Dunaújvárosi Hírlap, 1967. április (12. évfolyam, 27-34. szám)

1967-04-03 / 27. szám

•V­LÄG CDQISTAGJAI EGYESÜLJETEK! OUWWWfíOSI AI MSS MP VÁROSI BIZOTTSAGA ÉS A VÁROSI TANAGSIAPJA XII. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ARA: 60 FILLÉR 1967. ÁPRILIS 3., HÉTFŐ Megalakult a Fejér megyei Tanács A Fejér megyei Tanács tegnap, vasárnap tartotta alakuló ülését, melyen részt vett a kormány kép­viseletében D­a­rt­o­s Ferenc, a Mi­nisztertanács Tanácsi Szervek osz­tályának vezetője, H­e­r­c­z­e­g Ká­roly, az MSZMP Fejér megyei Bi­zottságának első titkára és S­á­r­o­s­i József, a Dunaújvárosi Pártbizott­ság első titkára. A megyei tanácstagok tizenöt ta­gú végrehajtó bizottságot választot­tak, mely első ülésén — saját tag­jai sorából — a megyei tanács vég­rehajtó bizottságának elnökévé d­r . T­a­p­o­l­c­z­a­i Jenőt, az MSZMP Központi Bizottságának tagját vá­lasztotta. Az ülés megnyitása után, amelyen már az új vb-elnök elnökölt, Dallos Ferenc a kormány nevében a Mun­ka Érdemrend arany fokozatát nyúj­totta át B­u­j­d­o­s­ó Imrének, a me­gyei tanács egykori, s most nyuga­lomba vonuló elnökének. A következő négy év munkaprog­ramját, melyet dr. Tapolczai Jenő ismertetett, egyhangúlag elfogadta a tanácsülés. Ünnepi nagygyűlés a Bartók Béla Művelődésházban felszabadulásunk 22. évfordulóján Vasárnap este ünnepi díszt öltött a Bartók Béla Művelődésház. Városunk dolgozói nagygyűlésen köszöntötték felszabadulásunk 22. évfordulóját. A vállalatok, üzemek, intézmények gyü­lekező dolgozóit a városi tűzoltóze­nekar indulókkal fogadta, majd 6 óra után néhány perccel a díszün­nepség elnöksége elfoglalta helyét. Ott voltak az elnökségben a város párt, állami és társadalmi szerve­zeteinek vezetői, a veteránok kép­viselői és a meghívott szovjet ven­dégek. A díszünnepség a magyar és szov­jet himnuszokkal kezdődött. A mű­velődésház színpadán impozáns de­koráció köszöntötte az ünnepet: a kékszínű háttérből a Szabadságszo­bor mása emelkedett ki, amelyet balról felfelé ívelő vörös drapériák, jobbról pedig vörös és nemzetiszínű zászlók öveztek. S­á­r­o­s­i József, az MSZMP Vá­rosi Bizottságának első titkára nyi­totta meg az ünnepi nagygyűlést. Meleg szavakkal emlékezett meg a napokban elhunyt Rogyion Mali­­novszkij marsallról, a Szovjet­unió honvédelmi miniszteréről, a ki­váló hadvezérről, aki mint a Máso­dik Ukrán Front parancsnoka, részt vett hazánk felszadításában, s aki tavaly városunk kedves vendége volt. A nagygyűlés egy perces gyász­szünettel adózott Malinovszkij em­lékének. Ezután dr. M­a­r­ó­t­i János, a Vá­rosi Tanács Végrehajtó Bizottságá­nak elnöke mondott ünnepi beszédeit. Bevezetőben a hála és a kegyelet hangján emlékezett meg a hős szov­jet nép fiairól, a román, bolgár, ju­goszláv népek fiairól, akik hazánk földjén életüket adták népünk és az emberiség boldogabb holnapjáért. — A hitleri háború legszörnyűbb szenvedéseit a Szovejtunió népen vi­selték. Ők hozták a legnagyobb áldo­zatot a fasizmus feletti teljes győze­lemért, a leigázott Európa, s a mi felszabadulásunkért — hangsúlyozta. Majd rövid történelmi áttekin­tést adott a felszabadulás óta eltelt 22 esztendő alatt elért fejlődésről, az újjáépítés gigászi munkájától a szo­cialista építőmunka nagyszerű sike­réig.­­ Vannak nálunk jobb lehetősé­gekkel rendelkező, gazdagabb orszá­gok, ahol magasabb az életszínvonal, de nekünk joggal vált nemzeti büsz­keségünk forrásává, hogy alig két évtized alatt, ha nem is Kánaánná, de jól élő, nyugalmat élvező, anya­giakban is emelkedő, biztos jövőt érezhető dolgozók országává változ­tattuk a nem is olyan régen még hírhedten elmaradott hazánkat. A mi városunk, Dunaújváros is e nagyszerű munkának egyik legki­emelkedőbb eredménye. Az elmúlt 17 év alatt fejlődtünk 45 ezer lakost számláló várossá. A Dunai Vasmű hazánk legmodernebb kohászati léte­sítményévé fejlődött. Termelése ma már az országos kohászati termelés közel 40 százalékát, nyersacélból 38 százalékát, a meleg­­ és hidegen hengerelt lemez 90 százalékát, a ko­­hókoksznak pedig egészét adja. Beszélt az ünnepi szónok arról is, hogy eredményeink és sikereink egyik eredője, hogy a magyar nép önzetlen barátokra, szövetségesekre lelt. — A Horthy korszak szánalmas: „Egyedül vagyunk” — jelszava egy­szer s mindenkorra a múlté! Népünk testvéri közösségben él, a Szovjetunió vezette szocialista táborban, és túl a történelmi sorsközösségen egység­be foglalnak bennünket a közös esz­mék és célok, az emberiség legszebb álmainak, a kommunizmus építésé­nek, a béke megőrzésének magasztos célkitűzései. — Erdeményeink alapját képezi a párt helyes politikája. Bizonyságot nyert, hogy a párt politikai törekvé­sei, társadalmi célkitűzései helyesek mind kül- és belpolitikai téren. Szól a nemrégen lezajlott ország­­gyűlési képviselői és tanácstagi vá­lasztásokról, mely jóváhagyta és megerősítette a párt politikáját, a Hazafias Népfront programját. Hang­súlyozta, hogy a választók ugyan­akkor szavazatukkal el is kötelezték magukat a politikai és gazdasági cé­lok megvalósítására, a szavazatokra a dolgos hétköznapok ütik rá a hi­telesség pecsétjét.­­ Erről tárgyalt a március 30-án megalakult új tanácsunk­­. A har­madik 5 éves terv célja, az elfoga­dott várospolitikai tervek reális és megalapozott, lelkesítő programot ad­nak továbbhaladásunkhoz. Áttekintést adott a nemzetközi helyzetről, méltatta a vietnami nép hősi harcát, majd beszédét ezekkel a gondolatokkal folytatta: — Korunk forrongó eseményeinek sodrában különösen fontos, hogy egy emberként zárkózzunk fel pártunk mögött, becsületesen, odaadással, ön­tudattal és felelősségérzettel végez­zük munkánkat. — Két évtized napszerű eredmé­nyei, felbecsülhetetlen gazdag tapasz­talatai állnak mér mögöttünk. — Ebből a két évtizedből tizenhét évet tesz ki a mi városunk történe­te. De ez a 17 év bebizonyította, hogy tudunk okosan tervezni és kö­vetkezetesen végrehajtani. Tudjuk körülöttünk a tájat megváltoztatni és az embereket gondolkodásukban, munkájukban, egyéni életükben új­típusú, szocialista emberekké for­málni! A szónok a legnagyobb nemzeti ünnepünk, és a szovjet-magyar ba­rátság éltetésével zárta ünnepi be­szédét. A nagygyűlés részvevőinek nagy tapsa közepette emelkedett szólásra a szovjet vendégek képviseletében Litovcsenko elvtárs, aki a szov­jet nép jókívánságait tolmácsolta. Sárosi József elvtárs ezután az MSZMP IX. kongresszusa tisztele­tére indított munkaverseny győzte­seinek, a Dunai Vasmű, a 26. Épí­tőipari Vállalat és a Fésűsfonoda kollektívájának ünnepi külsőségek közepette nyújtotta át a Városi Pártbizottság zászlóit. Majd felcsen­dült az Internacionálé. A nagygyűlést ünnepi műsor kö­vette. Újlaki László, a Madách Szín­ház tagja, a városi központi ének­kar, a Fekete-Fehér Táncegyüttes, a városi szimfonikus zenekar és a ze­neiskola művésztanárai adtak közös műsort. A­mikor István a lázadó Kop­pány seregeit szétzúzta, vezért felnégyeltette és mi­a után Ajtony legyőzésével az ország egyetlen urává vált, elérkezettnek látta az időt a királyi cím felvé­telére. Elérkezettnek látta az időt, hogy Árpád tettét megkornázva megvesse a magyar államiság alap­ját Európában. Kegyetlen szigorral és következeteséggel hajtotta végre elképzeléseit, mely ezer év távla­tából megítélve nagy politikai-dip­lomáciai bölcsességről tesznek ta­núbizonyságot. Ügyesen lavírozva a papság és a császárság között füg­getlen magyar államot hozott létre, mely­ hivatva volt a magyarság fenntartását és gyökéreresztését biz­tosítani Európában. Véresen nehéz alkotófolyamat volt ez, hiszen szabadságukat mentő törzsfők és a a hűbéri hatalmát kiterjeszteni akaró II. Konrád német császár egyaránt a zsenge államiság ellen törtek, de István állama kiállta a próbákat. Az új rend megerősödve került ki a harcokból, a fiatal magyar állam döntő játszmát nyert Európában. Mégsem csupán az államalapítás és a hadisikerek ténye az, ami Istvánt nemzeti nagyjaink közé emeli. Sok­kal inkább az a zseniális felisme­rés, hogy a termelőerők fejlődésé­nek korlátait jelentő ősközösségi ter­melési viszonyokat szét kell zúznia, s minden áron biztosítani kell a feudális termelési viszonyok kibon­takozását. Ezzel illeszkedett be a magyarság Európába, s valójában ez biztosította a fiatal állam életre­valóságát K­ilenc évszázadnyi visszakalan­­dozás az időben alkalmat ad a párhuzam megrajzolására. Kilenc évszázad után 1945-ben nyílt csak új alkalom egy új állami mi­nőség megteremtésére. A közben le­pergett századok számtalan kísérle­tet hoztak ugyan életképes Magyar­­ország újraalkotására, de IV. Béla, Róbert Károly vagy Hunyadi Má­tyás törekvései zátonyra futottak az utódoknál, az utolsó négy évszá­zadban pedig az új minőségért, a társadalmi haladásért vívott harcok szorosan összefonódtak a független­ségi küzdelmekkel, illetve a függet­lenségi harcok váltak elsődlegessé, meghatározóvá, sikereik a társadal­mi haladás feltételeivé. Rákóczi és Kossuth harcai azonban — hogy csak a legjelentősebbeket említsük —, elbuktak, s elbukott 1945 előtti történelmünk legnagyszerűbb kísér­lete is, az 1919-es Tanácsköztársa­ság. Az 1945 utáni Magyarországra várt az a feladat, hogy valóra vált­sa közel ezer év reményeit, a fegy­verletételekkel záruló szabadság­­harcok, bukott forradalmak álmait. Az 1945 utáni Magyarországra várt, hogy mint I. István tette, a kor szintjén teremtse meg az új magyar államiságot, pusztítsa el a termelő­erőket béklyózó feudálkapi­tal­ista kötelékeket — mindenekelőtt a nagybirtokokat felszámolva. Így született meg az Ideiglenes Kor­mány egyik legelső rendelete 1945. március 15-én: rendelet a földre­formról, a nagybirtokrendszer meg­szüntetéséről és a földmívesnép föld­­hözjuttatásáról. A szovjet csapatok akkor már javá­ban harcoltak hazánk teljes felsza­badításáért, de oldalukon már küz­döttek magyar egységek is. Még húsz napra volt szükség, hogy Ne­­mesmedves községet is felszabadítva. 1945 április 4-én szárnyra keljen a hír: Magyarország teljesen felszaba­dult. Méltán vált ez a nap törté­nelmünk második nagy szakaszának kezdődátumául, egyben szabadsá­gunk szimbólumává. Vajon ez az új Magyarország, melynek időszámítása 1945. április 4-én kezdődött, kiállta-e a próbát? Ennek a huszonkét esztendős Ma­gyarországnak ezer év tükrébe kell néznie ahhoz, hogy választ adhas­son. A legégetőbb belpolitikai problé­mát — a debreceni Ideiglenes Kor­mány földreloiitti rendelkezéseit — már 1945. november 11-én törvényi­­erőre emelte az új országgyűlés. De­cember 6-án megszületett az ország­­gyűlés döntése a bányák államosí­tásáról. 1946. február elsején meg­történt a köztársaság kikiáltása és még ugyanabban az évben megkez­dődött a nagyüzemek államosítása. 1947-ben megindult a hároméves terv és 1948. februárjában a csepe­liek kezdeményezésére kibontako­zik az első szocialista versenymoz­galom Magyarországon. Ez az esz­tendő a fordulat éve, a népi demok­ratikus Magyarország kibontakozá­sának esztendeje. Az ország népe, immár nemcsak jog szerint, hanem ténylegesen is gazdája lesz az or­szágnak. Sorsának önön irányítója. J­ól sáfárkodott-e tulajdonával? Ha a magyar népgazdaság 1945 óta bekövetkezett fej­lődését nézzük , nagy utat tettünk meg. 1945 és 1948 között a háborús károk helyreállításának feladatát eredményesen teljesítette az ország. 1949 és 1962 között a népgazdaság szocialista alapjainak megteremtése megtörtént. A bányák államosításá­val kezdődött és a mezőgazdaság szocialista átszervezésével fejeződött be ez a folyamat. Ezzel párhuza­mosan gyarapodott a magyar ipar, köztük olyan pompás létesítmények­kel, mint városunk, a Dunai Vas­mű, mely 1966-ban már a leggazda­ságosabban termelő kombinát volt a magyar vaskohászatban 1963-tól fejlődésünknek újabb szakaszát szá­míthatjuk, azt, melynek nem kisebb feladata van, mint a szocializmus teljes felépítése Magyarországon. Ezeknek a gazdasági eredményeknek társadalmi hátterét, a szocializmus teljes felépítése céljának realitását népi államunk legfőbb politikai alapja, a munkás-paraszt szövetség adja meg. Felsorolni sem könnyű, végigdol­gozni és végigharcolni még nehe­zebb volt ezeket az éveket. Nem ke­rült kevesebb szigorba és követ­kezetességbe, mint I. Istvánnak a magyar államiság alapjainak lera­kása és az ősközösségi termelési vi­szonyok megváltoztatása. Közben tettünk ugyan vargabetűket. Az el­telt huszonkét év történetében vol­tak átmeneti visszaesések, gazdasági és politikai torzulások is, a végered­ményt azonban — ezer esztendő tükrébe tekintve — nem kell szé­gyellenünk! A kor szintjén, a szo­cializmus korának szintjén újra megtaláltuk helyünket Európában, sőt, a szocialista világrend országai közé illeszkedve a világban is. Eb­ben a barafci közösségben válhatott csak valóra nemzeti függetlenségünk megőrzése és társadalmi haladásunk biztosítása. Ez egyben kellő cáfolat minden olyan torz történészképzel­gésre, melyet az 1945 utáni idők nyugati történészei megfogalmaztak­ Kelet- és Délkelet Európában nem­zeti államok léte elkésett koncep­ció. A korszerű egy Osztrák-Magyar Monarchiához hasonló nemzetek fe­letti államalakulat lehet. Az igaz, hogy burzsoá nemzeti államok léte elkésett koncepció Kelet- és Dél­kelet Európában, de nem a szocia­lista államok léte. A „nemzetekfe­­lettiségre” pedig tartalmasabb, pon­tosabb jelölésünk van: a nemzetkö­­ziség, két összetevő pedig így kap­csolódik egymáshoz, hogy szocialista hazafiság és prole­­tárinternacionalizmus. Ez a szo­cialista haza, a nemzetközi munkás­­osztály, a szocialista világrend érde­keinek azonosságát és a hozzá­juk való hűséget jelenti. Ezeknek a he­lyességét pedig nemcsak a magyar, hanem más szocialista nemzetek egyedi fejlődése és a szocialista vi­lágrend egészének erősödése már bi­zonyította. És bizonyította az új, szo­cialista Magyarország életrevalóságát is. R. A. Ezer év tükrében Éljen április 4., felszabadulásunk ünnepe!

Next