Dunaújvárosi Hírlap, 1977. május (22. évfolyam, 35-43. szám)

1977-05-03 / 35. szám

inden úgy történt, ahogy annak történnie kellett. A nap kisütött. A trombiták érces hangja sok embert az ablak mellé rántott. A már kinyitott ablakok mögött serényen folyt a készülődés: su­hogtak a cipőkefék, hersegtek a borotvapengék, ápoló asszonyi ujjak repestek és suhantak a férfiak ingein, a gye­rekek ruházatán. Aztán a lépcsőházak ontani kezd­ték az utcára az embereket , gyülekezett, torlódott a sokezres civil­ sereg, hogy később áradni kezd­jen egy pont felé. És ekkor megszólaltak a hang­szórók: szeretettel köszöntjük ... Sok dunaújvárosit köszöntöttek szeretettel, így többek között a Dunavidéki Vendéglátó Vállalat dolgozói­, akik tavalyi eredményeik alapján elnyer­ték a belkereskedelmi miniszter és a KPVDSZ el­nökségének vándorzászlaját és a kiváló vállalat cí­met; az IKVV dolgozóit, akiknek negyven százaléka törzsgárdatag, akik sokat tettek a várospolitikai cé­lok megvalósításáért, s akik most ötödször nyerték el a kiváló vállalat címet; a fehérneműgyáriakat, akik a kiváló cím birtokosai; a munkásszövetkezet dolgozóit, akik az elmúlt évi tervet 136 százalékra teljesítették, s akik most másodszor nyerték el a kiváló szövetkezet címet; a papírgyár dolgozóit, akik 1 millió forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá a fedett uszoda létrehozásához, s akik a múlt évi eredményeikkel szintén kiérdemelték az elisme­rést; a Dunai Vasmű dolgozóit, akik az elmúlt évben 10 milliárd forintnyi termelési értéket állítottak elő; a cipőgyár dolgozóit, akik ebben a minőségben első alkalommal vonultak fel a Vasmű úton, és az MHSZ repülőklubjának tagjait, akik viszont éppen most vonulnak fel huszonötödször a dunaújvárosi májusi menetben. Köszöntötték az impozáns, a széles sorok­ban hömpölygő építőket. A futószalag mellett dol­gozó óragyáriakat, könnyűipari dolgozókat, a pultok mögött hajladozó kereskedőket. Az egészségügyieket. A tanácsi dolgozókat. A sportolókat. És köszöntötték az általános és középiskolás tanulókat, a műszaki főiskola diákjait — név szerint is említve azokat, akik a tanulmányi versenyekben hírnevet szereztek városunknak. S ha név szerint csak keveset is — de köszöntötték a dunaújvárosi pedagógusokat is, akiknek türelmet, odaadást igénylő tevékenységük benne van minden felemlített és minden említetlen, hétköznapi munkasikerben. Köszöntötték... — hos­­­szan lehetne folytatni még a sort. Mint amilyen hosszan, amilyen végeláthatatlan folyamban höm­pölyögtek a felvonulók is: jöttek a fiatalok — ru­ganyos­ léptekkel, jöttek a férfiak — kihúzott vállak­kal, jöttek az asszonyok és a lányok — üde, vidám mosolygással. Jöttek és elmentek. A felvonulás véget ért. A sátrak előtti asztalokon felsorakoztak a sörösüvegek — soknak a tetején papírpohár billegett. Az utcákon — egymást szorosan átkarolva — szerelmesek sé­táltak. Édesanyák az alvó kicsijüket mellükre szo­rítva siettek, hogy később ráérősen, hosszú percekig latolgathassák a férjükkel együtt, most kisautóba vagy inkább az űrhajóba ültessék be a gyereket? Ezért mondhatjuk aztán, hogy ezen a május el­sején minden úgy történt, ahogy annak történnie kellett: transzparenseinkkel, zászlóinkkal, dübörgő gépeinkkel, égő tekintetű vidámságunkkal és remé­nyeinkkel mi, dunaújvárosiak is besoroltunk a föld­golyót átfogó májusi hömpölygésbe, tüzes áradatba. Hogy az egymásnak feszülő vállak, az egymást kul­csoló karok, az egymást simogató ujjak meghoz­hassák végre mindenki számára a nyugalmat, s a legnagyszerűbb érzést, hogy együtt vagyunk... Káposztás János Együtt, május elsején

Next