Dunaújvárosi Hírlap, 1963. május (8. évfolyam, 35-43. szám)
1963-05-03 / 35. szám
Anyákat köszöntő ünnepen Édesanyám, a bögrét két kezébe fogta és ült egy kicsit a félhomályban. .. álmában tiszta kötényt hordott... dalolt, legtöbbször szomorú éneket... nekünk kétszer, magának egyszer sem szedett... ment a padlásra, ment serényen... nem nyafognék, de most már késő. .. Avatott tollú mesterek kötetekre menő remekműveket írtak már az édesanyákról, az anyai szeretésről. E művek egynémelyike örökéletet, hírt biztosított szerzőjének, de e szeretetet kifejezni — melyet gyermek csak érezni, élvezni tud, meghálálni nem — soha nem tudták. Ezt sokszor leírták már, néha, nem szemrehányásként, anyánk szájából is hallottunk, és sokan vagyunk gyermekek, akik ebben is megtaláljuk a számunkra sokszor kényelmes igazságot. Mert meghálálni úgy sem tudjuk, kísérletet sem teszünk arra, hogy köszönő szóval, szeretettel közeledjünk édesanyánkhoz. Nem tudom, de azt hiszem, a gyermeki lelkiismeret szava szólt azokból, akik a legszebb hónap első vasárnapját az édesanyák ünnepévé szentelték. Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a virágboltokból az édesnyákhoz vándorló virágok, a szülői házhoz címzett dísztáviratok ezrei kicsit a jogát követelő gyermeki lelkiismeret virágai, megemlékezéseivel Gyermeki, de mégis felnőtt szívismerjük el. sok kézlegyintést, durva sértést, mellőzést, vagy egyszerű feledékenységet akarunk ezen a vasárnapon néhány szál virággal elfeledtetni édesanyánk szívében. Pedig ezekre a virágokra nem a feledéskor van szüksége az édesanyáknak. Ezek a virágok a feledtetés virágai helyett az alkalomszerűen megmutatkozó szeretet virágaivá lesznek az édesanyák asztalán. A szeretőté, melyet egész évben férfiatlan dolognak tartottunk kinyilvánítani, hivatkozva a rohanó élettempóra, vagy arra az emlékezetes esetre, amikor édesanyánk barátaink, ismerőseink előtt elárulta járatlanságát a magyar nyelvtanban, vagy tájékozatlanságát a nagyvilág mindennapjában. Elgondolom, és most vasárnap talán minden virágot szorongató gyermek (aki odahaza talán maga is szülő már) rágondol arra, hogy nem mindig voltunk restek szeretni, nem mindig esett nehezünkre, ha édesanyánkkal kellett moziba, színházba, vagy kirándulásra menni. Azért sem, mert nélküle el nem képzeltük a mozit, a sétát, a kirándulást, mert mérnök, orvos, esztergályos és segédmunkás, kivétel nélkül tőle tanultuk meg először a magyar nyelv szépségét és általa ismertük meg a világot. Még akkor is, ha ő ma nem ismeri az igeragozás rejtelmeit, és rosszul használja a lássuk, szeressük szavakat, vagy derűt fakasztó módon összekeveri a laoszi hercegeket. Nyelvtanilag lehet, hogy néha rosszul szól a szeretni ige és lehet, hogy a felnőtté serdült gyermekben megdöbbenést szül a politikai, vagy gazdasági tájékozatlanság, szűklátókörűség. De ítélhetnek e ebből a kiművelt fiúk? Soha. Mert a nyelvtanilag helytelenül használt szeretet nevelt fel valamennyiünket, formált emberré, tudóssá, gondolkodó emberré mindannyiunkat. Lehet, hogy éppen anyánk tanulatlanságából táplálkozott a mi tudományunk, szűklátókörűségéből, a mi széles horizontú áttekintő, ítélőkészségünk. Ezért több a hálátlanságnál erre hivatkozni, ha az édesanyák iránt táplált szeretetről esik szó. És, mert mégis gyakori az ilyen, egyesek kortünetként szeretnék feltüntetni, altatva ezzel lelkiismeretünket, kisebbítve felelősségünket. Pedig ez a „tünet” legalább annyira szubjektív, mint amennyire valóban tünet az, hogy a szorgalmas tanítvány mestere fölé nő, hogy a gyermek a szélesre tárt ablakon keresztül világosabban látja életünk érvényesülő törvényeit, s mint az idős, megfáradt szülő. De ez a kortünet nem csökkenti, hanem növeli a gyermeki felelősséget. Manapság az anyáknapi virág mellé, az igazi gyermeki szeretet oda parancsolja a kedves megértő, mindennapi szót is, mely hozzásegíti édesanyánkat ahhoz, hogy nemcsak szemlélői, hanem i tevékeny részesei, értői is legyenek formálódó rendünknek. S van-e ettől szebb, nagyobb gyermeki bála... ? ! Miskolczi Miklós VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! -AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA VIII. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM ÁRA: 60 FILLÉR 1963. MÁJUS 3., PÉNTEK ZÁSZLÓVIVŐK n így ünnepeltünk A város dolgozóinak kétórás lelkes felvonulása a Vasmű úton Az embert emberré a munka tette. Minden év májusának első napján közös születésnapját ünnepli így a világ összes dolgozója. Májusfás menetek, a munkasikereket büszkén hirdető táblák alatt vonuló menetek, a zászlók jelképét lobogtató és galambokat a magasba röptető menetek hirdetik a teremtő munka erejét, szabadságban és békében megvalósuló, életadó szépségét. A szabadság időszámítása szerint tizenkilencedik május elsejét az eddigieknél is nagyobb szabású tüntetéssel ünnepelték Dunaújváros dolgozói, diákjai. Az úttörők és a munkásőrség fúvószenekarának indulóira, két órás szüntelen menetben, sokezer ember vonult el a Vasmű úton fölállított dísztribün előtt, fegyelmezett sorokban. Aki pedig nem volt a felvonulók között, ott állt az út két oldalán, tömött vonalakban, vagy az ablakokból integetett. Igen, integetett és mosolygott és virágot dobált mindenki. Mert nemcsak szám szerint voltunk ott valahányan, hanem a szabadságot, a munka ünnepét értő lelkesedésben is. Az ifjúság megnyitja az ünnepi menetet Tíz órakor friss ütemű induló hangzott fel s az Úttörő zenekar megérkezésével elkezdődött az 1963. évi május elsejei felvonulás. Utánuk a város vezetői jöttek, s elfoglalták helyüket a virággal dúsan kirakott dísztribünök — amit a menetből feldobott csokrok méginkább megtetéztek. Egyenruhás „alakulatok” következtek ezután. Talpig fehérben, zászlót hajtva, tisztelegve tengerészsapkás víziúttörők. Keményen csengő díszlépésben vonultak Dunaújváros parkjainak fiatal védelmezői, a rendőrúttörők. S a vidám parki kirándulások nélkülözhetetlen szakemberei, a vasutas és postás úttörők, piros vállapos sötétkék egyenruhában A dunaújvárosi iskolák, diákok és tanáraik hatezer főnyi menete követte őket. „A tudásért, szocializmusért, békéért” hármas jelszava alatt vonultak a Ságvári Endre Általános Iskola tanulói, úttörő egyenruhában, úttörővezetőikkel. Sportolóik kék és fehér szalagokat lobogtattak. Májusfával, zászlókkal jöttek Szórád Márton Általános Iskola kisadobosai és úttörői. A Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói Ady mélyértelmű szavait választották jelmondatul: ,,Ha élet zengi be az iskolát, Az élet is derűs iskola lesz”. A tornászok menet közben tartottak szabadgyakorlat-bemutatót, a kisdobosok pedig, hűen az iskola jellegéhez, énekelve vonultak Büszke kitüntetésével, a KISZ Központi Bizottságának Vörös Vándorzászlójával jött a Vasvári Pál Általános Iskola diáksága. Mögöttük ,.Éljen a párt!” jelszó kiáltásokkal, a karszalagos Ifjú Gárda tagjai meneteltek. A középiskolák sorát a MŰM 316- os Iparitanuló Intézet nyitotta meg. Sportolóinak népes menete az iskola jelvényével díszített fehér egyenruhában jött, zászlógyakorlatot és színes táblákkal szabadgyakorlatot mutattak be a fiúk, kígyózó szalaggal kezükben tornáztak a lányok. Dunaújváros sportolói követték őket, magukkal hozva „mesterségük címerét” is. Védősisakos-tőrös vívók, evezővel a kajakosok. Jöttek a labdarúgók, a nagykesztyűs ökölvívók, testes kuglibabákat vittek a tekézők, vonultak a kézilabdázók és röplabdázók, a tornászok, végül a sportvezetők. A két tízéves középiskola zárta le a diákok felvonulását. Hatalmas iskolajelvényük mögött zászlókat, táblákat hoztak a Kerpely Antal Kohóipari Technikum tanulói, komoly sötétkékben a fiúk, fiatalos matrózblúzban a lányok. Az Általános Gimnázium huszonkét osztályos (Folytatás a 2. oldalon) Víziünnepség a Dunán Kedden este ifjúsági nagygyűlést tartott a Művelődésház előtt Dunaújváros fiatalsága. Azután levonultak a Dunához, s a város felnőtt lakosságának nagy részével együtt, több kilométeres sűrű sorban húzódva a parton, megtekintették a víziünnepet. Valóban ünnepi volt a hangulat. A fáklyák narancsszínű fényt szórtak szét a Duna-parton, az ünnepség kezdetét jelző három rakéta az égnek szaladt, s az öböl bejáratánál, mint fénycseppek vonulása, feltűntek a kivilágított csónakok. Elkezdődött a tűzijáték, mesebeli tájjá varázsolva a környéket. A sokszínű rakéták, mint hatalmas csillárok világítottak a víz fölött. Táncos ívekben kígyóztak visszafelé a kajakok. Az ünnepség ugyancsak a Művelődésház előtt ért véget, vidám hangulatú, kavargó utcabállal.