Dunaújvárosi Hírlap, 1968. május (13. évfolyam, 36-44. szám)

1968-05-03 / 36. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM 1968. MÁJUS 3., PÉNTEK ÁRA: 80 FILLÉR A béke és az egység jegyében Amikor a gép először húzott el a Vasmű út felett, fél tíz alig múlt el. Néhány perccel csupán. Berregé­se eltompította a zsongást. Tízezrek zsongását. És tízezrek tekintettek fel az égre, figyelve, az égkék levegőben lebegő röplapokat. Tízezrek figyel­tek. És ha­ a pilóta letekintett, lát­hatta a megbolydult várost. A nyüzs­gő ember­ sokaságot. A tizenhetedik dunaújvárosi május elseje szép szer­tartásának szereplőit. A tizenhetedik­nek, és a legnagyobbnak. Pontban tíz órakor megperdültek a dobok, s ahogy évről-évre lenni szokott a dunaújvárosi május else­jéken. friss indulót harsogva első­nek az úttörőzenekar vonult el Vasmű úton a díszemelvényig. Utá­n nuk, kart karba fűzve a város ve­zetői és a város dolgozóinak képvi­selői jöttek. Azok, akik a díszem­el­­vényről nézték később végig a du­naújvárosiak 130 percen át höm­pölygő folyamát. A munkásmozgalom öreg harcosait és nyomukban az if­jú sereget, az úttörőket, a középis­kolák és a felsőfokú technikum diákjait. Az Ifjúság Városában fel­vonuló sok ezet fiatalt. És az iskolák mögött ugyancsak soha nem látott menet következett: a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászla­jával kitüntetett Dunai Vasmű és 14. sz. Autóközlekedési Vállalat, utánuk Dunaújváros élüze­­mei, kiváló vállalatai, szocialista cí­met nyert munkahelyei. Soha nem dicsekedhettek még városunkban ilyen sok kitüntetett üzemmel, vál­lalattal és hivatallal. Több mint egy óra hosszán át csupán e munkahe­lyek dolgozói vonultak. Soha nem érezhettük még ennyire, hogy „szocialista város” elnevezés nagyon­­ komoly és valóban szocialista tartal­mat­­ takar. Azt, hogy Dunaújváros dolgozói V’’­­ban akarnak és tudnak szocialista­­­­­kon dolgozni. Ennek a szocialista modern dolgozni akarás­nak és tudásnak nagyszerű demons­trációja volt az a tizenötezer fel­vonuló, akik ezekben, a gyárakban, üzemekben, vállalatoknál vagy hiva­talokban dolgoznak. A kitüntetett üzemek után jövők menete is közel ötven percig tartott. Már dél is elmúlt, amikor az autó­klub menetet­ záró masinái is elgu­rultak a díszemelvény előtt. Amikor véget ért a dunaújvárosi dolgozók hatalmas májusi seregszemléje. Még valamiről meg kell emlékez­nünk e soha nem látott május else­jéről írva: a béke és az egység jegyé­­­t m ünnepelt mindenki. A béke és az egység tömegdemonstrációjává vált a májusi menet. A „Világ proletárjai, egyesüljetek!” és a „Békét Vietnam­nak!” egységet és békét óhajtó szép eszméi adtak közös keretet az idei május elsejének, a dunaújvárosi fel­vonulásnak. Ezt hirdették a tömeg fölött békésen és egyformán libegő zászlók. A sávos és csillagokkal te­li amerikai lobogó épp úgy, mint vietnamiak ötágú­ csillagos vörös lo­­­bogója, a Szovjetunió és Anglia zász­­lói vagy a Magyar Népköztársaság piros-fehér-zöld lobogója. És ezt hir­dették a feliratok, ezt a felvonulók kórusa, az égnek röppenő galambok százai. Május elsejénk a béke és az egység eszméjének május elsejéje volt. Rácz Károly nyugdíjas, a Vasmű egykori karbantartó lakatosa már fél 10 körül a hóna alatt szorongatta gurtnis székét, hogy jó helyet fogjon ki. A Ságvári városrészből lódult át a Vasmű útra, és a tribünnel szem­ben várakozott. Minden évben itt­ helyezkedik el, a rendezők sem kü­t­­dák hátrább, szinte már várják az öreget, nélküle nem kezdődhet a fel­vonulás. — Mi hajtja magát ide minden május elsején? — Hát, annak oka van! — Tán a felvonulás látványossá­ga? — Az is, de főként nem amiatt jö­vök ... — Régi munkásmozgalmi emlékek? — Lehetne az is, de nem csak azért, hanem ... Mielőtt tonább folytatná, összerán­colja homlokát, nem tetszik ez kora reggeli faggatás, kérdezősködés, a ...— szóval nem „régi" oka van ennek, hanem mai, egészen mai. Aztán elmondja, hogy a fia a vasműben karbantartó lakatot, ő a vasművel vonul fel. A menye az „ötösöknél" dolgozik, ő az „ötösök­kel" jön. Két lánya közül az egyik a Fehérneműgyárban varrónő, hát ő a fehérneműgyáriakkal vonul. A má­sik­ a fonóban dolgozik­, ő meg vetül halad majd a menetben. Két veje is van a két lány mellé, az egyik a papírgyáriakkal, a másik a 26-os épí­tőkkel menetel. — s még két unokám is von. A Ságvári iskolával vonulnál először­, aztán meg az apjukkal,­­anyjukkal mégegyszer, így szoktak. • A járdaszélen Az özreg lakatos leteszi a járda­szegélyre a székét. Beméri a „tápot", honnan látni majd '­ajobban, és végül hozzáteszi: — Hát ezért igyekszem én minden május elsején. Tudja olyan jó látni ebben a nagy tarka forgatagban, hogy együtt a családom...! — S Zászlós-ünnep A reál már a hét elején meglátta a kicsiny vörös és piros-fehér-zöld lobogókat, öt éves sincs talán, de tudja, ha zászlók színesítik az épü­leteket, utakat, akkor ünnep jön. Nagy, közös ünnep. Olyan, amikor az emberek az utcákra sereglenek és jókedvűtek. — Anyu, vegyél nekem zászlót! De ne egyet! — állt oda hétfőn délben édesanyja elé. — Zászlókat? Miért? — Mert ünnep jön, és mindenki megy majd az utcára. Vonulnak. Tu­dod, ahogy zászlós­ ünnepeken szo­kás. A gyerekeknél meg léggömbök lesznek, és zászlók. Kicsi zászlók és nagy léggömbök... Az édesanya mesélte mindezt még kedden délelőtt: —■ Képzelje! Nem hagyott nyug­ton, míg meg nem vettem a zászlót — folytatta. — Mert ő felvonul! Mert zászlósünnep volt Hogy honnan szed ilyet a kölyök ... Zászlós­ünnep! És amikor eljött a május elseje, izgatottan lestem, mikor jön már a Vegyesipari Vállalat. Vajon látom-e az édesanyát, s ott lesz-e vele gyermek? Lesz-e a csöppségnek tü­n­relme kivárni, míg elindul a Ve­gyesipari Vállalat menete? Volt. Egyik kacsáját édesanyja kezébe fűzte, de a másikban ott libegett a két parányi zászló. Rocinante a Vasmű úton kocogott La Martéba egyik falujában élde­gélt egykoron egy nemesember, ki Alonso Quijano névre hallgatott. Jó­zan eszét vette a sok ócska lovag­regény, mígnem felpattant keskedt gebéjére, a Rocinante-ra, s magát Don Quijote-nak nevezve egyebek között még a­ szélmalommal is meg­vitt. Legalábbis így írta meg há­­romszázegynehány esztendővel ez­előtt Miguel Cervantes úr a Búské­­pü Lovag esztelen­­ kalandjaiban. És ime, több, mint három század­múltán a nemes spanyol úr, Quijote de la Mancha, megjelent Don Vasmű úton. Rocinante-ja bánatosan a poroszkált a betonon, horkanva kap­ta fel fejét egy-egy zászló-libbenés­re. Ura megadón gubbasztott a nye­regben. Kissé távolabb hű fegyver­hordozója Sancho Pauza, szamara­­gott egy bánatos öreg csacsi hátán Nincs a dologban semmi csodála­­­tos. Nem történt varázslat, nem ta­lálták fel az életelixírt, mely regény­­hősökből is élő hús-vér­ embert tá­maszt. Csupán időszerűvé vált egy szimbólum felidézése, valóságra fittyet hányó, a valóság tényeivel mit sem törődő Búsképű jelzése. Hi­szen Don Quijote az ilyen emberek szimbólumává nőtt. Rocinante, május elsején az ün­nepi menetben, a Vasmű úton, az amerikaiak vietnámi háborúját fel­idéző táblák között kocogott. Az ÉVM 26. sz. Építőipari Vállalatának dolgozói keltették, életre. Néhány órára csupán. A felvonulás néhány órájára. Emlékeztetni az esztelenség­­re, a csak fájdalmakat okozó szélma­­lomh­arcra, a valóság elleni küzdelem h­iábavalóságára. Rocinante a Vasmű úton kocogott nyergében Don Quijote úrral. Egy esztelen háború szomorú szimbólu­maként. ___ • ró —

Next