Dunaújvárosi Hírlap, 1977. március (22. évfolyam, 17-25. szám)

1977-03-18 / 22. szám

1977. március 18., péntek Rosi Hírlap7. tíTcfc Hirdessen a Dunaújvárosi Hírlapban ! KISKERT­TULAJDONOSOK, KERTÉSZKEDŐK, TSZ-ek és és Állami VÁLLALATOK! Gyümölcsfa-, szőlő- és dísznövény­szaporítóanyag az ÜTV dunaújvárosi árudájában még nagy választékban kapható Vállalatoktól nagyobb szál­lításra megrendelést elfoga­dunk a vállalat által for­galmazott díszfákra és díszcserjékre , nyár folyamán konténeres szamócapalántát is árusí­tunk. Érdeklődjön! Radar — Duna-part Nyitvatartási idő: márciusban, hétfőtől péntekig ’S—16 óráig szombat, vasárnap 7—12 óráig ÜLTETVÉNYTERVEZŐ VÁLLALAT (1205) Értesítjük az 1976. évben nyugdíjba vonult dolgozóin­kat, katonai szolgálatra bevonultakat, év közben kilé­petteket, gyermekgondozási segélyen lévőket, NDK-ba távozott dolgozóinkat és passzív állományban lévő­­ betegeinket, hogy az 1976. évi nyereség­­részesedést két postai átutalással, utolsó bejelentett postacímükre elküld­ük,a nyugdíjasainkat, akik a műhelyben dolgoznak, a nyugdíjas-műhelyben fize­tük 19-én, szombaton. A nem műhelyi foglalk­oztatású dolgozóinkat 21-én, hétfőn fizetjük ki a főpénztárban. Személyi igazolványát mi­ndenki hozza magával.­­ DUNAI VASMŰ (1353) A MECSEK VIDÉKI VENDÉGLÁTÓ V. a paksi atomerőmű éttermébe felvesz szakácsokat és főzőasszonyokat Elhelyezés korszerű munkásszálláson.­­ Jelentkezni lehet az üzletvezetőnél ( 0355) A BARACSI BÉKE MG. TERMELŐ­SZÖVETKEZET . TAGFELVÉTELRE KERES elsősorban baracsi lakos vagy a környező közsé­gekben, városban lakó kőműves és autó-motorszerelő szakmunkásokat, legalább 5 éves gyakorlattal Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet személyzeti vezetőjénél (1313) Kohászvásár a Dunaker boltjaiban a Kék Duna Áruházban március 26-ig naponta más-más termék fogyasztói árából 20 százalék árengedmény! Vegyesiparcikkek: hétfő, szerda, péntek Ruházati cikkek: kedd, csütörtök, szombat ! Kísérje figyelemmel a Dunaker -boltok, a Kék Duna Áruház napi tájékoztatóját! A HCM árugyár most induló új üzemébe felvételre keres dolgozókat az alábbi munkakörökbe: galvanizáló, vegyi karbantartó kikatás, vegyésztechnikus, gépésztechnikus szó (munkásokat Jelentkezés — felvilágosítás: MOM ÓRAGYÁR, DUNAÚJVÁROS, munkaügyi csoportnál diós) LAKÁS­­ — Egyszobás szövetke­zeti lakás eladó. Érdek­lődni: pénteken délután, szombaton egész nap. Barátság u. 7. I. 3. *— 1357 . Lány részére búto­rozott szoba kiadó. Esz­­perantó u. 37. — 1358 . Üres albérleti szo­ba kiadó. Móra Ferenc utca 19. Újtelep. — 1347 . Elcserélném föld­szinti, állami, kétszobás, egybenyílós lakásom 1+3 félszobásra ill. emeletig. Táncsics Mi­hály utca 11. fszt. 4. — 1103_______________________ = Duna egyházi csalá­di házamat dunaújváro­si állami, vagy szövet­kezeti lakásra cserél­ném. ,,Kétszobás” jel­igére a dunaújvárosi hirdetőbe. — 1176 = Dunaújvárosi OTP- szövetkezeti vagy örök­lakást vennék készpénz­ért. ./Egyszobásnál na­gyobb” jeligére a duna­újvárosi hirdetőbe. —­ 1175_______________________ — 60 ezer forint plusz OTP-átvállalással la­kást vennék, megoldás érdekel, minden ».Áp­rilis 81234” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe. — 1199__________ _ Székesfehérvár, Rá­kóczi út 27. III. 27. alatt háromszobás szövet­kezeti lakás »4­000 fo­rintért OTP-át­vállalás­sal azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdeklődni: ugyanott, vasárnap dél­előtt— 1220_____________ _ Kétszobás, hallos, szövetkezeti lakás eladód 200 ezer plusz OTP-át­­vállalással. „Sürgős 81296” jeligére a duna­­ú­j­városi hirdetőbe. — 1270___________________ = Fiatal házaspár la­kást bérelne. „Pontos fizető” jeligére a duna­újvárosi hirdetőbe. — 1275_______________________ = Római körúton üres szoba kiadó. Érdeklőd­ni: Bocskai utca 8. H-II­I. 14 órától. — 1289 — Gyermektelen há­zaspárnak, vagy magá­nyos férfi részére kü­­lönbejáratú szoba ki­adó. Arany János utca 25. — 1291____ _ Földszinti, egyszo­bás lakásomat egyszo­bás étkezőre, vagy más­­félszobásra „Emelet 83314” cserélném. jeligére a dunaújvárosi, hirdető­be;-- 1293__________ _ 1+3 félszobás plusz étkezőfülkés szövetke­zeti lakásunkat elcserél­nénk dunaújvárosi, vagy környékbeli csalá­di házra. ..Kisfiúnk be­tegsége miatt’* jeligére a dunaújvárosi hirdető­­be. T- 1294 — Üres szoba gyer­mektelen házaspárnak kiadó. Duna sor 9. I. 4. — 1295 — Szoba kiadó. Római körút 34­ a. VIII. 1. — 1296 — Bútorozott üres szoba kiadó. vagy pád utca 2. Óváros. Ár­— 1303__________ — Bútorozott szoba két férfi részére kiadó. Esze Tamás utca 13 c. I. 3. Érdeklődni: 18—20 óráig. — 1312 . Albérleti szoba ki­adó. Bólyai utca 3. I. 3. — 1317____________________ _ Elcserélnénk Nagy­­venyim. Dózsa György út 27 szám alatti kertes családi házunkat, plusz kisebb házat, szőlőlu­gasokkal dunaújvárosi másfél-, esetleg kétszo­bás szövetkezeti lakás­­ra. — 1319___________ _ Készpénz plusz OTP-átvállalással la­­kás­ megoldást keresek. Ugyanott 350 négyszögöl kisapostagi házhely (főút mellett) eladó. ..81370” jeligére a du­naújvárosi hirdetőbe. — 1324___________________ = Egyedülálló fiatal lány k­ül­önbejáratú, bú­torozott szobát keres a város belterületén. „Sürgős 81372’” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe. — 1326___________________ _ Kétszobás szövet­kezeti lakásomat 250 000 Ft+OTP-átvállalással eladom. Martinovics ut­ca 19. III. 3. 18—20 óra között. — 1330___________ _ Kiadó bútorozott szoba két gyermektelen­­ férfi, vagy házas­párnak. Berecz Berta­lan Utca 4. I. 2. — 1335 t. Különálló üres szo­­ba-konyhás, kamrás la­kás kiadó. Tanya 1056. szám alatt, Kertvárossal szemben a kiserdőben. — 1336____________________ _ Kétszobás, össz­komfortos OTP-lakás hosszab időre kiadó. Érdeklődni: 15 órától, Táncsics Mihály utca 24. fszt. 1. - 1339__________ _ Albérleti szoba­­konyhás lakás kiadó. Dunaújváros, Jókai utca m. — 1341________________ _ Elcserélném buda­pesti szövetkezeti 1+2 félszobás lakásomat du­naújvárosi másfélszo­­básra III. emeletig. „Májusi költözés” jel­igére a dunaújvárosi hirdetőbe. — 1342 _____ _ Kossuth utcai, má­sodik emeleti, egyszo­bás, összkomfortos álla­mi lakásomat első ezm fe­­lett, másfél- vagy két­szobásra cserélném. Ér­deklődni: egész nap a 18-645-ös telefonon. — 1343 INGATLAN t. Kisszentmiklós, Fe­hérvári út 20. alatt csa­ládi ház eladó 1000 négyszögöl telekkel. Ér­deklődni : Kisszentmik­lós, Fehérvári út 33. — 1352_______________________ _ Rácalmás—Kulcs között vikendteleknek való 635 részben szőlő, négyszögöl megoszt­va is eladó, 20 Ft/négy­­szögöle. Rácalmás, Pre­­kop utca 18. — 1346 . Rácalmás belterüle­tén 560 négyszögöl kert eladó. Érdeklődni: Du­naújváros, Gagarin tér 25. IIL 4- 18 órától. — 1351 = Duna melletti üdü­­lősoron. 450 m? telek ké­nyelmes, hétvégi házzal berendezett igényes­nek eladó. ..Beköltözhe­tő” jeligére a városi hirdetőbe, dunaúj- 1083 ~ Kulcson a 6-os út mellett, 630 négyszögöl telek bekerítve*, meg­osztva is eladó. Érdek­lődnie Dunaújváros, Arany János utca 43. — 1072 = Kisapostagon kis osztályokban, lévő 370 négyszögöles szántó el­adó. Érdeklődni: este, vagy reggel Kisdobos utca 7 órakor. 5. II. l. Kiss. — 1142 == Szelidi tónál Vit­es utcában 36. szám alatt, nyaraló eladó. Érdeklőd­ni: 16 órától. Dunaújvá­ros, Batsányi utca 29. IV. 1. — 7153 — Betegség miatt Rácalmás—Dunaújvá­ros között Barinai dű­lőben 375 négyszögöl kert, megmunkálva, be­trágyázva, pár darab frissen ültetett mölcsfákkal eladó. gyü­ra­norámás kilátás. Érdek­lődni lehet: Batsányi utca 43. III. 2. — 1233 . Hunyadi János ut­ca 41. szám alatt 150 négyszögöl telek, beépít­­hetően eladó. Érdek­lődni lehet­ a helyszí­nen: — 1244 = Rácalmás—Kulcs között a Duzsoki dűlő­ben 320 négyszögöl zárt­kert eladó. Érdeklődni lehet: Bocskai u. 2’. I. 3. telefon: 16-109, 15—18 óráig. — 1257 . Kertnek, házhely­nek alkalmas 400 négy­szögöl terület eladó. Víz és villany van. Érdek­lődni: Dunaújváros, Völgysor 17, 17 órától. — 1288 72. A Petőfi Sándor utca szám alatti lakóház eladó. Azonnal beköltöz­hető. Ugyanott használt bútor. Érdeklődni: 18— 19—20-án egész nap a helyszínen. — 1290 = Baracsi üdülőtele­pen 158 négyszögöl te­lek félig kész hétvégi házzal eladó. Bocskai utca 1. II. 2. — 1304 . Óvárosi kétszobás lakás kialakítható mű­helyrésszel. 180 négy­szögöl telekkel eladó, vagy elcserélném vidéki kisebb házért megegye­zés­­ szerint. Érdeklődni: Dunaújváros, Julius Fu­­csik u. 4. IV. 3. — 1308 ~ Kisapostagon 660 négyszögöl zártkert. el­adó. Érdeklődni: Duna­újváros, Dózsa György út 32. IV. 3. — 1309 - 404 négyszögöl ház­hely jeladó kész terv­rajzzal. Mezőfalván. Érdeklődni*: Szabad­egyháza, Erdészháznál mindennap. — 1311 . Eladó benzinkúttól 20 perc járásra 206 négy­szögöl Duna-parti telek, termő gyümölcsössel. Érdeklődni: Dunaújvá­ros, Szórád Márton út 15. fszt. 4. Telefon: 14-474 — 1279 . Eladó 530 négyszög­öl telek és 30 q marha­répa. Perkáta, Kossuth utca 8. — 1316 . Kulcs—Rácalmás között 267 négyszögöl telek eladó. Weiner Ti­bor körút 2. VI. 3. Ér­deklődni: 14 órától. — 13120 - 323 négyszögöl telek a város szélén, vikend­teleknek eladó. Érdek­lődni: szombat, vasár­nap, Óváros, Petőfi u. 49. — 1323_______________ _ 300 négyszögöl ház­hely Nagyvenyimen el­adó. Érdeklődni: Duna­újváros, Római körút 9/d. I. 1. — 1325_________ _ Telek eladó Újtelep Árpád u. 18. építőanyag­gal, és félig kész házzal. Megtekinthető: min­dennap. Érdeklődni: Vöröshadsereg út 92. *— 1340 — Nagyvenyimen 230 négyszögöles építésre alkalmas telek eladó. Érdeklődni: Földvári út 2. — 1361_________ = 150 négyszögöl te­lek faházzal. Dunaújvá­ros és Rácalmás között fizetési könnyítéssel el­adó. Római körút 35» Vil­. 4. — 1364 | ADÁS-VÉTEL = Eladó új gáztűzhely palackkal. 1 darab női 28-as kerékpár, négysze­­mélyes rekamié. 1.60 m-es fekete, páncéltőkés bécsi zongora. Bocskai utca 2/b. II. 1. Telefoni 18-805. — 1346__________ — Eladó kétszemélyes. • heverő, két fotek és két’ szék. Érdeklődni: 16­­ órától» Batsány­i • utcai. ás II . 2*. — 1262 == Óriásgyümölcsü pi­ros és fekete ribizketö­­vek darabonként 10 Ft­ént. évelő szegfű palánta 3 Ft-ért kaphatók. To­ronyi kertészet. Békés­csaba. Botyánszki. 27. — 1267_________ _ Használt NDK gyer­mek rintért sportkocsi 600 fő­eladó. Római körút 42. V. 1. — 1292 . NDK gyermek sportkocsi eladó. Váci Mihály utca 8. Vill. 2. — 1296 _______ _ Piros giordáni gyer­mek sportkocsi eladó. Fáy András utca 12. fszt. 1. — 1302__________ _ Olasz, mély gyer­mekkocsi, gyermekágy és sportkocsi eladó. Du­naújváros, Római körút 29. VII. 1. — 1307 — Mély gyermekkocsi eladó. Bocskai utca 2d. Hl. L. Érdeklődni: 17 órától. — 1310___________ _ Eladó 9 éves sod­rott kanca, gumis ko­csival. Perkáta, Kossuth Lajos u. 8. — 1314 — Kerttulajdonosok: Rózsatő minden színben Rácalmáson, a vasúti bejáróval szembeni ikerháznál a 6-os út mellett kapható. Ki­­rályné. — 1321 . Olcsón eladó két­személyes ágyneműtar­tós rekamió, gyerekágy­betéttel, sport gyermek­­kocsi, konyhaasztal székkel egész nap. Dó­­­zsa Gy. út 60. I. 3. — 1329 . Gyermek sportkocsi eladó. 14 óráig, Megtekinthető: Csokonai tér 1. fszt. 1. — 1331 . Egyszemélyes ágy­neműtartós heverő el­adó. Római körút 36/ b. vill. 4. — 1333_________ _ NDK gyermekkocsi variálható jó álla­potban eladó. Temető utca 12. — 1334 . Új állapotban lévő négyrészes szekrénysor eladó. Római körút 19. VT. — 1337 . Újszerű állapotban camping sátor eladó. ..Négyszemélyes” jel­igére a dunaújvárosi hirdetőbe. — 1362 J­A­R­M 0 = P 10-es motorkerék­pár szélvédővel, után­futóval eladó. Római körút 36 b. VIII. 4. — 1336 ■=* Kiskerekü We­burg 1000-es sürgősen adó. Táncsics Mih. utca 5. II. 4. — 1336 == 1500-as Ladát 1200- cserélnék. „Ke­ve használt” jeligére a d­uaújvárosi hirdetőbe. 1345 = ND rendszámú dalkocsis IZS mot üzemképes állapotú olcsón eladó. Korái Sándor utca 9. III. 1. 1350 — CG 601-es Trab: 2 éves műszaki vizsá­val eladó. Érdeklőd Vörösmarty utca 5. 1. — 1157 — Friss műszaki vi­tával jó állapotban vő, nagykerekű Wa­burg eladó. Érdeklőd Dunaújváros, Dózsa C út 42. Ilis 1. — 1235 . Garázst bérel­ lehetőleg közelében. a Vasmű Telefc 16­ 581. — 1265 . UF rendszámú ezer kilométerrel Zsig megkímélt állapotú eladó. Megtekintve naponta 16 órától. Ti álló után a jármű ja tónál. — 1271 = 600-as Fiat­ales eladó. Sárosd, Szab­­egyházi út 12. — 1*29 = Skoda S 100-hoz 1­lönböző alkatrészek adók. Szórád Márton 28. IV. 1. — 1299 = Trabant 500-as állapotban eladó, é szaki vizsga 1980- Óváros, Venyimi út 3 — 1301 = CN-es kiskere Wartburg jó állapotb eladó. Dunaföldv Deák tér 9. Köbány (a malom* felé) — 130 = 125-ös MZ elac Vigadó utca 8. III. 1. 1306 ==• Skoda S 100-as £ razsirozott jó állapotú eladó. Érdeklődni.. . órától: 14-317­­ telefont 1315 — Egy Pajtás kert pár eladó. Nowa­ Hi tér 2. fszt. 1. alatt, (­deklődni: este 6 ó után. — 1318 — Riga 12-es motor­­rékpárt jó vennék rossz állapotú motort vagy motor nélk „Farkas” jeligére a c­uaújvárosi hirdetőbe. 1363 =*= Garázs eladó. zsa György út 30. L. D — 1365 Állás — Gorkij téri óvoda helyettesítésre dajk keresünk. Jelentkezi 4. sz. óvodában. — 1. = Gyermekgondoz­ vállalok. Móra Fere utca 19. Újtelep. — iá VEGYES =» Hívjon! Jövö Azonnal is. Vállalói új és régi épületek v­rangszerelését. Te­fon: 14-265. — 1300 . Szíjgyártó szakom megkezdem április 1-t Vadásztáskák, vada, töltényöv, női nadrágszíj­jak stb. tásk; D­uaújváros, mán tér 3. Kandó K. (MÁV áll más magánlakás) Lak­tos Gyula szíjgyár­mester. — 1328­­ Esküvőruha-k csönző nyílt a Déli p­lyaudvarnál. Vanonai árukészlettel vidékre Budapest XII., Greg utca 6. — 1344 KULTÚRCIKK = Asztali rádió elac Érdeklődni: 16 órát­ Táncsics Mihály utca II. 1. — 1356­­ HÁZASSÁG = Középtermetű, éves elvált férfi vágyó Keresem azt a hozzár illő özvegy, vagy elvi­­asszonyt, akinek cse­des nyugodt otthon van. Gyermek nem ak­dály. Fényképes levél válaszolok. „Dunaújv­rosiak előnyben” jelig­re a dunaújvárosi hi­detőbe. — 1254

Next