Dunaújvárosi Hírlap, 1976. október (21. évfolyam, 78-86. szám)
1976-10-01 / 78. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK' Pápuák és cilinderek Bálint György annak idején egyik publicisztikájában olyan pápuákhoz hasonlította a sznobokat, akik cilindert tesznek a fejükre. Az antisznob viszont véleménye szerint olyan pápua, aki tűzbe dobja a cilindert, és ünnepélyes keretek között elégeti. A különbség árnyalatnyi. És mindkét magatartásforma napjainkig él ma is. Sokak emlékeznek még arra a nem is olyan régmúlt korszakra, amikor „a problémák azért voltak, hogy megoldjuk őket.’’ Az akkor divatos jelszó mögött meghúzódó tudatlan öntetszelgés — ha úgy tetszik, cilinderben parádézó sznobizmus — nyilvánvaló. A jelszó és a jelszót létrehozó szemlélet már a múlté; napjainkban vezető, munkás legfeljebb viccesen, gúnyosan emlegeti. Mostanában sokkal inkább úgy illik beszélni, hogy „a problémák sokoldalú elemzést igényelnek”, vagy úgy, hogy „mindez sokkal bonyolultabb, semhogy egy mondatban el lehetne intézni.” Az ilyenfajta, lassanként jelszóvá alakuló megfogalmazásoknak a háta mögött nem is olyan nehéz felfedezni a tűzbe dobott cilinder körüli rituális táncot járó antisznobizmust. Bevallom, mégis gyakran előfordul velem, hogy nem veszem észre. Különböző területeken dolgozó emberek munkájuk gondjait boncolgató elbeszélését hallgatva sokszor kicsúszik a számon a sajnálkozó megjegyzés: „nem irigylem a helyzetét, nem szívesen cserélnék önnel’. Sokat gondolkodom mostanában azon, hogy miért van ez. Rá kellett jönnöm, hogy a hiba nem a dolgok áttekinthetetlen kuszaságában, hanem az én „készülékemben” van. Abban, hogy korántsem értek mindenhez. S hallgatva az uram bocsá’, esetleg szándékosan kuszáló magyarázkodást, a dolgok előttem válnak egyre áttekinthetetlenebbekké, és egyre kevésbé értem, miről is van szó. Ekkor következik az a bizonyos együttérző kézlegyintés. Persze, amíg csak én legyintek, én nem értem, nincsen különösebb baj. Legfeljebb nem írok róla. De ha az nem érti, akinek csinálnia kell! Ha az menti fel magát ezért a cselekvés kényszere alól, akinek kiosztott és vállalt feladata, hogy megoldást találjon a munka területén jelentkező ellentmondásokra, az már nagyon nagy baj. Úgy tűnik, napjainkban divattá lett az értetlenség. Furcsa fokmérőjeként a műveltségnek, tájékozottságnak. Nem egyszer hallom, hogy különböző beosztású emberek jólértesülten számolnak be a magasabb régiók ellentétéről, ahol is úgymond: kulcskérdésekre nincs, nem találnak megoldást, s ezért képtelenség számukra a maguk részterületén megbirkózni a feladattal. „Én egy kis pont vagyok, mit tehetek, ha a helyzet ennyire bonyolult?” A helyzetelemzés vége rendszerint ilyesféle kifakadás. A helyzet, pontosabban a gazdasági helyzet valóban ennyire bonyolult volna? Lehetséges, hogy hovatovább a gazdasági törvényszerűség áttekinthetetlenül bonyolult hálójában vergődve eleve reménytelen lesz mindenféle célszerű, eredményes cselekvés? Mert ezt sugallja az ilyen mentalitás. Az nyilvánvaló, hogy hazánk gazdasági helyzete korántsem könnyű. Ennek ellenkezőjét senki sem állítja. De arról szó sincsen — s ez meggyőződésem —, hogy bárkinek oka, alapos, objektív oka volna a kartszéttáró, legyintgető szkepticizmusra. Szubjektív okuk persze mindazoknak van rá, akik így csinálnak. Az esetek kisebb részében talán az, hogy munkakörének immár nagyobb igényei meghaladják valakinek a képességeit. Nagyobbrészt azonban véleményem szerint a hivalkodó szkepticizmus oka lényegesen kevésbé látványos. Arra gondolok, hogy sok ember gyakorta hajlamos rá, hogy balsorsa miatt ne önmgát, esetleg közvetlen környezetét hibáztassa, hanem kívül, másokban, a körülményekben keresse az okokat. Ez sokkal egyszerűbb is, hiszen ilyenkor nem „vetemedik” az ember fárasztó töprengésre, még fárasztóbb, maga által kezdeményezett cselekvésre. A megoldás majd jön, ha jön, kívülről, másoktól, „felülről”. Ha pedig nem jön... „én mosom kezeimet, én egy kis pont vagyok, mit tehetek!” Hát igen. A tűzben égő cilinderét ünnepélyes gőggel körbetáncoló pápua mentalitása köszön vissza ebből a gondolkodásmódból. (A kispolgár gondolkodásmódja — írnám, ha nem szégyelném a kifejezés hamis felhangjait.) Mélyen elkeserítene ez a hovatovább általánossá váló, mindent tudásba burkolódzó értetlenség, ha nem tudnám, hogy az esetek nagy részében más a szó és más a tett. Mert akik így beszélnek, azok azért többnyire cselekszenek is. Egyebet nem is tehetnek, hiszen korunk elementáris erővel követeli a gyors, határozott, célratörő cselekvést. A gondolkodva cselekvést. És ezért nincsen időnk semmiféle céltalan meditációra, fölösleges lelkizésre. De igenis kell hogy legyen időnk és türelmünk helyzetünk logikus, őszinte és programot író elemzésére. És kell hogy minden embernek különkülön is, a maga posztján is legyen ereje , és nem utolsósorban tudása is a reális gondokkal való szembenézésre, a tudatos cselekvésre. Végül is nem vagyunk pápuák. És a cilinder is már régen kiment a divatból. Gádor Iván Ünnepség a fegyveres erők napja alkalmából Szerdán, szeptember 29-én délután a Vasmű Klubban tartottak ünnepséget a fegyveres erők napja alkalmából. A Himnusz elhangzása után Verbó István, a Dunai Vasmű pártbizottságának titkára köszöntötte az elnökség tagjait, köztük Kóré Sándort, a városi pártbizottság titkárát, tanácselnököt, Sófalvi István Topánka Györgyöt, a városi KISZ-bizottság titkárát, és a fegyveres testületek képviselőit és az ünnepi gyűlés többi résztvevőjét. Ezután Kocsis Lajos a vasmű pártbizottságának politikai munkatársa mondott ünnepi beszédet, majd rövid műsor következett és a gyűlés Verbó István zárszava után az Internacionálé hangjaival zárult. * A fegyveres erők napja alkalmából a belügyminiszter a dunaújvárosi városi és járási rendőrkapitányság hivatásos állományából A Haza Szolgálatáért Szolgálati Érem arany fokozatával kettő, A Haza Szolgálatáért Érem bronz fokozatával kettő, a Közbiztonsági Érem arany fokozatával pedig egy BM- dolgozót tüntetett ki. A dunaújvárosi önkéntesrendőrök közül ketten a Közbiztonsági Érem arany fokozatát, a tanácsi dolgozók közül pedig Mákovics András, az előszállási tanács vbtitkára a Közbiztonsági Érem ezüst fokozatát kapta meg. * A munkásőrség országos parancsnoka az ünnep alkalmából a dunaújvárosi Mező Imre munkásőrzászlóalj, valamint a Kállai Éva járási önálló munkásőrszázad állományából A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany, illetve ezüst fokozatával egységenként egy-egy munkásőrt tüntetett ki. A munkásőrséggel való elvtársi együttműködés elismeréséül Munkásőr Emlékjelvény kisz tüntetést két dolgozó kapta meg. A munkásőrség megyei parancsnokának dicsérő oklevelét ketten kapták) parancsnoki dicséretben pedig öt munkásőr részesült. * A fegyveres erők napja tiszteletére a városi és járási tűzoltóparancsokság dolgozói közül átlagon felüli munkájukért tizennyolcan kaptak pénz- és tárgyjutalmat. Kitüntetések, oklevelek, jutalmak A dunaújvárosi üzemek MHSZ-aktivistáinak köszöntése A fegyveres erők napja alkalmából kedden, szeptember 28-án délután 4 órakor a tanácsház vb-termében az MHSZ városi és járási vezetősége köszöntötte a hazafias nevelés terén kiemelkedő munkát végzett MHSZ-aktivistákat. Az ünnepségen jelen volt Horvát János, az MSZMP dunaújvárosi bizottságának csoportvezetője, valamint Pankász József, az MSZMP dunaújvárosi járási bizottságának politikai munkatársa is. Az ünnepségen méltatták az MHSZ városi és járási klubjaiban folyó nevelőmunka fontosságát, majd kitüntették, illetve megjutalmazták az ifjúság hazafias nevelése terén átlagon felüli teljesítményt nyújtó MHSZ-aktivistákat. * A Magyar Honvédelmi Szövetség főtitkára az alábbi MHSZ-aktivistákat tüntette ki. Az MHSZ Kiváló Munkáért Érem arany fokozatát kapta Oltossy Ferenc (Dunai Vasmű energia gyárrészleg műszerésze), Skultéty Andor (Dunai Vasmű hengermű gyárrészleg tervcsoport-vezetője). Az MHSZ Kiváló Munkáért érem ezüst fokozatát kapta Ritter István (Dunai Vasmű üzemfenntartási gyárrészleg lakatosa). Az Eredményes Munkáért Kitüntető Jelvény birtokosa lett Fekete Béla (Dunai Vasmű kokszvegyészeti gyárrészleg), Radványi Gábor (Dunai Vasmű hengerművek gyárrészleg), Rudics István (26. Állami Építőipari Vállalat), Fehér Antal hengerművek (Dunai Vasmű gyárrészleg), valamint Varga István honvédszázados. Az MHSZ Fejér megyei titkára tíz dunaújvárosi aktivistának elismerő oklevelet, ötnek pedig pénzjutalmat adott. A fegyveres erők napja alkalmából az ifjúság körében végzett honvédelmi nevelőmunkáért ifjúsági vezetőket tüntettek ki. KISZ Érdemérem kitüntetést kapott Siba János, Dunai Vasmű KISZ-bizottsága honvédelmi és sportmunkabizottságának vezetője. Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetésben részesült Kenéz Mihály, a üzemfenntartási Dunai Vasmű gyárrészleg KISZ-szervezetének volt honvédelmi és sportmunkabizottság vezetője. Aranykoszorús KISZ-jelvénnyel tüntették ki Simon Gábornét, a papírgyár KISZ- bizottságának honvédelmi és sportmunkabizottság vezetőjét. A KISZ Központi Bizottság Dicsérő Oklevelét kapta Tóth József, a városi KISZ- bizottság honvédelmi és sport munkabizottságának tagja. A kitüntetetteket szerdán délután köszöntötték a városi KISZ-bizottságon, ahol rajtuk kívül a honvédelmi nevelésben kitűnt más aktívákat is megjutalmaztak. * Nem látogatóba, dolgozni jöttek. Mi Kommunarszki munkások a Dunai Vasműben Megérkezett városunkba szerdán az a tíz kommunarszki munkás, akik egy hónapon keresztül a Dunai Vasműben fognak dolgozni. A Ferihegyi repülőtéren Pálfi István, a Dunai Vasmű VSZT szervező-titkára és Raábe Imre, a Dunai Vasmű fejlesztési főmérnöke fogadta szovjet kohászokat, hengerészeket, karbantartókat. Tegnap délelőtt kilenc órakor a dunaújvárosi pártbizottságon Kóré Sándor, az MSZMP dunaújvárosi bizottságának titkára, Papp Kálmán, a pártbizottság gazdaságpolitikai csoportjának vezetője, Soós Imre, a városi tanács elnökhelyettese és Balla József, a dunaújvárosi tervezőiroda főmérnöke fogadta a vendégeket. A beszélgetés után rövid városnézés következett, majd a Dunai Vasműben tájékozódtak a munkafeltételekről, a vasmű életéről, szervezetéről. A kommunarszkiak hétfőn, október 4-én állnak munkába, öten a kohászati gyárrészlegnél, ketten a hengerműveknél, és a három karbantartó az üzemfenntartásnál. A munkakezdésig programjukban városnézés és gyárlátogatás szerepel. kommunarszki munkások A tíz dunaújvárosi munkás májusi, kommunarszki munkáját viszonozzák. A vendégmunkások már fölajánlották, hogy egy napi munkájukkal járulnak hozzá a fedettuszoda mielőbbi befejezéséhez. Szabadidejükben kirándulásokat terveznek Harkányba, a Balatonra, megismerkednek megyénk nevezetességeivel. Részt vesznek a szocialista brigádok munkájában, munkatársaik meglátogatják családját. hónap végén egy hétig a vasas szakszervezet vendégei lesznek, Budapesten. Vorosilovgrád megyei vendégek Dunaújvárosban Tegnap Dunaújvárosba látogatott szovjetunióbeli testvérmegyénk, , Vorosilovgrád megye (Fejér megyében tartózkodó) küldöttsége. A küldöttséget — amelynek vezetője V. Z. Kolcsenko, a Vorosilovgrád megyei tanács építési osztályának vezetője, tagjai O. V. Kirov, tervezőintézeti igazgató, I. F. Kondrasev, házgyári főmérnök és Z. R. Ivanovna brigádvezető — a városi pártbizottság székházában Kóré Sándor, a városi pártbizottság titkára fogadta. A vendégek rövid tájékoztatót hallgattak meg a város életéről — elsősorban építészeti kérdésekről, — majd a pártbizottság titkárának, és Soós Imre tanácselnök-helyettesnek a kíséretében városnéző sétára indultak. Megtekintették a Munkásotthont, az új papíripari szakközépiskolát és a Munkásszövetkezet tegnap avatott ABC-áruházát. A vendégek délutáni programja szakmai jellegű volt. Megismerkedtek a 26. ÁÉV és a betonelemgyár munkájával, majd megtekintették a papírgyári beruházást. X, Korszerűbb fogorvosi rendelő Szeptember 1ő-én átköltöztették a rendelőintézetből a régi Vörösmarty könyvtár épületébe a központi fogászatot. Az új, korszerűen berendezett épületben párhuzamosan négy fogászati rendelőben folyik a szakrendelés. Itt kapott helyet az iskolafogászat is, amely csaknem húsz évig a Vasvári Pál Általános Iskolában kis helyen, elavult berendezésekkel látta el feladatát. A fogászati rendelés átköltöztetésével az általános zsúfoltság nem szűnt meg, de a rendelőintézetben a felszabaduló helyen más szakrendelések bővítésével csökkenthetik a zsúfoltságot. Az új rendelő megnyitásával egyidőben három új, nagyteljesítményű CHIRADENT-típusú berendezést kaptak a meglévő két gép mellé. Az egyenként több, mint százezer forint értékű korszerű, csehszlovák berendezések segítségével gördülékenyebben, gyorsabban láthatják el a rendelést. Képünkön az új fogászati berendezés, a CHIRADENT- típusú csehszlovák gép látható. (Vadászná Németh Edit felvétele)