Dunaújvárosi Hírlap, 1978. április (23. évfolyam, 28-35. szám)

1978-04-14 / 30. szám

6. oldal Kézilabda: Jól sikerült a Kohász NB I. B-s női kézilabda-együt­tese számára az idei évad kezdete. Két mérkőzésen erős ellenféllel szemben is sikerült győzniük. Elsőként a tavaly még NB I-ben sze­repelt Goldbergerrel találko­zott a csapat Budapesten. D. Kohász—Goldberger 11:10 (7:7) Kohász: Keszthelyi — Nagy­né (1), Hajdú, Bálint (2), Varga Zs. (2), Geren­­csérné (1), Bodollainé (4). Csere: Varga A. (1), Kiss A., Marton, Boros. Edző: Sán­dor­­ László. A jó játékerőt képviselő Goldberger hazai pályán igen kemény védekezésből sok adogatásos támadási for­mában játszott. Rengeteg volt ebben az időszakban az ütközés, a birkózás. A Kohász-lányok kezdeti ide­gességüket leküzdve az első félidő utolsó perceiben ve­zetést is szereztek. Ezt Goldbergernek az utolsó má­a­sodpercben sikerült kiegyen­lítenie. A második félidőben a Kohász védekezése felja­vult. Gyors támadójátékkal két góllal elhúzott, és ebből egyet a mérkőzés végéig meg is őrzött. Jók: Varga Zs., Keszthelyi, Nagyné. Szombaton ismét rangadó­ra került sor, hiszen a Ko­hász tavalyi vetélytársát, a m­iartfűi Tisza Cipő együtte­sét fogadta városunkban. D. Kohász—Tisza Cipő 22:71 (12:5) Kohász: Boros — Nagy­né (3), Hajdú (1), Varga A. (1), Varga Zs. (8), Gelen­­csérné (2), Bodollainé (4). Csere: Keszthelyi, Marton (3), Kiss A. (1), Bálint. A kezdeti védekezési bi­zonytalankodások után a Kohász gyors támadójátéka ellen nem volt ellenszere a Martfűnek. Az első félidő­ben Varga Zs.-t nem tudták tartani, aki Nagynéval ös­­­szejátszva sakk-matt helyze­teket alakított ki. A máso­dik félidőben a csereként beállt Marton három gyors gólja végleg lehűtötte vendégek harci kedvét. Jel­­­lemző, hogy ekkor Bálint ki­állítása miatt az emberelőny­höz jutó Martfű képtelen volt hátrányából ledolgozni, sőt egy labdaeladást és egy szép indítást követően ismét Kohász-gólnak tapsolhatott a lelkes közönség. V. J. A rajt sikerült Varga Zsuzsa gólt dob Idegenben rangadót nyert a férficsapat Dunaújvárosi Kohász SE— Tatai Rákóczi SE 23:22 (10:9) Tata 200 néző Vezette: Kecskeméti—Tóth. D. Kohász: Heidum — Ba­­ráth (3), Jezsek (1), Kovács A. (2), Vura (7), Végh (3), Szabó (1), csere: Józsa (6), Takács, Molnár, Kovács L., Füredi. Edző: Komáromi A­kosó Az év első bajnoki mérkő­zését Tatán, az NB II-es bajnokság egyik titkos esé­lyesének otthonában játszot­ta a csapat. Az első félidő­ben, elsősorban Vura gólra­­törő játéka révén, végig ve­zetett. A második félidő vé­gén 6 hetessel a befejezés előtt 3 perccel a Rákóczi ve­zetett, s biztos győztesnek látszott. Ekkor a Heidum he­lyére beálló (Heidum 40 percet jól védett) Kovács L. több ziccert hárított és Végh, Vura góljai az utolsó má­sodpercekben fordították az eredményt. A D. Kohász NB II-es fér­fi felnőtt kézilabda-csapatá­nak tavaszi hazai mérkőzé­seinek időpontja: ápr. 15., 16 óra: DKSE—PEAC. Ápr. 30.,­ 11 óra: DKSE—Győri Magas. Máj. 20., 17 óra: DKSE— Bodakajtori Medosz. Jún. 3., 17 óra: DKSE—Keszthelyi Haladás. Jún. 17., 17 óra: DKSE—MMG. Megyei válogatottak területi tornája A MKSZ második éve ren­dezi meg a serdülő lányok és az első éves ifi fiúk orszá­gos tornáját. Ennek egyik selejtezője április 6—7-én volt Dunakeszin. Budapest, Fejér, Pest megye és­­ Nóg­­rád 61-es születésű fiai és 62-es születésű lányai mér­ték össze erejüket. A lányok eredményei: Budapest—Fejér 7—6., Fe­jér—Nógrád 21—16., Fejér— Pest megye 12—11. A fiúk eredményei: Pest megye— Fejér m. 14—25. Fejér—Nóg­rád 30—22. Fejér—Budapest válogatott 19—16. Az utóbbi mérkőzés volt a torna leg­színvonalasabb mérkőzése. Igen nagy sikernek számít, hogy a Kohász—MÁV válo­gatott legyőzte az összeszo­kott fővárosi válogatottat. A II. számú kiválasztó központ válogatottjába az alábbi játékosok kerültek be: lányok: Máté, Szabó, Bá­rány, Takács. Fiúk: Józsa, Tamaskovics, Kismoni. Labdarúgás: Tizennégy gól Apátszálláson A körzeti bajnokság du­naújvárosi csoportjában Szabadegyháza múlt heti ve­­­resége után az Apátszállás előnye öt pontra nőtt. Ebben a fordulóban a listavezető Apátszállás 14 (!) gólt lőtt, így a gólkülönbsége is alapo­san megjavult. Eredmények: XVII. forduló: Perkáta— Apátszállás 0:1 (0:1), Besnyő —Beloiannisz 0:5 (0:2), Iván­­csa—Adony 1:1 (0:0), Seregé­lyes—Ráckeresztúr 1:1 (0:0), Hantos—Szabadegyháza 4 (0:1), Előszállás—Sárosd 4 (2:2), D. Volán—Nagykará­csony 3:1 (2:1). XVIII.­­forduló:­ Adony— Beloiannisz 2:2 (0:0), Apát­szállás—Besnyő 14:0 (8:0), D. Volán—Perkáta 4:1 (0:1), Sá­rosd—Nagykarácsony 1:0 (0:0), Szabadegyháza—Elő­szállás 3:1 (2:1), Ráckeresztúr —Hantos 0:0, Iváncsa—Sere­gélyes 3:1 (2:0). Lajoskomáromi meglepetés A megyei bajnokságban ezúttal is a Lajoskomárom csapata szolgáltatta a szen­zációt. Az elmúlt fordulóban a második helyezett Sárbo­gárdi Videotont idegenben, vasárnap pedig a D. Papír SK-t győzte le ezúttal saját otthonában izgalmas, szín­vonalas mérkőzésen. A baj­nokságban a Szondi SE vál­tozatlanul 6 pont előnnyel vezet. Eredmények: Szondi SE— Martonvásár 3:0 (0:0), Me­zőfalva—Pusztaszabolcs 1 :Q (1:0), Lajoskomárom—D. Pa­pír 3:2 (1:1), Alba Regia— Bicske 2:1 (2:1), Ercsi Kini­zsi—Sárbogárdi Videoton 1:2 (0:1), Tordas—Toldi SE 2:1 (1:0), Sárbogárdi Tsz— Móri SE 2:1 (1:0), Polgárdi— Rácalmás 1:0 (0:0). Az élcsoport állása: 1. Szondi SE 21 15 5 1 50:13 35 2. Sárbog. Vid. 21 12 5 4 41:25 23 3. D. Papír 21 12 3 6 40:23 27 4. Toldi SE 2112 2 7 53:2126 Sportműsor SZOMBAT: Kézilabda: D. Kohász—Pécsi EAC NB II-es férfimérkőzés 16.00 órakor a Központi Sportte­lepen. VASÁRNAP: Labdarúgás: D. Építők II.— Siófok II. NB-s tartalékbajnoki mérkőzés 9.00 órakor, D. Épí­tők ifi—Siófok ifi NB-s ifi bajnoki mérkőzés 11.00 órakor a kertvárosi sporttelepen. D. Ko­hász III.—Tatabánya III. NB-s tartalékbajnoki mérkőzés 9.00 órakor. D. Kohász ifi I.—Tata­bánya ifi I. NB-s ifi bajnoki mérkőzés 11.00 órakor a Köz­ponti Sporttelepen. D. Kohász ifi II.—Sárbogárdi tsz ifi megyei bajnoki mérkőzés 10.00 órakor a Tömegsporttelepen. D. Papír —Ercsi Kinizsi megyei bajnoki mérkőzés 11.00 órakor, előtte ifi bajnoki mérkőzés 9.00 órakor a Papír sportpályán. D. Volán— Besnyő körzeti bajnoki mérkő­zés 16.00 órakor, előtte 14.30 óra­kor ifi bajnoki mérkőzés a Vo­lán sporttelepen • (Újállomás). Megyei serdülő bajnoki mérkő­zések: D. Kohász II.—D. Építők II. 9.00 óra, D. Kohász IV.—Ta­tabánya IV. 10.30 óra, D. Ko­hász I.—Videoton I. 11.30 óra Tömegsporttelep II—I-es pályá­in. Országos futó- és kocogónap: Öttagú csapat- és egyéni ver­seny 9.00 órakor az erdei torna­pályán. FUTÁS-KOCOGÁS Városunk erdei tornapályá­ján április 16-án, vasárnap 9 órakor a városi sportfel­ügyelőség természetbarát­ szö­vetsége és tömegsportbizott­sága országos futó- és koco­­gónapot rendez. Az öttagú csapatok teljesítményét — általános iskolai, középisko­lai és felnőttkategóriában — értékelik a kiadott verseny­­kiírás szerint. A bekért írás­beli nevezéseken kívül kor­látozott számú nevezés helyszínen is lehetséges. A a részvételt személyenként em­léklappal, a győztes csapatok teljesítményét pedig díjakkal jutalmazzák. A rendező bizottság várja az iskolai közösségek, KISZ- szervezetek és a szocialista brigádok és az egészséges testmozgást kedvelők indulá­sát. Birkózás: Hétv versenyről Az elmúlt napokban a Ko­hász birkózói különböző versenyeken indultak. A felnőtt kötöttfogású kategó­riában Veszprém volt­ a házi­gazda. 48 kg-ban Malácsik Jenő a harmadik, 62 kg-ban Hajdók Mihály a negyedik, 68 kg-ban Tóth Sebestyén az első, Kovács László a máso­dik és Kiss János a negye­dik helyen végzett. További eredmények: Becker István (74 kg) második, Meixner János harmadik, Sziffer Csa­ba negyedik, Gurics György (90 kg) második, Kávai Fe­renc negyedik, Bába Mihály (100 kg) első, Bálint József (+ 100 kg) második. A junior szabadfogású versenyzők budapesti válo­gató versenyén -1­100 kg­­ban Tusják János nagy fö­lénnyel győzött. Mészáros László (82 kg-ban) a harma­dik hegyet érte el. Magyar Róbert emlékver­seny Csepel: Ifjúsági kötött­fogás: Rácz Imre (60 kg) má­sodik, Hausleitner József (65 kg), harmadik, Horváth György (75 kg) ötödik, Ke­mény Csaba (81 kg) harma­dik és + 87 kg-ban Pala­­tinszki László negyedik lett. A serdülő kötöttfogású bir­kózók Szolnokon a Tisza Kupa viadalon vettek részt, ahol a Kohász csapatver­senyben az FTC és az V. Dózsa mögött a harmadik helyen végzett. Kiss Bálint (42 kg) harmadik, Varró István (53 kg) második, Ko­vács Tibor (78 kg) első, + 78 kg-ban Király Ferenc első lett. Teke: Bajnoki győzelem D. Építők—Pápai IKARUS 6: 2 (2513,2368) A D. Építők három játéko­sa jó dobásával eldöntötte az NB III-as mérkőzést a hazai csapat javára. A csapat tag­jai közül: Skoda 469, Kuti 449, Hosszú 442, Pulai 405 fát ütött. 1978. április 14., péntek Élen a papírgyár A papírgyáriak úgy látszik, komolyan vették a pá­lyaválasztási akciót, s azt is felismerték hogy a szabad idő eltöltésének mennyire hasznos módja a sport, kü­lönösen egy fiatal gyár fiatal munkásgárdája számára. Ez tükröződik a múlt évi eredményeikben és az idei terveikben is. De nézzük csak sorjában! A gyárnak önálló sportköre van, s az itt folyó munkához megfelelő létesítmények állnak rendelke­zésre. Ez azonban a papírgyárban dolgozóknak csak egy részét érinti, vagyis csak a „hivatásos” sportolókat, a többieket pedig legfeljebb úgy, mint nézőket, szur­kolókat. Ez utóbbiak kényelme is fontos — és van is még mit tenni érte —, de aligha tekintik ezt elsőd­legesnek. Legalábbis a tények mást mutattak. Azt, hogy a tömegsport, a rendszeres testedzés feltételeit igyekszenek megteremteni. Az elmúlt évben egy kézilabda- és egy röplabda­­pályát építettek. A gyerekeknek pedig játszóteret. A sporttelepükön egy korábbi felvonulási épület átalakí­tásával korszerű öltözőt, fürdőt alakítottak ki, s már készül egy bitumenes kézilabdapálya, és a papírgyári iskolánál egy füves labdarúgópálya. A dolgozók ezekért több ezer órányi társadalmi munkát vállaltak. A papírgyári tömegsport múlt évi eredményei is elismerésre méltóak. Ez, és a pályaépítések lendülete mások számára is követendő példa lehet. Jó együtt­működés alakult ki a vállalat vezetősége, a sportkör, a szakszervezet és a KISZ között. Ezt leginkább a kis­­apostagi pihenőpark gyors létrehozása bizonyítja. Ezért mindenki összefogott, mindenki dolgozott, és ma már minden korosztály — a gyerekektől a nyugdíjasokig — sportolással is eltöltheti ott az idejét. MNL Torna: Az elmúlt hét végén kez­dődött el a hatodik magyar nemzetközi tornászbajnokság Pécsett. A versenyen a ma­gyarokon kívül — akik kö­zött ott voltak a dunaújvá­rosiak is — tizenhárom nem­zet sportolói vettek részt. A férfiak kötelező gyakor­latainak bemutatásával Beré­­nyi a második helyen vég­zett, ugyanúgy, mint a lá­nyok mezőnyében Óvári Éva, aki hosszú ideje sérült volt. A szabadon választott gya­korlatok után az egyéni ös­­­szetett versenyt végül is Kal­már Zsuzsanna, békéscsabai tornásznő nyerte a második helyét megtartó Óvári előtt. Maradt az előkelő második helyen Berényi György is, akit Donáth Ferenc előzött meg. Erdélyi Péter jó haj­rával feljött az ötödik - ha­todik helyre. A bajnokság hétfőn a szerenkénti döntők­kel folytatódott, ahol a du­naújvárosi férfi versenyzők­nek Donáth mögött továbbra is a második hely jutott. Lólengés: 2. Berényi, gyűrű: 2. Erdélyi, nyújtó: 2. Erdé­lyi. A pécsi verseny után fér­fitornászaink szerdán az FTC-kupa viadalon indultak. Talajon Erdélyi Péter har­madik, ugrásban Berényi második, míg gyűrűn és nyújtón Erdélyi a második helyen végzett. A második helyen Serényi György Erdélyi Péter Atlétika: Ragyogó idő fogadta ápri­lis 2-án az országos mezei futóbajnokság résztvevőit a dunakeszi lóversenypályán. Szinte valamennyi futa­mot, de különösen a legfia­talabb korosztályokét igen nagy mezőnyök és erős iram jellemezte. Egyénileg a leg­jobb helyezést Aradi Tibor szerezte, ötödikként ért cél­ba a közel kétszáz induló közül. Érmet csak­ a Török— Veres Kovács—Debreczeni trió tudott szerezni. Dicséret illeti Bognár Lászlót, aki a területi bajnokságról hato­dikként épphogy eljutha­tott az országos döntőre, s itt nagyon jó futással kilence­dik lett. Takács Gabriella és Csereklei Lajos a kicsik­nél, Török Erzsi és Veres K. Edit az ifiknél — az húsz között értek célba első — futott jól. Az előző évek legjobb du­naújvárosi futója Saly Ist­ván a közelmúltban térdmű­téten esett át és nem lehe­tett ott a rajtnál. Negatív tapasztalatot is tartogatott a verseny számunkra, azt tényt, hogy atlétáink mind ez a ideig nem tudtak rendesen edzeni a túl sokáig elhúzódó pályafelújítás miatt. Ezért hiába bírták szinte végig legjobbakkal az erős iramot, a a­ résztávos edzések hiánya miatt a hajrában alulmarad­tak a legjobbakkal szemben. Eredmények: fll. ifi 6000 m (1960), csapatban 5. a DKSE (Matkó, Hegyi, Lang) 114 p., fiú srd. „B” (1964) 3000 m: 9. Bognár László, fiú srd. ,,B” 3000 m (1965): 5. Aradi Tibor, 17. Csereklei Lajos, csapatban: 6. DKSE SÍ (Ara­di, Csereklei, Gárgyán, Szöl­­lősi), 157 p. Női ifi. 2200 m (1960): Vi. Török Erzsébet, 13. Veres Kovács Edit Csapatban: 3. a DKSE (Török, Veres Kovács, Debreczeni M.) 46 p. (A má­sodik helyezett csapat 44 p.) leány serd. (1965): 15. Ta­kács Gabriella. T. Gy. Gyenge szereplés az országos mezein A DUNAÚJVÁROSI VIDÁM PARK 19­78. április 16-án már nyitva tart EZT KÖVETŐEN MINDEN VASÁRNAP ÉS ÜNNEPNAP 10 órától 20 óráig várja közönségét BELÉPÉS DÍJTALAN W59)

Next