Dunaújvárosi Hírlap, 1973. március (18. évfolyam, 18-26. szám)
1973-03-13 / 21. szám
Kecskemét—D. Kohász 1:0 (OsÖ) Dunaújváros, 1566 néző, vezette Hámori. Kecskemét: Goór — Oláh, Lantos, (Botka 35. perc), Kreidl, Diószegi, Lutz, Oskolás, Molnár, Szabó, Pasek (Kecskés 79. perc), Koós. B. Kohász: Papp — Formaggini, Bárányos, Ruppert, Kerekes, Somogyi, Somogyvári, Bartók (Vessző 73. perc), Szabó, Márta, Simon (Szarka 62. perc). A találkozó előtt Piber István, a kecskemétiek edzője elmondotta, hogy bízik a döntetlenben és legkevesebb egy gólra még idegenben is képesnek tartja csapatát. — Jól csapatunk, összeszokott most Célunk az első öt hely valamelyikének megszerzése. Nehéz mérkőzést várok, de bízom abban, hogy a Dunaújvárosba átrándult 5—600 biztatása átsegíti szurkolónk csapatunkat a nehéz perceken. bal Változatos, jóiramú játékkezdődött a találkozó. Először a vendégek kapuja előtt alakulhatott volna ki helyzet, de Szabó beadásáról lekéstek a belső csatárok. Pappnak a 7. percben akadt először munkája: Lutz jobb felső sarokba tartó labdáját nyomta a felső léc fölé. Nem sokkal később Bartók lépett ki a kecskeméti védők közül, de Hámori, miként három perccel később is, les címén nem ítélt gólt. Támadott a Kohász, a 13. percben ismét a jobbszélsőnek volt egy fejese, majd Simon közeli lövése pattant ki a tömörülő védőkről. A félidő derekán még hevesebb lett a küzdelem. Mindkét oldalon gyakran fordultak elő taktikai faultok. A játék egyre inkább a két tizenhatos között folyt, kevés dolguk volt a kapusoknak. .A 35.. percben.Lantost Botka váltotta fel, félidő utolsó perceiben felélénkült a játék. A 43. percben Mártha labdájával Bartók futott el egészen az alapvonalig, de beadásába beleléptek a vendég védők. Válaszképp a 16-os sarkáról Lutz lőhetett egy szabadrúgást Papp kapujára. A második félidőt nagy lendülettel kezdte a D. Kohász. A 47. percben Formaggini szabadrúgását Lutz kifejelte, pontosan Somogyi elé, de a középpályás gyenge lövését Goór fogta. Váratlanul esett az 56. percben a két bajnoki pont a sorsát eldöntő gól: Ruppert 26-os előtt pár méterrel felvágta Molnárt. A megítélt szabadrúgást Lutz középerősen kapura rúgta. Papp jobbra mozdult, de a labda a sorfalon irányt változtatott, és a bal alsó sarokba hullott. 1:0. Rögtön a gól után Molnár és Szabó kavarta meg cseleivel védelmünket. Az addig is nagyiramú játék tovább fokozódott. A 60. percben, egy szabadrúgás után előbb Bartók, majd Bárányos labdáját vágták ki a gólvonalról a kecskeméti védők. Két perccel később Ruppert közeli, jobb felső sarokba tartó fejesét ütötte bravúrral szögletre Goór. Feltámadt a szél is. A vendégeket támogatta, akik ki is használták a segítséget. A 72. percben Lutz 30 méteres szabadrúgása után kipattant a labda és előbb Koós, majd Oskolás találta el a jobb kapufa tövét. Beszorultak a vendégek, de ritka ellentámadásaik veszélyesek voltak. Szarkának és Vesszőnek, a két friss cserejátékosnak beállítása után állandósult a Kohászfölény. A 75. percben Kerekes keresztlabdáját Vessző emelte a vendégek kapuja mellé, majd nem sokkal később Szabó labdáját vette maga elé ... és újra hibázott. Az utolsó egyenlítési lehetőség a 87. percben adódott csapatunk előtt, ekkor Vessző fejesét fogta egy szabadrúgás után Goór. Pappnak alig volt dolga. A gólról nem tehet. Formaggirii volt a hátvédsor legjobbja. Védőfeladatának teljesítése mellett nagyon gyakran előre is tört. Ruppert, Bárányos, és Kerekes sok labdatovábbítási hibát vétett. Somogyvári nagy területen játszott, keményen és hasznosan. Somogyi adósmaradt a tőle megszokott lövésekkel. A csatársorban Szabó keltette a legjobb benyomást. Fáradhatatlanul küzdött, részt vállalt a támadásépítésből és a befejezésből is. Márthától az utóbbit, Bartóktól pedig az előbbit hiányoltuk. Simon nagyon keveset mutatott, két friss cserejátékos beállítása gyorsabbá tette csapatunk játékát, de a befejezésekkel ők is adósak maradtak. A kecskeméti csapatból Kreidli, Oskolás, és Lutz játéka tetszett. Hámori játékvezető túlságosan rábízta magát partjelzőire. H. G. : A csapat szerdán idegenben játszik edzőmérkőzést (Pakson vagy Székesfehérváron), a hét végén pedig a Bp. Spartacust idegenben 3 :1-re verő Békéscsaba otthonában lépnek pályára. Az NB I/B állása: Tizenegyes? A képen úgy tűnik. A második félidő derekán Mártha ugrott volna ki egy labdával, de a tizenhatoson belül elnyomták. A játékvezető nem látott okot arra, hogy a sípjába fújjon. Valami lelkiismeretfurdalás félét azért érezhetett, mert az eset után sportszerűtlenül rálegyintő Márthát még csak nem is figyelmeztette... Iv'Szombath. 19 10 6 3 39:18 26 2. Szem. MTE 19 11 2 6 36:20 24* 3. Kecsk. SC 19 9 6 4 34:20 24 4. MÁV DAC 19 9 6 4 22:15 24 5. Pénzügyőr 19 8 6 5 23:20 22 6. Dorog AC 19 8 5 6 32:26 21 7. Dunaújv. 19 8 4 7 23:21 20 8. Ganz*M. 19 6 7 6 28:17 19 9. Bp. Sart. 19 7 5 7 30:35 19 10. Békéscs. 19 7 4 8 19:23 18 11. Oroszlányi 19 5 7 7 20:23 17 12. Debreceni 19 6 5 8 17:23 17 13. Miskolci 19 5 7 7 16:26 17 14. Egri D. 19 4 8 7 17:24 16 15. Szekszárdi 19 4 8 7 21:31 16 16. Várpalota 19 6 3 10 16:22 15 17. Volán SC 19 6 3 10 24:33 15 18. BKV Előre 19 2 8 9 10:30 19 Labdarúgó NB III Jól kezdődött Mezőfalva—Fornád 2:1 (1:1) Mezőfalva, 600 néző. Vezette : Szőke. Mezőfalva: Kulcsár — Birtner, Raffai, Kővári, Farkas, Horváth, Erdélyi, Pörje, Lukács, Harangi, Bártfai. Az NB III. délnyugati csoportjában vasárnap elkezdődött a bajnokság tavaszi fordulója. Az őszi szezonban kitünően szereplő újonc Mezőfalva labdarúgó-csapata győzelemmel kezdett, és így a folytatás is biztató. Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés. A 13. percben azonban váratlanul gólt ért el az ellene. Kulcsár kapus röviden dobta ki a labdát, és a balösszekötő Penes egyből, mielőtt Kulcsár visszatért volna, a hálóba emelte a labdát. 0:1. A 28. percben a balhátvéd partdobását a szemfüles Perje elcsípte, és a hálóba gurította. 1:1. Az 55. percben nagyszerű támadás gördült végig a pályán. Harangi meredek labdával futtatta Erdélyt, akinek beadására jó ütemben ugrott fel Lukács, és fejéről védhetetlenül vágódott a labda a léc alá. 2:1. A hátralevő időben sokat támadtak a hazaiak, de a Fornád csapata jól védekezett. \ Dunaújvárosi Hírlap Sporthírek • Úttörőolimpia tornaversenyt rendezett Ercsiben a járási úttörő elnökség, amelyen — bár a járásban csak két általános iskolának van tornaterme — hat község képviseltette magát. A lányok csapatversenyében Pusztaszabolcs, a fiúk csapatversenyében Adony csapata győzött. Egyéniben a pusztaszabolcsi Fekete Éva és a rvagyvenyimi Ozsváth Csaba érte el a legtöbb pontot. Amatőr sakkozók győzelme. Vasárnap, a székesfehérvári SZMT-székházban rendezték meg a szakmaközibizottságok megyei sakkversenyét. A Gesztesi Gyula, Horváth Sándor, Noltesz Pál összeállítású dunaújvárosi csapat mindössze egy pontot veszítve nyerte meg a versenyt, a dunaújvárosiak második csapata a harmadik díjat szerezte meg Perkáta mögött. Egerben rendezték a területi serdülő és junior vívó bajnokságot. A juniorok mezőnyében Szabó Katalin negyedikként, a serdülő lányok mezőnyéből Steffek Hilda ötödikként, a fiúk mezőnyéből pedig Czobor László hatodikként, került az országos döntőbe. © Mázik Zsuzsát, a DKSE sportolóját (edzője: Liszt Ferenc) meghívták a női röplabda ifjúsági válogatottba. © AD. Épí*ók tekézői nagy küzdelemben 5:3-ra verték az újonc Bp. Vízügy csapatát. Tóth 413, Bősze 431, Skoda 463, Czellinger 470, Bodri 423, Nagy J. 429 fát ütött. © Kötöttfogású I. osztályú felnőtt birkózó versenyen a 48 kg-os súlycsoportban Malácsik öt induló közül a második, Szabó T. 11 résztvevő közül ugyancsak a második helyet szerezte meg. A területi ifjúsági kötöttfogású birkózó bajnokságon minden várakozást felülmúlóan szerepeltek a Kohász-birkózók. Tizenkét Kohász-versenyzőből 11-en továbbjutottak a hó végén városunkban megrendezésre kerülő Vidék Bajnokság mezőnyébe. Gyulai (52 kg), Kovács L. (60 kg), Esztl (70 kg), Király (87 kg) és Kozma (nehézsúly) elsőként, Nagy L. (48 kg), Niedermayer (52 kg), Kiss János (56 kg), Vári (81 kg), Bába (nehézsúly) második helyezettként, Kisteleki (81 kg) harmadikként került a dunaújvárosi Vidék Bajnokság résztvevői közé. Ipari tanulók minősítő sakkversenye. A Toldi ITSK ipari tanuló sportköre minősítő sakkversenyt rendez, amelynek versenynapjai minden hétfőn, szerdán és pénteken délután hét órakor kezdődnek a Dózsa György út 35. szám alatti kollégiumban. Mezőföld Kupa: A Mezőfalom már kupagyőztes A Mezőföld Kupa utolsó fordulójában az egyik mérkőzést tudták csak lejátszani, a Mezőfalva NB III-as bajnoki mérkőzése miatt, de így is eldőlt a kupa sorsa. A Pusztaszabolcs nagy meglepetésre saját otthonában szenvedett vereséget az adonyiaktól és így a hátralévő Mezőfalva—Toldi SE mérkőzésnek — amelyet március 21-én Mezőfalván 15.00 órai kezdettel játszanak le — már nincs tétje. Adony—Pusztaszabolcs 1:0 (1:0) Pusztaszabolcs, 300 néző. Vezette: Dobler. Adony: Dózsa — Friedrich, Morva, Neidli, Kocsis, Koller, Nebucz II., Fogas, Nebucz I., Wirth, Virág. Pusztaszabolcs: Gölöncsér — Pergel, Imre, Paulusz, Szőke, Csanádi, Bodoki, Ármai, Kulcsár, Bölcskei, Bodoki II. A Pusztaszabolcs végigtámadta a mérkőzést, de a lelkesen védekező adonyiak egy szabadrúgásból lőtt góllal idegenben is nyerni tudtak. G.: Nebucz I. Mezőföld Kupa állása: 1. Mezőfalva 7 5 - 2 20: 9 10 2. P.Szabolcs 8 4 1 3 11: 8 9 3. Ercsi Kinizsi 8 4 1 3 12:10 9 4. Toldi SE 7 3 13 13:11 7 5. Adony 8 1 1 6 7:25 3 is» kézilabda: Pécsi ©eafNriwk nikm* a Kőriséé!y Kupába« Szekszárdon vasárnap három női (Pécsi Bányász, Ek. Kohász, Szekszárd) és négy férficsapat (Pécsi MSC, Pécsi Bányász, B. Kohász és Szekszárd) részvételével rendezték meg a Kristály Kupa teremkézilabda előkészüteti tornát. A torna a pécsi csapatok sikerét hozta. A nőknél az NB I-es Pécsi Bányász szerezte meg a kupát, a D. Kohász és a Szekszárd csapatai előtt, míg a férfiaknál az NB I B-s Pécsi MSC végzett az első helyen a Pécsi Bányász, a D. Kohász, valamint a Szekszárd csapatai előtt. Az eredmények: D. Kohász—Szekszárd 24:7 (11:6) Férfi DKSE: Bálint (Tom r* Kolics (5), Kovács (3), Priskin (1), Nagy-Palócz (3), Vura (6), Sörös (2). Csere: Körömi (3), Nagy S. (1). Gyenge I. félidő után biztosan nyert a Kohász. D. Kohász—Szekszárd 18:15 (8:6) Női DKSE: Buruncz (Szávaid) — Puskás (1), Németh (2), Balatoni (4), Papp (4), Varga Zs. (6), Zámbó (1). Csere: Kovács, Varga K. Papp remek játéka, Balatoni és Varga Zs. gólerőssete döntőnek bizonyult. Pécsi Bányász—D. Kohász 19:11 (11:5) Női DKSE: Buruncz (Szévahi) — Puskás, Németh (2), Balatoni, Papp (3), Varga Zs. (4), Zámbó (1). Csere: Varga K. (1), Kovács. A Kecskemétit nélkülöző Kohász ezúttal gyengén játszott. Pécsi Bányász—D. Kohász 35:26 (18:12) Férfi DKSE: Bálint — Kettős (4), Vura (11), Priskin (4), Debreczeni (2), Nagy-Palócz (3), Kovács (1). Csere: Sörös (1), Körömi, Nagy S. A rutinos Bányász, Sudár vezérletével biztosan nyert, de a Kohász „csikócsapata” nem okozott csalódást! Pécsi MSC—D. Kohász 31:18 (13:7) Férfi DKSE: Bálint (Tóth) — Kolics (1), Vura (6), Debreczeni (2), Priskin, Nagy- Palócz (6), Kovács (2). Csere: Sörös (1), Körömi, Nagy S. Az I. félidőben remekül helytálló Kohászt a II. félidőben a PMSC „leindította”. Városi— járási mezei futóbajnokság A Kádár-völgyben rendezték, több mint 1000 résztvevővel, az immár hagyományos városi—járási mezei futóverseny futamait. Az eredményhirdetésre és a csapatok értékelésére csütörtök délután a VTS helyiségében kerül sor. A megyei bajnokságot e hét végén Székesfehérváron rendezik. Az egyes versenyszámok városi és járási győztesei: 10 éves lányok (600 méter): Stefán (Ságvári) és Gánya (Nagykarácsony). 10 éves fiúk (600 méter): Simon (Ságvári), Vágó (Nagykarácsony). 9 éves lányok (600 méter): Patarcsics (Ságvári). 9 éves fiúk (600 méter): Aradi (Vasvári). 11 éves lányok (700 méter): Gergula (Vasvári), Brandtner (Apátszállás). 11 éves fiúk (700 méter): Sztanó (Ságvári), Kaposvári (Nagykarácsony). 12 éves lányok (800 méter): Ágoston (Vasvári), Orbán (Perkáta). 12 éves fiúk (800 méter): Jacsó (Ságvári), Vickó (Perkáta). 13 éves lányok (1000 méter): Török (Ságvári), Nikó (Apátszállás). 13 éves fiúk (2000 méter): Joó (Ságvári), Németh (Nagykarácsony). 14 éves lányok (1200 méter): Szabó (Castrum isk.), Vörös (Perkáta). 14 éves fiúk (2500 méter) : Antal (Vasvári), Szepesi (Apátszállás). 15 éves lányok (1400 méter): Héring K. (DKSI), Oláh (Perkáta). 15 éves fiúk (3000 méter): Takács (Vendéglátóipari isk.), Orbán (Perkáta). 16 éves lányok (1500 méter): 1. Peti (Vendéglátóip. isk.), Söffeer (Rácalmás). Meglepetésre a futamot is a járási versenyző nyerte! 16 éves fiúk (4000 méter) : Mayer (MüM), Simon (Rácalmás). 17—18 éves lányok: Czobor (DKSI). 17—13 éves fiúk: Géri (Szakközépiskola). 19 éves fiúk: Héring (MüM). Férfi felnőtt: Paszternák (DKSE), Horváthdi SE). A tizenkét évesek mezőnye. Az után»''Hssal, úgy látszik, nincs baj... Kár, hogy annyian közülük felnőtt in> ______ rukra „elfelejtenek” fogcsikorgatva küzdeni. Persze, ez nem törvényszerű«. _______