Dunaújvárosi Hírlap, 1969. február (14. évfolyam, 10-17. szám)

1969-02-04 / 10. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1969. FEBRUÁR 4., KEDD -----------------K3-----------------------­ Borovszky vezérigazgató: a nyereségről és a Dunai Vasmű idei terveiről — Kedves Borovszky elvtárs, a Dunaújvárosi Hírlap Szerkesztősége nevében ez alkalomra kérdések egész sorát állítottam össze. Remé­lem szívesen válaszol majd vala­mennyire? — Ez természetesen függ a kér­désektől is. — Hogyan ítéli meg a Dunai Vas­mű szempontjából az új gazdasági mechanizmus első esztendejét? — A Dunai Vasmű életében na­gyon pozitívan értékelem az 1968. évet. Ez az eredmény azonban nem­csak az elmúlt esztendő 365 napjá­nak sikere, hanem annak az előké­szítő munkának is, amelyet évek óta folytatunk az új mechanizmus fo­gadására készülődve. 1968-ban a Du­nai Vasmű 200 millió forintot fize­tett be nyereségből az államkasszá­ba, a termelési érték volumenét az elmúlt évek 10 százalékos emelkedé­se helyett, 15 százalékkal emelte, és az sem kis dolog, hogy év közben éltünk az ármérsékelés lehetőségé­vel. Bár ez utóbbiról a közgazdá­szok még mindig vitatkoznak. — Nincs a vasmű egy kicsit aránytalanul jó helyzetben a többi, régi, elavult berendezéssel dolgozó kohászati üzemekhez viszonyítva? — Ez tipikus kérdése azoknak, akik azt hiszik, hogy a vasmű kön­­­nyen éri el gazdasági sikereit. Igaz, a Dunai Vasmű új üzem, új beren­dezésekkel, de a másik két kohászati nagyüzemben is nemrég végeztek re­konstrukciókat. A mi sikereink titka az, hogy élni tudunk a lehetősé­geinkkel. A siker ma attól függ, hogy milyen a vállalkozó szellem egy-egy üzemben, milyen ütemben mernek és tudnak szakítani a régi, a megszokott rosszal. Mi például fi­gyelemmel kísérjük a világ legkor­szerűbb technikai berendezéseit, és ha szükségünk vann rá, ha anyagi eszközeink engedik, vásárolunk be­lőlük. Nem parancsra, hanem saját elhatározásból. Azt hiszem ez hozzá lám] ahhoz, hogy sok beren­d­­dezésünk névleges termelési kapaci­tását a gyakorlatban Tnegdupi'ztut­­■uáiprr'énvem szerint « a Dunai Vasmű sikereinek ..titka”. — Ilyen jó esztendő után, mek­kora jövedelem-növekedéssel szá­molhatnak a gyár dolgozói? — A kérdésre adott válasz akkor helyes, ha a dolgozók átlagos évi jö­vedelem-növekedését vizsgáljuk. A vasmű dolgozóinak jövedelme két részből tevődik össze: az év közben kézhez kapott pénzösszegekből és az év végi nyereségrészesedésből. 1968-ban a gyár dolgozóinak jöve­delme emelkedett. Mégpedig egyre differenciáltabban. Aszerint, hogy kik, milyen nagyságrendben vették ki részüket a vállalati nyereség meg­teremtésében. — Ért és alatt kollektívákat, vagy személyeket? Is, is. Például, a jövedelem növe­kedés szinte páratlan volt az acél­műben. Éppen azért, mert a terme­lés súlyponti kérdése 1968-ban az acélgyártás fokozása volt. Nos, azok a kulcs­emberek, akiken valóban állt, vagy bukott az acéltermelés sorsa, 10 százalékos évközi jövede­lem­emelkedéssel is dicsekedhetnek. — Mennyivel nő a gyár dolgozói­nak évi jövedelme 1968-ban, beszá­mítva már a későbbiekben kifizeten­dő nyereségrészesedést is? — A törzsgárda tagok múlt évi jövedelem­növekedése átlagosan 4,2 százalék. A vállalati átlag 2,7 száz­­alék. — Milyen összegű nyereségrésze­sedésre számíthatnak a dolgozók? — Körülbelül a tavalyi szintnek megfelelő pénz áll rendelkezésünk­re. De ismételten mondom, az 1968. évben megtermelt nyereségből már év közben is emeltük dolgozóink jö­vedelmét. — Természetesen a nyereséget ter­helik a közvetett juttatások is. — Igen, és ez sem elhanyagolható. Nyereségünk terhére megoldottuk végre a gyár dolgozóinak munkaru­ha problémáit. Munkaruhára 1,2 millió forinttal többet költünk 1969- ben, mint tavaly. Egymillió forint­tal emeltük a vállalati hozzájárulást a közétkeztetésben. A szociális és kulturális célokat szolgáló keretek is nagyobbak. — A Hírlapnak adott interjújá­ban Maróti tanácselnök említette, hogy a Dunai Vasmű példám utó­­ van segíti dolgozóinak l­akásépítő akció­ját. Mit jelent ez az utalás? — A vállalati fejlesztési alapból 1969-ben 34 millió forintot fordítunk lakásépítésre. Az elosztás módjáról pillanatnyilag még nem tudok nyi­latkozni. Egy biztos: több mint 300 lakás építéséhez járulunk hozzá. És ezekbe a lakásokba — természete­sen a maguk anyagi hozzáj­árulása után — a Dunai Vasmű dolgozói költözhetnek be, ez év végén, vagy a­­ jövő év elején. — Ön az első építőkkel egyidő­­ben jött Dunaújvárosba. Melyik volt a legszebb itt töltött esztendeje? — Évben nem, legfeljebb években tudom megmondani. A legszebb a kezdet volt, amikor mindent csak terveztünk és minden csak elképze­lés volt. Ettől szebb már csak az, amikor látjuk, hogy minden jobban sikerült, mint terveztük, hogy min­denből több valósul meg, mint­ képzelet. És most újból nagy terve­­­ket dédelgetünk, csak ezek még szebb jövőre vonatkoznak. — Milyen tervek ezek? — Nem egyebek, mint amire min­den vezetőt kötelez az élet. Előre gondolkodni. Hivatalbeli kötelessé­günk, hogy az itt dolgozó emberek jövőjét, családjuk, gyermekeik fog­lalkoztatását a jövőben is biztosít­suk. Ezek a mi terveink alapvető mozgató rugói. Az eredmény pedig várhatóan az lesz, hogy 5—6 éves távlatban az eddigihez viszonyítva fél nagyságrenddel megnöveljük Dunai Vasműben előállított termelési­­ értéket. — Milyennek ígérkezik az 1969. esztendő? — Szépnek. Szép lesz, mert sok egyéni és társadalmi ambíció meg­valósítására van lehetőségünk. Sze­rencsés helyzetben vagyunk, mert termékeinkre igény van a piacon. Előrelépési szándékaink végrehajtá­sát azonban nem tartom könnyűnek. — Melyik intézkedést, vagy felada­tot tartja az 1969. év legnehezebbi­kének? — Három területen látok nehezen elérhető, de feltétlenül elérendő cé­lokat. Egyik, az oxigén alkalmazása az acélgyártásban. Ennek lehetősé­gei kedvezőek, de szokatlanok. Meg kell tanulni. Az új oxigéngyár a II. negyedévben lép üzembe. Másik ne­héz feladat lesz­­ a saját termelésű és import acél, hengerműi feldolgo­zása, a tervezett mennyiségben és minőségben. Harmadik nehéz felada­tunk a folyamatos öntőmű beruhá­zásának tökéletes előkészítése és el­indítása. — Ön a fejlődés melyik irányának pártján van, a profilszélesítés vagy a profiltisztítás oldalán? — Elsődleges feladatunk az alap­termelés, az acél­termelés bővítése. Ennek 1968-hoz viszonyítva 5—6 év múlva közel duplájának kell lenni. Máskülönben, a vertikumba beülő bővítés híve vagyok. Vagyis a ko­hászati másodtermékek gyártását szorgalmazom. Ezek közül is első­sorban a csőgyártás fokozására kell gondot fordítanunk. Ma már 17—800 milliméter között gyakorlatilag min­den méretű csövet gyártunk. Nagy hódítás vár az általunk termelt könnyűacél vázszerkezetekre is, még­pedig elsősorban a mezőgazdaság­ban. Típpen ezekben a napokban mutatták be Szekszárdon az első, ra vnai Vasműben készült, könnyű­acél vázas állattartó épületet. — Ha megenged egy intim kér­dést, mint vezérigazgató, mennyit dolgozik ön naponta? — Hát, erre nem tudnék válaszol­ni. Ez olyan fajta beosztás, hogy a gondjait semmiképpen sem lehet az irodában hagyni. — Akkor másként teszem fel kérdést: mit jelent önnél kikapcso­­­lódni? — Ha a kertben dolgozhatom, vagy a vadászat. V­­ *" — Jövőre két évtizede lesz annak, hogy az egykori pentelei fennsíkon megtették az első kapavágást. gyár mivel köszönti húszéves szüle­­­tésnapját? — Elsősorban jó gazdasági ered­ményeivel. Aztán készül egy emlék­kiállítás, és a húsz éves történetet feldolgozó könyv. Híve vagyok an­nak, hogy egyelőre emlék­kiállítá­son, később gyári múzeumban őriz­zük meg fejlődésünk értékes doku­mentumait. Arra is szükség van, hogy húsz év elteltével könyv for­májában szavakban is összefoglal­juk, mi történt itt az egykori pen­telei fennsíkon. Egyébként a gyár főbejárata előtti tér rendezésének gondolatával is foglalkozunk. — Még egy utolsó kérdés: Bo­­rovszky elvtárs. olvassa-e a Duna­újvárosi Hírlapot, és mit olvas ben­ne szívesen? — Olvasom. Elsősorban a terme­léssel, a gazdasági kérdésekkel fog­lalkozó cikkek érdekelnek benne, akár rólunk szólnak, akár a város más üzemeiről. — És milyennek tartja a lapot? — Ez már csak költői kérdés, hi­szen önök tudják a legjobban, hogy én még sohasem reklamáltam, ha valamelyik gyárrészlegünket, vagy üzemünket bírálat érte. — Köszönöm az interjút. Miskolczi Miklós Az olvasók bizalma írta: Nagy Jenő, a Dunaújvárosi Hírlap főszerkesztője Mint már közöltük olva­sóinkkal, a mai naptól hat helyett nyolc oldalon jelenik meg a Dunaújvárosi Hírlap. A terjedelem bővítése miatt a postai kézbesítők hét forint helyett kilenc forintot kértek­ olvasóinktól a havi előfizetés díj fejében. Őszintén szólva azzal számoltunk, hogy az ol­vasók egy részénél a maga­sabb előfizetési díj, vagy a lapunkkal szembeni esetleges fenntartások abban nyilvánul­nak meg, hogy időlegesen tar­tózkodnak a lap előfizetésétől. Már most, az első nyolc olda­las lapszámban arról számol­hatunk be kedves olvasóink­nak, hogy az átállás teljes egészében megtörtént, a Hír­lapot előfizető olvasók száma nem csökkent. Kellemes meg­­lepetés ez a bizalom. Nemcsak a hírlap terjesztését végző postai dolgozók álltak mellet­tünk igaz barátokként, hanem az olvasók sokezres tábora is A bizalomra, úgy érezzük, tiszteletlenség lenne ígéretek­kel válaszolni. A szerkesztő­séghez eljuttatott igényeket, kéréseket kellett józanul mér­legelnünk, " hogy azt a több helyet, ami a mai naptól ren­delkezésünkre áll, valóban ol­vasóink igényeinek és érdekei­nek megfelelően használjuk fel, okosan, megfontoltan gaz­dálkodjunk a nagyobb lehető­séggel. Szeretnénk eleget ten­ni mindenek felett annak a kérésnek, hogy lapunk to­vábbra is helyi lap, Dunaúj­város lapja maradjon, a vá­rosról szóljon a városnak. A Dunaújvárosi Hírlap ennyivel kevesebb és ennyivel több a napilapoknál. Nem helyette­síteni, kiegészíteni akarjuk a tájékoztatás országos eszkö­zeit. Kiegészíteni a város éle­tével. Szerény programnak tűnhet ez, de tudjuk, olvasó­ink elvárják tőlünk, hogy provincializmus nélkül oldjuk meg ezt a feladatok Azt hiszem­, a közeg, amely­ben élünk segítségünkre lesz ebben is. Mert országosan is figyelemre méltó értékek hal­mozódtak fel ebben a város­ban. Akár a technikai eszkö­zöket, technológiai folyama­tokat, szellemi értékeket, kez­deményező készségek az új életformák szerveződését, vagy a politikai, erkölcsi el­kötelezettséget tekintjük. Ér­tékek ezek, országos értékek. Felszínre hozásuk, tudatosítá­suk és ápolásuk szép és fe­lelősségteljes újságírói feladat. Ehhez az első szocialista vá­roshoz méltónak lenni, úv érzem, minden munkahelyen, minden hivatás betöltésé­­r.rrney embert írtvánó !"1 ~rí ^ ‘ S ha az itt élő újságíróknak voltak közéleti érdemeik — az olvasók bizalmából szabadjon erre következtetni — az ígért volt, mert őszintén akartak méltók lenni ehhez a város­hoz. A lapunknak szóló bizalom, úgy érezzük, bizalom minde­nek előtt a városi pártbizott­­ságnak, a városi tanácsnak — a Hírlap gazdáinak — ame­lyek a várospolitika megfor­­málói. Ezért a várospolitikáért ezrek tevékenykednek évről évre. Ezer és ezer városlakó akik most joggal kérik tőlünk, hogy most a Hírlap megnöve­kedett lehetőségeit még széle­sebb skálán, még kezdemé­nyezőbben állítsuk a várospo­litika szolgálatába. A megnövekedett terjede­lem lehetőséget ad arra is, hogy a lap hasábjain a leg­szélesebb nyilvánosság előtt vitassunk meg fontos, vala­mennyiünket érintő kérdése­ket. Jogos igény, hogy a Hír­lap ne csak tájékoztasson, ha­nem fórum is legyen, ahol sok-sok tapasztalat halmozó­dik fel, sok-sok elgondolás, közérdekű javaslat lát napvi­lágot. Szeretnénk olvasóinkat meg­ismertetni — kívánságuknak megfelelően — a városunk­ban élő művészek munkájá­val, a város területén folyó régészeti kutatások eredmé­nyeivel, Dunaújváros múltjá­val. Női olvasóink kérésének teszünk eleget, amikor laká­suk berendezéséhez ad taná­csot lapunk, s igyekezünk ele­get tenni azok kívánságának is, akik „több színest”, szó­rakoztató jellegű anyagot vár­nak a Hírlaptól. A bizalom jelének tekintjük azt is, hogy azoak a városunkban élő szakemberek, akiket ed”és speciális jellegű téma meg­írására felkért szerkesztősé­günk, szívesen vállalkoztak a feladatra, s így többszörösére növekszik majd azok száma, akiknek neve lapunkban szer­zőkén­t szerepel. Azt hiszem, ezekkel a gonn­­dolatokkal sikerült olvasóin­kat beavatni terveinkbe. Nem vitás, hogy a Hírlap iránt tá­masztott elvárások — és jogos elvárások — rég túlnőtték már a hatoldal terjedelmét, de a nyolcat is talán. Vajon eleget tehetünk-e minden ké­résnek, minden igénynek? Gondolom, a Hírlap olvasói nem ezt várják a szerkesztő­ségtől. Hanem azt, hogy a plusz két oldalt sokoldalúan, okosan használjuk fel. Remél­jük, nem okozunk csalódást. Minden erőnkkel, képességünkkel azon leszünk, hogy rászolgáljunk az olvasók bizalmára. És engedjék meg, hogy ezt a jóleső bizalmat a Dunaújvá­rosi Hírlap valamennyi mun­katársa nevében megköszön­jem. l*9*#**##1 Területfelszabadítás a folyamatos öntőmű számára A területfelszabadítási munkála­tokkal megkezdődött a Dunai Vasmű új nagy létesítményének, a folyama­tos öntőműnek építése. A 690 millió forintos beruházási költséggel épülő új üzem, a hideghengermű átadása óta a gyár legnagyobb beruházási vállalkozása. Célja, mint­ ismeretes hogy egy munkafolyamatot megta­karítva az acélműben azonnal bugá­kat öntsenek, s ezzel növeljék a me­leghengermű kapacitását. A területfelszabadítási munkákkal egyidőben folynak a szerződés­köté­sek is. Az üzem gépi berendezéseit a Szovjetunióból vásárolja a Dunai Vasmű, hazai tervezők készítik vi­­szont a csarnok, az energia ellátás­­s a gépalapok terveit. A folyamatos öntőmű csarnokának építését a közeljövőben ünnepélyes rlső­ kapavágással kezdik. Az üzemet előreláthatólag 1971 végén adják át rendeltetésének.

Next