Dunaújvárosi Hírlap, 1974. április (19. évfolyam, 26-34. szám)
1974-04-02 / 26. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK1 Tanácstagi Március 25. óta folynak a városban a tanácstagi beszámolók, s egyben a lakóbizottságok választása is. A lakossal, bár a városfejlesztés valóban nagyszerű eredményeiről saját szemével győződhet meg naponta, szívesen vesz részt tanácstagja beszámolóján, hogy éljen állampolgári jogaival, segítsen feladatok meghatározásában, a végrehajtásában és ellenőrzésében is. Az idei tanácstagi beszámolókon e jogok mellett állampolgári kötelességünket is teljesítjük, amikor az új lakóbizottságokat megválasztjuk. A sikeres tanácstagi beszámolók mellett mindig akad olyan is, amelyet a választók szerény részvétele, érdektelensége jellemez. Néha megfogalmazzák a lakók, hogy a dolgok rendben mennek, különös gondok nincsenek, mit kérjenek hát a tanácstagtól, miért emeljenek szót? A választások előtti tanácstagi beszámolókon és jelölőgyűléseken 332 érett, megvalósítható javaslat hangzott el a lakosság részéről. Ebből 202 már megvalósult, a többi is beépült a városfejlesztési célok sorába. A tanácsüléseken a tanácstagok felszólalásainak részét azok az igények, nagy elképzelések alkotják, amelyeket a választópolgárok a tanácstagi beszámolókon, vagy más szűkebb közéleti fórumokon már megfogalmaztak. A tanácstag aktivitása szinte egyenes arányban áll választóinak aktivitásával. Nemcsak azért, mert a választók javaslatait tudja közvetíteni a a város parlamentjének, vagy tanácsi bizottságnak, amelyben dolgozik, hanem azért is, mert maga mögött érezheti annak a többszáz választónak a támogatását, akiket képvisel. A szocialista demokrácia fejlődésével a tanácstagokra is mind nagyobb felelősség hárul. S ezt a többletet csak úgy tudják vállalni, ha választóik bizalma végigkíséri munkájukat az egész ciklus alatt, erőt, beszámolók bátorságot, önbizalmat — és mindenek előtt súlyt ad szavaiknak, tetteiknek. A jelenlegi városi tanácsban igen sok a fiatal tanácstag. Számuk csaknem arányban áll a fiatal város ifjú választópolgárainak igen nagy számával. Őket is, és a tanács idősebb tagjait is segítené, ha a fiatal választópolgárok az eddiginél sokkal nagyobb arányban lennének jelen a tanácstagi beszámolókon. Mert ami a városban ma épül, ami igényként m<g bontogatja szárnyát és ami holnapi feladatunk lesz, az elsősorban nekik, fiataloknak és gyermekeinknek jelenti az élet kereteit. Vajon mindegy-e számukra, hogy a mai lehetőségek szintjén mennyire tudunk életükhöz tágabb keretet biztosítani? A városi tanács végrehajtó bizottsága az idei tanácstagi beszámolókra különösen jól készítette fel a tanácstagokat. A nekik adott útravalóban például olyan apró részletességig elment, hogy egyes lakásokra lebontva közölte a tanácstaggal, körzetében hol lesz jelentősebb felújítás, fejlesztés, így a nagyobb távlatoktól a mindennapi gondokig teljes tájékozottsággal állhatnak a tanácstagok választóik elé. Közös dolgunk, hogy az általános városi fejlesztési célokat saját ,szűkebb választókerületünk gondjaihoz, igényeihez kapcsoljuk, s ezáltal a tanácstag tisztában legyen azzal, hogy saját körzete lakói milyen közös erőfeszítéssel tudnak és akarnak hozzájárulni fejlődésünk felgyorsításához. A tanácstagi beszámolók két választás között a választókerület legfontosabb közéleti fórumai — sok kihasznált és még ki nem használt lehetőséggel. A városi tanács az utóbbi években jelentős lépést tett e fórumok lehetőségeinek kibővítéséért. De a lehetőségekből csakis a választópolgárok aktív közreműködésével lesz valóság. Nagy Jenő A Forradalmi Ifjúsági Napok végén: Ünnepi taggyűlésekkel, sport- és kulurális rendezvényekkel köszöntik április 4-ét a kiszesek Utolsó jelentős állomásához érkezett a Forradalmi Ifjúsági Napok egy hónapon át tartó rendezvénysorozata: a kiszesek most április 4-ének, hazánk felszabadulása 29. évfordulójának méltó megünneplésére készülődnek. Valamennyi KISZ-szervezet önállóan szervezi meg ünnepi programját, amelyek közül kiemelkedik gazdagságával a műszaki főiskola kiszéseinek rendezvénysorozata. Délelőtt 11 órakor ünnepi kari ülést tartanak a főiskola épületének második emeleti aulájában, amelyen kiosztják a tanulmányi emlékérmeket. Este 18 órakor értékelik a kiváló kollégiumi részleg címért folyó versenyt, amelynek első helyezettje 15 ezer forintot kap jutalmul. Utána, 19 órakor kezdődik a városi vers- és prózamondó-verseny döntője, a kollégium hetedik emeleti klubjában. Ezt követően ünnepélyesen bezárják a FIN kertében megrendezett Kollégiumi Napokat. A többi rendezvény közül megemlítjük a Dunai Vasműben megszervezett KISZKOMSZOMOL találkozókat, ünnepi taggyűléseket, az úttörőkkel közösen lebonyolítandó túrákat és akadályversenyeket, valamint a papírgyári fiatalok politikai vetélkedőjét. Leállt a diósgyőri százéves hengersor Pénteken délelőtt tartották az utolsó műszakot a diósgyőri Lenin Kohászati Művek egyik legrégibb üzemében, a régi finomhengermű durva- és középsorán. A csaknem egy évszázados gyárrészlegben befejeződött a termelés, feladatát a korszerű nemesacél finomhengermű vette át A januárban indított új üzem eddig még minden hónapban túlteljesítette a tervét. XXIV. évf., 26. szám 1974. ápr. 2., kedd Összevont rendkívüli ülést tartott az MSZMP dunaújvárosi járási és városi bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt dunaújvárosi járási és városi bizottsága pénteken a városi tanács dísztermében rendkívüli ülést tartott. A két pártbizottság tagjain kívül jelen voltak az ülésen a város és a járás pártszervezeteinek titkárai, az üzemi pártbizottságok és a közbeeső pártbizottságok titkárai is. Az összevont pártbizottsági ülésen Grósz Károly elvtárs, az MSZMP Fejér megyei Bizottságának első titkára tájékoztatta a megjelenteket a párt Központi Bizottságának március 19—20-i üléséről. A hallgatóság által nagy érdeklődéssel kísért előadás anyagából a járási és városi pártszervezetek soron következő taggyűlésén külön napirend keretében tájékoztatják a párttagságot. ' Koszorúzás és díszünnepség hazánk felszabadulásának ünnepén Április 4., hazánk felszabadulásának ünnepe alkalmából az MSZMP városi bizottsága, a városi tanács, a Hazafias Népfront városi bizottsága és KISZ városi bizottsága április 3-án, szerdán este 18 órakor a városi tanács dísztermében ünnepséget rendez. Ünnepi beszédet Pifkó József, az MSZMP városi bizottságának tagja mond. A megemlékezést követő ünnepi műsorban Tímár Éva Jászai-díjas és Bujtor István, a pécsi Nemzeti Színház tagjai, valamint Kovács Kolozs, az Állami Operaház tagja és Prokopius zongoraművész működik közre. Az ünnepséget megelőzően április 3-án, szerdán délután három órakor a város politikai és társadalmi szervei a vállalatok és intézmények képviselői megkoszorúzzák az óvárosi szovjet hősi emlékművet. A változó falu Kiállítás az óvárosi pártszervezet helyiségében A változó falu című kiállítás gazdag dokumentum és fényképanyaggal országjáró útja során Dunaújvárosba érkezett, és április 3-ától május 10-ig láthatjuk városunkban. Először az óvárosi pártszervezet Vöröshadsereg úti helyiségében tekinthetik meg az érdeklődők. A változó falu életét bemutató nagysikerű kiállítás első dunaújvárosi bemutatóját az óvárosi Vörös Csillag Termelőszövetkezet szervezte meg. A kiállítás ünnepélyes megnyitására április 3-án délután négy órakor kerül sor. A megnyitó beszédét Simon Imre, az MSZMP városi bizottságának tagja mondja. A dokumentumkiállítást az Óvároson kívül további öt helyen mutatják be a vállalatok, illetve a Hazafias Népfront szervezésében. Április 8—14-ig a Dunai Vasmű Művelődési Házában, április 16—21-ig a papírgyárban, április 22—28-ig a 26. számú Állami Építőipari Vállalat székházában, április 29—május 5-ig a városi tanács „C” szárnyának aulájában, végül május 6-tól 10-ig a Bánki Donát szakközépiskolában tekinthetik meg az érdeklődők. Avatás, szívből... Két létesítmény a mának és a jövőnek Munkanap van, gépzaj bolyong a csarnok roppant légterében, idebenn egészen fiatal gyerekek homlokát rántja ráncba a figyelem, sivító esztergapadok és más szilaj gépek, vagy a satuba szorított munkadarabok fölé hajolnak, kezük fegyelmezetten próbál új, meg új fogást, sajátítja el a munka ritmusát. Tanműhelyben vagyunk, szakmunkásképző intézet új, a meghökkentő méretű tanműhelyében, amelynek egyetlen sarka is szinte elnyeli az avatóünnepségre összesereglett embereket. #■ A város másik végén, Castrum magasbaszökő lakói házainak karéjában, mint fészek ölén a fiókák, vidámszínű babaházak várják az ünnepség résztvevőit, akik az új, háromszáz gyereknek második otthont adó bölcsőde- és óvodaépületeket is most avatják. Sokan vannak az adatok, pedig a két nagyszerű létesítmény létrehozóinak csak elenyésző hányada tudott erre az ünnepre időt szakítani. De itt vannak mind a létrehozásban részt vállaló vállalatok képviselői: munkások, műszakiak, vezetők, akiknek a város és a megye vezetői, és három minisztérium képviselői mondanak most köszönetet. A két új létesítményben nemcsak az közös, hogy mindkettő könnyűszerkezetből épült, közös az is, hogy mindkettővel a társadalmi összefogás eredményeként gazdagodott városunk. Ennek jelentőségéről szól ünnepi beszédében Sárosi József, az MSZMP városi bizottságának első titkára is. A Dunai Vasmű támogatásával épült szakmunkásképző tanműhely és a hozzátartozó szociális létesítmény a legkorszerűbb feltételeit biztosítja annak, hogy városunkban magas szinten folyjék a képzés, hogy olyan fiatalok kerüljenek gyárainkba, üzemeinkbe, akik szakértelmük, munkaszeretetük és magasfokú munkás öntudatuk révén lesznek képesek megfelelni a társadalmi igényeknek, öregbíteni a város munkásainak jó hírnevét, a munka becsületét. E létesítmény értékét növeli, hogy a Dunai Vasmű tervezői álmodták meg, és hogy a vasszerkezet legyártásában sok vasműs munkáskéz dolgozott. Korszerűsége, esztétikai megjelenése szinte sugározza azt a felelősséget és szeretetek amelyet a vasmű dolgozói az ifjú munkásnemzedék jelenéért és jövőjéért éreznek. Ez az intézmény pártunk munkáscentrikus politikájának, az ifjúságért érzett magasfokú felelősségének bizonyítéka. * Az új tanműhely mellett — amely a 12 legfontosabb ipari szakmában több, mint hatszáz tanuló képzését teszi lehetővé, és másfél évtizedre megoldja a város és környéke fiataljainak szakképzését — sok szó esik az új óvodai — bölcsődei komplexum épületéről is, amelyek az első időben az óvodai férőhelygondokat enyhítik, de később alkalmasak lesznek az iskolai oktatást megelőző oktatási, nevelési, testnevelési feladatok magas szintű megoldására is. Az új óvoda több nagy ipari vállalat összefogásának eredménye. A LAKÓTERV sok tekintetben merész, újító terveit a 26. Állami Építőipari Vállalat, az Országos Szakipari Vállalat, a Csőszerelő Vállalat, a Budapesti Villamosipari Vállalat és a Dunai Vasmű dolgozói valósították meg. Ez a létesítmény nagyszerű példája annak, hogy a szociálpolitika megvalósítása mennyire egybevághat a gazdasági érdekkel, hiszen a társadalmi szükséglet kielégítése itt olyan könnyű acélszerkezetes épületrendszert hozott létre, aminek nagyipari háttere van és sorozatgyártásra alkalmas, amely tehát a kormány által meghirdetett könnyűszerkezetes építési program része is. Az építésben részt vevő vállalatokat nemcsak a szakszerű és szép munkáért illeti elismerés, hanem az új megoldások bevezetésével járó kockázatvállalásukért és a felelősségérzetért, amellyel a központi elhatározást gondozták, a lelkesedésért, amellyel e létesítményt megvalósították. Városunkban a társadalmi munkának, a város és a vállalatok a közös cél érdekében való összefogásának nagyszerű hagyományai vannak. A nagyfokú felelősségen alapuló erőfeszítések eredményeként a negyedik ötéves tervben szereplő négyszáz óvodai férőhellyel szemben 930 óvodai férőhellyel gazdagodik városunk, de az új sportcsarnok, az MHSZ- épület, a műjégpálya és még sok más létesítmény példázza, hogy mennyire gazdag, a munkás emberek életét szebbé tevő tervet valósítunk meg, amelyért érdemes, lehet és kell is lelkesedni . A két létesítmény alkotóinak Schwemilich Rezsőnek, a szakmunkásképző intézet igazgatóhelyettesének köszönő szavai után Garamvölgyi József művelődésügyi miniszterhelyettes mond köszönetet, és a Művelődésügy Kiváló Dolgozó kitüntetést adja át öt építőnek: Bodor Istvánnak és Jakab Sándornak, a Dunai Vasmű: Móricz Istvánnak és Szabó Imrének, az Országos Szakipari dolgozóinak, valamint Vállalat Hetényi Lajosnak, a 26. Állami Építőipari Vállalat dolgozójának. A munkaügyi miniszter nevében Látási István, minisztériumi főosztályvezető Munkaügy Kiváló Dolgozója a kitüntetést adja át Regős Gábornak és Somogyi Györgynek, a Dunai Vasmű dolgozóinak, Marosi Istvánnak, a 26. Állami Építőipari Vállalat; Vasalitz Istvánnak, a Villanyszerelő Vállalat és Dömötör Zoltánnak, a Csőszerelő Vállalat dolgozóinak. Szkárosi Jánostól, a KGM személyzeti és oktatási osztályának vezetőjétől vasműs dolgozó veszi át négy a Kohászat Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetést: Ádám Zoltán, Bezdek Károly, Vészeli Antal és Serák Mihály. Dicsérő oklevelet Tóth Imre, a Dunai Vasmű dolgozója kap. Sudár Iván megyei tanácselnökhelyettestől Borovszky Ambrus vezérigazgató veszi át a Dunai Vasmű munkásai és vezetői nevében a megyei tanács köszönő oklevelét, hasonló elismerésben részesülnek a lemezfeldolgozó gyárrészleg, és a Dunai Vasmű Tervező Irodájának dolgozói is, továbbá a 26. Állami Építőipari Vállalat és a LAKÓTERV vezetősége, jónéhányan pedig névre szóló oklevelet kapnak a megyei tanácstól. Az ünnepi avatás a két új létesítmény megtekintésével folytatódik, a létrehozók, mint büszke tulajdonosok adják és tulajdonképpen veszik is birtokba a tanműhelyt, az óvodát. Aczél Gábor