Dunaújvárosi Hírlap, 1969. szeptember (14. évfolyam, 69-77. szám)

1969-09-12 / 72. szám

A játékos csábít­ás két oldala Érthetően felbolydulást okozott a város, de hozzátehet­jük: az ország labdarúgó-berkeiben is, amikor kipattant a dunaújvárosi Oláh József és Végh Péter labdarúgók átiga­zolási ügye. A történet röviden a következő: A tavaszi szezon befejezé­se után felkereste a két játé­kost Dunaújvárosban Bödecs József, a Tatabányai Bányász SC elnöke és tárgyalást folytatott velük az átigazolásukról. A tárgyalások Tataibányáin folytatódtak a játékosok és az egyesület között. A Bányász ajánlatot tett a dunaújvárosinál jövedelmezőbb állás, valamint összkomfortos lakás biztosítá­sára. Ezt abban az esetben is kilátásba helyezték a két lab­darúgónak, ha a D. Kohász SE nem járulna hozzá kiadatá­sukhoz és egy évet ki kellene várniuk. A megállapodást az­tán egy harmadik színhelyen, Székesfehérváron kötötték meg. Oláh József és Végh Péter aláírta a Tataibányának az átigazolási lapot és a tatabányaiak által megfogalmazott levelet a D. Kohász SE elnökségének, melyben távozási szándékukat jelentették be. A történethez hozzátartozik, hogy a Tatabányai Bányász elnöke, Bödecs József, aki az MTI Országos Tanácsának is tagja, rábeszélte a két játé­kost, hogy ha nem akarják kiadni őket Dunaújvárosból, akkor szezon közben álljanak le. Vizsgálat Dunaújvárosban A D Kohász SE szeptember 4-én elnökségi ülést tartott Oláh és Végh ügyében. Az elnökség meghallgatta a két játékost, majd a rendelkezés­re álló bizonyítékokait és a jegyző­könyvet csatolva jelentették az ese­tet a Magyar Labdarúgó Szövetség­nek és a Magyar Testnevelési- és Sporttanácsnak. A D. Kohász kivizs­gálást, az egyesület érdekeit, a sport­erkölcsöt durván sértő átigazolási el­járás megszüntetését és nyilvános el­égtételt kért az említett szervek­től. Mi derült ki a szeptember 4-i elnökségi ülésen? Elsősorban az, hogy a Kohász két labdarúgója nem tudott kom­oly indokot felhozni tá­vozási szándékuk alátámasztására, csupán a kilátásba helyezett anyagi előnyökért változtattak volna egye­sületet és lakhelyet. Kiderült az is, hogy Oláh és Végh nem akar leáll­­ni a bajnokság befejezése előtt, de távozási szándékukat fenntartják. Kiderült végül az, hogy a Tatabá­nyai Bányász eljárása kimeríti a já­­tékoscsábítás kritériumát. Az egyik oldal Valamelyest lecsillapodtak már a kedélyek a D. Kohásznál szeptember 4. óta. Barts Oszkár, az egyesület el­nöke azonban még mindig felhábo­rodottan beszél az ügyről: — Érthető, hiszen érzékeny vesz­teség érné a kiesés ellen küzdő csa­patot, ha Oláh és Végh leállna. Nemcsak a labdarúgó csapat sorsát pecsételné meg, hanem irreálissá te’ az NB I. végkimenetelét is — már ami a táblázat alsóbb régióit illeti. Elsősorban ezért felháborító a Tatabányai Bányász eljárása. Véle­ményem szerint az MLSZ-nek el kell ítélnie ezt a fajta „játékoss­zer­­zést”. Én nem vagyok a Tatabányai Bányász SC ellen, sem az egyesületi elnökük ellen, csupán a módszerüket utasítjuk vissza. Az egyesületünk ér­dekeit, az átigazolási szabályzatot sértő eljárásokat a jövőben is meg­akadályozzuk. A Tatabányai Bányász eljárását illetően igazuk van a Dunaújvárosi Kohász SE vezetőinek. Ezt a fajta játékoscsábítást meg kell akadályoz­ni és el kell íté­lni. De mi lesz a két távozni szándékozó játékos sorsa? — Azt mondták, becsületesen vé­gigjátsszék a bajnoki idényt, csak utána akarnak eltávozni. Erre lehe­tőséget kapnak. Az MLSZ vizsgálata megkezdődött, ennek eredményeként elégtételt kell kapjon az egyesüle­tünk. A továbbiakban olyan eszkö­zök vannak az egyesület kezében, amellyel ezt a szabálytalan és fel­háborító átigazolási kísérletet meg­hiúsítjuk — mondotta Barts Oszkár. A másik oldal Elítélendő tehát az egyesület, amely ilyen eszközökkel és módsze­rekkel kívánja erősíteni csapatát, s elítélendő a kizárólag magasabb anyagi juttatásért klubot cserélő já­tékos is. Az a játékos, amelyik nem törődik régi klubja érdekeivel, csak a saját hasznával. De elítélendő az a közszelem is, amely polgárjogot adott az ilyen, és ehhez hasonló játékosszerzésnek. Az NB I-ben és az alsóbb osztályokban ,,bevett szokás” a bajnokság vége­­felé megkörnyékezni a tehetséges játékosokat, ígérni lakást, állást, le­­lépési díjat és egyéb anyagi jutta­tást. Talán az ehhez hasonló játé­kosszerzésben a mostani sértett, D. Kohász SE vétlen? Sajnos, a játé­­koscsábítás vétke alól alig van ki­vétel. Még a magasabb osztályba ke­rülés, az engedélyezett kedvezmé­nyek sem elégségesek, hogy például NB II-es játékos NB I-es csapathoz írjon alá. S nem szabad csodálkoz­ni, ha az így szerzett játékosok gyakori klubcserékből akarnak anya­gi előnyöket húzni, sőt magát a klub­­cserét zsarolásra, vagy fenyegetésre felhasználni. A két dunaújvárosi labdarúgó át­igazolási ügyének legfőbb tanulsága tehát, hogy égetően sürgős a sport­­egyesületek és a minőségi sportolók v­­­iszonyát, rendezni, nem lehet to­vább hal­ogatni a „játékos-uralom” a jelenlegi, színleg amatőr­ rendszer megszüntetését. Nemcsak kis egye­sületeknél, vidéki kluboknál, hanem a fővárosi vezető-egyesületeknél is. Amíg egész labdarúgásunk, sport­­mozgalmunk nem szenvedd nagyobb kárát. Zsiday Csaba Két megyei csúcs atlétikában A központi sporttelep volt a szín­helye a vasárnap lebonyolított mi­nősítő és felmérő városi atlétikai bajnokságnak, melyen kétszázhet­­venhárman indultak el. Két nagy­szerű eredmény, két új megyecsúcs szület­ett: a 600 méteres síkfutásban Fekete János, 1:29 másodpercet fu­tott, a női gerelyhajításban pedig Rózsa Mária 33,12 métert ért el. Mindketten a D. Kohász versenyzői. Ifjúságiak tizennyolcan szereztek ezüst- és negyvenegyen bronzjel­vényt. A felnőttek és juniorok közül két-két versenyző ért el harmad il­­letve negyedosztályú szintet. Vasárnap a Népstadionban kerül megrendezésre az országos atlétikai egyéni pályabajnokság ifjúsági és junior, valamint az összetett pálya­bajnokság serdülő versenyzők rész­vételével. A versenysorozaton negy­ven dunaújvárosi sportoló vesz részt. A hétvégi versenysorozattól a ked­vező előjelek után jó eredményeket várnak a szakvezetők. Sporthírek Országos szabadfogású birkózóver­senyt rendeztek Egerben úttörőver­senyzők részére. A 63 kilogrammos súlycsoportban Király Mihály a D. Kohász versenyzője huszonhárom induló közül a 2. helyet szerezte meg. * Váltakozó eredményeket értek el a D Kohász ifjúsági labdarúgó-csa­pa­­t a budapesti ifjúsági bajnokság­ban. Eredmények: D. Kohász I. — Központi Sportiskola II. 1:1. Köz­ponti Sportiskola III. — D. Kohász II 2:1. BKV Előre — D. Kohász III. 1:2. A D Kohász megyei bajnokság­ban küzdő két serdülőcsapata 1:0-ra illetve 3:1-re verte a sárbogárdi és pusztaszabolcsi serdülőcsapatot. Szombaton és vasárnap a KISZ bizottság és az Építők sportkör ren­dezésében nagyszabású sakkversenyt rendeznek építőipari tanulók részére az ipari tanuló intézetben. Csütörtökön tartották a Dunaúj­városi Építők sportkör vezetőségvá­­lasztó taggyűlését. A sportkör új el­nöke Lipták Gyula lett. * Az MTI dunaújvárosi tanácsa utj­án délelőtt elnökségi ülést tart a városi TS helyiségében. * Kedden 18 órakor tartják a városi kispályás labdarúgó-bajnokság tava­szi fordulójának ünnepélyes ered­ményhirdetését. A két csoport első három helyezettjének Lábodi Fe­renc, a városi TL elnöke nyújtja át az okleveleket. Még egy kispályás hír: Kőszegi Gábor, az IKV labda­rúgója személyében leigazolták a 475. kispályás labdarúgót. Az előszállási leánycsapat győzel­me az ÖHV megyei döntőjén. Va­sárnap rendezték Székesfehérváron az összetett honvédelmi verseny me­gyei döntőjét. A női versenyt az előszállási leánycsapat (Ruskovits, Marosvári, Lakner) nyerte, s így ők képviselik Fejér megyét a szeptem­ber 21-én sorra kerülő országos dön­tőn. A megyei versenyen a dunaúj­városi járásból Ráckeresztúr férfi versenyzői is sikerrel szerepeltek, harmadikak lettek. * A dunaújvárosi Makra István, a vasbetongyár dolgozója, a vasárnap rendezett megyei motoros honvédel­mi ügyességi versenyen, százhúsz versenyző közül a második díjat nyerte. * A D. Kohász — Videoton megyei bajnoki sakktalálkozót 10:2 arány­ban a Kohász csapata nyerte. A­­ női kézilabda NB II. Nyugati csoportjának élmezőnye: 1. Szombath. 16 14 — 2 208:104 28 2. Pécsi VM. 16 12 1 3 201:11$ 25 3. Győri R. 15 9 2 4 162:133 20 4. Bp. Em­lők 15 9 2 4 141:120 20 5. D. Kohász 16 10 — 6 191:172 20 6 P. Tanárk. 13 8 — 5 138:111 16 7. Kinizsi H. 16 7 — 9 125:148 14 * Jubileum Tíz éve 1958-ben alakult meg a Dunaújvárosi Ruhagyár asztalitenisz szakosztálya. A Csősz, Sápi, Török és Várko­­nyi összetételű férficsapat már 1962-ben megnyerte a megyei bajnokságot és a Komlón megrendezett osztá­­lyozón kiharcolta az NB II-be jutást. Azóta is ott szerepel­nek. Most a tavaszi szezonban, az NB II. nyugati csoportján­ban a hatodik helyen végez­tek. Edzőmérkőzések D. Kohász — Pápai Textiles 3:2 (0:1) Pápa, 400 néző, vezette: Hencz. D. Kohász: Aczél (Mohács) — Andriska, Oláh, Szentesi (Csepecz) — Somogyi, Ruppert — Simon, Csör­gő, Nagy E. (Mihály), Tatár, Kovács. Gólszerzők: Simon, Csörgő, Oláh il­letve Horváth, Szűcs. Szív. Alba Regia — D. Papir 3:1 (1:1). Székesfehérvár. Gólszerző: Or­bán. Az első félidő kiegyenlített küz­delmet hozott. A vendéglátók a szü­net után kerekedtek felül a rossz talajú, salakos pályán. Újság még a csapatnál, hogy Mudra felépült sérüléséből és elkezdte az edzéseket. D. Építők — Sárbogárd 5:1. A kertvárosi pályán Ligeti (2), Török, Kocsis és Üveges góljaival biztosan győzött a csapat. Jók: Ko­csis, Ligeti, Bátai, Zsinka Sérült nincs a csapatban. Szombaton a komplett gárda lép pályára a Bp. Középítők ellen. Az előmérkőzést a D. Építők — D. Kinizsi öregfiúk játsszák. Alakulnak az élmezőnyök A hét elején az V. forduló felét már lejátszották a csapatok a kis­pályás labdarúgó-bajnokságban. Az A-csoportban a vezető Admirál im­ponáló biztonsággal győzte le az újonc Kossuth együttest, az Elem­gyár némi szerencsével, az L-Boys pedig nagyon szoros, színvonalas mérkőzésen éppenhogy dott az őszi szezonban nyerni tu­feljavult Kórház I. csapata ellen. A B-csoportban rangadóra került sor és ezen az ÁFOR lelépte az ez­úttal tartalékosan kiálló Lokomotív együttesét és ezzel átvette a veze­tést a bajnoki tabellán. A Kinizsi csapata legyőzte az Arany Csillagot, az IKV — Vörös Meteor és a Nép­front — Flamengó találkozón pont­­osztozkodás történt. Eredmények: A-csoport: L-Boys—Kórház I. 4:3 (2:1). Spar­tacus pálya 200 néző, vezette: Markó L-Boys: Szmolnik — Lengyel, Vizi, Tóth Pál, Kovács, Szabó A. Csere: Boross, Varga. Kórház I.: Dr. Rozs — Vasz, Dr. Csontos, Bódiss, Karajos, Várteréz. Csere: Molnár, Szepesi, Fülöp. Góllövők: Kovács (2), Lengyel, Dr. Csontos (öngól­), ill. Molnár, Vasz, Bódiss. Admirál — Kossuth 7:0 (3:0) Góllövők: Takács 4, Miklós, Kiszl, Bendula. Elemgyár — Óváros 2:1 (1:1) Góllövők: Markovics, Jilling, ill. Baji. B-csoport ÁFOR—Lokomotív 8:1 (5:0) FKT pálya 150 néző, vezette: Szo­­kolay S. ÁFOR: Kiss — Harangi Miklós, Kálmán, Verő, Szabó, Zöld. Csere: Szentandrási, Krausz, Fichs. Lokomotív: Kajári — Wernitzer, Harangozó, Botka, Horváth, Pinczés. Csere: Szabó. Góllövők: Kálmán (3), Szabó (3), Verő, Szentandrási, ill. Wernitzer. Kinizsi—Arany Csillag 3:2 (1:1) Góllövők: Kovács, Hingyi, Czinkó­­czi, ill. Tóth Gy. (2). Népfront — Flamengó 1:1 (0:0) Góllövő: Szabó I. ill. Simon. IKV—Vörös Meteor 0:0 (0:0) Fegyelmi hírek: Az őszi kispályás labdraúgó-baj­­nokság során több kiállított játékos ügyében kellett ítéletet hozni a fe­gyelmi bizottságnak. Felpéci Istvánt, (Népfront) 1 baj­noki mérkőzéstől eltiltotta, Nagy Istvánt (Gyár Gépszer.) és Bódiss Sándor (Kórház I.) 1—1 bajnoki mérkőzéstől szintén eltiltást kapott, de a büntetés végrehajtását 3 havi próbaidőre felfüggesztették. Greksa Lajos (Nyomda) pedig dorgálást ka­pott. Ugyancsak döntés született a Gyár-Gépszer­ — Óz-PSV (5:2) mér­kőzés ügyében, melyet az ,,Óz” jo­gosulatlan játékos szerepeltetése mi­att megóvott. A két bajnoki pontot 0:0 gólaránnyal az „Óz” javára írták. Gólszüret a járásban A járási labdarúgó-bajnokság va­sárnapi fordulója ismét több váratlan eredményt hozott. Ezek közé tartozik az elmúlt fordulóban súlyos veresé­get szenvedett Nagykarácsony fölé­nyes, 6:0 arányú győzelme a Rácal­más csapata felett. Meglepetésnek számít a listavezető Apátszállás 4:0 arányú veresége az őszi fordulóban formába lendült Ráckeresztúr csapatától. Az Előszállás csapata, úgy látszik, kiheverte rácalmási súlyos vereséget, mert ezúttal 11:2 győzött a sereghajtó Sinatelep csapata felett. Felmerül a kérdés, hogy vajon a sok váratlan eredményt az okozza-e, hogy egyik hétről a másikra feljavul­nak a csapatok, vagy talán idegen­beli mérkőzésekre nem a legjobb ös­­­szeállításukban utaznak? Az elmúlt forduló mérkőzései kö­zül elmaradt a Perkáta—Besnyő ta­lálkozó, mert a besnyői csapat nem jelent meg. A szövetség a 2 bajnoki pontot Perkáta javára írta és ezzel a Perkáta csapata került a tabella élére, míg az Apátszállás a 3. helyre esett vissza. A járási L. Sz. elnöksége — a válo­gatott mérkőzésre való tekintettel — megváltoztatta a szeptember 14-re kisorsolt mérkőzések kezdési idő­pontját. A határozat szerint a tarta­lék mérkőzéseket 9, a felnőtt mérkő­zéseket 10.30 órai kezdettel kell meg­rendezni. Eredmények: Nagykarácsony—Rácalmás 6:0 (3:0) Nagykarácsony, 300 néző. Vezette: dr. Varga. Nagykarácsony: Für — Kovács, Vá­gó, Zagyva M., Takács, Szőke J. Fó­tlad, Szőke I., Pinke M., Pinke F., Horváth, Rácalmás: Godó — Kolek, Vaskó, Rodenbücher, Gál, Ignácz, Nagy, Fel­­péczi, Torma, Kecskés, Szabó. A nagyiramú mérkőzésen az egy­ségesebb hazai csapat ilyen arány­ban is megérdemelten győzött. Góllövő: Pinke F. 4, Szőke I., Pin­ke M. Jók: Pinke F., Szőke J., Kovács, illetve Godó (a 6 gól ellenére), Fel­péczi. Kiállítva: Vágó (N) 62. perc, Ta­kács (N) 65. perc. Ráckeresztúr—Apátszállás 4:0 (2:0) Ráckeresztúr, 200 néző. Vezette: Máttyus. Ráckeresztúr: Herkli — Máté, Ka­tona, Baki, Csapó J., Csapó F., Jenei, Cseprekály, Korozmán, Zsigmond, Perti. Apátszállás: Maár — Horváth F., Hrozik, Balczer, Horváth B., Sudár, Fülöp, Bárdos, Krausz, Garbacz, Ta­mási. Meglepetésre az őszi idényben fel­javult hazai csapat biztosan győzött a tartalékos bajnokjelölt ellen. Jók: Csapó, Jenei, Zsigmond, illet­ve Hrozik. Előszállás—Sinatelep 11:2 (5:1). Kulcs—Nagyvenyim 3:0 (1:0). Perkáta—Besnyő elmaradt. A bajnokság állása: 1. Perkáta 12 8 1 3 29:19 17 2. Nagykarácsony 12 7 2 3 35:17 16 3. Apátszállás 11 7 1 3 23:17 15 4. Kulcs 11 4 4 3 25:23 12 5. Ráckeresztúr 11 5 1 5 22:22 11 6. Besnyő 12 4 3 5 15:19 11 7. Előszállás 12 4 2 6 36:31 10 8. Rácalmás 11 4 1 6 32:31 9 9. Sinatelep 12 1 1 10 13:51 3 Versenyen kívül: Nagyvenyim 4 11 2 8:16 3 Hétvégi sportműsor Péntek Kispályás labdarúgás: Sportveze­tők—Pedagógusok, Központi sport­telep 16.30. Szombat Labdarúgás: D. Papír — Mohács NB III. bajnoki labdarúgó-mérkőzés 14.15 órakor a központi sporttele­pen. D. Építők — Bp Középítők NB III-as bajnoki mérkőzés 16 órakor a kertvárosi pályán. Röplabda: D. Kohász — Fejér megyei SZTC NB II. női mérkőzés 16.15 órakor a központi sporttelepen. Kézilabda: D. Kohász sportiskola II. — ITSK női városi bajnoki mér­kőzés a központi sporttelepen 16.30 órakor. Vasárnap Labdarúgás: D. Kohász — Egyet­értés előkészületi mérkőzés 10.30 órakor a központi sporttelepen. Röplabda: D. Kohász—Bp. Helyi­ipar NB II-es női és D. Kohász — Fejér megyei SZTC NB II-es férfi mérkőzés a központi sporttelepen 14 és 10.30 órakor. Kézilabda: D. Kohász — KÖFÉM női megyei mérkőzés és D. Kohász — 320-as ITSK férfi megyei bajnoki mérkőzés 10 órakor a központi sporttelepen. Előtte MOM — D. Pa­pir városi bajnoki női mérkőzés 9 órakor. Kosárlabda: D. Haladás — Pécsi EAC NB II-es mérkőzés 10 30 óra­kor a gimnázium tornatermében. Asztalitenisz: D. Kohász — Cegléd NB II-es férfi mérkőzés 9:30 órakor a vasmű kultúrotthonban. D. Ruha­gyár — Dorog 9,30 órakor a Ságvári iskola tornatermében.

Next