Dunaújvárosi Hírlap, 1971. április (16. évfolyam, 27-35. szám)

1971-04-16 / 31. szám

8. oldal Műszaki bravúr a Castrum víztoronynál Vasárnap megkezdik a kehely emelését Fontos szakaszához érke­zett a Castrum városrészi víztorony építése. A Vízügyi Építő Vállalat megtette a szükséges előkészületeket víztorony előszerelt víztartó­­­jának helyére emeléséhez. A művelet műszaki bravúrnak számít, hiszen Európa leg­magasabb víztornyáról van szó: hetven méter magasság­al kell 850 torna súlyt fel­emelni. — A vasbeton­­ kehely ön­­e­ ága 750 tonna — mondotta Nagy László, a Vízügyi Épí­tő Vállalat csoportvezetője. A tölcsérrel együtt „utazik” különböző vasszerkezet, épí­tőanyag, zsaluzat is, összesen körülbelül 80—90 tonna súly­ban. Ezeket az anyagokat a víztartó rögzítéséhez és belső medencetér kiképzésé­n­nél használjuk majd föl az emelés után. A kehely pa­lástján egyenletesen eloszt­juk a szállított terhet. A víztároló emelését kü­lönleges emelőberendezés végzi. Az MLK emelőberen­­dezés magyar mérnökcsoport találmánya, melyhez a mű­szerezést, a vezérlést Nagy László dolgozta ki. A MLK a három mérnök nevének kezdőbetűje. dr. Metzen Nándor, Lichtenber­­ger Endre és Kocsis Nándor a szerkezeti technológiát, fogóberendezést és a statikai a tervezést dolgozták ki. A ta­lálmány újdonsága a kötélfo­gó berendezés, 15 darab, egyenként 48 milliméter vas­tag sodrott acélsodrony húz­za fel a kelyhet. A hidrauli­kus üzemű emelőberendezést a torony tetején helyeztük el, a kezelő „vakon”, a mű­szerek segítségével vezérli az emelést. Egy-egy kötelet két hidraulikus munkahen­ger mozgat, a 15 pár munka­­henger egymással szinkron­ban emel és azonos időpont­ban „fut ki”. Vagyis nem fordulhat elő, hogy kötelet jobban felemeli, egyik és megbillen a kehely — ma­gyarázta az emelést irányító Nagy László. Emelés közben a szél és az eső hátráltathatja a munkát. A kehely aljában kiegyenlítő csigarendszer helyeztek el, ennek segítségével az esetle­ges széllökéseket, vagy elő­forduló szintkülönbségeket kompenzálhatják. Ha a szél sebessége 35 kilométert elér­né, vagy nagyobb esőzéstől a kötelek csúszóssá válnak, ak­kor megállnak az emeléssel és kirögzítik a terhet.­­ Az emelés várhatóan két hétig tart. A sebessége másodpercenként fél­ milli­méter lesz, előreláthatóan 90 —100 gépóra alatt húzzuk fel a víztartót a helyére. Az emeléshez minden elő­készületet megtettek. Ma reg­gel megfeszítették a sodro­nyokat és egy centire fel­emelték az óriás betontá­nyért. 48 óráig úgynevezett biztonsági lógást, azaz teher­­próbát tartanak és előrelát­­ható­an vasárnap délben meg­kezdik az emelést. Megkez­dik, ha az időjárás közbe nem szól erős szél, esőzés formájában. — Titkos vagyunk, május 1-re befejezzük hogy az emelést — jelentette ki Nagy László, az MLK csoportveze­tője. A víztartó helyére kerülése után még sok munka marad az üzembehelyezésig. Rögzí­tik a kelyhet, felszerelik függőtető szerkezetet, epoxi­a gyanta alapanyagú fóliával vízzáróvá teszik a befedett tölcsért és két, összesen két­ezer köbméter térfogatú me­dencét alakítanak ki benne. A torony belsejében jelenleg 45 méter magasságig készült el a végleges acéllépcső, ös­­­szesen 320 lépcső vezet fel a hetven méteres torony tete­jére. A Vízügyi Építő Válla­lat építésvezetője, Vargha Csaba szerint nem lesz aka­dálya a november 30-i át­adásnak. — A castrumi kis vízműte­lepen építjük a szivattyút a toronyhoz, félig kész az ide­vezető csőpár is. Ezt szep­temberre szeretnénk elkészí­teni, hogy a szükséges víz­próbákat mi is elvégezhes­sük. A víztorony próbaüze­melésére november végén kerülhet sor. Ezek szerint Európa leg­magasabb víztornya, a Cast­rum városrész 14 millió fo­rintos létesítménye az év vé­gétől megkezdheti üzemét. Zs. A Múzsa Tomi 12 éves. Az iránt érdeklődik, mi az ihlet? Elmagyarázom neki, hogy az az ember, akinek ihle­te van, úgy tud fogalmaz­ni, mint a vízfolyás. Ilyenkor mondják azt, hogy homlokon csókolta az írót a Múzsa. A srác elmereng , fel­­rémlik benne egy-egy ne­hezen születő fogalmazás izzasztó emléke, majd bá­natosan megszólal: — De kár, hogy a Mú­zsa csak a 1S éven felü­lieket látogatja! ÍT Talajmenti fagyok országszerte Erős talajmenti fagyokat jeleztek a meteorológiai mé­rőműszerek országszerte. Debrecen volt az éjszaka az ország leghidegebb pontja, ahol mínusz 5 fokig süllyedt a hőmérő higanyszála. A fő­város közvetlen környékén, Pestlőrincen mínusz 4 fokot mértek. Fagypont alá sül­­­lyedt a hőmérséklet a nyu­gati országrészben is, ahol az éjszaka Szentgotthárd volt a leghidegebb pont. A mérő­műszerek 1,5—2 méter ma­gasságban is fagyot jeleztek. (MTI) Dunaújvárosi Hírlap g­isojBAn­em­p c/> dunaújvárosi Intercisa *70 Az egykori római város Intercisa egyre többet árul el életéről. A régészek sok értékes lelettel gyarapították az elmúlt évben a múzeum anyagát. Az ásatásokról, a leletekről készült diafilmek­kel illusztrált előadást tar­tott szerdán V­i­s­y Zsolt muzeológus. A nagy érdeklő­dést kiváltó sok látogatót vonzó előadást a jövő héten megismétlik. A múzeumban kedden este hat órakor kerül sor az Intercisa *70 című előadásra. Rejtvény-megfejtés Az április 9-i lapban meg­jelent rejtvény helyes meg­fejtése: „Amennyit a szív fel­foghat magába. Sajátunknak­­ csak annyit mondhatunk.” ötvenforintos könyvutal­ványt nyertek: Szekeres István, Dunaújváros, Vigadó út 4., I. 1., Pásti Józsefné, Dunaújváros, Vigadó utca 18., II. 3., C­z­i­n­k­ó­c­z­i László­­né, Dunaújváros, Balog Ádám­ utca 12., II. 3. A könyvutalványok átve­hetők a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségében minden nap 9—16 óra között, Lenin tér 11., III. 303-as szoba. Tavasz a Dunán Kitüntetés Az Elnöki Tanács az árvíz­károk helyreállítása terén végzett kimagasló mun­káért kitüntetéseket ado­mányozott. A Munka Érdem­rend arany fokozatával tün­tették ki Botocska ’’ál kőművest, a 26. Állami Épí­tőipari Vállalat szocialista brigádvezetőjét. Hírlap a söntésben A vasútállomás újságos pa­vilonján szerdán délelőtt tábla függött, amelyen az állt, hogy az újságot a sön­tésben lehet megvásárolni. Miután a tábla igazat mon­dott és a Dunaújvárosi Hír­lapot valóban a söntésben árusították, több olvasónk — ki méltatlankodva, ki értet­lenül — telefonon tájékoz­­­tatta szerkesztőségünket a szokatlan esetről. Utánanéztünk. Az eset magyarázata — mint kiderült — nem mél­­tatlankodásra, hanem köszö­netre ad okot. Rideg Istvánná hírlap­árus ezen a délelőttön — mint elmondta — hivatalos teendői miatt nem tudott új­ságot árulni. Mivel senki nem helyettesítette a pavilonban, arra kérte a szomszédos utasellátó italbolt pénztáro­sát, hogy a bizományban rá­bízott újságokat adja el. Tet­te ezt azért, mert véleménye szerint, aki szerdán délelőtt hiába akarja a reggel megje­lent hírlapot megvásárolni, az délután már nem jön vissza érte. Bartók Bertalanné pénz­táros pedig — mint elmondta — baráti szívességből teljesí­tető szomszédja kérését. Lehetséges, hogy a fenti el­járás nem mondható szabá­lyosnak, mi azonban úgy gondoljuk, hogy Rideg Ist­vánná leleményéért és Bar­tók Bertalanné baráti szíves­ségért olvasóink nevé­ben is köszönettel tartozunk. A. Autó- és motorvásár A dunaújvárosi városi ta­nács kereskedelmi osztálya 1971. április 18-án, majd ezt követően minden hónap har­madik vasárnapján a duna­újvárosi vásártéren AUTÓ­­ÉS MOTORVÁSÁRT tart. Eladásra műszakilag vizs­gázott és szabályos forgalmi engedélyel ellátott gépjár­művek hozhatók fel. A nem eladó gépjárművek részére 2 forintért parkolást biztosítunk. (18231 Vetik a burgonyát Ez már az igazi tavasz! A Vörös Csillag Tsz-ben megkezdték a kukorica és a burgonya vetését. Képeink a burgonya vetéséről készültek, a vermelt vetőburgonyát gondosan kiválogatják, mielő­tt­­ földbe teszik, s azután a vetés már a gépek dolga. Összesen 60 holdon termelnek burgonyát az idén a tsz-ben. -ÍJ- Székesfehérvári üzemek dolgozóiból és termelőszövet­­kezeli parasztokból álló har­minctagú csoport indult re­pülőgépen a Szovjetunióba. Moszkva és Leningrád neve­zetességeivel ismerkednek. A béké—barátság repülőgép székesfehérvári utasai egy hetet töltenek a Szovjetunió­ban. A héten másik harmin­cas székesfehérvári csoport vesz részt az újabb béke-ba­rátcáci rom­il­tiíMn Kidobjuk a rekamiét? Legutóbb a Dózsa György úti egyes számú postahi­vatal telefonkagyló­ nélküli nyilvános telefonjáról ír­tunk, most pedig a Ságvári városrészben lévő négyes számú postahivatalból hiányzó telefonkagyló glosszának témája. Azt szükségtelen hangsúlyoznunk, hogy mi is fel­háborítónak tartjuk a telefonrongáló, kagylótolvajok tevékenységét, hiszen a vandalizmust minden jóérzésű ember elítéli. De itt nemcsak arról van szó, hogy a Ságvári városrészi postahivatalból február 21-én már másodízben lopták el a telefonkagylót, s hogy ezért nyomtatott szavakkal ostorozzuk az ismeretlen tolva­jokat. Itt arról is szó van, hogy a Ságvári városrész posta­hivatalából két hónapja, pontosan február 21-e óta nem lehet telefonálni. Az innen hiányzó telefonkagy­ló több embernek és nagyobb bosszúságot okoz, mint a Dózsa György úti postáról hiányzó, mert míg ott használható készülék is van, itt, messze környéken ez az egyetlenegy nyilvános telefon, és ezt sem lehet használni. Tudomásunk van arról, hogy a négyes számú pos­tahivatal vezetője annak rendje szerint a kagylólopás napján jelentette az esetet a Budapestvidéki Posta­­igazgatóságnak. Arról is tudunk, hogy a Postaigazga­tóság intézkedése nyomán a Fejér­ megyei távközlési üzemnek kellene pótolnia a hiányzó telefonkagylót. Véleményünk szerint nem tartható az az álláspont, ami szerint a telefonkagylót a további esetleges tol­­vajlásokat megelőzendő, nem szerelik fel. Túl azon, hogy a Ságvári városrész valamennyi la­kóját büntetik ily módon néhány lelkiismeretlen ember miatt, egyszerűen nem értjük, hogy az efajta­ — két­ségkívül aszociális — elutasítás miért lenne érdeke a postának? Egy telefonkagyló körülbelül ötven forintba kerül. A négyes számú postahivatalnak a nyilvános tele­fon használatából eredő bevétele — amíg azt lehe­tett használni — havi ezer forint volt. A. G. 1971. április 16., péntele időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: kevés, nappali felhőképződés, eső nélkül. A nappali felme­legedés kissé­­ erősödik. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok kö­zött. (MTI) . J­azimus&! DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Április 16—18-ig: A homok asszonya. Japán, filmdráma. (Csak 16 éven felülieknek!) Április 19—21-ig: Sárika, drágám! Magyar film. (Csak 16 éven felülieknek!) SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ • Április 16-án: Erotissimo. Színes, francia—olasz film. (1­8 éven felülieknek!) Április 17-én: Vörös berke­nye. Lengyel film. (Korhatár nélkül!) Április 18—1­9-ig: Bűn és bűnhődés I—II. Dosztojevsz­kij regényének magyarul be­szélő, szovjet, filmváltozata. (Másfél helyárral, korhatár nélkül!) Április 20-án: Férfiak hall­gatása. Csehszlovák film. (Korhatár nélkül!) DUNAÚ­DVÁROSI HÍRLAP Az­ MSZMP Városi Bizottsága és a Városi Tanács lapja Főszerkesztő: Nagy Jen­ői Kiadja: a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Sógorka Béla . Szerkesztőség: Dunaújváros, Lenin tér Telefon: 80-10, 65-11 Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 9 Ft Előfizethető a helyi posta­hivatalokban és kézbesítőknél Fejér­en. Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi telepe index: 23.907

Next