Dunaújvárosi Hírlap, 1966. január (11. évfolyam, 1-8. szám)
1966-01-04 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ARA: 60 FILLÉR 1966. JANUÁR 4., KEDD MA LEHET-E FELEDNI? A kiskereskedelmi forgalom __________ és a kiárusítások Mit tartalmazzanak az intézkedési tervek 35 ÉV A KATEDRÁN A VASMŰ FEJLŐDÉSE (A KOHÁSZ SE ELNÖKÉNEK AZ ELMÚLT ÉVBEN NYILATKOZATA) Az 1965. év eredményei és az 1966. év feladatai a Dunai Vasműben — Borovszky Ambrus vezérigazgató értékelő nyilatkozata — Pénteken délután a Vasmű politikai, gazdasági és műszaki vezetői h előtt Borovszky Ambrus vezérigazgató értékelte a kohászati kombinát 1965. évi eredményeit. Megállapította, hogy a Vasmű dolgozói eredményesen fejezték be az évet, egészében is és részleteiben is teljesítették azt a 4,4 milliárd forintot meghaladó éves tervet, amelyet népgazdaság elvárt. Az egyik legnagyobb eredmény, hogy az új hideghengerművet határidő előtt helyezték üzembe. Az új nagyüzem az eredetileg tervezett húszezer tonna helyett huszonegy és félezer tonna izomlemezt gyártott hazai felhasználásra és exportra. A vezérigazgató köszönetet mondott a gyár kollektívájának eredményes munkájukért. Iyiaju melegen búcsúzott a gyár és a város egyik alapítójától, Inokai János beruházási főmérnöktől, aki megválik a Vasműtől. Inokai Jánost a KGMTI igazgatójává nevezték ki és rábízták a hazai kohászat és gépipar fejlesztését. Borovszky Ambrus átnyújtotta a Kohászat Kiváló Dolgozója kitüntetést a volt beruházási elnérnöknek és további eredményes munkát kívánt új beosztásában. Az 1966. év feladatairól szólva megállapította, hogy azok még szervezettebb munkát, a munkaidő teljes kihasználását követelik meg a gyár dolgozóitól. Elsőrendű feladat az export-tervek teljesítése, s ahol erre lehetőség van, a deviza bevételi úl teljesítése. — Kiemelt feladata a Vasműnek 1966-ban — mondotta a vezérigazgató — a spirálisan hegesztett csőgyártás. Januártól kezdve egyetlen féle csövet, gázcsövet csakis szabad a Vasműben gyártani. Az év során 8000 tonna kifogástalan minőségű, elsőosztályú csövet kell átadni az Olajipari Trösztnek. A Vasműnek ezzel kell hozzájárulnia az országos gázprogram megvalósításához. A munkaerő gazdálkodással kapcsolatban kifejtette, hogy a gyárban rendelkezésre áll 3 munkaerőt ésszerűen használják fel. Létszám túllépésre egyáltalán nincs lehetőség. A vezetők kötelessége megszüntetni a szervezetlenséget és gondoskodni a folyamatos munkáról. Ha valahol mégis előfordul, hogy nincs programos munka, a terület vezetője gondoskodjék olyan munkáról, amely üzemi problémákat old meg. — Az új esztendő feladatai — hangsúlyozta — semmivel sem kisebbek és könnyebbek, mint az 1965. évi feladatok voltak. Megoldásra vár a hidegen hengerelt termékek szakszerű kikészítése. Növelni kell a profiltermékek választékát. Áttelepül a profilsor és megkezdik az ónozó berendezések szerelését. Tovább fejlesztjük a saválló lemezek gyártását. Felépítjük a második März- Boelens kemencét. Ki kell cserélni a nagyolvasztóműben az egyik kohó aknafalát. Az erőműben, az acélműben és a nagyolvasztónál földgáz tüzelésre állunk át. A kokszvegyészetnél felújításra kerülnek a regeneráló tornyok. A kikötőt alkalmassá kell tenni nagyobb áruforgalom lebonyolítására. Fejlesztjük a rostalemez üzemet. Végezetül az új esztendő feladatainak megvalósításához kérte a gyár dolgozóinak szorgalmát, tehetségét, becsületes munkáját. Takács Imre elvtárs, a Városi Pártbizottság első titkára a Városi Pártbizottság nevében köszöntötte a Vasmű vezérkarát és egész kollektíváját. Köszönetet mondott az 1965. év tervének eredményes teljesítéséért Kiemelte, hogy nincsen válaszfal az 1965. esztendő és az 1966. esztendő között. Az elmúlt év — második 5 éves tervünk utolsó éve — előkészítője volt az 1966. esztendőnek. Számos intézkedés, amely az elmúlt évben született, az új esztendőben érleli meg gyümölcsét. Utalt arra, hogy az 1966. év feladatai a párt 1964. december 10-i határozatából fakadnak, azon alapulnak. A minőség, a munka szervezettebbé tétele, a munkatermelékenység emelése, az önköltség csökkentése kapja a hangsúlyt, s ezek teljesítése semmivel sem könnyebb — sőt sok vonatkozásban nehezebb — mint a mennyiségi terv teljesítése. Kérte a kohászati kombinát kommunistáit, pártonkívüli dolgozóit, munkálkodjanak az MSZMP Központi Bizottsága 1964. december 10-i határozatának maradéktalan teljesítéséért és újabb munkaszereket kívánt az új esztendőben. Hit ettünk mit ittunk SZILVESZTERKOR? Mint minden esztendőben, 1965- ben is hangulatosan, jól szilvesztereztünk. Ha a számok tükrében vizsgáljuk — akkor is — ha a vidámságot , hőmérőzzük”, akkor is megállapítható, hogy teljesítettük év végi „szórakozási hajrá’’ tervünket A Bartók Béla Művelődésházban, Vasmű úti kiállítási teremben, a Vasamű Klubban, a Vasmű Művelődési Házában, az Arany Csillagban és valamennyi más vendéglátóipari egységben telt ház fogadta a betoppanó ,száguldó riportert”. De lássuk csak „konkrétan” mit ettünk, mit ittunk... Vendéglátóipari Vállalat A tavalyi Szilveszter bázis időszakához viszonyítva 10 százalékkal volt magasabb a forgalom. A vendégek 395 ezer forintot fordítottak jó hangulatuk ápolására. Elfogyott: 1500 üveg pezsgő, 150 hektó bor, 50 hektó sör, 5 hektó rövid ital. Ettünk: 1150 előrerendelt vacsorát, 100 hideg tálat, 12 sült malacot és 80 kiló virslit. Arany Csillag Szálló Az Arany Csillag összes szórakozóhelyén a város összlakosságának 2,4 száaléka töltötte a szilvesztert. Ez a 5 n önmagában is sokat mondhat, ha azt vesszük alapul, hogy máshol ugyancsak sokan voltak. Itt 100 üveg pezsgőt bontottak az új esztendő tiszteletére, 400 üveg bor folyt le a szomjas torkokon, amelyre csupán az étteremben 9000 forint értékű vacsorát fogyasztottak és plusz még három szerencsemalacot, amelyet kisorsoltak. A józanító italok közül a kávénak ugyancsak nagy keletje volt, 10 kiló fogyott. S hogy a vendégek nem csak szilveszterre tartalékolták erőiket, bizonyítja: másnap a nagy eszpresszó 7300 forintot forgalmazott. Kiskereskedelmi Vállalat Mint az várható volt, rekord forgalmat bonyolítottak le. A szilveszteri „szezonban” 1 millió forintot költött városunk lakossága élelmiszerre és italra. Lássuk ugyanezt bontásban: 260 mázsa kenyér, 150 mázsa hús, 500 kiló virsli, 900 kiló hal, 28 hektó bor, 820 üveg pezsgő, 220 ezer forint értékű rövid ital, 8 ezer üveg sör és 700 üveg extra minőségű sör fogyott el. Az áru nagy része — mondanunk sem kell talájn — a házibulik hangulatát élénkítette. Ez volt hát a múlt év utolsó napján — mi tagadás, jól kitettünk magunkért ... í Januári tavasz (Cseh Tibor felvétele) Huszonnyolcszor csapolt a kohó, huszonháromszor az acélmű, 1750 tonna lemezt dolgoztak fel. Félmillió köbméter gázt termeltek az ünnepek alatt a Vasműben A Vasmű négy nagy melegüzemében az új esztendő első két napján megállás nélkül, fegyelmezetten dolgoztak. A nagyolvasztóműben az I- es kohó szürkevasról acélnyersvasra való átállása gondot okozott ugyan, de másodikon már letesítette mennyiségi tervét. Két nap alatt a két kohónál 23-szor csapoltak, amelyből 26 esetben jó minőségű vasat adtak. A martin-acélműben huszonhárom adag acélt gyártottak a két ünnepnapon. Öt adag különleges acélt is gyártottak exportra. Valamennyi minőségileg megfelelő volt. A meleghengerműben a hengerészek két nap alatt majdnem 4000 tonna öntecset és 1750 tonnányi lemezt dolgoztak fel. Egyenletes és tervszerű volt náluk is az évkezdés. A leltározás befejeztével hétfőn útnak indították az első idei export szállítmányt. A hideghengerműben nincs folyamatos vasárnapi és ünnepnapi munka, az új év első két napján álltak a gépek Hétfőn reggel megindultak újból a hengersorok, megkezdődött a munka. A kész vegyészeti gyárrészleg főbb termékekben: kokszban és gázban mennyiségileg túlteljesítette tervét. Két nap alatt 54 vasúti kocsi háztartási kokszot és húsz kocsi export kokszot szállítottak ki a Vasműből. A fővárosnak fél milliónyi köbméter gázt termettek, és továbbítottak az ünnepek alatt. Nem lesz téli menetrend változás A MÁV dunaújvárosi állomásfőnöksége közli az utazóközönséggel, hogy a menetrendben január 3-tól március végéig szüneteltetett 5013. sz. személyvonat, amely 12.55 perckor indul Dunaújvárosból és Budapestre érkezik 15.12 perckor, valamint a Pusztaszabolcsról 16.18 perckor induló és perckor érkező Dunaújvárosba 16.55 személyvonat — a menetrendtől eltérően — közlekedik továbbra is! Tehát nem lesz változás a Dunaújváros állomás eddigi menetrendjében A politikai érettségről Egyetlen társadalom sem igényelte annyira, hogy politizáljanak az emberek, mint éppen a mi társadalmunk. A múltban gondosan ügyeltek arra a politikai élet irányítói, minél kevesebben politizáljanak, s az aktivitás helyett a passzív szemlélődés, a „ne politizálj!’’ — hamis és hazug jelszavát hirdették. Ennek a jelszónak volt az „egyszerű emberek” szemében rokonszenves vonás is. Mert a politika abban az időben a fasizmus jegyében a második világháború felé, majd az ország lerombolása felé vitte a társadalmat, s akik a politikától félrehúzódtak, ezt a passzív ellenállás jegyében tették. Látták, hogy a hivatalos politika embertelen, nem vallottak semmiféle közösséget vele. De éppen ez a passzív ellenállás, begubózás adhatott szabad kezet a hivatalos politika irányítóinak arra, hogy szemérmetlen nyíltsággal — az ország történetében a legembertelenebb — militarista politikát folytassák, s ez a politika a legteljesebb katasztrófához vezessen el. A mi társadalmunk — amely az emberek boldogulását, a szocialista társadalom felépítését, a jobb, boldogabb életet tűzte ki célul, — erejét a széles tömegek politikai aktivitására építi, számít arra, hogy közélet dolgaiban minél többen vesznek részt. Nem a szükséges különösebben alátámasztani, hány fórumunk — a párt, a szakszervezet, a tanács, a népfront, a különböző társadalmi szervezetek — mennyi lehetőséget és alkalmat nyújtanak arra, hogy a politikai aktivitás kifejezésre jusson. Társadalmunk igényli, hogy az élet által felvetett problémák ne csak megértésre találjanak, hanem összefüggéseivel együtt jussanak a közélet fórumaira, s a vitában, vélemény-nyilvánításban, állásfoglalásban az összefüggésekkel együtt jelentkezzenek. Mert fórumainknak nem csupán az a hivatása, feladata, hogy a közélet, a politika — a szocialista építőmunka — soron kövé váró kérdéseire választ adjon, vagy adatok megoldására, hanem az is politikai érettségének szüntelenül legyen. A mi politikánk nem pillanatnyi tényezőkre — régi értelemben vett képviselői ígérgetésekre — épül, hanem összefüggő következetes vonal, amely a hatalomért vívott harc, majd a hatalom megszerzésének időszakától az új társadalom teljes felépítéséig terjed. Nekünk a politika napi eseményeit is bele kell helyezni ebbe a folyamatba, mert az összefüggések nélkül, vagy azok szándékos mellőzésével gyakran téves következtetésekre juthatunk, s tápot adunk a legkülönbözőbb ferde nézeteknek. A politikai érettség egyik fokmérője, hogy mennyire látjuk összefüggéseiben politikánkat, e politika lényegét, és mennyire vagyunk képesek másokkal is összefüggéseiben megláttatni politikánkat. Joggal büszkélkedhetünk, hogy az utóbbi egy évtized alatt vitatkozó országgá lettünk, s a véleménynyilvánítás — a közélet ügyeiben — a legtermészetesebb velejárója mindennapi életünknek. Egyre kevesebben vallják a „nem politizálok” elvet, és mind többen politizálnak. Látnunk kell azonban azt is, hogy a vélemény-nyilvánítás — amely önmagában lehet pozitív vonás — ferde, sőt ellenséges nézetek tükrözője is lehet. Közéletünk demokratizmusa fokozottabban követeli meg, hogy a vélemények, viták, előrehaladásunk érdekében kifejtett nézetek, az összefüggések meglátásának és megláttatásának talaján álljanak, s minden esetben érvényre jusson bennük a politikai érettség. Mert ez a választóvonal a politizálás és a „fecsegés” között. Sasvári György