Dunaújvárosi Hírlap, 1976. augusztus (21. évfolyam, 61-69. szám)

1976-08-17 / 65. szám

2. oldal Az ifjúsági parlamentek előtt — Elmondtunk mindent, ami csak eszünkbe jutott, s örültünk, hogy az igazgató csak hallgatott. Aztán lassan elfelejtettük azt is, amit megszavaztunk. Nem is cso­da, hogy nem történt majd­nem semmi a mi parlamen­tünk után. Az első diákparlamentek egyikére emlékezett így egyik ismerősöm, aki most egyszemélyben, gazdasági és ifjúsági vezetőként is készül az ifjúsági parlamentre. Neki már van némi tapasztalata, sőt, ő már az 1974-es par­lamentre is készült. A párt ifjúságpolitikai határozata, az ifjúsági törvény megal­kotása után ekkor kellett ugyanis első ízben kötelezően megtartani a parlamenteket. Akkor is, most is, minisz­teri és vezérigazgatói utasí­tások rendelkeztek erről, fe­lelőssé téve a gazdasági ve­zetőket. Milyen lesz a parlament? De hogy milyen lesz­­ a parlament, jó, vagy rossz, használ-e a fiataloknak, se­­gít-e megoldani a vezetők gondjait, a vezetőkön és fia­talokon egyaránt múlik. A legutóbbi ifjúsági parla­mentek nagyon vegyes be­n nyomást keltettek, de hogy mostaniakról több jót mondhassunk majd el, azt hiszem nem árt felidézni né­hány parlamenti ülés emlé­két. A Dunai Vasműben az üzemfenntartási gyárrészleg­nél mintaszerű volt a parla­ment. De itt már az előké­szítés is jó volt. Értékelték a gazdasági feladatok végre­hajtását, ismertették a ter­veket, napirendre került az érdekvédelem, a felszólalók választ kaptak gondjaikra, vagy a legrövidebb időn be­lül vezetők és vezetettek kö­zösen hozzáláttak a hibák orvoslásához. Az energiaszolgáltató gyár­részleg parlamentjéről vi­szont „megszökdösték" a fia­­­­talok, vagyis­ az érdekeltek! A miértre két példa. Pa­naszkodtak a fiatalok, hogy nem tudják mi alapján mi­nősítik őket. A vezető így válaszolt: vi. — Majd megvizsgáljuk el­vagy gyakorlati akadá­lya van, hogy megismerjék. Ugyanitt a beszámoló jó­nak értékelte­­ a munkába álló fiatalok fogadását és a velük való foglalkozást, de az egyik tanulólány elmond­ta: — Még sose láttam a pat­­ronálómat. A parlamenteknek ezt a rossz szellemét nem kell „megidézni” a mostani ta­nácskozásokra. És azt passzivitást sem, ami a Ve­­­gyesipari Vállalatnál volt, ahol a vezetők egy ideig hiába várták a hozzászóláso­kat és a javaslatokat. Aztán meg, amikor a gyengéd un­szolásnak mégis lett ered­ménye, csak a pénz körül forgott minden. Nem panaszfórum Az ifjúsági parlament el­sősorban Nem csak nem panaszfórum, egyéni sérelmek orvoslására ad módot. Sőt! Elsődleges célja: A fiatalok közéletiségének fokozása, jogok és kötelességek együt­­­tes hangsúlyozásával szolgál­ni a szocialista demokrácia fejlesztését. De ez csak ott valósulhat meg, ott lehet jó a parlament, ahol a fiatalok a már korábban is gyakorolták nyilvános szereplést, ko­rábban is figyelték, mi és hogyan De vajon történik körülöttük, az érdekeltek, a fiatalok ugyanígy látják-e? R­á­c­z Mária, a Dunavi­­déki Vendéglátó Vállalat KISZ-titkára: — Pontos dátumot még nem is tudok mondani, mi­kor tanácskozik a parla­mentünk, de már készülünk rá. Elővettük a régi jegy­zőkönyveket és a legköze­lebbi KISZ-bizottsági ülése­ken értékeljük, mi valósult meg a korábbi határozatok­ból. — Mi az, amit te szóvá ieuffej.? , — A v-vallai­árunknál hincs­ifjúságpolitikai alap, noha az igazgatói utasítás még 1974- ben előírta, hogy ilyennek lenni kell. A Volánnál szeptember ti­zenkilencedikén tartják majd az első parlamenteket, de máris megkezdték az előké­szítést. A vezetők már ké­szítik a beszámolókat, arról, hogyan hajtották végre az ifjúságpolitikai intézkedési tervet, s készülnek a két év­vel ezelőtt nyitvamaradt kér­dések megválaszolására is. A kiszesek — a szervezeten kívüliek képviseletében is — megállapodtak a vezetőkkel, hogy jó előre megkapják majd a beszámolókat. — Mit vártok ettől? Kövesdi Lukács, a KISZ-bizottság titkára: — Nem érhet bennünket meglepetés. Tagjainkat fel­készítjük, hogy szakszerűen, a lényeget ismerve mondhas­sanak majd véleményt, s ha kell, kiegészítő javaslatokkal állhassanak elő. Olyanokkal, amelyeket előzőleg alaposan mérlegeltünk. Nemcsak a vezetők kötelessége A fiatalok nem várhatják tétlenül az ifjúsági parla­mentek megnyitását. Az 1974-es tanácskozásokból okulni kell. Akkor a parla­ment még újdonságnak szá­­­mított, és a hibák egy része tapasztalatlanság számlá­jára írható. De a hibákkal együtt már akkor bebizonyo­sodott: Ezek a tanácskozások jó alkalmak arra, hogy fiatalok — kiszesek és KISZ - en kívüliek — és a gazda­sági, vállalati vezetők között alkotó párbeszéd alakuljon ki. De ez nem megy magá­tól, és nem megy máról hol­napra sem. A vezetők már megkapták az utasításokat, hogy mikor és hogyan tartsák a parla­menteket, de ehhez partne­rek kellenek, felkészült, kö­zös dolgainkat értő, abból részt kérő fiatalok, akik tisz­tában vannak a jogaikkal de a kötelességükkel is. Nagy László A kiképzési terv szerint az elmúlt héten hajtották végre a harcszerű éleslövé­szeti gyakorlatot a dunaúj­városi Mező Imre munkásőr­­zászlóalj tagjai. Ugyancsak az elmúlt hét végén vettek részt először lövészeten az előképzős munkásőrök, akik majd a jövő év elején tesz­nek esküt. Közülük muta­tunk be három „újoncot”. * A dunaújvárosi Mező Im­re munkásőr zászlóalj és a járási önálló század újoncai eddig még csak elméletben készültek a munkásőr szol­­­gálatra. Érthető hát, hogy szombaton az első éleslövé­­szet előtt nagy volt körük­ben az izgalom. Még a ke­ ki­­színű katonaruhái nemrég levetetteknek is jobban do­bogott a szive, hát még, aki nem is volt katona... * Dr. Tarr József: — Nem voltam katona és légpuskán kívül még sem­mivel sem lőttem. A géppisz­tolyt elméletben már megis­mertem,­de azért izgulok. ” Aztán a fiairól mesél, hogy nagyobbik megkérdezte egyszer: — Apu! Milyen az a ka­tonaság? — Csak nehezen értette meg, hogy az én életemből ez kimaradt. — Talán ez késztette a je­lentkezésre? — Nem! Mi is hozott ide? Több munkásőr dolgozik ve­lem. Tehát tudtam, hogy mi­vel jár a szolgálat. A másik lényeges dolog: a társadalmi kötelesség. Az újoncok között J­u­­h­á­s­z Mária az egyetlen nő. A MÁV-nál jegyvizsgáló. — A brigádunkból hár­man jelentkeztünk, de mire idáig jutottunk, már csak egyedül maradtam. Először kicsit féltem is, mit szólnak majd, hiszen­ én aztán na­gyon keveset tudhattam a munkásőrségről. Géppisztolyt is ma látok először. — Tudja már, hogyan kell kezelni? Nem valami határozott a válasz. De a mellettem­­ álló parancsnok int, hadd figyel­jen az újonc munkásőrnő. Megkezdődött a fegyver ré­szeinek és működésének ok­tatása. T­ó­t­h Gyulának legfeljebb ismétlésre van szüksége, hi­szen ő volt katona, s az jó elői­skolának számít a mun­kásőrségben. — Össze tudná rakni a fegyverét bekötött szemmel? — Arra azért nem vállal­kozom. Amityor én katona voltam, még nem ez a tí­pusú fegyverem volt. Ha so­kat gyakorolnám, biztos si­kerülne. A pisztollyal ismer­kedni kell, azt én is most vettem először a kezembe. — Hogyan lett munkásőr? — Kedvet éreztem hozzá. A munkatársaim között több munkásőri is van. Jelentkez­tem már korábban is, de akkor az orvosi vizsgálaton nem feleltem meg. Négy év után most végre sikerült. * A lövészetre még jócskán várni kellett. Csak úgy egy­szerűen nem lehet elintézni. A fegyver komoly dolog, csak hozzáértő kezekbe való, olyanokéba, akik tudnak vele bánni, és tudják, mikor kell használni. NL Dr. Tarr József Juhász Mária Tóth Gyula \ 1976. augusztus 17., kedd Háti világ hí HÉTFŐ: Colombóban megkezdte tanácskozásait az el nem kötelezettek csúcsértekezletét előkészítő koordinációs bizottság — Berlini tiltakozás az NN­K államhatárai­nak sorozatos megsértése miatt — Új kormány Szí­riában KEDD: Bizalmi vita az olasz parlamentben az Andreotti­­kormány programjáról — A hazatért Spínola tábor­nokot szabadon bocsátották Portugáliában — Rhode­siai agresszió Mozam­bik ellen — Todor Zsivkov a Szovjetunióban SZERDA: A fajüldöző rezsim újabb vérfürdője Dél-Afriká­ban — A spanyol kormányfő találkozója a szocialista munkáspárt vezetőjével — Kissinger befejezte nyugat­európai és ázsiai körútját — Sztrájkok Egyiptomban CSÜTÖRTÖK: A magyar kormány állásfoglalása a nemzet­közi biztonság kérdéseiben — Súlyos harcok Libanon­ban, elesett a Tell Zaatar-i palesztin menekülttábor PÉNTEK: Brezsnyev japán­­ üzletembereket fogadott — Az ötvenéves Fidel Castro köszöntése — Munkásőr dísz­szemle az NDK fővárosában a nyugati államhatárok megerősítésének 15. évfordulóján, provokációk Nyugat- Berlinben SZOMBAT: A görög—török ellentét a Biztonsági Tanács előtt — Fokozódó feszültség Észak-Írországban ÍGY LÁTTA AZ ELMÚLT HETET KOMMENTÁTORUNK, RÉTI ERVIN: A nemzetközi megszilárdításának biztonság szüksé­gessége áll annak a nyilat­kozatnak tengelyében, amel­­lyel kormányunk , az ENSZ főtitkárának felkérésére összegezte a magyar állás­pontot. A Magyar Népköz­társaság kormánya egyrészt pozitívan ítéli meg az eny­hülés, a kölcsönös együttmű­ködés kedvező eredményeit, másrészt felhívja a figyelmet a problémákra, veszélyekre, tennivalókra. Miközben kontinensünkön Európában továbbra is sok szó esett a kapcsolatoknak helsinki szellemben történő alakításáról. Nyugat-Német­országból újra fenyegető han­gok hallatszanak. Földré­szünk legérzékenyebb kérdé­sét feszegetik, a történelmi­leg létrejött határok érvé­nyességét próbálják kétség­be vonni, s a két országot elválasztó államhatárról „belnémet” határként beszél­nek. Ez szinte felhívás az NDK határai ellen végrehaj­tandó provokációkra, pénte­ken, am­ikor­­ az NDK-ban megemlékeztek az ország nyugati határainak megerő­sítéséről (1961. augusztus 13- án, másfél évtizede biztosí­tották a berlini határokat) jobboldali tüntetők­ kísérelték meg az áthaladást az NDK területén (!) Nyugat-Berlin­be, hogy ott a szocialista német állam ellen tüntesse­nek. Természetesen sikerte­lenül, de minden ilyen akció jó alkalmat szolgáltat a nyu­gatnémet jobboldalnak az uszító hecckampányra, pon­tosan ötven nappal az NSZK-ban esedékes válasz­tások előtt. Az európai politikai élet különösen a kontinens déli végein viharzott. Portugáliá­ban, rövid őrizet után, sza­badon engedték a váratlanul hazatért Spinola ex-elnököt, a korábbi jobboldali puccs­kísérlet vezéralakját. A „Spi­­nola-ügy” nyilván újabb víz­választó lesz, hiszen nem mellékes, hogy a különböző politikai erők milyen állás­pontra helyezkednek. Spa­nyolországban a miniszter­­elnök — nem hivatalos ke­retek között, hanem valahol „semleges pályán”­­— talál­kozott a szocialista munkás­párt vezetőjével. A jelek szerint a hivatalos Madrid nem bánná, ha a szociálde­mokrata és keresztényde­mokrata pártok megkezde­nék tevékenységüket, de vál­tozatlanul elzárkózik a kom­munista párt legalizálása elől. Pedig mind Dolores Ibarurri, mind Santiago Ca­­rillo főtitkár kérte már ha­zatérésének engedélyezését a csaknem negyvenesztendős emigráció után. Az sincs egyébként kizárva, hogy­­ a francóista jobboldal megma­radt csoportjai,­­ a hadsereg s a csendőrség bizonyos ele­meivel szövetségben ellentá­madásra indulnak, s megpró­bálják visszaszorítani még a részleges liberalizálást is. Olaszországban megkezdte munkáját az­ Andreotti-kor­mány, amely eleve csupán a a baloldal, a szocialisták és kommunisták tartózkodá­sával léphetett hivatalba.­ A kisebbségi kabinet jövője azon múlik, hogy mennyire akarja és tudja majd meg­valósítani nemzeti szükség­­programját, amely a mély válságból történő kilábalást szeretné elérni. Sri Lanka fővárosában, Colombóban minden előké­szület megtörtént, hogy mél­tóképpen fogadják az el nem kötelezettek csúcsértekezle­tének népes résztvevő-tábo­rát. A nagykövetek és a kül­ügyminiszterek­­ egész héten at tanácskoztak­, hogy végle­gesíthessék a különböző do­kumentumokat. Ám közben a harmadik világban is jelen vannak a válsággócok. Liba­non és megint csak Liba­non: a múlt héten különö­sen súlyos károkat és vesz­teségcsúcsokat jelentettek. Elesett a Teli Zaatar-i pa­lesztin menekülttábor, s jobboldali erők — a hírek a szerint — a foglyok lemé­szárlásával tetézték az ötven napig tartó öldöklésüket. Teli Zaatar egyébként a jobbol­dal által birtokolt Kelet- Bejrútban fekszik. (A fővá­ros nyugati része a hazafias muzulmán erők kezén van), s az ádáz csata, a tűzszüneti felhívások semmibe vétele azt a titkos célt tükrözte, hogy összefüggő területet biztosítsanak saját fennható­ságuk alatt. Mindez figyel­meztetés lehetett arra is, hogy a jobboldal — s ebben nem kevés külföldi támoga­tóra is számíthat — nem mondott le Libanon felosztá­sáról.­— az izraeli érdekek­nek is megfelelő — vallási alapokon létrehozandó „mi­niállamok” kialakításáról. Jer Az amerikai külügyminisz­Guinnes-nek, a sörki­rálynak normandiai birto­kán pihente ki ázsiai és nyu­gat-európai útjának fáradal­mait. Nos, a sörmágnás ar­ról híres, hogy pártfogásá­val jelentetik meg évről év­re a különböző­ komoly és furcsa­­ rekordokat feltüntető gyűjteményeket. Kissinger utazása aligha kerül be­jegyzésre a diplomáciai csúcsteljesítmények sorába, de szinte lehetetlenre is vál­lalkozott. A kulisszák mö­götti tanácskozásokon, részint brit közreműködéssel, a dél­afrikai fajüldöző rendszert próbálja rábeszélni egy „sza­lonképesebb” magatartásra, s ide tartozna, hogy Dél- Afrika feketék által lakott tartományai (az úgynevezett bantusztánok) sőt, esetleg Namíbia is afféle látszat­­függetlenséget nyerne. Csak­hogy egyes dél-afrikai veze­tő köröknek még ez is sok a nemzeti felszabadulási moz­­galmakn­ak pedig kevés. Így azután újabb­­ tiltakozásokra és újabb elnyomó intézkedé­sekre került sor a múlt hé­ten a Dél-Afrikai Köztársa­ságban, még a hivatalos közlemények is harmincnál több halálos áldozatról tudó­sítottak ... Jó, ha tudja... . . . hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter leg­újabb rendelete alapján a termelőszövetkezettel kötött megállapodás szerint, közös munkateljesítménynek kell tekinteni azt munkát is, ame­lyet a tag a háztáji gazdaság­ban egyes állatfajták tartó­­­ság-­, zöldség- és gyümölcs­­termelésre fordított, .. . hogy állattartásnál a jó­váírható munkanapok száma darabonként és havonként: tehén után három, hízómar­ha, tenyészüsző után 1,5, bor­­júnevelés, hizlalás és kocar­tartás esetén egy, sertéshíz­­lalás, süldőtartás esetén 0,25, s végül egy mázsa súlyú hí­zott liba után öt, .. . hogy a munkanapok jóvá­írására a fentiek szerint ak­kor kerülhet sor, ha a tag kötelezettséget vállal arra, hogy a hízott állatot, tehén­tartás esetén a háztáji szük­ségletet meghaladó tejet, az üszőt, kocatartás esetén a malacokat (süldőket) libahíz­­lalás esetén a libát, a ter­melőszövetkezet részére, vagy a termelőszövetkezet útján — forgalmi áron értékesíti, . .. hogy a háztáji gazdaság­ban végzett munka alapján jóváírt munkanapokat figye­lembe kell venni a betegségi, szülési segélyre, a gyermek­­gondozási segélyre, valamint a jogszabályon vagy alapsza­bályon alapuló egyéb ter­melőszövetkezeti juttatásokra és kedvezményekre való jo­gosultság megállapításánál is, . .. hogy a háztáji gazdaság­ban termelt és kis tételekben átadott gyümölcs és zöldség­féléket a munkanap jóvá­írásánál gyelembe együttesen kell ki­venni. A zöldség- és gyümölcstermelésnél jóvá­írható munkanapok számá­ról a tsz-iroda ad felvilágo­sítást. . . hogy ha a háztáji gaz­daságban végzett közös mun­kában a tag családtagjai is részt vettek, a munkanapokat — nyilatkozatuk alapján — a ténylegesen végzett munka arányában kell megosztani.

Next