Dunaújvárosi Hírlap, 1971. április (16. évfolyam, 27-35. szám)
1971-04-20 / 32. szám
2. oldal Dunaújvárosi Hírlap Kínban született minőség Néhány hét óta a betonelemgyárban történik a házgyári elemek átvétele. A 26. Építőipari Vállalat ennek következtében alaposan akarja biztosítani magát be és joggal. Egycsapásra hihetetlenül szigorodtak a minőségi követelmények, jellemző példa, hogy a panelok emelőkamapóit is vizsgálják, egyformák-e. A gyár termelési osztályán annak örvendeznek, hogy a panelok előírt szilárdságát nem hatnapos korában, hanem már öntés után elérik. Elképzelhető, hogy a panelok simasága, a szakipari szerelés minősége mennyit javult, az elemgyártók ,,szőrözésnek'’ nevezik a minőségi átvételt. Őszintén bevallva, a kívülálló csak örülni tud ennek a régen várt változásnak. Talán ezért meghökkentő, milyen rossz a hangulat a házgyárban. Axixem veztfó a rossz? Néhányszor végigmenve a csarnokokon, szembetűnik a szorgoskodás. Látható, befellegzett a felületes, nemtörődöm munkának. A félelemgyártók brigádvezető-helyettese olyan mogorva arcot vág, mintha jóvátehetetlen sérelem érte volna. Kialudt szivart szorít a foga között és dühösen mondja: — A minőség az javult, helyes. De ugyanazért a pénzért dolgozunk. Kérdezze meg az embereket, mennyit kerestek a múlt hónapban? Azzal sértetten megy dolgára Bánhegyi István, nem akar többet szólni. Társai annál többet beszélnek. Lábas György 1700 forintot, Kiss Mihály 1600 forintot keresett márciusban. Meg azt a kis prémiumot, 400 forintot •— teszi hozzá Kiss Mihály. Elégedetlen, azt mondja, 1959-től három évig volt itt, jó volt kereset, senki sem ment el, a egy brigádban volt végig. — Most? Tizenegyen voltunk, hárman maradtunk, s két asszony személyt hoztak. Nem mind mondott fel: egyik beteg, másik a darust helyettesíti, de sokan leszámolnak. — Ezt a minőséget a régi normában nem lehet megcsinálni — tüzel a vékonydonaájú Lábas György is. Mindketten az üzemvezetőt marasztalják el a rossz hangza fért, a lecsökkent keresetért. Egyértelmű ösztönzés Kiderül persze, miért mozognak annyira. Megkövetelik, legalábbis az üzemvezető megköveteli, hogy a sablonokat teüesen húzzák össze a fal^’^meket alaposan simítják el — ne legven e^’-onetlen a fal, ne kelljen aztán ..szobrász’-oHpúik” a javító kőműveseknek. A szakipariak is az üzemvezető ellen vannak. Vanyek István csoportvezető egyenesen azt mondja, hogy nem törődik a munkásokkal. Vajon miért ez az ellenérzés? Az üzemvezető szájja emberrel csökkentette a házgyári létszámot és annak a híve, hogy ne szakmunkás, betanító, munkás.A gázmunkás minősítés legyen a besorolás hanem a munkavégzés. — Egy-két nap alatt megtanulható, se blon műveletekről van szó. ember,mint’u* ccipálja, nem v~n pl'Vég sz kmunke«nak lenni. Meg aztán, az asszopt-r'- Cl belapított munkások p-műveletet , elvégeznek a erem nézéstől a festés- a takarításig. Kell is ez, hiszen csoportos teljesítményelszámolást vezettünk be. Egy brigád a szakipariaknál kőművesekből, festőkből, villanyszerelőből, hegesztőből áll, és ők együttesen felelősek a térelem minőségéért — mondja Molnár Gábor üzem Tegyük hozzá, a csoportos elszámolás száz százalékos teljesítmény esetén 12 forintos átlagórabért eredményez a brigádnak, amelyet a személyi bérbesorolás arányában osztanak el. A száz százalék fölötti termelés után lakásonként négyezer forint célprémium jár, a száz százalékért 90 ezer forint célprémium az e"“«z ház“"ári munkáskollektívának. Térniócopfocévi V» op 1 f0 ST!?7-?*lékot nem érik el, akkor minden elmarad! l-'-ás «-'m. fép pégvezpp forinttal csökkenti a cé’ném-um aitszegöt. c.tomiv' beütik a műszaki**részt hi*-át okozó egyértelműen megtalálhatók. Ezelőtt pedig minden szakma külön brigádot alkotott, a pv*!-—'-'M-cfft nem alkalmazhatták, mert stafétaszerűen végezték a gyártást, a térelemek szerelését, felelősség — de szigorú és következetes minőségi követelmények sem voltak. Ezt az időt sírják vissza, a tessék-lássék meót és a mértéktelen túlórázást. Szűk a norma? Mindenütt azt állítják, hogy a mostani minőségi követelményekhez kevés a normaidő. Az egyszerűség kedvéért csak a szakipariak normájáról beszélünk. Ez a térelem normaideje körülbelül 25 óra, de most 35—36 órát eltart — jelenti ki Vanyek István csoportvezető. Az ajtómázolást, a térelem belső falainak glettelését és festését említi, de szerinte a többi műveletnél is szűk a norma. Az irodában aztán kiderül, hogy egy térelem szakipari normája 61 ’ óra és a csoport egy műszakot, tehát 12 emberrel száz órát tölt átlag a szerelésével, elkészítésével. — Csak körülbelüli mondtam — restellkedik utólag Vanyek István. — Nem számolhattam ki pontosan kapásból. A beszélgetés során az kitűnik, hogy pontosan, tizedikórára tudja az egyes műveletek normáját. Most már visszakozik, csak a glettelés és a festés előírt idejét tartja teljesíthetetlennek. Ezt többiek, két asszony a bringádból és a hosszúhajú Tóth István festő szakmunkás állítja. Az asszonyok hozzáis teszik, hogy nekik mindent kell csinálni, besegítenek. A férfiak, pláne ha szakmunkások, csak a saját reszortmunkájukat hajlandók elvégezni és inkább ácsorognak, várják, hogy rájuk kerüljön a műveleti sorrend. Ennek köve+t-n^MK^p — n_v tűnik — pironytaT*nul oszlik meg a rpnnlg - bn1-'*'ét lap és mindenki segítene a másiknak, akkor az új minőségi igények szerint is elkészülhetnének normaidőre. Végre jó minőség — Véleményem szerint munkalassítás, vagy, finomabban fogalmazva, bizonytalanság van a munkások között — vélekedett az üzemvezető. — Egyes technológiák módosultak, általában minden műveletet gondosabban, alaposabban kell végezni — megtorpantak az emberek. Hogyan? Hiszen többet kell dolgozni, mint régebben, norma mégis régi? Bizony, a a ráérős, felületes munkatempóval nem megy most a száz százalék. Az első negyedévben is lemaradtunk az előirányzattól, most áprilisban 132 lakás a tervünk és 16-án csak 30 lakást adtunk át. Így bizony az ösztönzésből csak a keresetcsökkenés jön ki. A zúgolódás fő oka az, hogy azok a brigádok, amelyek csak 67—75 százalékos teljesítményt értek el— például Vanyekék — személyenként még az egyéni órabérüket sem keresték meg. Ez ellen prüszkölnek most a házgyárban, amellett, hogy elismerik, elkerülhetetlen volt a minőségi követelmények szigorítása. Büszkék is a jó minőségű panelokra. És legalább akik megvásárolják majd ezeket a lakásokat, nem lesz miért prüszkölniük a beköltözés után. Zsiday Csaba Csak gazdagon! Foglalkozásomnál fogva sok elegánsan, kényelmesen berendezett irodában megfordultam már: miniszterek, miniszterhelyettesek, megyei és városi vezetők, vállalati vezérigazgatók szobájában jártam, ahol az elegáns enteriőr véletlenül sem az adott irodában dolgozó ember nagyságát, tekintélyét, hanem a megfelelő munkakörülményeket és a nélkülözhetetlen reprenzentációt volt hivatva szolgálni. Más szóval, nem a berendezés akart hitelt adni az asztal mögött ülőknek, hanem az asztal mögül elhangzó szavak kívánták meg a tekintélyes környezetet. A munkahely szebbé, kényelmesebbé tétele jogos és tisztelendő igénye mindenkinek, hiszen hozzájárulhat a jobb munkához, a jobb munkahelyi közérzet kialakításához. És ennek társadalmi hasznossága elvitathatatlan. Van azonban a munkahelyi berendezkedésnek egy eléggé ismert túlzása, amely — természetesen — vállalati költségre olyan igényeket produkál, amelynek teljesítése már-már csípi a jobb érzésű ember szemét. Ez a túlzás — egyesek hiedelme szerint: megengedett túlzás — természetesen csak olyan munkakörökben jelentkezik, ahol többé-kevésbbé eldöntik, vagy befolyásolják a vállalati beruházási költségek sorsát. Volt már a városban olyan vállalati igazgató, aki hatalmas szobát rendezett be magának, miközben munkásainak nem volt öltözője. Mondom, volt ilyen igazgató. Olyan is volt, aki reggelenként teherautóval vitette magát irodájába, mert kis vállalat lévén személyautó nem állt az igazgató rendelkezésére. És, hogy van még példa, arra a 14. számú Volán új telephelyén jöttem rá, miután az építésvezető társaságában bejártam a telepvezetői rezidenciát, ahol hogy mást ne mondjak, fél emelet hosszan mindent fával burkoltak (igaz, az épület másik szárnyában jó körülményeket biztosítanak a munkásoknak is). Mégis, nem tudni, vajon a sokéves barakkirodáért akarja magát kárpótolni a telepvezető, vagy valóban ilyen fontos népgazdasági rangja lett a telepnek, de annyi tény: Dunaújváros legelegánsabb irodáját alakították ki, sikeresen lefőzve az egész várost képviselő városi tanácsot, vagy a magyar ipar nagy reprezentánsát, a Dunai Vasműt. Bizonyára el lesznek hűlve a telephelyre érkező rangos tárgyalófelek, külföldi kormánydelegációk, miniszterek, külföldi cégek képviselői — nem is szólva az irodában lényegesen gyakrabban megforduló vállalati munkásokról. M. M. i 1971. április 20., kedd VARÁZSLAT Aki pénteken délután és szombat délután is szétnézett a városban, ugyancsak dörzsölhette a szemét: egy nap alatt csodálatos változás történt. Frissen festett óvodai és bölcsődei kerítések, újjávarázsolt játszóterek, rendbe tett parkok tanúsították: jól sikerült az idei kommunista szombat. Új város lévén, hagyományokban szegény Dunaújváros. A másodízben megrendezett kommunista szombat azonban arról győzött meg mindenkit, hogy városunk újabb nagyszerű hagyománnyal gazdagodott, a dunaújvárosi munkások szorgos keze, áldozatkészsége egyetlen délelőtt megszépítette lakóhelyünket és olyan munkálatokat kezdett el, amelyek a lakosság, az ifjúság , pihenését, szórakozását szolgálják majd. Nem számoltunk utána, hányan lapátoltak, festettek, szereltek és takarítottak szombaton délelőtt, a becslések egybehangzóan állítják, hogy a kommunista szombat társadalmi munkásainak száma megközelítette a tízezret. A munkakedv, az igyekezet mutatta: magunknak dolgoztunk. felnőttek a gyermekparadicsomban A leglátogatottabb napon sem valószínű, hogy annyi „vendége” lesz a Vidám Parknak, mint a szombati kommunista műszakon. gyerekek kedvenc szórakozó helyét varázsolták újjá a felnőttek. Szerelőszerszámok, lapátok, ecsetek, festékdobozok halmaza és seprűk kerültek a kezekbe, s néhány óra alatt élénk színt öltött a park. Az úttörővasút kocsijait a férfi fehérneműgyár lányainak, asszonyainak közel száz tagú brigádja vette „kezelésbe”. A hinták, a kerítés, a szabadtéri színpad, az elvarázsolt kastély a tanács dolgozók keze nyomán megszépült. Versenyre keltek egymással a padok, virágtartók festői, s nem volt könnyű elbírálni,, ki végzett gyorsabb és jobb munkát. Az összegereblyézett száraz falevél, gally, és szeméthalmaz árulkodott arról, hogy minden eltakarítanivaló mi akadt itt. A nagy népszerűségnek örvendő dodgem az idén gyorsabban siklik majd a dróthálón. Rozsdamentes „autóterepet” szereltek itt a vasmű lemezfeldolgozó gyárrészlegének villamossági szakemberei. S hogy ők az éjszakai műszakból jövet folytatták itt a munkát, talán azért sem esett nehezükre, mert hiszen munkájuknak élvezői lesznek maguk, ha elhozzák a Vidám Parkba kislányukat, kisfiúkat. A kommunista szombati munka eredményeként a nyitáskor már működik az óriáskerék, összeszerelték a hajóhintát, s az elvarázsolt kastély furfangos szerkezeteit. Sokszáz fiatal dolgozott az Ifjúsági Parkban. A tavasz egyik nagy eseménye lesz a parknyílás. Építőipari szakmunkás tanulók, ipari tanulók, gimnazisták és főiskolások népesítették be a majdani szórakozóhelyet. A „táncplatz” köralakú tere már szombaton sejtette, milyen is lesz a végleges formája. Körötte a kábelvezetékeknek árkot ástak az ipari tanulók, és ezen a napon hozzákezdtek a kerítés és a kapu felszereléséhez. A kiszesek Ifjúsági Parki tervének megvalósításához hozzájárultak a járási pártbizottság munkatársai is, akik ásóval, kapával irtották a felesleges bozótot. Az Ifjúsági Park társadalmi munka „nyitánya” jól sikerült, s ha ilyen lelkesedéssel veszik ki részüket a fiatalok e munkából, akkor a DIN idejére tervezett nyitással sem lesz baj. A fehérneműgyári asszonyok, férfiak örömmel változtattak szakmát ezen a szombaton. A Vidám Parkban az ő kezük nyomán új ruhába öltözött az úttörővasút szerelvénye A saaiuiat Uuhtata A kommunista szombaton mindenki megtalálta a testhez álló elfoglaltságot, az alkalmas kapát, lapátot, ásót, gereblyét, csákányt, fűrészt, festő ecsetet, fúrót, kalapácsot — jaj volt annak, aki szerszám nélkül közlekedett a társadalmi munkások között. Viccek, tréfák születtek. A legszellemesebb sorozat talán az, hogy a társadalmi munkában mindenki igyekszik gyári, hivatali tevékenységet folytatni. — Hol vannak a bérelszámolási lányok? — Hm, a bérelmázolók? Talán a kerítést mázolják. # — Láttad a főnököt? — Itt van. — Mit csinál? — Nyesi a gallyakat. — Aha, nagy favágó volt világéletében. * — Csak a szakszervezetieket nem láttam még. — Itt vannak azok is. Testhezálló melójuk van. — Értem, szóval a sódert lapátolják. * — A tervstatisztikust nem láttad? — Egy lakkos dobozzal ment erre az előbb. * — Örülök, hogy a titkárnők is itt vannak, látom égetik az avart.. — Igen, csakúgy mint mindig, szítják a tüzet. mis.—