Dunaújvárosi Hírlap, 1962. május (7. évfolyam, 35-43. szám)
1962-05-03 / 35. szám
I . IfBIMAJ 1 H VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! VII. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM * 1962. MÁJUS 3., CSÜTÖRTÖK * ARA: 60 FILLÉR AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA r A szocialista munkaverseny eredményeit hirdetve, s pártunk VIII. kongresszusának jegyében közel 30 ezren vettek részt a májusi seregszemlén Mint minden esztendőben, az idén is sok munkával és sok szeretettel készültek városunk dolgozói május 1-e méltó megünneplésére. Már napokkal az ünnep előtt felkerültek az üzemek és lakóházak homlokzatára a vörös és nemzetiszínű zászlók, az üzemekben munkaidő után lázas készülődés folyt a munka ünnepének méltó fogadására. Színes virágruhába öltöztek a város utcái, a lakóházak is kicsinosítva fogadták a nagy ünnepet. A hűvös idő ellenére már az ünnep előtti estén ezrek és ezrek jöttek ki az utcára, hogy szemtanúi legyenek a város ifjúsága hagyományos fáklyás és lampionos felvonulásának. Az ünnep reggelén pedig, az eső ellenére, talán többen mint valaha is elindultak a gyülekezők felé. Ünnepi öltözetben, kézenfogva az apró gyermekeket, hogy demonstrációjukkal hitet tegyenek a felszabadult munka, szocialista rendszerünk, a népek közötti barátság és a béke ügye mellett. A reggeli órákban a város valamennyi utcája benépesült. Várták az indulásra szólító jelet az ünnepi ruhában, színes zászlódíszben pompázó csoportok, azok az emberek, akik a munkás hétköznapok során az olajos kék overálokban is ugyanilyen szeretettel és ugyanilyen lelkesedéssel köszöntik a felkelő napot, mint ezen a reggelen. Olvasztárok, hengerészek, építők, varrónők, orvosok, pedagógusok, tanuló fiatalok hozták ki az utcára munkájuk szimbólumait. Néha egészen egyszerű formában, néha lenyűgöző díszletek formájában, de minden esetben munkájuk őszinte szeretetének jegyében ,ert közel harmincezer ember, a város lakosságának szinte a teljes egésze vonult ki az utcákra, hogy részese, vagy szemlélője legyen annak a hatalmas demonstrációnak, amellyel a fiatal város köszöntötte a tizennyolcadik szabad májust, a munka új diadalát. „Hűség a néphez — hűség a párthoz!“ Délelőtt, 10 óra után néhány percel megkezdődött az idei május elseje nagyszabású, ünnepi felvonulása. A menetet, mint már évek óta ez nálunk szokás, az úttörőzenekar nyitotta meg. A pajtások fegyelmezett lépései, ütemes szép játéka nagy tapsot kapott. Az út két oldalán felsorakozott tömeg lelkesen ünnepelte őket. Mögöttük haladtak városunk és járásunk vezetői. Alig értek a virágokkal feldíszített ünnepi emelvényhez, hogy ott elfoglalják helyüket, mikor az út végén feltűntek a fehér díszegyenruhába öltözött víziúttörők. őket a vasutas és postás úttörők díszegysége követte, majd az úttörő rendőrök vonultak el díszlépésben az emelvény előtt. Ezután került sor az iskolák úttörőinek felvonulására. A Vasvári Pál iskola csapatai ott vitték az élen díszes csapatzászlóikat, amelyeket az üzemek dolgozói ajándékoztak nekik. Nyomukban nagy transzparens hirdette: »Az úttörő erősíti a népek barátságát!« A zászlóerdő alatt vidám dal csendült, majd apró, piros és kék zászlócskák emelkedtek a magasba és mint egy hullámzó, végtelen színes forgatag, káprázott az egész menet. A legkisebbek, a kisdobosok lelkes taps közepette vonultak és nagy harrában törtek ki az emelvény előtt A Móricz Zsigmond iskola úttörői, az óvárosi József Attila csapat pajtásai rendezett, fegyelmezett felvonulásukkal vonták magukra a figyelmet. A díszegységek felvonulását a Ságvári Endre iskola két csapata, a Kállai Éva és a Mező Imre csapat zárta le. Az őrsi zászlók alatt vonuló egységek fehér zsebkendők lebeiktatásával köszöntötték városunk vezetőit. A legfiatalabbak ünneplése az iskolák felvonulásával folytatódott. Kedves színfoltja volt a Móricz Zsigmond iskola felvonulásának a zenei általános iskolások május más menete, vagy a fehér papírgalambokat és színes forgókat magasba emelő gyermekek áradata. Az óvárosi tanulók élő virágokkal integettek. A Ságvári Endre iskola hatalmas vörös csillaga fölött koszorúban ez a jelszó állt: Hűség a néphez! Hűség a párthoz! Ezután a jövő szakmunkásai, az iparitanuló-intézet növendékei következtek. Az egység, az erő fejeződött ki egész menetükön. Impozáns látvány volt a fehér ruhás fiúk megnyitó menete a vörös zászlókkal, majd a lányok piros karikákkal, rúd gyakorlat és a vörös szalagos a gyakorlat. Minden mozdulatukból, lépésükből az ünnep szépsége, fegyelem, komolyság sugárzott. A Kerpely Antal Kohóipari Technikum tanulói az iskola emblémáját vitték az élen. Mögötte hatalmas Lenin arckép, majd munkájukat jelképező eszközök, szerszámok hirdették a munka ünnepét. Ott láthattuk az iskola sportolóit is, és társadalmi munkájuk nagyszerű eredményét, egy transzparensen az intézet új csónakházát. A fiatalok 22 ezer 500 órát fordítottak építésére Ezután hosszú sorokban a lányok és fiúk vonultak, zászlókat lengettek, vitték a munkásmozgalom vezetőinek arcképeit, és nagy táblán hirdették az emberiség leghőbb vágyát: Békét! mukban a Gimnázium tanulói Ngolcaladtak. A színpompás menetből magasra emelkedett egy tábla: társadalmi munkával a gimnázium építéséért! A táblán pedig ott láthattuk az új gimnázium rajzát, melyet az idén kezdenek építeni a Gorkij téren. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség fiatal ejtőernyőseit ugyancsak nagy tapssal jutalmazták. Szép volt a Kohász sportolóinak felvonulása is. Ott láthattuk labdarúgóinkat, a vívókat, a kajakozókat, az ökölvívókat és a többi sportág képviselőit Röviddel a sportolók elvonulása után kezdődött meg a Vasmű dolgozóinak nagyszerű, végeláthatatlan, lelkes felvonulása. A Vasmű dolgozóinak színpompás menete A menet élén vitték a gyár nagy kitüntetését, a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlóját. A közönség lelkesen ünnepelte legnagyobb üzemünk dolgozóit. A Vasmű kultúrmunkásai a népek viseletét öltötték magukra, jelképezve a munkásosztály nemzetközi ünnepét. Majd gyárrészlegek közül elsőnek az acéla mű dolgozói értek az emelvény elé. A menet élén hatalmas vörös csillagot vittek, közepén Lenin arcképével. A csillag két oldalán transzparensek hirdették a gyárrészleg eredményeit. A munkasikereket és a jövő terveit hirdette impozáns üst makettjük, a köréje sorakozó kokillákkal. Nyomában azok a szocialista, és szocialista címért harcoló brigádok haladtak, amelyek valóra váltották eredményeiket, és most készülnek a (Folytatás a 2. oldalon)