Dunaújvárosi Hírlap, 1968. május (13. évfolyam, 36-44. szám)
1968-05-03 / 36. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM 1968. MÁJUS 3., PÉNTEK ÁRA: 80 FILLÉR A béke és az egység jegyében Amikor a gép először húzott el a Vasmű út felett, fél tíz alig múlt el. Néhány perccel csupán. Berregése eltompította a zsongást. Tízezrek zsongását. És tízezrek tekintettek fel az égre, figyelve, az égkék levegőben lebegő röplapokat. Tízezrek figyeltek. És ha a pilóta letekintett, láthatta a megbolydult várost. A nyüzsgő ember sokaságot. A tizenhetedik dunaújvárosi május elseje szép szertartásának szereplőit. A tizenhetediknek, és a legnagyobbnak. Pontban tíz órakor megperdültek a dobok, s ahogy évről-évre lenni szokott a dunaújvárosi május elsejéken. friss indulót harsogva elsőnek az úttörőzenekar vonult el Vasmű úton a díszemelvényig. Után nuk, kart karba fűzve a város vezetői és a város dolgozóinak képviselői jöttek. Azok, akik a díszemelvényről nézték később végig a dunaújvárosiak 130 percen át hömpölygő folyamát. A munkásmozgalom öreg harcosait és nyomukban az ifjú sereget, az úttörőket, a középiskolák és a felsőfokú technikum diákjait. Az Ifjúság Városában felvonuló sok ezet fiatalt. És az iskolák mögött ugyancsak soha nem látott menet következett: a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlajával kitüntetett Dunai Vasmű és 14. sz. Autóközlekedési Vállalat, utánuk Dunaújváros élüzemei, kiváló vállalatai, szocialista címet nyert munkahelyei. Soha nem dicsekedhettek még városunkban ilyen sok kitüntetett üzemmel, vállalattal és hivatallal. Több mint egy óra hosszán át csupán e munkahelyek dolgozói vonultak. Soha nem érezhettük még ennyire, hogy „szocialista város” elnevezés nagyon komoly és valóban szocialista tartalmat takar. Azt, hogy Dunaújváros dolgozói V’’ban akarnak és tudnak szocialistakon dolgozni. Ennek a szocialista modern dolgozni akarásnak és tudásnak nagyszerű demonstrációja volt az a tizenötezer felvonuló, akik ezekben, a gyárakban, üzemekben, vállalatoknál vagy hivatalokban dolgoznak. A kitüntetett üzemek után jövők menete is közel ötven percig tartott. Már dél is elmúlt, amikor az autóklub menetet záró masinái is elgurultak a díszemelvény előtt. Amikor véget ért a dunaújvárosi dolgozók hatalmas májusi seregszemléje. Még valamiről meg kell emlékeznünk e soha nem látott május elsejéről írva: a béke és az egység jegyét m ünnepelt mindenki. A béke és az egység tömegdemonstrációjává vált a májusi menet. A „Világ proletárjai, egyesüljetek!” és a „Békét Vietnamnak!” egységet és békét óhajtó szép eszméi adtak közös keretet az idei május elsejének, a dunaújvárosi felvonulásnak. Ezt hirdették a tömeg fölött békésen és egyformán libegő zászlók. A sávos és csillagokkal teli amerikai lobogó épp úgy, mint vietnamiak ötágú csillagos vörös lobogója, a Szovjetunió és Anglia zászlói vagy a Magyar Népköztársaság piros-fehér-zöld lobogója. És ezt hirdették a feliratok, ezt a felvonulók kórusa, az égnek röppenő galambok százai. Május elsejénk a béke és az egység eszméjének május elsejéje volt. Rácz Károly nyugdíjas, a Vasmű egykori karbantartó lakatosa már fél 10 körül a hóna alatt szorongatta gurtnis székét, hogy jó helyet fogjon ki. A Ságvári városrészből lódult át a Vasmű útra, és a tribünnel szemben várakozott. Minden évben itt helyezkedik el, a rendezők sem kütdák hátrább, szinte már várják az öreget, nélküle nem kezdődhet a felvonulás. — Mi hajtja magát ide minden május elsején? — Hát, annak oka van! — Tán a felvonulás látványossága? — Az is, de főként nem amiatt jövök ... — Régi munkásmozgalmi emlékek? — Lehetne az is, de nem csak azért, hanem ... Mielőtt tonább folytatná, összeráncolja homlokát, nem tetszik ez kora reggeli faggatás, kérdezősködés, a ...— szóval nem „régi" oka van ennek, hanem mai, egészen mai. Aztán elmondja, hogy a fia a vasműben karbantartó lakatot, ő a vasművel vonul fel. A menye az „ötösöknél" dolgozik, ő az „ötösökkel" jön. Két lánya közül az egyik a Fehérneműgyárban varrónő, hát ő a fehérneműgyáriakkal vonul. A másik a fonóban dolgozik, ő meg vetül halad majd a menetben. Két veje is van a két lány mellé, az egyik a papírgyáriakkal, a másik a 26-os építőkkel menetel. — s még két unokám is von. A Ságvári iskolával vonulnál először, aztán meg az apjukkal,anyjukkal mégegyszer, így szoktak. • A járdaszélen Az özreg lakatos leteszi a járdaszegélyre a székét. Beméri a „tápot", honnan látni majd 'ajobban, és végül hozzáteszi: — Hát ezért igyekszem én minden május elsején. Tudja olyan jó látni ebben a nagy tarka forgatagban, hogy együtt a családom...! — S Zászlós-ünnep A reál már a hét elején meglátta a kicsiny vörös és piros-fehér-zöld lobogókat, öt éves sincs talán, de tudja, ha zászlók színesítik az épületeket, utakat, akkor ünnep jön. Nagy, közös ünnep. Olyan, amikor az emberek az utcákra sereglenek és jókedvűtek. — Anyu, vegyél nekem zászlót! De ne egyet! — állt oda hétfőn délben édesanyja elé. — Zászlókat? Miért? — Mert ünnep jön, és mindenki megy majd az utcára. Vonulnak. Tudod, ahogy zászlós ünnepeken szokás. A gyerekeknél meg léggömbök lesznek, és zászlók. Kicsi zászlók és nagy léggömbök... Az édesanya mesélte mindezt még kedden délelőtt: —■ Képzelje! Nem hagyott nyugton, míg meg nem vettem a zászlót — folytatta. — Mert ő felvonul! Mert zászlósünnep volt Hogy honnan szed ilyet a kölyök ... Zászlósünnep! És amikor eljött a május elseje, izgatottan lestem, mikor jön már a Vegyesipari Vállalat. Vajon látom-e az édesanyát, s ott lesz-e vele gyermek? Lesz-e a csöppségnek tünrelme kivárni, míg elindul a Vegyesipari Vállalat menete? Volt. Egyik kacsáját édesanyja kezébe fűzte, de a másikban ott libegett a két parányi zászló. Rocinante a Vasmű úton kocogott La Martéba egyik falujában éldegélt egykoron egy nemesember, ki Alonso Quijano névre hallgatott. Józan eszét vette a sok ócska lovagregény, mígnem felpattant keskedt gebéjére, a Rocinante-ra, s magát Don Quijote-nak nevezve egyebek között még a szélmalommal is megvitt. Legalábbis így írta meg háromszázegynehány esztendővel ezelőtt Miguel Cervantes úr a Búsképü Lovag esztelen kalandjaiban. És ime, több, mint három századmúltán a nemes spanyol úr, Quijote de la Mancha, megjelent Don Vasmű úton. Rocinante-ja bánatosan a poroszkált a betonon, horkanva kapta fel fejét egy-egy zászló-libbenésre. Ura megadón gubbasztott a nyeregben. Kissé távolabb hű fegyverhordozója Sancho Pauza, szamaragott egy bánatos öreg csacsi hátán Nincs a dologban semmi csodálatos. Nem történt varázslat, nem találták fel az életelixírt, mely regényhősökből is élő hús-vér embert támaszt. Csupán időszerűvé vált egy szimbólum felidézése, valóságra fittyet hányó, a valóság tényeivel mit sem törődő Búsképű jelzése. Hiszen Don Quijote az ilyen emberek szimbólumává nőtt. Rocinante, május elsején az ünnepi menetben, a Vasmű úton, az amerikaiak vietnámi háborúját felidéző táblák között kocogott. Az ÉVM 26. sz. Építőipari Vállalatának dolgozói keltették, életre. Néhány órára csupán. A felvonulás néhány órájára. Emlékeztetni az esztelenségre, a csak fájdalmakat okozó szélmalomharcra, a valóság elleni küzdelem hiábavalóságára. Rocinante a Vasmű úton kocogott nyergében Don Quijote úrral. Egy esztelen háború szomorú szimbólumaként. ___ • ró —