz. Épületelemgyár, amely 1959-ben és 1960-ban is elnyerte a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját, ismét ünnepre készül. Szombaton délután fél 6 órakor a gyár kultúrtermében gyűlnek össze a dolgozók, hogy megünnepeljék a legújabb győzelmi eseményt: az élüzem cím elnyerését. Ez a kitüntetés, amely az idei első félévi eredmények alapján jutott a gyár dolgozóinak, igen figyelemre méltó teljesítmény. Mert mint ismeretes, a gyár dolgozói ebben a félévben tértek át a nagy méretű falelemek és új térbeli szerkezetek gyártására, s az átállással járó kisebb nehézségek ellenére is 104,3 százalékra teljesítették tervüket. Önköltségi tervteljesítésükben jelentős a vasmegtakarítás, melyben 3,6 százalékos túlteljesítést értek el. Termelékenységi szintjük is emelkedett. Ezt nem létszámnöveléssel, hanem műszaki szervezéssel érték el. Az élüzem cím elnyerésében oroszlánrésze van a szocialista címért folyó brigádmozgalomnak. Ebben különösen Reményi Ottó öntő brigádja, a Lumumba öntő brigád, a Vasas női és férfi brigád és a Gagarin motorszerelő brigád tűnt ki. De derekas munkát végzett a gyár többi kollektívája is. Ismét élüzem lett a Fésűsfonoda A Magyar Posztógyár anyavállalattal együtt, a sztálinvárosi Fésűsfonoda üzem ismét elnyerte, immár másodszor a kitüntető élüzem címet. Az élüzem avató ünnepséget szombaton tartják az üzem dolgozói. Az ünnepségen megjutalmazzák azokat a dolgozókat, akik jó munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az üzem másodszor is a kitüntető cím birtokosa lehessen. Ugyanekkor emlékeznek meg az üzem hároméves fennállásáról is. MUNKÁS-PARASZT TALÁLKOZÓRA KÉSZÜLNEK VÁROSUNK DOLGOZÓI Nem most, közvetlenül az ünnep előtt kezdődött ez a készülődés a találkozóra. Ennek gondolata szinte a gabonával együtt érlelődött már a búzatáblákon, ahol városunk munkásai nem egyszer bizonyságát adták őszinte segítőszándékuknak. Most, az ünnepvárás izgalmában már csak részletezni kell ezeket a munka közben érlelődött terveket, elhatározásokat. Vasárnap délelőtt a Vidám Parkban, a munkás-paraszt találkozó színhelyén már régi jó ismerősként üdvözlik egymást a környező falvak küldöttei és üzemeink munkássága. Az öntöde dolgozói az adonyi Március 21 tsz-t látják vendégül. Viszontlátogatás ez már a tsz-beliek részéről, hiszen két héttel ezelőtti aratóünnepségükön együtt ünnepelték az aratás sikeres patronálóikkal, az öntödei befejezését munkásokkal. Nem felejtették el azt a baráti segítséget, az aratás kemény munkájában, a gépek kijavításában, a hibás alkatrészek gyors előállításában. A délelőtti közös találkozó után a tsz küldöttei az öntöde dolgozóival együtt térnek Adonyba, ahol folytatódik az visszaünnepség. Hasonló programot állítottak össze vendégeiknek az erőmű dolgozói. A ráckereszttúri Március 15. tsz küldöttei is, mint a többiek bekapcsolódnak a városi találkozó programjába, de minden küldött személyes vendége lesz egy-egy üzemi patronálónak. Az igazgatóság dolgozói már múlt héten megbeszélték az auguszatus 20-i "randevút" a nagyvenyimász küldötteivel. 10 órakor a Vidámparki találkozó után együtt töltik a napot. A mechanika dolgozói ismét az aratásba való »besegítéskor" tervezgették ezt a találkozót, de most újra felkeresték a kisapostagi tsz-t. Nem mentek üres kézzel, 30 belépőjegyet vittek, hogy jó előre biztosítsák a délutáni szórakozást. Együtt tekintik meg a belügyi szervek nagyszabású bemutatóját a sportpályán. A helybeli Vörös Csillag tsz valamennyi tagját a találkozó résztvevői között üdvözölhetjük. Abban a kivételes helyzetben vannak, hogy az egész város munkásságát patronálóiknak vallhatják. A Vasmű üzemei, vállalataink, intézményeink,nem egyszer nyújtottak segítséget, ha segítségért fordult hozzájuk a tsz tagsága. És eljönnek a többi, a rácalmási, besnyői, iváncsai, pusztaszabolcsi, nagykarácsonyi, mezőfalvi tsz-ek küldöttei, hogy együtt ünnepeljenek barátaikkal az alkotmány ünnepén. És ezen az augusztusi vasárnapom még szorosabbra kovácsolódik a munka közben szövődött munkásparaszt barátság. Nyugat-Berlin ság A Német Demokratikus KöztársaMinisztertanácsának 1961 augusztus 12-i határozata alapján az NDK illetékes hatóságai NyugatBerlin határán ellenőrzési rendszert létesítettek. Az újonnan létrehozott ellenőrzési rendszer a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság közötti 149« km-es államhatár-szakaszra is kiterjed. Az NDK Minisztertanácsának védelmi intézkedése a szocialista tábor országainak, különösképpen pedig a Német Demokratikus Köztársaság biztonságának megóvására irányul. Az imperialista hatalmak az NDK szívében, a Német Szövetségi Köztársaság határaitól 160 km-re — tehát légvonalban Budapest—Szeged közötti távolságra fekvő Nyugat-Berlini frontvárossá alakították át. A 481 km-nyi területű, és kereken 2,3 millió lakosú Nyugat-Berlinben, mely hosszú éveken át az embercsempészés centruma volt, mintegy 11 ezer főnyi amerikai, brit és francia megszálló csapat állomásozik, valamint több mint félszáz kém és diverzáns központ működik. Az új intézkedések a Nyugat-Berlint a Német Szövetségi Köztársasággal összekötő közlekedési útvonalak használatára vonatkozó korábbi rendelkezéseket nem érintik. Nyugat-Berlin lakosai tehát minden akadály nélkül eljuthatnak a Német Szövetségi Köztársaság területére. aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaa. .aaaaaaaaAAAA1AAAAaaaaaaaaaaaaaaaaaaa xsz ország másik tetepei egy táviratot menesztettek egy sztálinvárosi címzettnek. A távirat több postahivatal közreműködésével 2 óra alatt este 8-ra városunkba ért, majd a sztálinvárosi posta közreműködésével 12 óra múltán a címzett is megkapta. Ennek a nem éppen távirati sebességnek persze oka van. A táviratkézbesítő munkaideje este 9-kor lejár, és a posta csak azt a táviratot kézbesíti, melyet saját belátása szerint halaszthatatlannak ítél. Ezt persze nehéz eldönteni, hogy milyen szempontok alapján ítélik meg. Például, ha a távirat történetesen azt tartalmazza, hogy »Az ügy nem aktuális«, akkor az illetékesek szerint ezt a címzett ráér reggel is megtudni. De mégsem tudja meg, mert a jámbor címzett reggel már vonaton utazik az ország másik felébe, mert nem is sejti, hogy az ügy nem aktuális. Aztán hazatérve — mint ebben az esetben is történt — kijelentéseivel nem nagyon öregbíti a Magyar Posta pontosságának világszerte ismert hírét. A Csillag előtt egy kocsiból gyönyörű hölgy száll ki. A hölgyön szépsége mellett az is feltűnő, hogy öltözködése mesze túlmegy a jóízlés legszélső határain is. Blúza olyan mélyen dekoltált, hogy mindent rá lehet mondani, csak azt nem, hogy zsákbamacska. A szemlélőnek semmi kétsége nem maradhat a hölgy anatómiáját illetően. Ezenkívül kihívóan és frivolul viselkedik és láthatóan élvezi a dekoltázsa körül kalandozó pillantásokat. A nézők a hölgy erkölcseit és ízlését illetően megalapozottan, elmarasztaló véleményeket fogalmaztak meg, melyet egy jól ismert magyar szóban tömörítettek. De az elhamarkodott ítéleteket ■ EZmesAZ* visza kellett vonni. A hölgy jó erkölcseit senki nem vonhatta kétségbe, mert majd hasig érő dekoltázsában hatalmas keresztet viselt. Pardon, így egészen más. Dicsértessék az ő dekoltázsa ... * A múlt pénteken megírtam, hogy lányom a Balatonban a vízleeresztő dugót kereste. Azóta számtalan szülő állított meg, aki mondatát így kezdte: — Az semmi... — és különböző történeteket meséltek saját gyermekükről. Közülük — már csak a méltányosság kedvéért is — lejegyzek kettőt: Zolika a Bartók terasz előtt azt mondja: — Mond anyu, miért van itt napernyő, mikor csak este vannak nyitva, amikor úgysem süt a nap? A másik szintén vizes történet. Fürdik a gyerek a kádban, de a mama megunja a sok pancsolást és kihúzza a dugót. A gyerek visítani kezd: — Anyu, azonnal vegyél ki, mert lefolyok...• Mulatság volt a vállalatnál, melyen egyformán berúgott egy osztályvezető és egy hivatalsegéd. Mindketten üvöltöttek, mint egy kiéhezett tejet adó háziállat, és fetrengtek, mint az a háziállat, mely a zsírt szolgáltatja. Több ízben megcsókolták egymást, majd a sárga földre hajtották bús fejüket és így aludtak he ide, hajnalig. Másnap Micike a bérelszámolásból így mesélte a történeteket: — Tegnap állati muri volt nálunk. Képzeljétek a hivatalsegéd úgy berúgott, mint egy disznó. Ordított mint a sakál és ráakaszkodott az osztályvezető kartársra, sőt gusztustalanul meg is csókolta. Viszont az osztályvezető kartárs irtó cuki volt. Egy kicsit beszaloryspiccelt. Kedvesen énekelt, és még azt is eltűrte, hogy az a részeg disznó ráakaszkodjék. Meg is csókolta, hogy demonstrálja demokratikus érzelmeit. Sőt, lefeküdt vele a földre. Lám egy ilyen nagy ember is, hogy le tud ereszkedni... E történet egyéb megszívlelendő tanulságai mellett, azért is érdekes, mert remekül szemlélteti a relativitás-elméletét és bizonyítja, hogy még tökrészegség is relatív. És Einstein relativitás-elmélete e tételre sajnálatosan nem tért ki. • Nemrégiben az emberek tikkadtan panaszkodtak a füllesztő melegre, és azon rimánkodtak, hogy bár zuhogna az eső és vacogtató hideglenne. A dolgozók panaszai nyomán elintéztük, hogy hidegre fordult az idő. A várt megelégedés helyett azonban az emberek újfent siránkoznak, és azon háborognak, hogy augusztusban ilyen idő van. íme az emberi elégedetlenség egyik legkézenfekvőbb bizonyítéka, melyen szerintem az sem segítene, ha a meteorológia holnap így jelentené be az időjárást: — Az országban trópusi kánikula uralkodik, időnként futó havazással. A nap folyamán végig süt a nap és felhős az ég. Szél sem rebben és a vihar több fát tövestől kicsavar. A napi középhőmérséklet + 36 és — 20 fok között ingadozik. Ez utóbbiban a különösen újszerű az lenne, hogy végre egy meteorológiai prognózis, ami valószínű be is következik... Ö. F.