Dunaújvárosi Hírlap, 1973. október (18. évfolyam, 79-87. szám)
1973-10-23 / 85. szám
1973. október 23., kedd Valahol egy sziget A veszprémi Petőfi Színház rendőri játéka Minden magyar színház kedves kötelessége az élő magyar dráma ápolása és támogatása. Ezért kell első szavunkkal az előadás ősbemutató-jellegét hangsúlyoznunk, mindjárt hozzátéve: Juhász István tehetséges író és szép reményekre jogosító színpadi szerző. A„drámaíró” kifejezés előlegezése könnyelműség volna, hiszen egy darab alapján, az első darab alapján lehetetlenség a jövőt megjósolni. Különösen akkor nem, ha a bemutatott darabot abba a színpadi kategóriába sorolja súlya, amit a prózairodalomban lektűrnek szoktunk nevezni. Kedves, bájos, kissé szentimentális történet, amiben könnyű derűvel, meghatottság a nevetéssel váltogatja egymást. Az indítás — egy megakadályozott öngyilkossági kísérlet — a dráma további folyamán nem sok szerepet játszik, pusztán annyit, hogy a két fiatal emez esemény kapcsán ismerkedik meg egymással, s a világ iránti d>j köt házasságot. Ez a motiválás egy kissé gyengének tűnik, mindenesetre az utolsó párbeszédekből kiderül, hogy a szabad választás időtálóbb kapcsolatot ígér, mint a konokságból összetákolt házasság. Joós Lászlót Kristóf, Dobos Ildikót pedig Virág szerepében tapsolhattuk meg. Teljesen valódivá, élővé varázsolták a szerzőnek egyébként is igen plasztikus figuráit. Mindkét főszereplő azonosulni tudott a szerző szándékával — a sorok között lappangó néha enyhén szarkasztikus humor kellő mértéktartással érvényesült az alapjában drámai anyag dialógusai között. A darab többi szereplője közül Göndör Klárának alakítását kell kiemelnünk. Az ügynök halála és a kispolgárok megrázó nőalakjainak interpretálása után, most a Borbálák szerepében nyújtott kitűnő karakter-alakítást. A díszletek Bakó Józsefet, a jelmezek Molnár Gabriellát dicsérik, a darabot, ami a háromnegyed háznyi közönségtől megérdemelt tapsot kapott, Pethes György rendezte. (k) Dunaújvárosi Hírlap I Felnőttbérlet szimfonikus hangversenyekre A dunaújvárosi városi tanács szimfonikus zenekarának 1973—74. évi hangversenyeire a felnőttbérletek megvásárolhatók az Állami Zeneiskolában. Kiállítások A Stúdió Galériában Szabó Gábor szobrász kiállításának megnyitása október 24-én délután fél 6 órakor. A kiállítást megnyitja: Rideg Gábor. * Pásztor Gábor Munkácsydíjas grafikusművész kiállítása a Csók István Galéria grafikai termében. A kiállítást megnyitja: október 25-én délután fél 6 órakor dr. Hemberger Sándor. * Miskolcon, a Szőnyi István teremben Vati József Munkácsy-díjas festőművész kiállításának megnyitása október 25-én. * Szekszárdon, a Szinyei Merse Pál teremben Szilágyi Ilona festőművész kiállítását október 25-én délután 5 órakor nyitja meg dr. Nedák Pál, a szekszárdi városi pártbizottság titkára. Nemzetközi gyermekrajzkiállítás a Ságvári iskolában Szívet melengető, szemet gyönyörködtető, káprázatosan szép kiállítás fogadja a Ságvári iskolában az érdeklődőket. A képzőművészeti nevelés budapesti nemzetközi kongresszusának apropóján állították ki a gyerekrajzokat, s e kiállítási anyag egy része vidéken először Dunaújvárosban szerepel. A kiállításon szinte valamennyi európai ország felvonul, s a „kis művészek” munkái reprezentálják az iskolai rajzoktatás különböző módszereit, irányzatait. Bár a látogató pontos eligazítást kap, és előre tudhatja mely országokból érkezett rajzok előtt áll, mégis az az érzése, hogy előzetes információ nélkül is pontosan tudja választani a különböel ző országokban készült gyermekrajzokat. A gyerekek tiszta, nyílt, ösztönös megnyilvánulásai ezek a munkák, nem lenne szerencsés, ha messzemenő következtetést vonnánk le, ha mindenáron keresnénk azokat stílusjegyeket, amelyek esetleg az őket körülvevő társadalomra utalnak. Feltűnik mégis, hogy a lengyel, csehszlovák német és a magyar kisiskolások mennyire emberközpontú szemlélettel rajzolnak. A kötelező szerénység kiállítás utolsó tablóira szorította a magyar általános iskolások rajzait, ami természetesen nem azt jelenti, hogy sorrendben is az utolsó helyre kellene szorulnunk. A hazaiak bemutatkozását megkülönböztetett figyelemmel kell kísérni ebben nemzetközi együttesben, hiszen számunkra nem közömbös, hogyan értékelhetjük munkáikat, tehetségüket, és mindenekelőtt a hazai rajzpedagógiai módszereket, amikor a viszonyítás ilyen nagyszerű lehetőségével találkozunk. Elgondolkoztató, hogy vajon hova lesz a későbbiekben az alsótagozatosok rajzaiban megcsodált báj, humor, absztraháló kézség? Vajon a gyerekek hibája, hogy felsőbb osztályba lépve a magasabb színvonalú tudást merev, formai elemek hangsúlyozásaként értelmezik? Kísértenek a konvenciók, az avult szemlélet, amivel valljuk be, gyakran, nálunk is találkozunk. Vagyis akkor ügyes, jó készségű egy gyerek, ha hibátlanul kereknek rajzolja, ami mértanilag kör alakú és szögletesnek, ami szögmérővel kimérve derékszögű. Az osztályzás kötelező, s bizonyára könnyebb elbírálni úgy gyerekek rajzát, ha a látott a tárgy naturális, felismerhető tükörképét kívánjuk tőlük, és a rajzlap aljára nagy a ötöst kanyarítani, akkor, ha gyerek szolgai hűséggel lemásolja azt amit lát. képzelet, a csodálatos gyerekfantázia elsikkad, elsorvad az a képesség, amit a gyerekek alsó tagozatból még magukkal hoznak, és a hetedik, nyolcadik osztályos már mindenáron „szépen, mívesen” kar rajzolni, s közben nem veszi észre — vagy éppen nem vetetik vele észre —, hogy lélektelen, mechanikus, begyakorlott mozdulatokkal rója rajzát a papírra. Tulajdonképpen úgy tehetnénk fel a kérdést, hogy az általános iskolákban rajzoktatás folyik-e, vagy képzőművészeti nevelés? Sok tényező szól az előbbi mellett, de nem kétséges, hogy az utóbbi a lényegesebb, a fontosabb. A Ságvári iskolában bemutatott gyerekmunkák is ezt igazolják. Ha nem is a sor végén, hanem valahol a középtájon helyezhetnénk el a hazai általános iskolai képzőművészeti nevelésünket reprezentáló anyagot. A gyerekrajzokkal tulajdonképpen a hazai rajztanárok kaptak osztályzatot. A nemzetközi bemutató legszebb alkotásai, azok, amelyekben érződik, hogy mentesek mindenféle felnőttes beavatkozástól, amelyekben szárnyalt a gyerekfantázia. Különösen érdekes anyaggal szerepelnek a jugoszlávok. Jugoszláviában komplex művészeti oktatás folyik, a zene, az irodalom és a képzőművészet együttes tanítása érződik a gyerekek rajzain. A bolgár iskolások megható vonzódása az ősi, népművészeti világhoz szinte egyedülálló a kiállítás képei között. A tunéziaiak sziporkázó színes képeikkel hívják magukra a figyelmet. Említést érdemel egy négy és féléves angol kisfiú végtelenül kedves kis festménye is. Aligha lehet szebb környezetben elképzelni egy gyerekkiállítást, mint nyüzsgő, érdeklődő gyerekhad között. A Ságvári iskolások képzőművészeti nevelését igen jól szolgálja e kiállítás, de e tárlat rendezői nemcsak nekik, hanem városunk valamennyi általános iskolásáaak szánták e bemutatót. És képzőművészeti neveléshez bőséges instrukciót kaphatnak a látottakból azok, akiknek hivatása ez, városunk pedagógusainak. Érdemes e kiállításra odafigyelni, hiszen ilyen lehetőség, hogy nemzetközi méretű összehasonlítást tehetünk —, csak ritkán adódik. S. E. Egy város sürget egy szobrot Látogatóban Somogyi Józsefnél A város, amely a szobrot sürgeti: Dunaújváros. A szobor a művész nyolc évvel ezelőtt készített alkotása, az „Aratók”, amelyet a város a szalmacell építésekor rendelt meg, s amely hosszú évek óta már a város tulajdonaként porosodik-töredezik egy fészer mélyén. A művész, aki a szobrot készítette, akinek voltaképp már főleg s nyűg lehet e régi művét javítgatnia, befejeznie: Somogyi József. Minderről persze nem sok szó esik. Miután a városi tanács népművelési felügyelője megkapja a művész ígéretét, hogy a szobor decemberre kész, hogy januárra meg lehet rendelni az öntést, már nem a szoborról beszélgetünk. Somogyi József munkahelyén, a Képzőművészeti Főiskolában fogadott bennünket, szívélyesen, bűntudatos arcot vágva sietett elénk, „meg ne verjetek”, mondta, nem véletlen, hogy most rövid tíz perc elteltével oldottan, régi ismerősként kérdezem : — De azért vannak szobrai, amiket már nem szeret... — Hogyne lennének. Mégpedig nemcsak azok, amiken túl van már az ember, előfordul, hogy fél évig dolgozom valamin, itt áll a műteremben, körülveszem a szívem összes melegével, aztán egy pillanatra kimegyek a folyosóra, visszajövök és azon kapom magam, hogy nem szeretem többé, hogy megszűnt a varázs... Ha az okát tudnám . .. — A legutóbbi tévéinterj* ■jút hallgatva, az volt a benyomásom, hogy a dunaújvárosi martinásszobor ezek közé tartozik. — Egyáltalán nem. A tévéinterjúban is mondtam, hogy hálás vagyok a városnak, amely ezt a szobromat befogadta. És ezt nagyon komolyan gondoltam ... A történetből, amit elmond, annyit már tudunk, hogy a „Martinász” eredetileg egy budapesti gyár elé került volna. A többit most hallom először: — Megnézte a szobrot a vállalat száznegyven centi magas, százhúsz centi széles igazgatója, s túlságosan szikárnak találta. Azt mondta, hogy a mi munkásaink nem ilyen soványak, márpedig én nagyon jól tudom, hogy a kemence előtt nem lehet meghízni. A szobrot mindenesetre annyira „meghízlaltam”, hogy azért még Somogyi-szobor maradjon, de ennek ellenére három évig senki sem vett róla tudomást. A diadalútja akkor kezdődött, amikor Dunaújváros befogadta. És én büszke is vagyok rá, hiszen nincs olyan sok mű, amely az ötvenes évek szabvány-stílusából annyira egyéni lett volna, hogy fennmaradjon. Csak azt nem szeretem, hogy Tokán a ,,Martinász''-t, szinte mint kizárólagos munkámat tűzik a kalapom mellé... Egyébként meg fogom csinálni újra ... Kicsiben ... Magamnak ... — Mégis, mitől függ, hogy egy alkotást, amin már lényegében túl van, amit ma másképp készítene el, a későbbiekben is szereti és jónak talál? — Lényegében attól, hogy mennyire fogadják el az emberek. Már amennyiben a mű őriz valamit a saját egyéniségemből. — Megbocsásson, de az embereken a közvéleményt érti ? — Igen, de mégsem egészen. Az emberek sokfélék, az egyiknek ez tetszik, a másiknak az, az a fontos, hogy legyen miből választaniuk, csakis így a művek által formálódhat az ízlésük. Újabb történetet mond el a közelmúltból. Ismert vezetőt kalauzolt egy kiállításon, akinek nem tetszett az egyik kép. Az egyik legjobb alkotás volt ez. Somogyi József bőséges magyarázatot adott arra a kérdésre, hogy miért szép tulajdonképpen. Jó, jó, mondta a kérdező, de ön nem állhat itt mindig, hogy mindezt a csepeli munkásnak is elmagyarázza. De nem történik baj, hangzott a válasz, legfeljebb nem itt, hanem mellette, a tájkép előtt fog megállni, az a fontos, hogy valahol megálljon ... Eszembe jut, hogy a „Martinász” elkészítése óta mennyi víz folyt már le a Dunán, hogy milyen sokféle és mennyi kép, műalkotás előtt állhattunk már azóta Dunaújvárosban is, eszembe jut; mi mindennek kellett történnie, hogy városunknak fontosak legyenek a szobrok, hogy szükségesnek tartsuk megsürgetni egy régen vásárolt művet, az ,,Aratókat, ama objektumok egyikét, amely a szépség élvezetére képes közönséget teremtenihivatott. Így aztán örülök is, meg pirulok is, amikor József a búcsúzáskor Somogyi megígéri, hogy hamarosan lehet bronzszobrot önteni, bűntudatos arccal szabadkozik újra a késedelem miatt. Mindnyájunknak van adóssága, nem anyagi természetű és nem is egymásnak, hanem a művészetnek, s így a dunaújvárosiaknak tartozunk. Hiszen a művész nemcsak tárgyat alkot nekünk, hanem bennünket is formál a tárgyak számára. S ebben rokon a termeléssel. Aczél Gábor Klubról — klubra (7.) Nemcsak szórakozás és művelődés Az élet természetszerűleg megelőzi a regisztrálást, szinte napok alatt túlhaladja a helyzetképeket. Így jártunk mi is, mire befejeztük Dunaújváros ifjúsági klubjainak bemutatását. Való ugyan, hogy egyelőre még nincs több működési engedéllyel bíró ifjúsági klub a városban, mint az az Öt, amelyről hiteles képet igyekeztünk adni, megkísérelve e klubok jövőjének körvonalazását, ám közben már születőfélben voltak (s mire e sorok nyomdafestéket látnak, talán már meg is születtek) az új ifjúsági klubok. A Vasmű Művelődésház ifjúsági filmklubjának programja csaknem készen van, a Vegyesipari Vállalat cipőüzeme a műszaki iskolával tárgyal közös ifjúsági klub létrehozásán, a MOM-osok is bíznak helységgondjuk megoldódásában. Lehet-e már most öt jobban gyengébben működő, kisebb-nagyobb ifjúsági klub létéből, s néhány reményt keltő kezdeményezésről azt a következtetést levonni, hogy ifjúságpolitikánk lényeges eszközének, a klubmozgalomnak házatáján minden rendben van? Korántsem. A „Kiváló Ifjúsági Klub” kitüntetés, amit két klubunk két ízben is elnyert, egymagában még nem jelenti sem e két klubnak, sem a többinek, hogy eljött a babérokon való pihenés ideje, hiszen ami nem változik, nem fejlődik, az már csaknem halott — a stagnálás végelgyengüléshez vezet vagy legalább is vezethet. Nem nyugodhatunk bele továbbá abba, hogy ifjúsági klubjaink összesített taglétszáma még a kétszázat sem üti meg, mert ez egy ötvenezres városhoz képest igen kevés. Akár szakirányú, akár általános jellegű, akár rétegklubról legyen szó ugyanis, a lányok és fiúk rendszeres és szervezett önkéntesen vállalt normáktól szabályozott élete maga is nevelő eszköz. A klub ugyanis sok egyében kívül társaságot is jelent — társaságot a szónak abban az értelmében, ami leszűkítve csaknem egyenértékű ezzel a szóval: társadalom. Az emberi együttélés alapvető normáitól a demokratizmus gyakorlatán át a közéleti szereplés erőpróbájáig iskolává válhatnak az ifjúsági klubok, az emberi közösségben élés előiskoláivá. K. D. 5. oldal Képes naptár Október 23., kedd: Gyöngyi A repülés egyik jelentős úttörője volt Alberto Santos-Dumont (1873—1932) brazil mérnök, aki a képünkön ábrázolt „Bird of Fray” nevű gépével 70 esztendeje. 1903. október 23- án 21 métert repült, és ezzel megnyerte Archdeacon-nek a levegőnél nehezebb géppel való repülésre kitűzött díját. Október 24., szerda: Salamon Lehár Ferenc, a világhírű operettszerző, ma 25 éve, 1948. október 24- én halt meg. Előbb operával kísérletezett, de a Víg özvegy (1905) átütő sikere után az operett mestere lett, műveit előbb a bécsi keringőre, majd a modern táncokra építette fel. Néhány további műve: Luxemburg grófja (1909), Mosoly országa. (1930). Október 25., csütörtök, Blanka 135 éve 1838-ban, ezen a napon született Georges Bizet francia zeneszerző. Első operája, a Gyöngyhalász nem hozott sikert Későbbi műveit a realisztikus, népies elemek felhasználása jellemzi. Főműve, a Carmen, ma is állandó műsoron van. Érdekessége, hogy az újszerű, zenei realizmusai megírt, forró, mű. csak spanyol atmoszférát árasztózott sikert.szerzője halála után ho