Dunaújvárosi Hírlap, 1974. június (19. évfolyam, 44-51. szám)
1974-06-18 / 48. szám
8. oldal Megkezdődött a „Velencei nyár 7 74” Fejér megyei képziművészek kiállítása kápolnasnyéken A Fejér megyei képzőművészek hagyományos nyári tárlatának megnyitásával a kápolnásnyéki községi művelődési házban megkezdődött a ,,Velencei nyár ’74” idei rendezvénysorozata. A kiállításon tizenhat művész több mint negyven alkotását láthatja a közönség. A Velencei-tó partjának hagyományos nyári rendezvénye az idén gazdagabb, színesebb, látványosabb programmal várja az érdeklődőket. Többek között néprajzi és a Velencei-tó környékének madárvilágát, bemutató tárlatot nyitnak, színpadra lépnek a megyei bábjátszók, népi táncosok, népi együttesek, valamint ének- és zenekarok. Sukorón, a tópart egyik legszebb falujában rendezi meg a megye népi táncegyütteseinek találkozóját. Ugyanott kerekasztalkonfereciát tartanak a környezetvédelemről, és tanácsokzást a megye honismereti szakköreinek feladatairól. A fiatal nyaralókat számos beat-koncerttel várja a rendezvénysorozat. Neves fővárosi együttesek — többek között a Fonográf, a Tolcsvay, a Corvina — adnak majd hangversenyt. A komolyzene kedvelőinek magyar Barokk trió ad konacertet. Ismét árusítanak hírlapokat vasárnap a vasútállomáson. Egyik lapszámunkban szóvá tettük, hogy az Utasellátó Vállalat vasárnaponként zárva tartja a kezelésében levő pavilont, s emiatt az utazóközönség még a központi napilapokat sem tudja megvásárolni. A héten a posta átvette az Utasellátó Vállalattól az újságok, folyóiratok árusítását, és hírlapárusító standot létesített vasútállomáson. Az átszervezés eredményeként a hét mindegyik napján árusítanak hírlapokat a vasútállomáson. ♦ Az M 7 együttes az Ifjúsági Parkban. Június 19-én, szerdán 18 órakor az M 7-es együttes szórakoztatja a fiatalokat. *♦ A Münnich Ferenc gimnázium iskolai és alapszervezeti KISZ-vezetősége június 9—15-ig Velencén táborozott. Az ötven résztvevő — a mostoha időjárás ellenére — hathatós elméleti és gyakorlati képzést kapott a jövő évi munkához. Filmvetítés a múzeumban Holnap, szerdán délután öt órai kezdettel két színes kisfilmet vetít a múzeum azok részére, akik érdeklődnek történeti és kultúrtörténeti múltunk ma is élő és ható emlékei iránt. Az egyik film Athén építészetét mutatja be, a másik a Pannónia területén fellelt és feltárt római kori emlékeket. Kertmozi Pusztaszabolcson dmarad denies A Meteorológiai Intézet jelenti: A nappali felmelegedés tovább erősödik. Várható időjárás ma estig: Nappali felhőképződés záporesőkkel, zivatarokkal. Mérsékelt, a zivatarok idején megélénkülő, változó irányú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Szerelésre kész a Dunai Hőerőmű III. számú vízkivételi műve évfordulójára és a város alapításának negyedszázados köszöntésére. A napokban Szabó Mihály igazgatóhoz levelet küldtek a százhalombattai Dunai Hőerőmű építői. Írják, hogy a bővítés során a III-as számú vízkivételi művet szerelésre készen átadták. A hatvanhétmillió forintos létesítménynél egy esztendőt „faragtak le” a brigádok. A jelentős sikerben Bányai Pál vasbetonszerelő, Murányi János kőműves, Székatics János betonozó, Szilágyi András kubikos, Fodor János ácsbrigádjai vettek részt. A munkások törekvését segítette a berendezés süllyesztésénél alkalmazott újítás is. Száraz László mérnök, Pretser István művezető a munkásokkal együtt részesei a beruházás meggyorsításának. A 26-os Építőipari Vállalatnál 215 szocialista brigád tett munkafelajánlást a XI. pártkongresszus tiszteletére, hazánk felszabadulásának 30. Szombaton Pusztaszabolcson felavatták a Fejér megyei Moziüzemi Vállalat és a nagyközségi tanács 100 ezer forint értékű közös beruházását, a 200 személyes kertmozit. A Velencei úton épült szabadtéri mozi tágas színpaddal is rendelkezik, ahol színházi és néptánc előadást, illetve hangversenyt is tarthatnak. Az új létesítmény építéséhez a pusztaszabolcsi Mező Imre Termelőszövetkezet és az Adonyi Ruházati KTSZ anyagi segítséggel, község fiatalsága pedig több ezer óra társadalmi munkával járult hozzá. A szabolcsi kertmozi első, szombati előadásán az „Egymás csapdájában” című színes bolgár filmet vetítették. ♦ Vonat helyett autóbusszal. A június 20-ra a röjtökmuzsaji SZOT-üdülőbe beutalt fiúk nem vonattal utaznak —, mint ahogy az eredetileg volt — hanem autóbusszal. Indulás június 20-án délelőtt 10 órakor az IBUSZ elől. ♦ Brigád vetélkedő: A Ruházati Dolgozók Szakszervezete által kezdeményezett politikai és általános műveltségi brigádvetélkedők házi versenyét szombaton délután tartották meg a VOR dunaújvárosi gyáregységénél. versenyen öt szocialista brigád vett részt. A párt X. kongreszusát, az üzemi demokráciát és Fejes Endre írói munkásságát felölelő kérdések zsűri által pontozott megválaszolása után, 2000 forinttal jutalmazott első helyet a Ságvári, 1500 forinttal díjazott második helyet a Lenin és 1000 forinttal elismert harmadik helyet az Ady Szocialista Brigád nyerte. A verseny további helyezettjei könyvjutalomban részesültek. Üzemi baleset az épületelemgyárban. Daruzás közben eltörött a karja Dani Rozália 44 éves elemgyári dolgozónak. A baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat indult. idejétmúft árusítási forma A kíváncsiság általános emberi tulajdonság. Sokan megállnak, megnézik, mit kínál hangos szóval a vásározó. Szemügyre veszik a kirakott csecse-becséket, azután odébbállnak anélkül hogy kinyitnák pénztárcájukat, hisz az üzletekben gazdagabb a választék, s ha kell, reklamálni is könnyebb, idejétmúlt kereskedelmi forma a vásározás, a piaci iparcikk-árusítás, amelynek csak ideig óráig lehet még jövője. Dunaújvárosi Hírlap + Az elszállítás folyamatban. A VOR dunaújvárosi gyáregységének dolgozói június 10-ére teljesítették az első félévi export tervüket. A zömmel szovjet megrendelésre készített öltönyöknek gyáregységtől történő elszálalítása folyamatban van. Tragikus hazatérés Az NDK-ban dolgozott, s onnan MZ motorkerékpárjával jött haza Ausztrián át Boiler András 21 éves esztergályos, miskolci lakos. Egyhuzamban több mint ezer kilométeren át vezette a járművét iratainak tanúsága szerint. Előszállás határában feltehetően elaludt a motoron a szerencsétlen fiatalember, akit csütörtökön este az árokparton találtak meg. Boiler András a szállítást követően kórházba belehalt súlyos sérüléseibe. Dunaújvárosi horgászok fölényes győzelme a területi bajnokságon Felnőtt egyéniben: 1. Nagy Ferenc T. (DV Horg. Egy.) 10 390 ponttal 2. Kelemen Gyula (DV Horg. Egy.) 6377 ponttal 3. Szmolnyik Gyula (DV Horg. Efy.) 5016 ponttal. Itt említjük meg, hogy a területi bajnok Nagy Ferenc a három óra alatt 850 kishalat fogott, amelynek összege 9 kg 54 deka volt. A verseny ideje alatt Nagy Ferenc kb. 12 másodpercenként fogott egy-egy halat. Ifjúságiak versenyében: 1. Varga Zoltán (DV Horgász egyesület) 7595 ponttal 2. Udvarhelyi Andrea (Bp. Spartacus) 2992 ponttal 3. Próbáld Miklós (NIM) 2056 ponttal. A csapatversenyt fölényesen a Dunai Vasmű Horgászegyesület nyerte meg a Nagy Ferenc I. a Nagy Ferenc II., Kelemen Gyula, Szmolnyik Gyula és Varga Zoltán összetételű csapattal. ,2. A NIM Horgászegyesület 3. Budapesti Spartacus. A díjkiosztás során nemcsak a győztesek, de a verseny valamennyi résztvevője dombornyomásos rézemléklapot kapott. Az országos versenyen a területi bizottságot képviselő öttagú csapatban négy dunaújvárosi horgász: Nagy Ferenc I., Kelemen Gyula, Szmolnyik Gyula és Varga Zoltán, valamint egy Spartacus sporthorgász kapott helyet. Mint érdekességet említjük meg, hogy a kikötő halállománya vasárnap kb. hatezer kishallal lett kevesebb. Ennyit fogtak ki a verseny során a versengő horgászok. És ennyi hal súlyban csak hetvenhét kiló volt. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet a Paksi Építőipari Szövetkezet és a Dunai Vasmű kokszoló labor dolgozóinak, barátoknak, ismerősöknek, a lépcsőház lakóinak és mindazoknak, akik ÖTVÖS MIKLÓS temetésén megjelentek és jóleső részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (2976) Az esős napok után a vasárnapi verőfényes napsütés kedvezett a horgászoknak. A MOHOSZ Székesfehérvár-vidéki területi bizottsága rendezte meg a Fejér megyei vizeken működő horgászegyesületek tagjai részére a dunaújvárosi öbölben az idei területi bajnokságot. A benevezett csapatok közül néhány nem érkezett meg a versenyre, így tizennyolc csapat kilencven versenyzője állt rajthoz és sok néző figyelte az itt-ott, igen izgalmas horgászást. Fél órányit el lehetett sétálni annak, aki valamennyi versenyállást, és versenyzőt meg akart nézni. Hiszen az öbölpartot végigülték a versenyzők. A verseny három óra hosszat tartott, kilenctől tizenkettőig. Már a második óra végén híre járt annak, hogy Nagy (I) Ferenc 600 felett tartott. A verseny végén a mérlegelés nagyszerű dunaújvárosi sikert hozott. Egyéniben is, csapatban is a Dunai Vasmű Horgászegyesület tagjai győzedelmeskedtek Két óra felé hirdették ki a végeredményt. Eszerint Közlekedési balesetek Szabadegyháza határában a 62-es úton megcsúszott pénteken Huszák András jugoszláv állampolgár, zentai lakos személygépkocsijával, s az árokba borult. A kocsin 15 ezer forint kár keletkezett, a kocsi utasai biztonsági övet használtak, s nem sérültek meg. * Nem tartotta meg a követési távolságot személygépkocsijának vezetése közben Süller József pusztaszabolcsi lakos, és a nagyközség főutcáján egy másik személyautónak ütközött. A két kocsiban 12 ezer forint kár keletkezett, személyi sérülés nem történt. * Vasárnap este a Táncsics Mihály utcában felborult motorkerékpárjával és súlyosan megsérült Tóth József 26 éves fülöpházi lakos. A balesetet feltehetően műszaki hiba okozta. A Vöröshadsereg úton, a gumijavító elől figyelmetlenül indult el tegnap személygépkocsijával Harmath Frigyesné helybeli lakos, nekiütközött egy motorkeréks párnak, amelyet Szabó István helybeli lakos vezetett. Szabó István és Szabó Istvánná könnyebben megsérültek. * Hétfőn figyelmetlenül balra kanyarodott a cecei termelőszövetkezet pótkocsis vontatójával Kiss János cecei lakos, miközben a vontatót előzte motorkerékpárjával Tasnádi József debreceni lakos. A vontatóvezető hiába rántotta vissza a kormányt, a motor súrolta a vontatót és a motoros felbukott és súlyosan megsérült. Felhívás vízi járművek bejelentésére A pénzügyminiszter 15,1974 (V. 18.) PM számú rendelete értelmében vízi jármű adót köteles fizetni minden állampolgár, akinek tulajdonában motoros, vagy 10 mm-nél nagyobb vitorlafelületű vitorlás vízi jármű van. Az adóköteles vízi járművet először 1974. július 15. napjáig kell bejelenteni. A dunaújvárosi lakosok a városi tanács VB pénzügyi osztály adócsoportjának I. emelet 111. számú helyiségében tehetnek bejelentést. Az ehhez szükséges nyomtatványok az adócsoportnál rendelkezésre állnak, s itt az adóztatással kapcsolatos egyéb felvilágosításokkal is szolgálnak. Városi tanács vb pénzügyi osztálya (2851) A Park filmszínház előadásai rossz idő esetén a Szabadság filmszínházban Értesítjük a közönséget, hogy a Park filmszínházban bemutatásra kerülő filmeket esős, hideg idő esetén a Szabadság filmszínházban vetítjük este 7 órai kezdettel. Pénztárnyitás 5 órakor. Fejér megyei Moziüzemi Vállalat (2932) Építők barátsága Hoyeswerda a Német Demokratikus Köztársaság egyik legjelentősebb szocialista vívmánya alapításának negyedszázados évfordulóját ünnepli. Az ottani építőkkel a 26-os Építőipari Vállalat alkotó, elvtársi kapcsolatban áll. Hoyeswerda építői közül az évek során — munkások, műszakiak, mozgalmi vezetők — több esetben jártak Dunaújvárosban. Most meghívó érkezett a 26-os Építőipari Vállalathoz a hegeswerdai építőktől. A meghívásnak a 26-osok eleget tesznek és Szabó Mihály igazgató vezetésével Hegedűs István, Mikó Ferenc, Mudra László, Majzik Miklós utazott az NDK-ba, a hogeswerdai testvér vállalathoz. Első osztályosok beiratkozása a Münnich gimnáziumba A Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában az I. osztályosok beiratkozása június 18-án délelőtt 9— 12 óráig és délután 15—17 óráig lesz. A tanulók bizonyítványt, valamint biztosítási és sportköri díjra pénzt hozzanak magukkal. (2855) /Mozitjtfilm DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Június 18—19-ig: A vizsgálat lezárult, felejtse el. Magyarul beszélő, színes, olasz, bűnügyi film, (Csak 14 éven felülieknek!) Délelőtt 9 órakor: Június 18-án: Ruszlán és Ludmilla I—II. Magyarul beszélő, színes, szovjet film, Puskin meséjéből. (Korhatár nélkül.) Június 20—23-ig: Modern idők. Amerikai film. (Korhatár nélkül.) SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ Június 18-án: Szerelmem, segíts! Olasz film. (14 éven felülieknek!) Június 21-én: Plusz, mínusz egy nap. Magyar film. (16 éven felülieknek!) PARK FILMSZÍNHÁZ Június 20-án: Magiána, a kék szemű macska. Színes, csehszlovák film. (14 éven felülieknek!) 1974. június 18., kedd DUNAÜJVAROS1 HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Városi Bizottsága és a Városi Tanács lapja Főszerkesztő: Nagy Jenő Szerkesztőség: Dunaújváros, Lenin tér 11., III. 302. Telefon: Titkárság, panaszfelvétel 16-010 Rovatok: ipari 16-661, belpolitikai 16-110, sport 16-511 Kiadja: Fejér megyei Lapkiadó Vállalat Székesfehérvár, Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Körmendi Kálmán igazgató Telefon: 12-524 Hirdetésfelvétel telefonszáma: 16-010 Terjeszt: a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Az előfizetés díja egy hónapra 9.— Ft Index: 25 907 Kéziratokat nem orz fnk meg és nem adunk vissza Levélcím: 2400 Dunaújváros, postafiók: 123 Készült a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi telepén Felelős vezető: Gyenti Pál