Dunaújvárosi Hírlap, 1969. március (14. évfolyam, 18-25. szám)
1969-03-04 / 18. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJAI XIV. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1969. MÁRCIUS 4., KEDD 31,7 millió forint a vasi dolgozóinak 1968. évi nyereségrészesedése . Elkészült a Dunai Vasmű •Ni vállalati mérlege, amely — 1968. az elő Neles becsléseket igazolva — nagyszerű gazdasági eredményeket tartalmaz. Eszerint a Dunai Vasmű fennállása óta még soha sem dolgozott olyan eredményesen, mint az új gazdasági mechanizmus első esztendejében, és soha sem fizetett annyi nyereségrészesedést, mint az idén. A mérleg adatai szerint a Vasmű 1 milliárd 13 millió forint nyereséget ért el. A törvények szerint ebből képezhette a dolgozók részesedési alapját, amely az államnak fizetendő adó, a fejlesztési- és tartalékalap képzése, a nyereséget terhelő juttatások, például az étkezési hozzájárulás érv része, az újításidíjak egy része, a lakásépítéshez való hozzájárulás, üdülés, munkaruha, stb. költségek levonása után 1968-ban 31,7 millió forint. Az idén először — mint ez ismeretes — kategóriák szerint történik a megtermelt nyereség felosztása. Mégpedig úgy, hogy a felosztható nyereségből a kategóriák, a csoportot képező dől gőzök évi alapbérének (I. és II. kategóriájában) illetve évi összjövedelmének (III. kategóriában) arányában részesülnek. A gyár illetékesei a rendeletek értelmében elvégezték ezt a munkát és az Igazgató Tanács, valamint március 1-i rendkívüli szakszervezeti bizottsági ülési felosztást helyesnek találta és jóváhagyta. Eszerint 1968 ban a Dunai Vasműben, az I. kategóriát az oda tartozó dolgozók évi alapbérének 46,22 százaléka, a II. kategóriát az oda tartozó dolgozók évi alapbérének 28,89 százaléka, a III. kategóriát pedig az oda tartozó dolgozók évi összjövedelmének 8,67 százaléka illeti meg nyereségrészesedés címén. Ezek egységesen a csoportoknak adható maximum (110. 50. 15) 57,8 százalékát jelentik. A nyereség felosztását szabályozó kormányrendelet azonban úgy szól, hogy az év közben felvett, nyereséget terhelő prémiumokat és jutalmakat a kategóriákra osztott részesedésből le kell vonni, mégpedig aszerint, hogy a premizált, vagy jutalmazott dolgozó melyik kategóriába tartozott. A Vasműben év közben a három kategóriában összesen 5,6 millió forint nyereséget terhelő jutalmat és prémiumot osztottak fel az arra érdemesek között, így március közepén kezdődő nyeresé" a kifizetéskor tehát összesen 26,1 millió forintot oszthatnak ki. A Dunai Vasműben kollektív szerződés szabályozza"* a nyereségelosztást kategórián belül. Mégpedig már említett évi összjövedelem szerint. A kollektív szerződés kimondja, hogy az „év végi részesedés egyes dolgozók közötti felosztása a dolgozó éves bruttó jövedelmének arányában történik. A differenciálást szolgálja az alapbérek közötti különbség, az évközben kapott jutalmok és prémiumok nagysága, valamint a vállalati hűségjutalom..." Eszerint az I. kategóriába tartozó dolgozók az évi összjövedelmük 26,06 százalékát, a II. kategóriába tartozó dolgozók évi összjövedelmük 22,22 százalékát, a III. kategóriába tartozó dolgozók évi összjövedelmük 8,67 százalékát kaphatják nyereségrészesedés címén. Mivel, mint említettük az év közben felvett nyereséget terhelő prémiumok és jutalmak a kategóriákra osztott részesedési összeget terhelik, igen érdekesen alakultak az év végén (pontosabban márciusban) kiosztható összegek. Eszerint az I. kategóriába tartozó dolgozók ugyancsak kimerítették saját keretüket, mert a már említett 26,06 százalékból már csak évi összjövedelmük 5,6 százalékát vehetik fel. Ugyancsak évközi prémiumban és jutalomban vették fel a nyereségrészesedésük nagy részét a II. kategóriába tartozó dolgozók is, és így az őket megillető 22,22 százalék helyett évi jövedelmük 9,24 százalékát kapják kézhez a márciusi kifizetési napon. A III. kategóriába tartozó dolgozók a nekik járó 8,67 százalékból keveset vettek fel évközben prémium és jutalom gyanánt, ezért ők, ezúttal évi összjövedelmük 7,11 százalékát kapják, év végi nyereségrészesedés címén. A fenti százalékoknak megfelelő pénzösszeghez járul még az úgynevezett hűségpénz, amely öt évi folyamatos munkaviszony után ,700 forint, és minden további egy esztendő után 20 forint. A szombati, rendkívül sok ülés a kollektív szerződésben foglaltaktól az I. kategóriát illetően eltérést engedélyezett. Mégpedig azért, mert ebben a kategóriában az évközben felvett prémiumok és jutalmak már megfelelően differenciálták a dolgozókat, munkájuk szerint. Az szb. ezért szükségtelennek ítélte, hogy az év közben megteremtődő' kereset", differenciákat a bruttó jövedelem figyelembevételével tovább növeljék. Ezért az Igazgató Tanács javaslatával egyetértésben engedélyezte, hogy az I. kategóriába tartozók saját kategóriájukon belül ne évi összjövedelmük, hanem évi alapbérük szerint részesüljenek a nyereségből, így az I. kategóriába tartozó dolgozók az évi összjövedelmük 5,6 százaléka helyett, egy az ő esetükben igazságosabb elosztási elv szerint, évi alapbérük 10,1 százalékát kapják a kifizetés napján. Ez a változtatás azonban természetesen nem érinti a kategóriáknak járó globális összeget sem pozitív, sem negatív irányban. Csak a kategórián belüli elosztási arányokat változtatja meg. A hűségpénzen kívül, május elsején a 10, 20, illetve 30 éve munkaviszonyban állók törzsgárda jutalmat is kapnak. A nyereségrészesedéshez tartozik még az is, hogy a Dunai Vasmű dolgozói 1958-ban átlagosan 2,7 százalékos bérfejlesztést kaptak. Ez 8,1 millió forintot jelent. (Az elmúlt években a bérfejlesztés általában százalék volt.) Ezzel a béremeléssel megszűnt az ország más kohászati üzemeivel szemben tapasztalt bérfeszültség. Sőt, bízva az idei esztendő eredményeiben, lehetőség nyílik arra, hogy a Dunai Vasmű az ország legjobban fizető kohászati üzeme legyen. ■ • » - / ■ -s ve— • - s A nyereségrészesedést, ilyen felosztásban a szakszervezeti tanács mai ülésének jóváhagyása után 1969. március közepén fizetik. TMK - búvárokkal A Hídépítő Vállalat búvárok segítségével végezte el a vasmű 3-as szivattyútelepének karbantartását. A vízalatti berendezések ellenőrzését és javítását a dunaújvárosi búvárok segítették. A szivattyútelep idei nagyjavítása majdnem két hónapot vett igénybe. (Bárándy István felvétele) Így készül a kerámia (Kozár Tivadar felvétele) „Felvilágosodás 99 Baracson A nyolc kilométer hosszú Baracs nagy távolságban szétszórt házaival éppen nagysága, szétszórtsága miatt volt a járás, sőt a megye egyik legkulturálatlanabb községe. A községfejlesztési alapból mindeddig csak járdaépítésre és világításra futotta. Baracson még mozi sincs. Ebben az évben már ez a község is igyekszik felzárkózni a többihez. A baracsi tanács az idén „sportöltözőt és könyvtárat” építtet, legalábbis ez lesz az új létesítmény hivatalos neve, de tulajdonképpen kulturális központ születik a községben. Az épületben a helyi tömegszervezetek és az ifjúsági klub tagjai is helyet kapnak. „A tiszta, virágos községekért és városokért!" Egésznapos tanácskozást tartott pénteken, Székesfehérváron a Hazafias Népfront Fejér megyei Bizottsága. A tanácskozáson részt vettek a közelmúltban alakított város- és községpolitikai társadalmi bizottságok tagjai és a községi tanácsok elnökei. Dr. Tapolczai Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Fejér megyei Tanács vbelnöke hozzászólásában a megye további fejlesztéséről beszélt. Elmondta, hogy idén további egymilliárd forintot fordítanak a megye iparosítására, újabb munkaalkalmakat teremtenek a lakosságnak. A falu- és városépítés idei feladatait főként társadalmi munkával fogják megoldani. A felszabadulásunk negyedszázados évfordulója tiszteletére indított „Tiszta, virágos községekért és városokért” mozgalom kiszélesítése a Hazafias Népfront aktivistáira hárul. A tanácskozás résztvevői a továbbiakban város- és községpolitikai kérdésekről tárgyaltak. Bankó Márton, a népfront-bizottság megyei elnöke a Tanácsköztársaság 50. évfordulója tiszteletére indított faluszépítési verseny eddigi eredményeiről beszélt. szűkebb hazám • Az este kiálltam a kapu elé, hogy egy kis friss levegőt szippantsak és észrevettem a szemközti ház kivilágított ablakait. Igen, észrevettem — nincs ennél szebb, pontosabb szó arra, amit mondani akarok —, észrevettem és nemcsak láttam, mint eddig annyiszor a barátságos lámpafényt. Észrevettem. Néztem a félig behúzott függöny mögött egy könyvespolcot, rajta a nippeket, máshol a felkanyargó cigarettafüstöt és odaképzeltem egy karosszékben pöfékelő pasast, akit nem láthattam a párkánytól. Tőlem balra fény ébredt az egyik lépcsőházban, és — Icip-kop — egy nő indult felfelé a lépcsőn. Egész jó nő. Láttam, amikor becsöngetett, ahogy kinyílt az ajtó, majd kisvártatva, ahogy a konyhában matatott. Hideg csend volt, mégis valamiféle nyáresti hangulat áradt a szemközti házból, melengette, lakottá tette a környéket, a letaposott összezsugorodott, piszkos hóbuckákat, a latyakot az úttesten. Egyedül voltam, de egyáltalán nem éreztem magányosnak magam, minden élt körülöttem, a szél papírgombócot sodort a lábam elé, egy összegyúrt irkalapot. Jobb és baloldalt a neonok szegélyezte Weiner Tibor körút kanyarodott; elfelejtettem mondani, a körút csücskében lakom, a Sápvári városrész utolsó épületében. A beonfénytől csillámló úttest juttatta eszembe, hogy amikor ideköltöztem, bokáig érő sárban caplaltam a kapuig és hogy még régebben — alig néhány évvel ezelőtt — az égvilágon senki sem közlekedett ■ errefelé. A Ságvári iskolával végetért a város. Hm. A sétáimra gondoltam. Nem nézelődő séták voltak ezek, mindig valahová mentem; munkába, bölcsödébe, trafikba, élelmiszerboltba, eszpresszóba, orvosi rendelőbe, s talán éppen ezért lett ilyen észrevétlenül egyre lakályosabb a környezetem. Láttam én persze, hogy láttam az új épületekbe költöző lakókat, emlékszem a bútorral megpakolt lovaskocsira, itt parkírozott a szomszédban, a járda mellett, emlékszem a sezlont cipelő férfiakra, a kisfiúra, jókora virágcseréppel a kezében, de csak regisztráltam az eseményeket. Most, itt, szemben a kivilágított, ablakokkal gondoltaml először arra, hogy mindezzel én gazdagodtam, az épületekkel, a lakókkal, a virággal, a gyerekekkel, igen, a gyerekekkel, akik tegnap itt fociztak a kapu előtt. Toltam a kiskocsit naponta a bölcsődébe. „Daru” — mutattam a fiamnak a nyakficamítóan magas vasszerkezetet az épülő szakközépiskola mellett. „Daru" — ez volt az első szó, amit kimondott, de sohasem gondoltam, hogy ez a daru nekem épít, hogy a nagyfiúk ide, hozzánk járnak majd iskolába. Ide, hozzánk a Ságvári 11-be. Ságvári kettő. Igaz, így nevezik, különválasztják, pedig nem önálló. A Ságvári városrész egy, az építészeti stílusváltás sem választja ketté. Hiszen a szakközépiskolával szemben, az ABC áruház éppúgy nálunk épül, mint a Bocskai utca túloldalára tervezett mintajátszótér. Séta a Bocskai utcán. Ha volt időm, mindig erre kerültem hazafelé jövet, valószínűleg a nyüzsgést szeretem. A kapualjakban üldögélő embereket, ahogy vitatkoznak, meg szemben, a völgy szélén futkározó srácokat. Lám, milyen szerencsés ez a városrész, völgy lezárja, nem terjesztődhet tovább, s így jövőre a teljesen felépül. Itt az új házak és a Ságvári iskola ölelte terület, még egyelőre szabad. Ezen az estén kedvem kerekedett odamenni, megnézni, hogy haladtak az építők. Tudtam, de először gondoltam erre; ezt az ötven férőhelyes óvodát már a fiamnak is építik. Úgy hallottam, idén elkészül. Nekivágtam, de az iszamos, hepehupás terep visszakényszerített a biztonságos járdára. Vajon mikor lesz ez a környék is rendezett? Miért vagyunk mi mostohagyerekek, meddig várjunk parkosításra? Csak semmi hőzöngés, korholtam magam később a szobában, végtére, ha én kezelném a város pénzét, én is lakást építenék belőle. Azt hiszem, megnyugtatott, hogy kinéztem az ablakon. A Weiner Tibor körút túloldalán már megkezdődött az öt toronyház építése. Jövőre már ott fenn a magasban is ablakszemek világítanak szőkébb hazám tizenkétezer lakójára. Ami pedig a parkosítást illeti, beérjük a félmillió forinttal, a hiányzó részt hozzálapátoljuk, ahogy szomszédaink csinálták. Aczél Gábor