Dunaújvárosi Hírlap, 1969. március (14. évfolyam, 18-25. szám)

1969-03-04 / 18. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA­I XIV. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1969. MÁRCIUS 4., KEDD 31,7 millió forint a vasi dolgozóinak 1968. évi nyereségrészesedése . Elkészült a Dunai Vasmű •Ni vállalati mérlege, amely — 1968. az elő Neles becsléseket igazolva — nagyszerű gazdasági eredményeket tartalmaz. Eszerint a Dunai Vasmű fennállása óta még soha sem dol­gozott olyan eredményesen, mint az új gazdasági mechanizmus első esz­tendejében, és soha sem fizetett annyi nyereségrészesedést, mint az idén. A mérleg adatai szerint a Vas­mű 1 milliárd 13 millió forint nye­reséget ért el. A törvények szerint ebből képezhette a dolgozók része­sedési alapját, amely az államnak fizetendő adó, a fejlesztési- és tar­talékalap képzése, a nyereséget ter­helő juttatások, például az étkezési hozzájárulás érv része, az újítási­­díjak egy része, a lakásépítéshez való hozzájárulás, üdülés, munkaru­ha, stb. költségek levonása után 1968-ban 31,7 millió forint. Az idén először — mint ez isme­retes — kategóriák szerint történik a megtermelt nyereség felosztása. Mégpedig úgy, hogy a felosztható nyer­eségből a kategóriák, a csopor­tot képező dől gőzök évi alapbéré­nek (I. és II. kategóriájában) illet­ve évi összjövedelmének (III. kate­góriában) arányában részesülnek. A gyár illetékesei a rendeletek értel­mében elvégezték ezt a munkát és az Igazgató Tanács, valamint március 1-i rendkívüli szakszerveze­­­ti bizottsági ülés­­i felosztást helyes­nek találta és jóváhagyta. Eszerint 1968 ban a Dunai Vasműben, az I. kategóriát az oda tartozó dolgozók évi alapbérének 46,22 százalé­ka, a II. kategóriát az oda tartozó dolgozók évi alapbérének 28,89 szá­zaléka, a III. k­ategóriát pedig az oda tartozó dolgozók évi összjövedelmé­nek 8,67 százaléka illeti meg nyere­ségrészesedés címén. Ezek egysége­sen a csoportoknak adható maximum (110. 50. 15) 57,8 százalékát jelentik. A nyereség felosztását szabályozó kormányrendelet azonban úgy szól, hogy az év közben felvett, nyeresé­get terhelő prémiumokat és jutal­makat a kategóriákra osztott része­sedésből le kell vonni, mégpedig aszerint, hogy a premizált, vagy ju­talmazott dolgozó melyik kategóriá­ba tartozott. A Vasműben év köz­ben a három kategóriában összesen 5,6 millió forint nyereséget terhelő jutalmat és prémiumot osztottak fel az arra érdemesek között, így március közepén kezdődő nyeresé" a kifizetéskor tehát összesen 26,1 mil­lió forintot oszthatnak ki. A Dunai Vasműben kollektív szer­ződés szabály­ozza"* a nyereségelosz­tást kategórián belül. Mégpedig már említett évi összjövedelem sze­­­rint. A kollektív szerződés kimond­ja, hogy az „év végi részesedés egyes dolgozók közötti felosztása a dolgozó éves bruttó jövedelmének­ arányában történik. A differenciálást szolgálja az alapbérek közötti kü­lönbség, az évközben kapott jutal­mok és prémiumok nagysága, vala­­mint a vállalati hűségjutalom..." Eszerint az I. kategóriába tarto­zó dolgozók az évi összjövedelmük 26,06 százalékát, a II. kategóriába tartozó dolgozók évi összjövedelmük 22,22 százalékát, a III. kategóriába tartozó dolgozók évi összjövedel­mük 8,67 százalékát kaphatják nye­reségrészesedés címén. Mivel, mint említettük az év köz­ben felvett nyereséget terhelő pré­miumok és jutalmak a kategóriák­ra­­ osztott részesedési összeget ter­helik, igen érdekesen alakultak az év végén (pontosabban márciusban) kiosztható összegek. Eszerint az I. kategóriába tartozó dolgozók ugyan­csak kimerítették saját keretüket, mert a már­ említett 26,06 százalék­ból már csak évi összjövedelmük 5,6 százalékát vehetik fel. Ugyan­csak évközi prémiumban és jutalom­ban vették fel a nyereségrészesedé­sük nagy r­észét a II. kategóriába tartozó dolgozók is, és így az őket megillető 22,22 százalék helyett évi jövedelmük 9,24 százalékát kapják kézhez a­ márciusi kifizetési napon. A III. kategóriába tartozó dolgozók a nekik járó 8,67 százalékból keve­set vettek fel évközben prémium és jutalom gyanánt, ezért ők, ezúttal évi összjövedelmük 7,11 százalékát kapják, év végi nyereségrészesedés címén. A fenti százalékoknak megfelelő pénzösszeghez járul még az úgyne­vezett hűségpénz, amely öt évi folya­matos munkaviszony után ,700 fo­rint, és minden további egy eszten­dő után 20 forint. A szombati, rendkívül sok ülés a kollektív szerződésben foglaltak­tól az I. kategóriát illetően eltérést engedélyezett. Mégpedig azért, mert ebben a kategóriában az évközben felvett prémiumok és jutalmak már megfelelően differenciálták a dolgo­zókat, munkájuk szerint. Az szb. ezért szükségtelennek ítélte, hogy az év közben megteremtődő'­ kereset", differenciákat a bruttó jövedelem figyelembevételével tovább növel­jék. Ezért az Igazgató Tanács javas­latával egyetértésben engedélyezte, hogy az I. kategóriába tartozók sa­ját kategóriájukon belül ne évi össz­jövedelmük, hanem évi alapbérük szerint részesüljenek a nyereségből, így az I. kategóriába tartozó dolgo­zók az évi összjövedelmük 5,6 szá­zaléka helyett, egy az ő esetükben igazságo­sabb elosztási elv szerint, évi alapbérük 10,1 százalékát kap­ják a kifizetés napján. Ez a változ­tatás azonban természetesen nem érinti a kategóriáknak járó globális összeget sem pozitív, sem negatív irányban. Csak a kategórián belüli elosztási arányokat változtatja meg. A hűségpénzen kívül, május elsején a 10, 20, illetve 30 éve munkavi­szonyban állók törzsgárda jutalmat is kapnak. A nyereségrészesedéshez tartozik még az is, hogy a Dunai Vasmű dolgozói 1958-ban átlagosan 2,7 szá­zalékos bérfejlesztést kaptak. Ez 8,1 millió forintot jelent. (Az elmúlt években a bérfejlesztés általában százalék volt.) Ezzel a béremeléssel­­ megszűnt az ország más kohászati üzemeivel szemben tapasztalt bérfe­szültség. Sőt, bízva az idei esztendő eredményeiben, lehetőség nyílik arra, hogy a Dunai Vasmű az ország leg­jobban fizető kohászati üzeme le­gyen. ■ • » - / ■ -s ve— • - s A nyereségrészesedést, ilyen fel­osztásban a szakszervezeti tanács mai ülésének jóváhagyása után 1969. március közepén fizetik. TMK - búvárokkal A Hídépítő Vállalat búvárok segítségével végezte el a vasmű 3-as szivattyútelepének karbantartását. A vízalatti berendezések ellenőrzését és javítását a dunaújvárosi búvárok segítették. A szivattyútelep idei nagyjavítása majdnem két hónapot vett igénybe. (Bárándy István felvétele) Így készül a kerámia (Kozár Tivadar felvétele) „Felvilágosodás 99 Baracson A nyolc kilométer hosszú Baracs nagy távolságban szétszórt házaival éppen nagysága, szétszórtsága miatt volt a járás, sőt a megye egyik leg­­kultur­álatlanab­b községe. A község­­fejlesztési alapból mindeddig csak járdaépítésre és világításra futotta. Baracson még mozi sincs. Ebben az évben már ez a község is igyekszik felzárkózni a többihez. A baracsi tanács az idén „sportöltö­zőt és könyvtárat” építtet, legalábbis e­z lesz az új létesítmény hivatalos neve, de tulajdonképpen kulturális központ születik a községben. Az épületben a helyi tömegszervezetek és az ifjúsági klub tagjai is helyet kapnak. „A tiszta, virágos községekért és városokért!" Egésznapos tanácskozást tartott pénteken, Székesfehérváron a Haza­fias Népfront Fejér megyei Bizott­sága. A­­ tanácskozáson­ részt vettek a közelmúltban alakított város- és községpolitikai társadalmi bizottsá­­­gok tagjai és a községi tanácsok el­nökei. Dr. Tapolczai Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Fejér megyei Tanács vb­­elnöke hozzászólásában a megye to­vábbi fejlesztéséről beszélt. Elmond­ta, hogy idén további egymilliárd fo­rintot fordítanak a megye iparosí­tására, újabb munkaalkalmakat te­remtenek a lakosságnak. A falu- és városépítés idei feladatait főként társadalmi munkával fogják meg­oldani. A felszabadulásunk negyed­­százados évfordulója tiszteletére in­dított „Tiszta, virágos községekért és városokért” mozgalom kiszélesí­tése a­ Hazafias Népfront aktivis­táira hárul. A tanácskozás résztve­vői a továbbiakban város- és köz­ségpolitikai kérdésekről tárgyaltak. Bankó Márton, a népfront-bizottság megyei elnöke a Tanácsköztársaság 50. évfordulója tiszteletére indított faluszépítési verseny eddigi eredmé­nyeiről beszélt. szűkebb hazám • Az este kiálltam a kapu elé, hogy egy kis friss levegőt szippantsak és észrevettem a szemközti ház kivilágított ablakait. Igen, észrevettem — nincs ennél szebb, pontosabb szó arra, amit mondani ak­arok —, észrevettem és nemcsak láttam, mint eddig annyiszor a barátságos lámpafényt. Észrevettem. Néztem a félig behúzott függöny mögött egy könyvespolcot, rajta a nippeket, máshol a felk­anyargó cigarettafüstöt és odaképzeltem egy karos­székben pöfékelő pasast, akit nem láthattam a pár­kánytól. Tőlem balra fény ébredt az egyik lépcsőház­ban, és — Icip-kop — egy nő indult felfelé a lépcsőn. Egész jó nő. Láttam, amikor becsöngetett, ahogy ki­nyílt az ajtó, majd kisvártatva, ahogy a konyhában matatott. Hideg csend volt, mégis valamiféle nyáresti han­gulat áradt a szemközti házból, melengette, lakottá tette a környéket, a letaposott összezsugorodott, piszkos hóbuckákat, a latyakot az úttesten. Egyedül voltam, de egyáltalán nem éreztem magányosnak magam, min­den élt körülöttem, a szél papírgombócot sodort a lábam­ elé, egy összegyúrt irkalapot. Jobb és baloldalt a neonok szegélyezte Weiner Tibor körút kanyarodott; elfelejtettem mondani, a kör­út csücskében lakom, a Sápvári városrész utolsó épü­letében. A b­eonfénytől csillámló úttest juttatta eszem­be, hogy amikor ideköltöztem, bokáig érő sárban cap­­laltam a kapuig és hogy még régebben — alig néhány évvel ezelőtt — az égvilágon senki sem közlekedett ■ errefelé. A Ságvári iskolával végetért a város. Hm. A sétáimra gondoltam. Nem nézelődő séták voltak ezek, mindig valahová mentem; munkába, böl­csödébe, trafikba, élelmiszer­boltba, eszpresszóba, or­vosi rendelőbe, s talán éppen ezért lett ilyen észre­vétlenül egyre lakályosabb a környezetem. Láttam én persze, hogy láttam az új épületekbe költöző lakókat, emlékszem a bútorral megpakolt lovaskocsira, itt par­kírozott a szomszédban, a járda mellett, emlékszem a sezlont­ cipelő férfiakra, a kisfiúra, jókora virágcserép­pel a kezében, de csak regisztráltam­ az eseményeket. Most, itt, szemben a kivilágított, ablakokkal gondol­t­a­ml először arra, hogy mindezzel én gazdagodtam, az épü­letekkel, a lakókkal, a virággal, a gyerekekkel, igen, a gyerekekkel, akik tegnap itt fociztak a kapu előtt. Toltam a kiskocsit naponta a bölcsődébe. „Daru” — mutattam a fiamnak a nyakficamítóan magas vas­szerkezetet az épülő szakközépiskola mellett. „Daru" — ez volt az első szó, amit kimondott, de sohasem gondoltam, hogy ez a daru nekem épít, hogy a nagy­fiúk ide, hozzánk járnak majd iskolába. Ide, hozzánk a Ságvári 11-be. Ságvári kettő. Igaz, így nevezik, kü­lönválasztják, pedig nem önálló. A Ságvári városrész egy, az építészeti stílusváltás sem választja ketté. Hi­szen a szakközépiskolával szemben, az ABC áruház éppúgy nálunk épül, mint a Bocskai utca túloldalára tervezett mintajátszótér. Séta a Bocskai utcán. Ha volt időm, mindig erre kerültem hazafelé jövet, valószínűleg a nyüzsgést sze­retem. A kapualjakban üldögélő embereket, ahogy vi­tatkoznak, meg szemben, a völgy szélén futkározó srácokat. Lám, milyen szerencsés ez a városrész, völgy lezárja, nem terjesztődhet tovább, s így jövőre a teljesen felépül. Itt az új házak és a Ságvári iskola ölelte terület, még egyelőre szabad.­­ Ezen az estén kedvem kerekedett odamenni, meg­nézni, hogy haladtak az építők. Tudtam, de először gondoltam erre; ezt az ötven férőhelyes óvodát már a fiamnak is építik. Úgy hallottam, idén elkészül. Nekivágtam, de az iszamos, hepe­hupás terep visszakényszerített a­ biztonságos járdára. Vajon mi­kor lesz ez a környék is rendezett? Miért vagyunk mi mostohagyerekek, meddig várjunk parkosításra? Csak semmi hőzöngés, korholtam magam később a szobában, végtére, ha én kezelném a város pénzét, én is lakást építenék belőle. Azt hiszem, megnyugta­tott, hogy kinéztem az ablakon. A Weiner Tibor kör­út túloldalán már megkezdődött az­ öt toronyház épí­tése. Jövőre már ott fenn a magasban is ablakszemek világítanak szőkébb hazám tizenkétezer lakójára. Ami pedig a parkosítást illeti, beérjük a félmil­lió forinttal, a hiányzó részt hozzálapátoljuk, ahogy szomszédaink csinálták. Aczél Gábor

Next