Dunaújvárosi Hírlap, 1971. október (16. évfolyam, 79-87. szám)
1971-10-01 / 79. szám
Megnyitották a Munkás napok, alkotó évek című kiállítást A Vasmű úti járókelők csütörtökön délután 2 órakor a szökőkút melletti kiállító csarnokból kiáradó zenére lettek figyelmesek. Ez a zene vezette be a Munkás napok, alkotó évek című kiállítás 3 órakor kezdődő megnyitó ünnepségét. A kiállítás megnyitása alkalmából a dunaújvárosi Központi Énekkar adott műsort, és a műsorban fellépett Keres Emil kiváló művész is. Sárosi József, az MSZMP városi bizottságának első titkára ünnepi beszédet mondott, amelyben a pártbizottság nevében köszöntötte az ünnepségre meghívott vendégeket. — Köszönöm az őszinte érdeklődést, és kívánom, hogy e kiállítás megtekintése maradandó élményt nyújtson — mondotta, majd így folytatta: — Egy város történetében a fejlődés, a munkában töltött évek, megtett út áttekintése és bemutatása mindig egyféle számvetést jelent a lakók számára. A számvetés sohasem könnyű, még akkor sem, ha az értékelt időszak rendkívül tartalmas. Pártbizottságunk arra vállalkozott, hogy e kiállítás keretében összegezze városunk harmadik ötéves tervének az élet legkülönbözőbb területein megvalósult eredményeit. Ezenkívül a IV. ötéves terv célkitűzéseiről is kíván szólni azokról a feladatokról tehát, amelyek városunk lakóinak összefogását és erőfeszítését igénylik. E nagy körvonalakban meghatározott tartalmi elképzelés érthetően korlátokat szab annak, hogy e kiállítás keretében a város fejlődésének és célkitűzéseinek minden részletéről szóljon. Mégis úgy érezzük, hogy e kiállítás mindnyájunkhoz szólhat, és méltán képviselheti céljainkat. Ez elsősorban abban és azáltal jut kifejezésre, hogy a kiállítás segít, hogy értsük és értékeljük mindazt, amit létrehoztunk. Hogy mindenki, de mindenekelőtt a munkásember felismerje, hogy általa és érte volt a város e nagyszerű és dinamikus fejlődése. E felismerés általánossá válása megsokszorozza erőnket, fokozza, elmélyíti és tudatosabbá teszi azt az érzést, amelyet úgy hívnak: hazaszeretet. Őszinte törekvésünk, hogy e nemes érzés, amely nélkül nincs és nem is lehet meg a munka alkotásának öröme, még jobban párosuljon városunk lakóinak egészséges lokálpatriotizmusával. Hogy meglevő, a már elért örömök jogos birtoklása mellett legyünk képesek becsülni azt is, ami közreműködésünkkel, a szemünk láttára, most vagy a közeljövőben születik. Azért fontos erről ez alkalommal is beszélni, mert ha természetesnek is tekintjük, hogy társadalmi céljaink rendre megvalósulnak, a ránk váró tennivalók nagyok, erőfeszítéseinkre és közös összefogásunkra a jövőben még nagyobb szükség lesz. Ezek a legalapvetőbb tudati és érzésbeli feltételei annak, hogy városunkban is az eddigieknél magasabb szinten építsük a szocializmust. Kiállításunk bizonyítja, hogy városunkban az emberek egyre inkább munkájukkal dokumentálják elkötelezettségüket közös ügyünk, a szocializmus építése iránt. Ezért hiszünk abban, hogy a kiállítás meggyőzi a látogatót afelől: városunkban minden munka a szocialista építés ügyét szolgálja, és célja az emberi vágyak, törekvések valóraváltása. Kívánom, hogy e kiállítás az agitatív funkciója mellett ébresszen új gondolatokat céljaink megvalósítása érdekében. Sárosi József köszönetet mondott a kiállítás tervezésében és kivitelezésében részt vevő társadalmi aktíváknak, és mindazoknak a vezetőknek, akik az anyagi feltételek megteremtéséből részt vállaltak. Ezután az MSZMP városi bizottsága nevében megnyitotta a Munkás napok, alkotó évek című kiállítást. Fiatal közgazdászok tapasztalatcsere látogatása városunkban A Magyar Közgazdasági Társaság ifjúsági szekciójának rendezésében az ország minden részéből 240 fiatal közgazdász látogat október 1-én Dunaújvárosba, kétnapos tapasztalatcserére. A csoport pénteken reggel Budapestről a Hunyadi hajóval indul városunkba. Már a hajón megkezdődnek a konzultációk. A fiatalokat elkíséri dr. Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, dr. Szabó Kálmán, a Közgazdasági Egyetem rektora, és számos neves magyar közgazdász. Képviselteti magát a tapasztalatcsere-látogatáson a KISZ Központi Bizottsága is. A vendégek a déli órákban érkeznek városunkba. Délután megtekintik a Dunai Vasműt, este pedig a Dunai Vasmű Klubban folytatnak eszmecserét a közgazdaságtudomány időszerű kérdéseiről. Szombaton reggel a Dunai Vasmű kultúrtermében előadás keretében megismerkednek Dunaújváros építésének történetével, a népgazdaságban betöltött helyével és szerepével. Ezt követően Szabó Ferenc, a Dunai Vasmű főkönyvelője tart előadást ..A közgazdasági szabályozók szerepe és hatása a Dunai Vasmű gazdasági eredményeiben” címmel. Az előadás után vitát, véleménycserét rendeznek, majd a fiatal közgazdászok a délutáni órákban utaznak vissza Budapestre. A Pedagógus Szakszervezet elnökségi ülése Csütörtökön délelőtt ülést tartott a pedagógusok szakszervezetének elnöksége. Egyebek közt a tanácskozás napirendjén szerepelt az alsó- és középfokú oktatási intézmények létszámhelyzete. Az erről szóló felhívja a figyelmet, jelentés hogy az oktatásügy terén elért komoly eredmények ellenére — súlyos gondok mutatkoznak. A problémák ismeretében, azok megoldására szakszervezet javasolja olyan a távlati terv kidolgozását, amely összhangban áll a társadalmi igényekkel, az oktatáspolitikai célokkal, és szerves része a távlati szakember-szükségleti tervnek. (MTI) MA: , JÖVŐRE TERMEL A BDM RADVÁNY MIHÁLY NÉVNAPI AJÁNDÉKA KÖNNYELMŰSÉG, VAGY TÖBB ANNÁL. NAPIRENDEN NÉGY ÉV MUNKÁJA ELÉGEDETTEK ÉS ELÉGEDETLENEK SZEMLE A PIACON Lendületesen fejlődik Fejér megye Dunaújvárosi felszólalások a megyei tanácsülésen A Fejér megyei Tanács csütörtökön dr. Tapolczai Jenő elnökletével ülést tartott. Az ülésen a megye IV. ötéves tervének első félévi tapaszatalatairól, ezzel kapcsolatban terv megvalósításának gondjairól és realitásáról, beruházási egyensúly megteremtéséről tárgyalt. Részt vett és felszólalt az ülésen Herczeg Károly, a Fejér megyei Pártbizottság első titkára is. Dr. Maróti János, a megyei tanács elnökhelyettese bevezetőjében elmondotta, hogy ez az ötéves terv sokkal többet ad a megye lakosságának, mint a III. ötéves terv. Összehasonlításként számos tényt közölt a kommunális, művelődésügyi, egészségügyi területről. A lakosság igényeit is jobban kielégíti, mint az előző ötéves terv. Összegezésül hangsúlyozta, hogy az ötéves terv célkitűzései nagy előrehaladást jelentenek minden tekintetben, elsősorban az elmaradott ágazatokban. megye IV. ötéves terve, tudvalévően 17 ezer—17 ezer 700 lakás felépítését irányozza elő. Ebből Dunaújvárosban 4500 lakás épül. Dunaújvárosban megkezdődik kórház 250 ágyas bővítése, ez a a bővítés azonban a következő ötéves tervidőszakban fejeződik be. A tanácsülésen számos felszólalás hangzott el. A dunaújvárosi megyei tanácstagi csoport nevében Sófalvi István, a városi tanács elnöke fejtette ki a dunaújvárosiak álláspontját, amely az MSZMP Fejér megyei Bizottságának szeptember 20-i állásfoglalásához kapcsolódik. Ez a határozat egyaránt kötelező a tervezőkre, beruházókra és a kivitelezőkre. Felhívta a figyelmet, hogy a város- és községfejlesztésnél a társadalmi munkát is jobban számításba kell venni. Ezzel a tartalék „fejlesztési kapacitással” is kell. Bizonyítékként számolni hozta fel Dunaújvárosban négy bölcsőde társadalmi összefogással történő bővítését. Az ilyen dicséretes munka, az ehhez hasonló tartalékok feltárásával és igénybevételével a helyi terveket csak gazdagítani lehet. Závodi Imre, a Dunai Vasmű vezérigazgató-helyettese felszólalásában a megyei tervek megvalósításával kapcsolatban a vállalati magatartást vetette fel. Arról beszélt, hogy a szabályokban megállapított és kötelező hozzájárulásokon kívül, ezeken túlmenőleg is hogyan igyekeznek segíteni az egészséges tervek megvalósítását. Javasolta, hogy az megfogalmazást, hogy olyan „adtunk a tanácsnak” töröljék a vállalatok szótáraikból. Ezt úgy kell módosítani, hogy a szükségleteknek és a lehetőségeknek megfelelően, a saját gondjaink, a saját problémáink enyhítésére építünk bölcsődét, óvodát, egészségügyi intézményt, vagy művelődési intézményt, mert ezt mind magunk, dolgozóink érdekében tesszük. Éppen ezért, a vállalatok műszaki fejlesztési terveinek készítésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni a körülményeket, amelyek között a vállalati kollektívák, a dolgozók élnek, végül arra hívta fel a figyelmet, hogy az újak alkotása mellett nem szabad megfeledkezni a hasznos régiről, gondot, kell fordítani nagyobb azok megbecsülésére. A megyei tanácsülés az előterjesztett határozati javaslatot elfogadta. Ünnepi műemmlékezések - kitüntetések A fegyveres erőket köszöntöttük A Fegyveres Erők Napja alkalmából bensőséges ünnepségeket rendeztek fegyveres testületeinknél. Szeptember 28-án délután a Mező Imre Munkásőr Zászlóalj parancsnoki karát köszöntötte Sárosi József elvtárs, a városi pártbizottság első titkára. Meleg szavakkal méltatta a termelő munkában és a proletárhatalom védelmében egyaránt helytálló őrök érdemeit, majd munkásRadvány Mihály munkásőr századparancsnoknak átnyújtotta a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát. A városi-járási rendőrkapitányság személyi állományának több tagját tüntették ki a Fegyveres Erők Napján. A Közbiztonsági Érdemérem arany fokozatával tüntették ki Dobos János rendőr törzsőrmestert, ezüst fokozatával Fábián István rendőr főtörzsőrmestert és Praschli János rendőr őrmestert. Külön köszöntötték e napon az önkéntes rendőröket. A rendőrkapitányság épületében harmincnyolc önkéntes rendőrnek nyújtották át tíz éves szolgálatuk elismeréseként a belügyminiszter által adományozott emlékjelvényt. Az ünnepségen megjelent Sófalvi István, a városi tanács elnöke, Mészáros István rendőr őrnagy, a Fejér megyei Rendőrfőkapitányság közrendvédelmi osztályának képviselője, és Varga Mihály, a járási tanácsi hivatal titkárságának vezetője. Várkonyi László rendőr őrnagy, a városi-járási rendőrkapitányság vezetője méltatta az önkéntes rendőrök áldozatos munkáját, melyet a közrend védelmében és a közbiztonság szilárdításáért fejtenek ki. Az MSZMP városi bizottsága és a Hazafias Népfront városi elnöksége kedden délután ünnepi megemlékezést tartott a Fegyveres Erők Napja alkalmából a 26. Építőipari Vállalat székházában, amelyen részt vettek a politikai, társadalmi és tömegszervezetek képviselői, az építőipari vállalat dolgozói. Részt vett az ünnepségen Sárosi József elvtárs, a városi pártbizottság első titkára is Katonka Gábor a 26. Építőipari Vállalat pártbizottságának titkára az ünnepséget nyitotta meg majd Friedrich Katalin ünnepi szavazata következett Ezután V .«>•> Mihály, az MSZMP városi bizottságának tagja, a 26. Építőipari Vállalat igazgatója mondott ünnepi beszédet. Emlékeztetett a történelmi múltra, a szabadságharc hős katonáira, felidézte a Magyar Tanácsköztársaság hőseit, majd arról szólt, hogy napjainkban, a béke megőrzéséért folytatott harcban milyen feladatok hárulnak fegyveres erőinkre. Kiemelte a szocialista országok összefogásának jelentőségét, méltatta a katonáink közötti fegyverbarátságot. Beszélt az építőmunkában idején helytállt és az árvíz katonákról, akik békeidálon is nagyszerűen vizsgáztak hazaszeretetből. Végül külön-külön köszöntötte a munkásőrség, a honvédség, a rendőrség és a többi fegyveres testület tagjait a városi pártbizottság, az állami és társadalmi szervezetek nevében a Fegyveres Erők Napján. Az ünnepséget követően pedig átnyújtotta Kiszely Pálnak, a 26. Építőipari Vállalat dolgozójának a Honvédelmi Emlékérmet, s a tartalékos tisztek kiképzésében kifejtett tevékenysége, érdemei elismeréséül. A „Haza Szolgálatáért” érdemérem ezüst fokozatával tüntették ki Markovics Sándort a Fegyveres Erők Napjának rendezett ünnepségen Budapesten. Oláh Károly vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes nyújtotta át a kitüntetést a Hotel Ifjúságban tartott ünnepségen. Markovics Sándor az ifjúság honvédelmi és sport nevelésében végzett több évtizedes munkájának elismeréseként kapta a megtisztelő kitüntetést. A KISZ dunaújvárosi bizottságában honvédelmi és sport munakabizottság vezetőjeként dolgozik, feladatát társadalmi munkaként látja el. A belügyminiszter a Tűzrendészeti Érdemérem bronz fokozata kitüntetésben részesítette Baksa Lászlónét, a városi tanács egészségügyi osztályának tűzrendészeti előadóját, aki a tűzrendészeti oktatást és ellenőrzést a város egészségügyi létesítményeinél kiválóan látta el. Ennek is köszönhető, hogy az egészségügyi létesítmények tűzrendészeti helyzete megfelelő, tűzeset évek óta nem fordult elő. A kitüntetést szeptember 28-án Székesfehérvárott, megyei tűzoltóparancsnokságon adták át ünnepélyes keretek között Baksa Lászlónénak és még két — a megye területén dolgozó — tűzrendészeti aktívának.