Dunaújvárosi Hírlap, 1973. november (18. évfolyam, 88-96. szám)
1973-11-30 / 96. szám
6. oldal Dunaújvárosi Hírlap iSzeretettel köszöntjük grúz leiratainkat Igazi csemegének ígérkezik a Magyarország—Grúzia nemzetek közötti tornászviadal Szerdán délután megérkeztek Budapestre, csütörtökön pedig Dunaújvárosba grúz tornászok. Férfi és női a csapatuk pénteken és szombaton városunkban méri össze erejét a magyar csapattal. A két nemzet tornászainak sportkapcsolatai 1961- ben kezdődtek Grúziában. Az első találkozón a vendéglátók győztek. Egy évvel később Pesten sikerült a visszavágás. Ezután egy hatéves szünet következett, de 1968. óta minden évben összeméri erejét a két válogatott, utóbbi években általában az a grúzok szerepeltek jobban. Most azonban bízunk abban, hogy a szépszámú közönség bíztatása győzelemre segíti csapatunkat. A grúz torna az elmúlt húsz esztendőben a szovjet élvonalban foglal Legkiemelkedőbb női helyet. versen ■•rőjük Drovnelli, jelenleg a női válogatott edzője. jelenlegi legjobb női versenyzőik: Szuhomlidze és Dronova. i A grúz női csapat összeállítása: Duda, Vasziljeva, Gascsasvili, Muzasvili, Montava, Berikasvili. * A grúz férfi»csapat összetétele: Nozadze, Loladze, Kvinikadze, Targamadze, Racsveliszvili, Gárdává. A magyar női csapatból Békési és Kéry sérülés miatt, Medveczky és Császár Monika japán vendégszereplése miatt hiányzik majd. Tóth Margit, a DKSI nagy ígérete bemutatkozott volna, de sérült, és így őt sem láthatjuk. Itt lesz viszont: Bánfai Ágnes, Bellák Erzsébet, Egervári Mária, Kelemen Márta, Laurinyecz Júlia, Nagy Zsuzsa. Tartalék: Matyucz Éva. A férfiaknál viszont láthatjuk az „ászokat”. Itt lesz az európa-bajnok Magyar Zoltán, az EB bronzérmes Molnár Imre is. A csapat összeállítása: Donáth Ferenc. Magyar Zoltán. Molnár Imre. Molnár István. Poltser Béla. Sivadó János. Tartalék: Bíró István. A résztvevők névsora biztosíték arra, hogy magas színvonalú küzdelmet láthatunk. Reméljük ezúttal magyar siker születik. A vendégek tegnap 11 órakor érkeztek, délután már edzést tartottak. Mai, pénteki délelőtti programjukban városnézés szerepel. Délután négy órától viszont az előírt gyakorlatokat mutatják be. Szombat délután a szabadonválasztott gyakorlatok kerülnek sorra. A vendégek vasárnap utaznak vissza Budapestre. Több dunaújvárosi vállalat és intézmény, mint például a Dunai Vasmű, a Műszaki Főiskola, a Munkásszövetkezet és a Városi Tanács értékes tiszteletdíjakat ajánlott fel. A ,,picik” sikere Vasárnap Budapesten KSI edzőtermében rendezték a meg a serdülő II. osztályú lányok 1973. évi egyéni Vidéki Országos Bajnokságát. Ez a verseny azért volt jelentős, mert ebben az osztályban és ebben a korosztályban ez a legmagasabb szint, ahol az utánpótlás tagjai összemérhetik tudásukat. Eredményeik most is igazolták, a torna ma már dunaújvárosi egy bázis, mely folyamatosan fejlődik, és képes tartani az eddig elért színvonalat. Eredmények: Egyéni összetett: 1. Grénus Gabriella 36,8 pont, 2. Jakab Irén 36,8 pont, 3. Király Ágnes és Pap Judit 36,4 pont, 5. Rivnyák Edit 36,3 pont, 6 András Katalin 36,2 pont. Valamennyien dunaújvárosi versenyzők. Szerenkénti eredmények: Ugrás: 1. Jakab (9,2 p.), 2. Rivnyák (9,2 p.). Korlát: 1. Gránus (9,4 p.), 2. Király (9,3 p.), 3. Rivnyák (9,3 p.). Gerenda: 1. Jakab (9,3 p.), 2. Gránus (9,2 p.), 3. Király (9.1. p ). Talaj: 1. Gránus (9,6 p.) 2. Király (9,4 p.). Labdarúgás: Palicskó Tibor edző: „Nem közömbös, hogy hány ponttal fordulunk’* . Vasárnap befejeződik küzdelem a labdarúgó NB I a B-ben. A D. Kohász az újonc Olajbányász csapatát fogadja. Az edző elmondotta nagyon készülnek a vasárnapi találkozóra. Lényegében a kecskeméti keret készül azzal a különbséggel, hogy a fiatal Miklós is felgyógyult, és előtérbe került a játéka. — Újonc ellenfelünk nagyon jól szerepelt az őszi szezonban. Ezt a jó szereplést nem lehet a véletlennek tulajdonítani. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, sok tényező összejátszása dönti majd el a mérkőzés eredményét. Döntő lesz például, hogy melyik csapat tud majd jobban alkalmazkodni a fagyos talajhoz. Győzni szeretnénk, mert nem közömbös számunkra, hogy hány ponttal fordulunk. Megnéztem szerdán a tartalékcsapat mérkőzését. Tetszett többek között Németh Attila ügyes, lendületes játéka. Figyelembe veszem a keret összeállításánál —■ mondotta az edző. DKSE II.— FÖSPES II. 10:1 (5:1) NB I B tartalékbajnoki mérkőzés: Radar. DKSE II. Péter — Tatár, Hrych, Ruppert, Petercsák, Bárányos (Lapu), Miklós, Pásztor, Gábor, Somogyi (Szarka), Németh A. Gólszerzők: Gábor (3), Befejeződött a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság ,.Kotrobai csoport” őszi fordulója. A felnőtt csoportban a legegyenletesebb teljesítményt nyújtó Lajoskomárom csapata szerezte meg az őszi bajnoki címet. Az ifjúsági csoportban Dunaújvárosi Volán ifjúsági csapata végzett az első helyen. A XV. forduló egyetlen meglepetése a Hantos hazai veresége a Cece együttesétől. NAGYKARÁCSONY— ELŐSZÁLLÁS 3:2 (2:1) Előszállás, 100 néző, vezette Borbély. Nagykarácsony: Túri —Kovács, Nagy, Pinke, Németh, Zagyva, Fónad, Takács, Pálfi, Orbán, Szabó. Sok szabálytalansággal tarkított mérkőzésen a vendégcsapat nyert. Kiállítva: Takács (Nagykarácsony), Jákli (Előszállás). CECE—HANTOS 1:0 (1:0) Hantos, 150 néző, vezette: Erdélyi. Cece: Vitéz — Dömsödi, Decsi, Vámsi, Albert, Szabó, Botka, Farkas, Pénzes, Kovács, Klázer. A küzdelmes, de sportszerű mérkőzésen az első félidőben szerzett góllal a Cece Miklós (2), Bárányos, Pásztor, Németh A., Ruppert, Szarka, mindkét bajnoki pontot elvitte. További eredmények: Lajoskomárom—Ráckeresztúr 2:0 (0:0), D. Volán-Apátszállás 3:1 (2:0), Alap— Perkáta 1:1 (1:0), Dég— Iváncsa 7:1 (3:0), Sárbogárdi Tsz—Nagyhörcsök 3:1 (1:1), Mezőkomárom—D. Építők II. 3:0. (3:0). Ifjúságiak: Nagykarácsony —Előszállás 2:0, Hantos—Cece 5:4, Lajoskomárom—Ráckeresztúr 6:1, D. Volán— Apátszállás 5:0. Alap—Perkáta 3:1, Dég—Iváncsa 4:2, Sárbogárd—Nagyhörcsök 4:1, Mezőkomárom—D. Építők 0:3. Megyei II. o. „I.btrobai csoport” állásai Lajoskomárom az őszi első 1. Lajoskom. 15 10 4 1 46-14 24 2. Dég 15 9 4 2 53-22 22 3. Sárb. Tsz 13 10 1 4 37-23 21 4. D. Ép. II. 15 9 1 5 47-33 19 5. Nagykar. 15 9 1 5 31-21 19 6. Apátsz 25 8 1 6 36-30 17 7. D. Volán 15 6 4 5 37-32 16 8. Nagyhely CS. 15 5 6 4 26-24 16 9. Ráckereszt 15 6 3 6 33-26 15 10. Mezőkom. 15 5 3 7 28-33 13 11. Alap 15 4 3 8 23-40 11 12. Cece 15 5 1 9 19-47 11 13. Előszállás 15 3 4 8 30-42 10 14. Hantos 15 1 7 7 19-38 9 15. Perkáta 13 3 3 9 17-38 9 16. Iváncsa 15 3 2 10 19-38 8 Birkózás: ,öntnek a finnek Véglegessé vált, hogy a finn szakszervezeti birkózó válogatott városunkba látogat és december 4-én kedden délután 16.30 órai kezdettel tíz súlycsoportban összeméri erejét a D. Kohász SE felnőtt csapatával. dunaújvárosi csapatból hiányozni fog Szabó Tamás, aki éppen a Szovjetunióban tartózkodik. Elképzelhető, hogy Komóczi Gábor vezetőedző egy-két súlycsoportban más egyesülettől kölcsönkért sportolót szerepeltet majd. Hétvégi sportműsor PÉNTEK: Torna: Magyarország— Grúzia 16.00 órától a Központi Sporttelep Munkacsarnokában, felnőtt válogatott férfi-női tornaverseny kötelező gyakorlatai. SZOMBAT: Torna: Magyarország— Grúzia 15.00 órától a Központi Sporttelep Munkacsarnokában, felnőtt válogatott férfi-női tornaverseny szabadon választott gyakorlatai. Kispályás foci: FÁM—Haladás 14.00 órakor FKT-pálya (belső): Vízmű—METÁL 15.00 óra Lenin tér, Leeds I. —GFC 15.00 óra IKV-pálya, Sunderland—Vörös Meteor 15.00 óra Kádár-völgy. VASÁRNAP: Labdarúgás: D. Kohász— Olajbányász NB I B bajnoki mérkőzés 13 órától a Központi Sporttelepen. D. Papír —Bicske 10.00 óra, Papír Sporttelep megyei I. o. bajnoki labdarúgó „újrajátszandó” mérkőzés. Kispályás foci: Bláthy— Nyomda 10.00 óra Lenin tér, Torpedó—Vízművek 11.15 óra Lenin tér Úttörőolimpia: Asztalitenisz városi döntői 8.00 órától a Dunai Vasmű Klubtermében. Sakk városi döntői 8.00 órától a Ságvári Általános iskolában. HÉTFŐ: Sajtó labdarúgó Kupa: 14.30 órától sorsolás szerint. Kispályás foci: FÁM— 1 Torpedo 15.00 óra FKT-pálya (külső). 11973. november 30.? pférvfelé 4 csoportban, 7 pályán, 6 napig Sajtó Kupa A másodízben kiírt Sajtó Labdarúgó Kupára harminc csapat nevezett. Az első selejtező mérkőzéseket december 3-án (hétfő) és 4-én (kedd) játszák a csapatok, a döntő december 6-án lesz a Központi Sporttelepen. A tavalyihoz hasonlóan színvonalas mérkőzésekre és nagy küzdelemre lesz kilátás, mert a nevező csapatok között ott találjuk az Építők NB II-es csapatát, A.iax néven a D. Papír tavalyi kupagyőztes csapatát, míg a Kohász SE labdarúgói különböző nevű csapatokban játszanak. A Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságban szereplő csapatokból is számosan neveztek, sőt ezúttal két vidéki együttes is nevezett: a megyei II. osztályban szereplő Nagykarácsony és Apátszállás. A sorsolás elkészült, valamennyi csapat számot kapott, melynek alapján 4 csoportban 7 labdarúgópályán, 6 napon át tart a lah” torna. Csoportbeosztás: ,.A" csoport: 1. Vörös Meteor, 2. Krofcbov, 3. Vendéglátó—Szakközép., 4. Építők (serdülő), 5. Chicago, 6. Sunderland, 7. D. Építők, 8. Erőnyerő. ..B" csoport: 9. Intercisa, 10. Rangers, 11. Rum Kings, 12. Apátszállás, 13. Orvvadászok, 14. ’Mechanika, 15. Nagykarácsony, 16. KGYV. .,C" csoport: 17. 33 FC. '18. Főiskola II., 19. MILAN, 20. Volán II., 21. Szakközépiskola, 22. Dózsa, 23. Főiskola I., 24. Vasas. „D" csoport: 25. Ajax, 26. Erőnyerő, 27. Everton, 28. Volán Ip. tan., 29. Independiente, 30. Bláthy, 31. Rotax, 32. Volán I. Sorsolás és pályabeosztás: (a mérkőzések 14.30 órakor kezdődnek). Hétfő: Vires Meteor—Krozbov Lenin tér, Vendéglátó Szakközép—Építők (serdülő), Kertváros, Chicago—Sunderland Kádár-völgy, Intercisa —Rengers Főiskola (udvar), Rum Kings—Apátszállás Központi Sport I. III. Orvvadászok—Mechanika Központi Sporttelep II., Nagykarácsony—KGYV Központi Sporttelep IV., Kedd: 33 FC—Főiskola II. Központi Sporttelep II., MILAN—Volán II. Kertváros, Szakközépiskola—Dózsa Kádár-völgy, Főiskola I.— Vasas Főiskola (udvar), Everton—Volán II. tan. Központi Sporttelep III., Independiente—Bláthy Lenin tér, Rotax—Volán I. Központi Sporttelep IV.. Úttörőolimpia: Járási döntők A Dunai Vasmű kultúrtermében rendezték vasárnap sakkban és asztaliteniszben a járási úttörőolimpia döntőit. Asztaliteniszben 23 fiú és 16 leány, sakkban 32 fiú és 21 leány, kisdobosok és úttörők, küzdött az első helyért. A továbbjutók december 9-én a székesfehérvári megyei döntőben akarnak bizonyítani. Eredmények: Asztalitenisz. Lány: 1. Hosszú Rozália (Pusztaszabolcs), 2. Garbacz Ilona (Rácalmás), 3. Mercz Gabriella (Rácalmás). Fiú: 1. Kruchió Tibor (Pusztaszabolcs), 2. Vadász Imre (Dánieltelep), 3. Kaszás Tibor (Nagyvenyim). Sakk (Kisdobos) Leány: 1. Heck Judit (Rácalmás), 2. Bencsik Anikó (Adony), 3. Magyar Valéria (Ercsi). Fiúk: 1. Szabó Péter (Pusztaszabolcs), 2. Haraszti Zsolt (Besnyő), 3. Palló Sándor (Ercsi). Sakk (úttörő) Leány: 1. Priszter Erzsébet (Pusztaszabolcs), 2. Magyar Mária (Ercsi), 3. Balázs Mária (Rácalmás). Fiú: 1. Fodor Tibor (Adony), 2. Sudár Ádám (Perkáta), 3. Velis József (Előszállás). Sakk (Csapatverseny) Leány 1. Pusztaszabolcs 12.5 pont, 2. Adony 12.5 pont 3. Rácalmás 12 pont. Fiúk: 1. Adony 15 pont, 2. Pusztaszabolcs 14.5 pont, 3. Perkáta 12.5 pont. Sporthírek Az idei Téli Úttörő Olimpia birkózó területi döntőjét december 15—16-án városunkban rendezik. * A városi sakk-csapatbajnokság V. fordulójának eredményei: Haladás— DVSK 4:2, D. Papír „A"— Toldi II. 6:0. Szakközép— Elektromos 2,5:3,5, D. Kohász ifi—Gimnázium 0:6 (ellenfél nélkül), D. Papír „B” —Toldi I. 2:4. Németh (Haladás) és Erdélyi (Elektromos) eddig valamennyi mérkőzését, megnyerte. Kérjük ne dobja el tombolajegyét! 4 AZ ÁFÉSZ- ÉS MUNKÁSSZÖVETKEZETI BOLTOKBAN VÁSÁRLÓK TOMBOLAJEGYEI 2 sorsoláson vesznek részt! KISORSOLÁSRA KERÜL TÖBB MINT 100 000 FORINT ÉRTÉKŰ NYEREMÉNY, A SZÖVETKEZETEK HELYI SORSOLÁSA UTÁN KÜLÖN ÖSSZEVONT MEGYEI SORSOLÁS: 1974. JANUÁR 31-ÉN1 (5771)