Dunaújvárosi Hírlap, 1977. április (22. évfolyam, 26-34. szám)

1977-04-08 / 28-29. szám

1O. oldal Az amatőr nem dilettáns Amatőr az, aki úgy érzi-látja, hogy vállalt útja, állása, megélhetési forrása mellett képességeiből, sőt esetleg valóságos elhivatottságból többre, másra is te­lik és szorongatja a kifejezés, a közlés vágya, a mű­vészi vagy tudományos megfogalmazás kényszere. Az Értelmező Szótár szerint amatőr az, aki „rend­szeres anyagi ellenszolgáltatásban nem részesül” s „tevékenységét műkedvelésből végzi”. Bárcsak ne lenne olyan rossz visszhangja a „műkedvelésnek”, ezt a meghatározást használnánk mi is szívesen. A dilet­tánsról is hasonló véleménye van szótárunknak, vagyis dilettáns, aki „szellemi, művészi pályán szaktudás nél­küli műkedvelő”. Ez már elmarasztalóbb, mert hiá­nyolja a szaktudást, és joggal. Az amatőr azonban nem nélkülözi a szaktudást, csupán „ellenszolgáltatásban nem részesül”. S ha éppen részesül, nem ez a meg­élhetési forrása, ezért talán őszintébben, odaadóbban szolgálja ügyét, amelyhez elszegődött. Az amatőr lehet eredeti alkotó egyéniség, de nem ez a lényege, hanem az, hogy megérti az alkotót, meg­érzi és visszabólint: én is átérzem, megértem, ami, aki te vagy, követlek, híved vagyok. Fél évszázaddal ezelőtt mindnyájan rádióamatőrök voltunk. Előbb kicsi detektoros készülékeinkkel, aztán több lámpás telepes vevőkkel figyeltünk távoli hangokra, s boldogat bólo­gattunk tiszta, erős vételeinkre. Hogy belénk rögződ­tek ezek az első hangok, a bemondók és a muzsika hangjai! Befogadói, megértői lettünk távoli üzenetek­nek, s ebből az odaadó igyekezetből értő közönség született. Aki maga is megpróbálta gyúrni az agyagot, leraj­zolni egy köcsögöt, vagy távcsövet barkácsolt s azon át nézte a csillagokat, bizonyosan nagyobb tisztelettel és odaadással vesz kezébe egy kerámiát, fémmunkát, grafikát s több megértéssel kíséri a világűr meghódí­tását, mint aki ezek­ nélkül, az életet előre lendítő ta­lálkozások nélkül fölényesen és fitymálva legyint. Művészünk van elég, de értő­ közönségünk alig. Ha elfogadjuk azt, hogy művészeink, tudósaink korunk korszerű képviselői, nem nyugodhatunk bele abba, hogy a művészet, a tudomány és közönsége között szakadék legyen. Nem a szakadék miatt. Az emberhez méltó életnek feltételei vannak, elsősorban az, hogy nem élünk vissza az ember birtokában lévő készsé­gekkel, logikus cselekvésünkkel, erkölcsi érzésünkkel. Azzal, amire a művészetek és tudományok mindunta­lan figyelmeztetnek. Az amatőrök igénye, képessége, jó szándéka, tiszta érzéke, bölcs megértése, a szakmáktól való független­sége nagy segítség ezekhez a találkozásokhoz: művé­szetekkel, tudománnyal. És még valami. Ha sokféle­képpen élhetünk, hát nem mindegy, hogy szabad időn­ket elfecséreljük, vagy önmagunkat keressük, egyéni­ségünk kibontakozásának esetleg valamikor elmulasz­tott lehetőségeit. A lélektan a megmondhatója, hogy mennyi bajt okoznak társadalmi életünkben gátlásaink. Az amatőr mozgalmak felhúzzák a gátlások zsilipeit. Leszoktatnak arról, hogy hazudjunk, hogy úgy te­gyünk, mintha megértenénk irodalmunkat, képzőmű­vészetünket, tudományos eredményeinket. Az amatőr mozgalmak arra adnak lehetőséget mindenki számára, hogy lappangó értékeit kiteljesíthesse, s ezáltal telje­sebbé tehesse életét. Koczogh Ákos / Dunaújvárosi Hírlap „Szóljatok szép szavak” Megyei szavalóverseny Perkátán A Forradalmi Ifjúsági Na­pok Fejér megyei záróünnep­ségére vasárnap Perkáta községben került sor. Az ün­nepségen kitüntették a du­naújvárosi járás legjobb KISZ-aktivistáit, majd „Szóljatok, szép szavak” me­­­gyei szavalóverseny döntő­jét rendezték meg a perká­­tai filmszínházban. A megye öt legjobb irodalmi színpa­dának vetélkedőjén kívül a perkátai József Attila könyv­tárban az egyéni vers­mon­dók mérték össze tudásukat. A városi, járási selejtezőkön győztes legjobb húsz szavaló Ady Endre költeményeiből adott elő. A forradalmi ifjú­sági napok Fejér megyei záróünnepsége az olvasó- és közéleti vita­klubok verse­nyének értékelésével fejező­dött be. Az Amatőr Műhely kiállítása Április 6-án, délután órakor nyitotta meg a Mun­öt kásotthon aulájában Topán­ka György, a KISZ városi bizottságának titkára az Amatőr Műhely kállítását, amelyet hagyományosan minden év április 4. alkal­mából megrendez a fiatalok­ból álló alkotó közösség. Kis A kiállításon, amely ápri­végéig nyitva tart, az egyéni grafikákon és a szob­rokon kívül szerepel a Cast­rum parkba tervezett játszó­tér makettje, a Vigadó étte­rem tálalója, bútortervek, kész bútorgarnitúra, egy működő szökőkút modellje, valamint kerámiai alkotások, amelyek mind kollektív munkák. Klubszínház-előzetes Az MMK klubszínházi so­rozatában április 25-én, este fél 7 és este 8 órakor Sinko­­vits Imre, Gombos Kati és Vitai Ildikó ad közös műsort a Vasmű Klubban. 1977. április 8., péntek Smink nélkül — a sminkről Mielőtt papírra vetném a Bárt­fai Zsuzsanna kozmetikussal készített interjút,­­ valamit be kell val­lanom: bizonyos ellenérzésekkel készültem a beszél­getésre, mint ahogy ellenérzésekkel figyelem mindig, ha egy nő a vonat fülkéjében, a presszó sarkában vagy egy íróasztal mögött ülve egyszer csak előrántja tük­­röcskéjét, aztán rúzsával húz még néhány vonást az amúgy is alaposan kifestett szájára, igazít az egyéb­ként kifogástalan frizuráján, esetleg irtogatni kezdi a szemöldökét, vagy púderezni kezdi az arcát... Igaz, maga a nyíltság rokonszenves: lám, a természet sem hibátlan, rászorul egy kis javításra. Az meg egyenesen lefegyverző, hogy így a hölgyek mintegy beavatnak a fogásaikba, amelyekkel meg akarnak hódítani bennün­ket.­­ A szépítkezés tudo­mánya állítólag egyidős a nőkkel. A különböző pakolások, kenőcsök, fes­tékek és szépségtapaszok valóban évezredes talál­mányok. Van azért divat a kozmetikában is? — Ott van csak igazán! — Mit tekinthetünk az utóbbi idők legjelentő­sebb változásának? — A kicsi orrú, nagy sze­mű, duzzadt szájú, kerek babapofikat felváltotta a hosszúkás formájú, sovány arc. Az ideálisan szép nőt eszerint mandulavágású, le­hetőleg sötét szemekkel, erő­sen kiugró járomcsontokkal és világos bőrrel kell elkép­zelnünk. Arcán uralkodnak a halántékcsontoktól a száj­szögletek felé húzódó vona­lak, amelyek enyhe szomo­rúságot és valamiféle titok­zatosságot kölcsönöznék a lényének. — Nem tudom, hogy mit szólnak ehhez az új divathoz a vígkedélyű, örökösen­ mosolygó nők, bár miattuk nem aggó­dom. Az viszont nagyon érdekel, hogy mi lesz a sorsa ezentúl azoknak, akik kerek fejjel, kerek „pofival” születtek? — Egy viszonylag egysze­rű kozmetikai fogással segít­­­hetnek magukon: az állukat­­ sötétebb alapozóval kenik be a kikészítés során és ez­­ megnyújtja az arcot. — S akinek a feje in­kább háromszög alakú? — Attól függ, hogy „talpon álló” vagy fordított, tehát lefelé keskenyülő-e. Az utób­bi szerencsésebb fejformá­nak számít jelenleg. A smin­kelés itt nem javít, csak hangsúlyoz. — S mit tegyenek azok ,akiknek túl nagy az orruk? — Egyszerű: amit el aka­runk tüntetni, azt az alapo­zásnál sötétebbre kenjük. Egyébként az utóbbi időben egyre gyakrabban emlegetik a régi miszerint francia közmondást, „a nagy orr még soha nem rontott el egy szép arcot__” — Lelkesítő, hogy a kozmetika szintén min­denre talál valami egy­szerű megoldást, s hogy ilyen eredményesen tud­ják alakítani még a fej­formákat is. De mit tud­­nak tenni a szem színé­vel? Mit tegyen az, aki­től a sors megtagadta a divat szerinti ideális fe­kete szemet? — A szem színét átfesteni természetesen nem tudjuk, de jelentősen befolyásolhat­juk az árnyalatát. Ezáltal a barna szem titokzatos sötét­séget, a zöld smaragd ra­gyogást, a világoskék pedig kifejezettebb árnyalatot nyerhet. — Néhány gyakorla­tibb jótanács. .. — A világoskék szemhéj­­púdert fel kell cserélni mélykékre. Vagy iszapzöldre. Ismét divatos a szem kihú­zása barna, de főleg fekete tussal. A szájrúzs divatszíne kizárólag a meggypiros! Nagy divat az arc pirosítása is. — Tavasz van ... szá­mol ezzel a kozmetika is? — Feltétlenül! A szürke, hűvösebb a virágzó téli időszak után természet színeit idézve állítjuk össze a smink színeit is. Felhívjuk a höl­­­gyek figyelmét arra is, hogy napozásnál legyenek na­gyon óvatosak, mert az ult­raibolya sugarakban gazdag tavaszi fény kicsalogatja a szeplőket és a foltokat a bő­rön ... És itt hadd tegyek hozzá valamit mindahhoz, amit eddig elmondtam: ha valaki az ilyen tanácsokat nem fogadja meg, nem tart­ja meg, akkor a kozmetika valóban nem sokat ér. Hiába reménykedik a kezelés sike­rében az a nő, aki rossz arc­bőrére panaszkodik, de az étrendjén nem hajlandó vál­toztatni. Az a véleményem, hogy a szépség éppen ezért nem is a pénzen múlik első­sorban, hanem az akarat és a szépségvágy erősségén ... Ezennel írásba adom, hogy asszonyainknak és lá­nyainknak nincs szégyenkeznivalójuk ez ügyben. Sőt! A beszélgetést követően napokig figyeltem, tanulmá­nyoztam a női fejeket, s mondhatom, a zömük máris megfelel az új ideák követelményeinek, vagy legalább­is erősen közelítenek feléjük: egyre több sötét színek­kel árnyalt, titokzatos pillantás, egyre több a szabály­­szerű, meggypirosan virító száj. Olyannyira, hogy lassan azon kapom magam: kezdek valami másféle, valami halványabb ajkakról álmodozni, amelyeken — az előírásszerű szomorúság helyett — valami egyéni bánat is van. E­setleg derű. Most mondják: van erre bocsánat?__ Káposztás János A főnök ezúttal nem egyedül vár­ja a belépő Dávidot. — Foglaljon helyet, őrnagy. A vendég érdeklődve nézi a hu­szonhárom éves őrnagyot. Az érdek­lődés pusztán üzleti, hiszen a ven­dég, bár nő, túl van a hatvanon. Az Interplanet Mineral Corporation pedig üzleti ügyben még húszéves alkalmazottainak is csak üzleti ér­deklődést engedélyez. Dávidot nem­ hatja meg túlságosan az üzletas­­­szony jelenléte. Tisztában van vele, hogy az expedíciókat, a­­ kollektív és egyéni hőstetteket mindig is a hát­térben gubbasztó pénz irányította, kezdve a marathoni hősökön, foly­tatva a szűz királynő Drake kapi­tányán, befejezve rajta, a flotta leg­fiatalabb őrnagyán, a Naprendszer hetyke pionírján, aki legutóbb az­zal vívta ki a Földteke lányainak csodálatát, hogy elegáns piruettet írva le az örök fagyban kullogó Pluto körül, így kezdte rádiójelen­tését: A légkör itt szilárd, kristályos-csillogó; lányok, ki jön velem? Nem csalhat itt a szív, nem mozdul itt a vér, ez örök szerelem.............. — Ez itt Mrs. Crooks. Az IMC számít ránk, őrnagy, mi pedig ma­gára számítunk. Volna kedve egy komoly úthoz? — Három éve egyebet sem teszek, főnök. — No igen. És közben kapta a si­ma fizetését. De most...­­ — Három percentet ajánlunk fel a flottának — hangzik Mrs. Crooks felől —, és ön, azt hiszem, másfélre nyugodtan számíthat. David unatkozva rábámészkodik a nőre. Papagáj. Vércsével kereszte­zett papagáj. De van benne valami a házinyúlból is. A szája körül. No szép. De bármennyire szép, most mondani kell valamit. — Úgy tűnik önnek, asszonyom, hogy én a pénzért navigálok? — Navigálok, navigálok! — ez a főnök. — Arra nem gondolt még őr­nagy, hogy megnősül? Egy stabil feleség mindig többe kerül, mint az alkalmi barátnők ... Mennyi is volt a maga maximuma a Gelller-Finegan cellában? — Hatvannégy celziusz fok tizen­hat órát át. Az utolsó húsz percben teljes inaktivitás, pulzus százhar­mincöt, lélegzet negyvenegy. Gya­korlatilag zihálás. — Hallja ezt, asszonyom? Ez az ember vasból van. Egyébként, David az út kritikus szakasza legfeljebb tíz órán át fog tartani és legfeljebb ötven fokról lehet szó. — Ahogy én a mi cirkálónak csú­folt szemetesládáink hűtését isme­rem ... Világos a mondottakból, hogy a Merkúrra megyek. — Vállat vont, felállt. A vendég is felállt. Ciga­rettájának füstjén vizsgálta az őrnagy át figyelmesen seszínű haját, szeplős képét. David összerezzen, a gépadó morze-füttyére a fülke falai között helyreáll a geometrikus rend. Fél­kábulatban mintha Adónként del­finháton lovagolva száguldott volna a Heszperidák aranyalmát termő kertje felé, arra, ahol a Nap ara­nyos korongja elmerül az Ókanosz­­ba, de most éberen figyel a műsze­rekre. A starttól számítva ötszáz­ezer másodperc telt el — kereken hat nap. A Földhöz viszonyított se­besség másodpercenkint száznyolc­van kilométer ... Már érvényesül a Merkur vonzása. Gyorsulás nulla. A ritmikus fütty már elhallgatott, csak a cirkálót vezérlő számítógép ad tíz másodpercenkint egy-egy kontrollj­elet. David keze végigfut a számítógép klaviatúráján, megnyom egy billentyűt, a hajó forogni kezd hossztengelye körül. Az enyhe ne­hézkedés úgy hat Dávidra, mintha egy csésze erős kávét ivott volna. A program világos: lágy leszállás a Merkur árnyékos oldalán a termi­nátor közelében; landolás előtt a szondát az egyenlítővel párhuzamos pályára küldeni, azután hat órán át várakozni, amíg a szonda tizenöt forduló után visszatér, és nem is tét­lenül kell várakoznia, mert ezalatt a játékszer-méretű terepjáró talajmin­tákat vesz az árnyékos oldalon. Le­hívni a szondát, áthozni a kazettá­kat a cirkálóba és start. Rutinfeladat, hm, David? A lá­badat sem kell a napsütötte oldalra tenned, négyszáz fok ott a hőmér­séklet. A te feladatod egyszerű. Semmi más nem kell hozzá, mint a mindenkori első bátorsága, és a te fizikumod. És miért? Azért, hogy a kipróbált, nehézkes, távirányított te­herszállító hajók egy éven belül konvojba állhassanak. Ásványok minden mennyiségben, az IMC-nek. Olcsóbb, mint a tengerfenék végig­­boronálása, a hajtóenergia itt ingyen van. Üzleti vállalkozás minden ro­mantika nélkül. Ő pedig egyszerűen az első, az istenit! Izomcsődör, az istenit! Hatvan fok tizenhat órán át, az istenit! Bekapcsolja az elülső képernyőt, vakító fehéren villan fel rajta a Napkorong. David fanyar mosol­­­lyal bólint: a számítógép úgy vezeti a cirkálót, hogy mire veszedelmesen felszökkenne a hőmérséklet, a Mer­kur már takarja a hajót. Bölcs elő­relátás. Az emberélet drága. És erre a drágaéletű navigátorra szükség van. David mereven bámulja a Nap­korong közepén növekvő fekete fol­tot, a Napot nézi, a Napot, amely­ből egyre nagyobb darabot harap ki a Merkur.. . Nő, terjed, mint egy ismeretlen kór kiütése; már nem ko­rong a Nap, csak vékonyka gyűrű, már csak izzó koronája lángol dics­fényként körben a fekete folt pere­mén, és a vége. Az őrnagy kábán ül, érzi a hőmér­séklet csökkenését, tudja, hogy ha­jója a Merkur árnyékában száguld tovább — nem a Nap, hanem a sö­tétség felé. És hirtelen úgy érzi, hogy agya kettéválik: az egyikben dallamos lüktetést érez, hangfalad és szótlan dalt, a másik a rutinos navigátor pontosságával dolgozik. És nem fojtja el a dalt. Hagyja, hogy valahol a háttérben próbáljon megszületni, miközben az előtérben logikus, megfontolt műveletek fut­nak át a neuronkötegeken: törli a számítógép programját, David új programot rögzít a ferritgyűrűkön; a szonda hadd maradjon a helyén, szűz, érintetlen regisztrálószalagok­kal — ne higyjék azt, hogy szeren­csétlenség történt; David megindítja az új programot, székében hátradől­ve figyeli, mikor jelenik meg a Nap első izzó hajtincse a fekete korong szélén; a trajectométeren hűvös kék görbe jelzi az új útirányt: egy for­dulat a Merkúr körül, az egyenlítő síkjában vágva át a napfényes ol­dalt. És a feketeség mögül kipattan az első aranyhajszál, és David szá­jához emeli a­ mikrofont. *. A cirkáló simán ért földet. Távol­ról úgy festett a kozmodrom beton­ján, mint egy nagy szürke hal. Kö­zelről azonban látható volt az ös­­­sze-vissza olvadt keramikus burok, a leégett antenna csonkja, a tévéka­merák lencseszemeinek vaksága. A légzsilip nem működött. Egyszerűen nem volt légzsilip. Irányított rob­bantással nyitották fel a hajótestet. David kékesfeketére égett arca meg­különböztethetetlen volt a bőrébe égett kezeslábastól. Hatvan órán át még életben tartották a szív-tüdő készülékkel, azután, mint reményte­lent, lekapcsolták. A navigátorfülkében ezernyolcszáz másodpercnyi vételt jelzett a mag­netofonkészülék, de a szalag demag­­netizálódott, csak az utolsó néhány másodpercnyi darab őrzött érthető emberi szavakat. David hangja re­kedten, kínlódva, de félreérthetetle­nül szállt a teljesen tanácstalan szakértőbizottság felé. A Napot látni jöttem a világra, s ha a nap elmúlt, dalolni fogok, dalolni a Napról azon az órán, mikor a halál keze elragad ... Az IMC nagyvonalúan kezelte az ügyet: az expedícióra áldozott pénzt, beleértve a cirkáló biztosítását is, egyszerűen és akadékoskodás nélkül leírta, s David szüleinek valami kár­talanítási összeget szavazott meg igazgatósági ülésén. Mrs. Crooks még részvéttáviratot is küldött. Kemény Dezső: ÁSVÁNYOK . MINDEN MENNYISÉGBEN *

Next