Dunaújvárosi Hírlap, 1971. május (16. évfolyam, 36-43. szám)

1971-05-18 / 40. szám

1971. május 18., kedd Dunaújvárost!" Hírlap Ipar Perkátán Az legutóbbi esztendőkben, főként a reform nyomán, meggyorsult a gazdaságilag elmaradott vidékek ipari fejlődése. Az ipartelepítés szinte divatos fogalommá vált. A fővárosi és más nagy­városi üzemek városgazdál­kodási meggondolásokból (kevés a lakás, zsúfolt a köz­lekedés, stb.) törekszenek gyáregységeiket vidékre he­lyezni, de egyre intenzíveb­ben szorgalmazzák a vidé­kiek is: szükség van minden jólét forrására, az iparra. * Sok nagyüzem képviselője kopogtat a perkátai tanács elnökénél is: munkáskéz kel­lene! A budapesti Patyolat nyolcvan nőt kért, a jó ke­reseti lehetőség és a válla­lati busz ígéretével. A Dél Budai Cipőkészítő Szövetke­zet viszont — igaz, szeré­nyebb anyagi lehetőségek mellett — helyben elvégez­hető munkát kínált. A falu vezetői természetesen az utóbbin kaptak, pedig csak­nem 200 ezer forintjába ke­rült a községnek. Egy régi raktárhelyiséget alakítottak át, és speciális világítóbe­rendezéssel, villanybojleres fürdővel már január óta ter­mel a cipőfelsőrész-készítő üzem. Naponta — két mű­szakban — 360 női pénisz (körömcipő) felsőrészét ké­szíti el hetven nő. * Sipos Sándorné talán az egyetlen szakmunkásnő itt. Dunaújvárosban volt MEO-s, a cipészeinél. Most csoport­­vezető. Harmincnégy nő dol­gozik a keze alatt. — A munkánk? Megkap­juk a kiszabott felsőrészt, azt tűzőgépekkel megtűzzük, összeállítjuk, béléssel látjuk el és küldjük vissza Pestre. Nem nehéz munka, de gyors, biztos kezet és figyelmet kö­vetel. Szerencsére gyorsan beletanultak az asszonyok, jelentős selejtünk még nem is volt.­­ Elég vegyes a csoport. Jöttek a dunaújvárosi üze­mek szalagjairól, a téesz munkabrigádjaiból, a háztar­tásokból. Kik a legügyeseb­bek? — A kézügyességgel nincs itt probléma. De akik a sza­lagról jöttek, mintha figyel­­mezettebbek volnának. Az ottani tempó a vérükben van. — Három hónapja cso­portvezető. Mi a jó vezetés titka? — Nemcsak a munkát, az embereket is irányítani kell. Olyan apró, torzsalkodásokra jelentéktelen hogy én csinálom, gondolok, ő nem. Mindenkinek megvan a ma­ga munkája, s aki véletlenül ráér, már szó nélkül megy segíteni a másik reszortra. Azt lehet mondani, hogy jók már a kollektívák. Legfel­jebb a két műszak között adódnak apróbb súrlódások. Eltűnik az olló, nem fognak a kések — hallhatta. Viszont azt elértük már, hogy mű­szak végén mindenki elrakja a maga dobozát, s felkészíti a váltótársáét. Az ipar — így mondják — a jólét egyik legfőbb forrása. Mi jót hozott Tóth Lajosné­­nak és Katona Évának? — Kényelmet! Vége a fél­­négykori keléseknek, a napi négy órás utazgatásnak. Jut idő mindenre. — Mire? — Mindenre — bizonygat­ja Tóthné. — Ma például a fodrászra. bejelentve. Háromra vagyok de este hatnál előbb nem igen szabadulok. De nem ez a fontos. Három csemetém van. képzelheti. Több szabadidő. Kényelem. És pénz. Mindenki vásárlási gondokkal tele. Katona Éva most vett kerékpárt, Ébl Ist­vánná szobabútort. Tóth La­­josné óvatosabb, ő fogja a pénzt. Két éven belül az új, háromszobás házában akar­t lakni. — Nézze — mondja Éblné — én tanyasi vagyok, ahol — főleg régen — látástól va­­kulásig dolgoztak, télen pe­dig a padkán heverésztek. S földművelés­i szezonmunka volt. Manapság viszont min­den ember, férfi és asszony falun is meg akarja keresni egész évben a havi egy-két­­három ezer forintját, mert kell a pénz a divatos ru­hára, lakásra, televízióra, ki­nek mire. De nekünk, családanyák­nak az sem mindegy, hogy milyen körülmények között keressük meg ezt a pénzt. Köszönet érte azoknak, akik erre is gondoltak. (Káposztás) * Salátadömping A dunaújvárosi piacon valóságos salátadömping volt va­sárnap délelőtt. Fejes salátától, emellett spenóttól, sóskától szinte roskadoztak az elárusító standok, csak éppen a vevő volt kevés. A nagy kínálat és a kis kereslet a saláta árát például egy óra alatt 1,20-ról 80 fillérre szorította le, még­sem vásárolták. 7. oldal Dunaújvárosi Műszaki Napok Hadüzenet az ipari szennyezésnek Három hét múlva újabb rendezvénysorozattal gazda­godik a város, a Műszaki és Természettudományos Egye­sületek Szövetsége dunaújvárosi intézőbizottsága első íz­ben rendezi meg a Dunaújvárosi Műszaki Napokat. Június 10—11-én ismert hazai és külföldi szakemberek látogatnak el, hogy megosszák tapasztalataikat a hely­beliekkel. A kétnapos konferencia témája az ipari szen­­­nyezés, hivatalos címe: Dunaújváros levegő- és vízszen­­­nyezésének helyzete. A konferencia témája nemcsak az érintett vállalato­kat, a szakembereket, hanem a város minden lakóját ér­dekli, hiszen nap mint nap szó szerint saját bőrünkön érezzük az ipari szennyezés káros hatásait. A konferencia céljáról, a Dunaújvárosi Műszaki Napok jelentőségéről és várható hasznáról kértünk nyilatkozatot a MTESZ duna­újvárosi intéz» bizottságának két vezetőjétől: Répási Gel­lért elnöktől, a Dunai Vasmű műszaki vezérigazgatóhe­lyettesétől és Horváth Aurél titkártól, a Dunai Vasmű metallurgiai főosztályvezetőjétől. — A konferenciát hármas cél jegyében rendezzük — mondotta Répási Gellért. — A figyelemfelkeltés, a prob­léma megismertetése az el­sődleges szándékunk. Az ipar fejlesztése sajnos együtt jár az ipari szennyezéssel, a vé­dekezés elhanyagolása mind súlyosabb kel jár és a következmények­megszüntetése mind nagyobb anyagi áldo­zatokat követel. Az ipari szennyezést komplexen kell kezelni, a légszennyezés és a vízszennyezés között körfor­galom áll fenn: a por, a füst­köd a csapadékkal a talajba jut és vízszennyezést okoz­hat. Az a célunk, hogy a vá­ros lakossága tisztán lássa az ipari szennyezés mértékét és értesüljön a szennyezés meg­szüntetésére tett intézkedé­sekről. — Módjában áll minderről a város minden érdeklődő lakójának tudomást szerez­nie? — A konferencia előadá­­sait bárki meghallgathatja, az előadások között négy ki­fejezetten Dunaújváros ipari szennyezéséről, valamint a szükséges intézkedésekről szól. A konferencián ebben a tárgykörben kisfilmek vetíté­sét is tervezzük, s még ebben az évben könyvalakban meg­jelentetjük a konferencia teljes anyagát. Végül, a Du­naújvárosi Műszaki Napok idején kiállítás nyílik a vas­mű kiállítási csarnokában az ipari szennyezésről. — A konferencia tehát nem elégszik meg a problé­ma felvetésével. Hallhatnánk valamit szennyezés előzetesen az ipari leküzdésére tett intézkedésekről? — A Dunaújvárosi Műsza­ki Napok másik célja az, hogy feltárjuk az ipari szennyezés elleni védekezés műszaki lehetőségeit. Ezt a célt szolgálja lengyel, nyu­gatnémet szakértők meghí­vása, a Fejér megyei Vízvé­delmi Bizottság és a KÖJÁL tapasztalatainak felhaszná­lása, de a dunaújvárosi üze­mek illetékesei is beszámol­nak a tett és tervezett intéz­kedésekről. A konferencia így összehasonlítást adhat Dunaújvárosnak: alapot mi­lyen hatékonyságú, milyen költséges az ipari szennyezés elleni védekezés, milyen el­járásokat, módszereket vá­lasszunk az optimális meg­oldás érdekében. Nem titkol­juk, harmadik célunk a kon­ferenciával az, hogy adalékot szolgáltassunk a most ké­szülő, ipari szennyezésről szóló törvény készítőinek. — Ami a Dunai Vasmű helyzetét illeti — folytatta Répási szennyezés Gellért —, a víz­­megszüntetésére eddig sokat tett a vállalat. Elmondhatjuk, hogy a lefo­lyó szennyvizek fenol- és ciánmentesek, de megoldásra vár még az olajszennyezés megszüntetése. Ez a meleg­­hengermű rekonstrukciójá­val, többmillió forintos költ­séggel megoldódik. 1975-ig bővítjük a reveüilepítőt és az olajat kivonjuk a szennyvíz­ből. Zs. Cs. — Mi a helyzet a gyár füstjével és a legtöbb kárt okozó ércporral? — A levegőszennyezésnél sokkal súlyosabb a helyzet. A vasműben külön csoport foglalkozik az ipari szennye­zéssel, ez a bizottság dolgoz­za ki — a Du­naújvárosi Mű­szaki Napok tapasztalatainak felhasználásával is — a vizs­gálati és védekezési módsze­reket, eljárásokat. Felméré­sek szerint a kokszvegyészet, az ércdarabosító, az erőmű és az acélmű kéményeinek füst­­szűrése mintegy 600 millió forintba kerülne. A két leg­erősebben szennyező üzem: az ércdarabosító és az acél­mű kémények portalanítását a közeljövőben megoldjuk. Az ércdarabosító rekonstruk­ciójára 1974 táján, az I. kohó átépítésének­ idején kerül sor, az acélmű füstszűrését pedig szovjet tervek alapján az ötéves terv végére való­sítjuk meg. Milyen jelentőséget tulaj­donítanak a Dunaújvárosi Műszaki Napoknak? — Négy éve működik a MTESZ dunaújvárosi cso­portja — válaszolt Horváth Aurél, az intézőbizottság tit­kára. — Ez a rendezvény azt bizonyítja,, életképes a szer­vezet. A jövőre nézve, sze­retnénk minden évben vis­­­szatérő rendezvénnyé tenni a Dunaújvárosi Műszaki Napo­kat. Természetesen más-más témával, de a város jellegét megőrizve. Jó dolognak tar­tanánk, ha évente Dunaújvá­rosban adnának találkozót egymásnak a kohászat, a ve­gyészet, a papíripar, az épí­tészet szakemberei, ha Duna­újvárosban vitatnák meg szakmájuk időszerű problé­máit. Az konferencia ősszel építőipari megrendezését tervezzük, a következő évek­ben pedig kommunális prob­lémákat, a városban is jelen­lévő iparágak témáit tűzzük a Dunaújvárosi Műszaki Na­pok programjára. Azt remél­jük, hogy Dunaújváros műszaki napokkal ha nem is a központ, de olyan műszaki és természettudományi fórum lesz, ahol érdemes véleményt­ nyilvánítani, és érdemes vé­leményt hallgatni. Vasárnap kiürült a város. Korán reggel útnak indultak a felpakolt családok a hőség elől, aki csak tehette, víz mellé, hűvösre igyekezett. A város alatti kopár Duna-­ partot a napimádók és a hor­gászok lepték el. Szóltak a táskarádiók, repült a labda, akik pedig színt akartak sze­rezni testükre, türelmesen pirultak a kőgát mellé terí­tett pokrócokon. A szabadstrand partja is benépesedett. Mindkét olda­lon szép számmal táboroztak, itt a víz hőfoka is elviselhe­tő volt. délelőtt tíz óra körül gumimatracokon, úszógumi­kon, öreg ladikokon a gyere­kek is bemerészkedtek, egy­általán nem zavart senkit, hogy még május közepe van. A városi strandon is telt ház volt délre. A kissé hideg vízért a szép gyep és a ren­dezett körülmények kárpó­tolták a fürdőzőket. A Szalki-szigetre is kite­­hették volna a megtelt táblát. A hajóállomás környékén egymást érték a motorosok, autósok, a távvezeték tövé­ben és beljebb, a fák között minden táborozásra alkalmas hely foglalt volt. Itt a tollas­labdával és a gyerekek utáni futkosással telt az idő, a bát­rabbak a köves parton a lá­bukkal meg-megnézték, mi­lyen hideg a Nagy-Duna. Látványosság mindig akadt. A komp jóformán ingajárat­ban közlekedett a két part Előleg a között, a köhögő motorcsó­nakok borzolgatták fel a vi­zet és elszáguldott néhány­szor a part mentén a vízi­rendőrök naszádja is. Egy osztrák tolóhajó és az uszály­vontatók méltóságteljesen úsztak el a bámészkodók előtt. Most derült csak ki, a sporthorgászat micsoda álló­­képességet követel hódolóitól. Kerékpáron, autóval és mo­torral elszántan egész kara­vánok vágtak partnak, hogy neki a túlsó néhány óra múlva — mire a tévében közvetített futballmeccs kö­vetkezett — visszatérjenek. A gumicsizmás, túrára öltö­zött horgászok szinte főttek a lángoló ég alatt, de vál­­lukra kanyarított felszerelé­süket megadóan cipelték. Nem tudom, a boton kívül mást fogtak-e, hiszen halá­szati tilalom van. Erről a Halászcsárdában világosított fel a pincér, aki panaszkodott, hogy halászlét is csak nagy nehézségek árán tudtak főzni, a paksiak alig akarnak halat eladni, pa­naszkodott, így hát a ven­déglő szellős kerthelyiségé­ben főleg a flekken és bras­sói aprópecsenye járta ebéd­re. Sör szerencséje volt, több ezer tikkadt torok vi­gasztalására. Hol pilseni, hol Kinizsi, a révőrs melletti gombában délelőtt csak bor­ral szolgálhattak, panaszko­dott is a büfés a söriparra, nyárból hogy vasárnapoznak, aztán délutánra honnan-honnan nem, üveges kőbányait szer­zett. Fönt, a városban is váltakozó sikerrel folyt a harc a jégbehűtött italokért. A Béke-presszó csak méreg­drága barna Bak-sörrel ké­szült fel, a Bartók presszó Balatoni söréből pedig utcán át eladásra nem akarta futni. Délutánra enyhült valame­lyest a meleg, a zöldbe ván­dorlók elindultak hazafelé. A leeresztett rolajú, lihegő há­zak szunyókáltak a naple­mentében, az utcák és a par­kok csak este hűvösben né­pesültek be. A korai nyár örömeit élvező kempingezők pedig leégett, sajgó hátukat, elgyötört talpukat gyógyke­zelték, miközben Forsyte-ék heti folytatásán ásítoztak. Fáradtra pihentük magun­kat. (zsiday) Akik az öbölben reménykednek, hátha akad a horogra valami! Műszaki pályára készülő Vili. osztály­os fiatalok ! Vár benneteket a Villanyszerelőipari Vállalat, mely 1971—72. tanévre VILLANYSZERELŐ szak­munkás-tanulókat iskoláz be. Budapesti és pestkörnyéki fiatalokat Budapesten, vidéki lakosú fiatalokat MISKOLCON, TATABÁNYÁN és DUNAÚJ­VÁROSBAN képezünk ki Budapesten vidéki lakosú tanulók részére — havi 70.— forint térítést — tanulóotthoni elhelyezést biztosítunk Tanulmányi idő: 3 év EMELT SZINTŰ OKTATÁS: A JÓ TANULMÁNYI EREDMÉNYT ELÉRT IFJÚ SZAKMUNKÁSOK KÉT ÉVES ESTI KÖZÉPISKOLAI TOVÁBB­­TANULÁSSAL ÉRETTSÉGI BIZONYÍTVÁNYT SZEREZHETNEK társadalmi ösztöndíj A rendes tanulmányi ösztöndíjon felül a vállalat tanulmányi szerződés keretében HAVI 250 FORINT TÁRSADALMI ÖSZTÖNDÍJAT fizet, amely független a tanulmányi eredménytől Kiváló tanulmányi előmenetel esetén külön jutalom és soronkívüli szakmunkássá minősítés, valamint III. éveseknél megfelelő tanulmányi eredmény esetén az utolsó félévben teljesítménybérben foglalkoztatást biztosítunk. Jelentkezési részletek megbeszélése és levélcím: VILLANYSZERES,ÓIPARI VÁLLALAT Budapest, VII., Síp utca 33. szám munkaügyi osztály (579)

Next