Dunaújvárosi Hírlap, 1973. november (18. évfolyam, 88-96. szám)
1973-11-02 / 88. szám
Testvérvárosok, 1973 „Sikerül egyre jobban megismerni egymás életét" Constancyből, Dunaújváros román testvérvárosából küldöttség érkezett hétfőn városunkba. A román delegáció Virgil Deleanunak, a constancai városi tanács első elnökhelyettesének vezetésével városunk társadalmi és gazdasági életével ismerkedik. Helyet kaptak a küldöttségben Tiberiu Superceanu és Constantin Vanvu, constancai városi tanács vb, a tagjai. Vanvu elvtárs a constancai IKVV, Superceanu elvtárs pedig a román testvérváros víz- és csatornaműveinek igazgatója. Elnökhelyettes elvtárs. Hogyan értékelik Constancában a Dunaújvárossal fennálló testvérvárosi kapcsolatokat? — A Tapolczai Jenő elvtárs vezette delegáció romániai tartózkodásakor vetődött fel a gondolat,, hogy szoros, testvérvárosi kapcsolatokat építsünk ki a két város között. A gondolatot tett követte. Ennek eredményeként mondhatjuk el most, hogy sikerül egyre jobban megismernünk egymás életét, tevékenységét, és hű képet alkotni arról a fejlődésről, mely Dunaújvárosban az elmúlt években végbement. Három éve már jártam Dunaújvárosban, és meglepve tapasztaltam, mekkorát fejlődött, hogy kiépült az eltelt rövid időszak alatt a város. Jó érzés volt, hogy bárhol jártunk, mindig szívesen fogadtak bennünket. Mindenütt meggyőződhettünk arról, hogy milyen erős ez a testvérvárosi kapcsolat. Úgy érzem, köszönettel tartozunk a dunaújvárosi pártbizottság és a városi tanács vezetőinek azért, hogy módot nyújtottak ezekre a találkozásokra. — A delegáció, összetételét tekintve egy kicsit szakmai összetételűnek is tekinthető... — Igen. Találkoztunk és hasznos eszmecserét folytattunk többek között a dunaújvárosi vízművek és IKVV igazgatójával. Kölcsönösen tájékoztattuk egymást vállalataink helyzetéről, munkájáról. Nagyon jónak, követendőnek találtuk például az IKVV-nél tapasztalt üzemszervezési sémát. Jelenősnek tartom, elemgyárban hogy a betonmegismerkedhettünk a panelgyártás történetével, illetve a jelenleg alkalmazott technológia egyes részfolyamataival. Több értékes tapasztalatot gyűjtöttünk. Különösen a panelszerelés, a vízzárósági problémák és a paneles lakások hangszigetelése terén. Érdekes volt látni, hogy miként készítik a gyárban a kőzúzalékos panelburkolatokat. És ami egyáltalán nem mindegy : mennyire gépesítették ezt a nehéz fizikai munkát. — Milyen irányban más mértékben fejlődhetnek tovább a két város, a két testvérváros kapcsolatai? — Megbeszéléseket folytattunk, és egy javaslatot továbbítunk városunk tanácsának. Ennek az a lényege, hogy a két város között szorosabbá válnának a kapcsolatok. Szakemberek cserelátogatásai, kölcsönös, önköltséges üdültetések, kulturális és sportcsoportok cseréje szerepelhet majd az elkövetkezendő évek Természetesen programjában, ezeket még további tanácskozások előzik majd meg. — Köszönjük az interjút. % Befejezésül az elnökhelyetes a delegáció és a testvérváros nevében jó egészséget, és további munkasikereket kívánt a város dolgozóinak, valamennyi dunaújvárosinak. Harcsa Gábor Módosították a Dózsa II. városrész beruházási programját A városi tanács végrehajtó bizottsága csütörtöki ülésén módosította a Dózsa II. városrész beruházási programját és beépítési tervét. A tavaly áprilisban elfogadott beépítési tervben szereplő Cs-típusú lakások 50 százaléka egyszobás volt. A városi párt végrehajtó bizottság, valamint a városi tanács ez év júliusában úgy foglalt állást, illetve úgy határozott, hogy a továbbiakban egyszobás lakásokat nem építenek Dunaújvárosban. E nagyjelentőségű határozat nyomán került sor a Dózsa II. városrész beruházási programjának és módosítására, átdolgozására A korábbi területbeépítési tervben 890 lakás szerepelt 3321 lakos részére, és az átlagos lakásterület 491 négyzetméter volt. A tervben további 160 négyzetméternyi élelmiszerüzlet, 160 négyzetméternyi szolgáltató-felvevőhely, 100 négyzetméternyi orvosi rendelő, 100 férőhelyes óvoda és 12 tantermes általános iskola szerepelt. A beruházási program módosításával — hat kövérházat helyeznek el e területen — nyolc lakással kevesebb épül fel, viszont 3444- re emelkedhet a lakosok száma, a lakások átlag alapterülete pedig 56,5 négyzetméterre növekedik. A szobaszám 1661-ről 1722-re módosul. Másfél szobás lesz a legkisebb lakás. A városrész magasabb színvonalú ellátására is lehetőség nyílik, a kövérházak földszintjén a kereskedelem, a szolgáltatás és az egészségügy több létesítményét helyezhetik el, mint a korábbi tervben. Az élelmiszerüzlet mellett hús- és zöldség-gyümölcsbolt, a szolgáltató ágazatban fodrászat, általános felvevő és szabóság nyílik, az egészségügyi ellátás pedig a körzeti orvosi rendelés mellett nőgyógyászati és gyermek körzeti orvosi rendeléssel bővül. Száz férőhelyes óvoda helyett — a növekvő igényeket figyelembe véve — kétszáz férőhelyes óvoda létesül, és felépül a 12 tantermes általános iskola. A városi tanács végrehajtó bizottsága a módosított beépítési tervet jóváhagyta. MA: A vonzás * Egy brigád—pártcsoport öntevékeny lépése ♦ KISZ-titkárok — tizenkilenc évesen ♦ Az a magas Hivatal. * A jövő évi terv: százmillió forint ♦ Száznyolc fotó ♦ Zenei évadnyitás * Kézilabda mérleg \ Gömbórák a kereskedelemnek Kondicionált levegő a dolgozóknak A Magyar Optikai Művek dunaújvárosi óragyárában ebben az évben tizennégy új típusú ébresztőórát készítettek. A legújabb típus a műanyagburkolatú, gömb alakú „Globus” óra. Még ebben az esztendőben mintegy 5000 darabot készítenek, állítanak össze belőle az óragyári szerelőszalagokon. A gyár í megtesznek vezetői mindent annak érdekében, hogy mind könnyebbé tegyék a szalagokon dolgozó nők munkáját. Jelenleg folynak például az I. emeleti szerelő részleg légkondicionáló berendezésének szerelési munkálatai. A mintegy félszázezer forint értékű szerelés, még az idén várhatóan befejeződik. Korábban a nagy meleg miatt, többször nyitott ablaknál dolgoztak a szerelőműhelybeliek, és az ablakon beszálló por és korom nem tett jót az óraszerkezeteknek. Az új berendezés üzembe helyezésével egyenletes, kellemes hőmérséklet lesz majd az ablakok kinyitása nélkül, az óragyári 1. emeleti szerelőcsarnokban. Ez a munkakörülmény-javítás közel 150 női dolgozót érint. A gyár sikeresen teljesítette 111. negyedéves tervét. 16,8 millió forint értékű terméket gyártottak,Jól indult az utolsó a tervezett negyedév is, hisz a millió helyett k.1 milliós termelési értéket állítottak elő. A legfontosabb teendő: a termelékenység növelése Elkészült a Dunai Vasmű 1974. évi terve A Dunai Vasmű igazgatói tanácsa néhány nappal ezelőtt jóváhagyta a vállalat következő esztendőre szóló termelési tervét, amelynek célkitűzései — a hazai igények teljesebb kielégítésének és az exportszállítások növelésének lehetőségei alapján — minden vonatkozásban magasabbak a negyedik ötéves tervben előirányzottnál. A legerőteljesebben az acéltermelést kívánják fejleszteni a vállalat vezetői: 1 millió 70 ezer tonna saját készítésű és 295 ezer tonna vásárolt acél feldolgozására készülnek, ami árcsökkenéssel nem számolva , 6,1 százalékkal növelné meg a vasmű éves bevételét. A belföldi igények, a szocialista és a tőkés piacok lehetőségeinek jobb kihasználása mindenekelőtt a hidegen hengerelt készáru előállításának fokozását kívánja meg. Ennek megfelelően hideghengermű termelését a a jelenlegi 418 ezerről 440 ezerre emelik, ami 5,3 százalékos növekedésnek felel meg. A tervezett termelésfelfutást csaknem teljes egészében a termelékenység növelésével szeretnék megoldani a vasműben. Ezt a kedvezőtlen munkaerőellátás szükségszerűvé teszi: a munktaerőegyensúly fenntartása már az idén is sok gondot okozott, de jövőre még élesebben vetődnek fel ezek a problémák, mivel több új berendezés kezd üzemelni. A nehézségek elkerülése érdekében a jelenleg érvényes bértömeggazdálkodás finomítását tervezik, amellyel a dolgozókat jobban érdekeltté tehetnék a termelésben: átlagosan 4 százalékos jövedelemnövekedést irányoztak elő, 13 millió forint részesedési alap tartalékolása és 4 százalékos bérfejlesztés mellett. A fenti tervezetet — bár több hétig tartó gondos elemzések alapján készült — még számos körülmény módosíthatja : a tervben szereplő acélbeszerzés körülményei még nincsenek pontosan rögzítve, tehát a célkitűzések teljesítését akadályozhatják az acélszállítás problémái. A vállalati eredményt nagy mértékben befolyásoló acélszerkezeti kapacitást sem tudták még megfelelően lekötni, részben a mérsékelt belföldi igények miatt. Például az újonnan tűzihorganyzó üzem létesített megfelelő kihasználása sem teljes még. Az eddig lekötött kapacitás azonban az üzem működésének költségeit fedezi. A tervezet további része a fejlesztésekkel foglalkozik, majd leszögezi: az eredményesebb gazdálkodás érdekében tovább kell szigorítani az alapanyagfelhasználás és a termékgazdálkodás ellenőrzését. k. j. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulójának ünnepi programja Városszerte folynak az előkészületek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulójának megünneplésére. A pártalapszervezetek novemberi taggyűléseiken emlékeznek meg a nagy történelmi évfordulóról, és ez alkalomból megjutalmazzák a kiváló pártmunkát végző elvtársakat Az üzemekben és intézményekben az MSZBT tagcsoportok háziünnepségeket szerveznek a KISZ-szervezetekkel közösen, és több helyütt munkásgyűlés keretében méltatják az évforduló jelentőségét. A város valamennyi általános, közép- és felsőfokú tanintézményében az úttörők és a diákok műsorral köszöntik az évfordulót; szavalatokkal, énekkari számokkal, történelmi memoárokkal idézik fel a Nagy Október eseményeit, méltatják a Szovjetunió történelmi érdemeit a világbéke megőrzésében. Ünnepi díszbe öltözik a város. A párt, a tanács, KISZ és a Hazafias Népfront a vezetői táviratban köszöntik szovjet testvérvárosunk, Kommunarszk lakóit, üzemeinek dolgozóit és a város vezetőit, tolmácsolva a dunaújvárosiak jókívánságait. November 6-án délután 1 órakor az óvárosi szovjet hősi emlékműnél a város politikai, állami és társadalmi szervezetei, a város vállalatainak, üzemeinek, intézményeinek dolgozói koszorúzós ünnepséget rendeznek, leróva kegyeletüket a hazánk felszabadításáért elesett szovjet hősöknek. A koszorúzási ünnepség a fegyveres testületek díszelgésével ér véget. November 6-án este 6 órai kezdettel díszünnepséget rendeznek a Bartók Béla Művelődési Központ színháztermében. Az ünnepséget Sárosi József elvtárs, az MSZMP városi bizottságának első titkára nyitja meg, majd Répási Gellért elvtárs, az MSZMP városi bizottságának tagja mond ünnepi beszédet. A város hagyományaihoz híven ezen az ünnepségen értékelik az éves társadalmi munka eredményeit, és Sófalvi István elvtárs, a városi tanács elnöke átadja a város felvirágoztatásáért járó legmagasabb — Pro Urbe kitüntetést — a Dunaújvárosért emlékplaketteket a legkiválóbb társadalmi munkásoknak. A díszünnepség műsorral zárul, melyben fellép a HVDSZ Bihari János táncegyüttese, a a városi központi énekkar és a városi szimfonikus zenekar. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulójának tiszteletére a városi sportfelügyelőség és a KISZ-bizottság honvédelmi és tömegsport versenyeket rendez a város sporttelepein.