Dunaújvárosi Hírlap, 1980. április (25. évfolyam, 27-36. szám)
1980-04-15 / 31. szám
1980. április 15., kedd Négy emelet magasban Panelszerelők Még sohasem jártam ezen a tájon. Régebben azért nem, mert hol kukorica, hol borsó, hol búza érlelődött e földeken, mostanság pedig kerítések, földhányások állják útját az idetévedőnek. De nem is a kerítés a lényeg. A trélerek, traktorok kerekeitől fölszántott, földgyaluk által elegyengetett föld esős időben gumicsizma nélkül nem igen járható, máskor pedig szürke porral takarja be az embert. Ez a föld ma építkezési terület. A tervezőasztalon megálmodott Béke városrész... Gál Ferenc, az öttagú panelszerelő csoport vezetője nem nagyon tekintget végig a tájon. Hozzászokott az építkezéssel járó zajokhoz, gépekhez, sárhoz. Szakmája szerint kőműves, de hegeszt, vagy „aláken” az éppen állítandó falnak, vagy a támasztórudakat feszíti, mint a csoportból bárki más. Ebben a közös munkában már nemigen számít, hogy kinek mi a szakmája, mert mindenhez érteni kell. Ha falat rakunk, vannak bizonyos reszortok, van aki folyamatosan az alákenést végzi, más a rögzítőkapcsokat rakja a helyére, aztán szintezünk, megnézzük függőt, majd a hegesztő egy máshoz illeszti a két elemet. Ha pedig betonoznunk kell, akkor mindenki ezzel foglalatoskodik. Ilyen ez a munka ... Kilép a negyedik szint szélére, s lekiált: — Egy százhuszonegyes, kétajtóst adjál! Lent Márton Pál kötöző beakasztja a kötél két horgát, s a több súlyú válaszfal, méltóságteljesen fejünk fölé emelkedik. Ketten megfogják, majdani helyére irányítják, majd egy jelzés a darunak, s a súlyos betonfal rásimul a frissen odaterített betonra. Néhány igazítás a feszítővassal, aztán helyükre kerülnek a támasztórudak. A függőón jelzi: a panel függőlegesen áll. Helyükre kerülnek a rögzítőkapcsok, a szintről szintre magasodó vezérvasak, az „antennák”, s máris villan a hegesztőpálca fénye. Sipos László — a létrán egyensúlyozva — boszorkányos gyorsasággal „varrja” egymáshoz a kemény acélhuzalokat, pedig mint mondja: nem is szakmája, betanított munkásként dolgozik a vállalatnál. — Nem is ebben a műszakban dolgozom — toldja meg — csak cseréltem egy kollégámmal. Minden csoportban van egy ilyen beugrós, aki el tudja látni a szabadságon lévő helyett a munkát. Sipos László talán az egyik legrégebbi panelszerelő. Annak idején még az „L” jelű kísérleti épületeken dolgozott, végigcsinálta a középblokkos programot, most a nagypanelnél dolgozik. — Ezerkilencszázötvenkilenc óta vagyok a huszonhatosoknál — mondja. — Igaz, hogy közben már kétszer beadtam a felmondásomat, de folyton biztatgattak. Így hát maradtam... Homlokzat érkezik a magasból, alját a daru a szint alá viszi, majd óvatosan emeli feljebb. Ráül a szigetelésre, az összeillesztésbe gumiszalag kerül, majd a már ismert műveletek következnek: függőzés, hegesztés. Furcsa ötletem támad: kinézni egy olyan ablakon, ami még semminek nem ablaka, de nem tudok, az ablakon nincs kilincs, s különben is beszögelték. Jobb híján a sokakban motoszkáló kérdést kockáztatom meg: — Biztonságosak-e ezek a hegesztéssel megfogatott, öntartó, egymást támogató elemekből készült házak? A panelszerelők nevetnek. Szerintük tökéletesen biztonságos, de amikor arról faggatom őket, vajon milyen érzés az általuk szerelt házban lakni, csalódnom kell. Vidéken lakom, családi házban, én is építettem, hangzanak a válaszok .. . Túl sok beszédre nincs időnk. A daru szorgosan forgolódik, egymás után érkeznek a panelek, s egy röpke félóra alatt egy álltóhelyemben köribem raktak egy lakást. Gerzsenyi István és Tóth Kálmán már a támasztórudak acéltuskóit szereli át a szomszédos placcra, amikor fentről, a magasból kiszól Andrási István, állandó társuk, a darus. — Hány óra van fiúk? Éppen elköszönőben vagyok, amikor lentről megszólal egy hang: „Ki az az idegen odafönn...?” Ez a művezető, súgják. Magyarázzák, magyarázom, de a lenti ember láthatóan dühös. Megindulok lefelé, de persze közben bekukkantok néhány már elkészült lakásba is. Valahogy így esik, hogy miközben én szerencsésen földet érek, az én emberem már éppen a negyedik szinten ácsorog. Onnan mondja: —■ Hogy mert feljönni ide? Tudnia kéne, hogy ez veszélyes munkahely, nem ismeri a helyszínt, nem vett részt balesetvédelmi oktatáson, nem visel védősisakot... Intek, hogy értem, bár való igaz, hogy előzőleg engedélyt kértem a riporthoz, mégsincs kedvem vitatkozni, végül is igaza van: nincs rajtam védősisak ... Elindulok a kapu felé, ahol idejövet éppen a művezetőt kerestem, de hát fiúk is mondták, neki más a dolga is van. Búcsúzásként még egyszer visszanézek, és ... mosolyognom kell. Az előbb még haragos művezető ott áll, négyemelet magasságban, rikító melegítőfölsőben, s az ő fején sincs védősisak .. . Kalocsai Mihály Környezetünkért Kétnapos megyei környezetvédelmi szemináriumot rendez április 17-én és 18- án a székesfehérvári Technika Házában a MTESZ Fejér megyei Szervezete, a Fejér megyei Tanács védnökségével. A környezetvédelmi szemináriumon dunaújvárosi előadók is számot adnak az itt végzett munkáról. Szalay Árpád üzemvezető a papírgyár környezetvédelmi tevékenységével, Kuslits Tibor, a vasmű főenegetikusa a Dunai Vasmű vízgazdálkodásával, dr. Sümegi Mihály főmérnök a papírgyár műszaki-tudományos munkájával ismerteti meg a hallgatóságot. Sokszorosított tapasztalatok Tíz esztendeje annak, hogy a szövetkezeti kereskedelem részt kért — és kapott — városunk lakosságának az ellátásából. A szerény alappal indult munkásszövetkezet az eltelt időszak alatt nemcsak a kereskedelem, hanem a vendéglátás, az ipari szolgáltatás, a kisegítő gazdaságok termelésének szervezése és a felvásárlás területein is fontos szerepet tölt be Dunaújvárosban. Mindezekre tekintettel a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa a Szövetkezeti Gazdaságszervezési és Számítástechnikai Iroda gondozásában 58 oldal terjedelmű füzetben jelentette meg a dunaújvárosi munkásszövetkezet gazdálkodási és szervezési, működési eredményeit, módszereit, hogy más szövetkezetek is hasznosíthassák a követésre méltó tapasztalatokat. AGROMASEXPO és CONSTRUMA Április 21. és 26. között két szakkiállítást rendez a budapesti nemzetközi vásárközpontban a HUNGEXPO. A CONSTRUMA építőipari gépkiállítás keretében hazai és külföldi vállalatok 13 ezer négyzetméternyi területen mutatják be újdonságaikat. A bemutató felöleli az építőipar legújabb eredményeit, a szerkezetgyártó és építőanyagipar, a szakipar, az építőgépipar, a szerelőipar, az épületgépészet fejlesztésében elért nemzetközi eredményeket. Az AGROMASEXPO nemzetközi mezőgazdasági, élelmiszeripari gép- és műszerkiállítás mind szocialista, mind tőkés vállalatok termékeit mutatja be az alábbi árucsoportokban: traktorok, földmunka-, talajművelő, talajerő-visszapótló, vetves ültetőgépek, a vízellátás, az öntözés, a növényvédelem, a növényápolás és a betakarítás eszközei. Nem hiányoznak a kiállításról a háztáji és kisegítő gazdaságok, kiskertek erő- és munkagépei sem. C FELTALÁLNI Olvasom, hogy a bűvös kocka immáron átkelt az óceánon is és terjedési sebessége bízvást versenyre kelhetne az influenza A 2-es víruséval. Ha most háromnégyszer annyit lenne képes előállítani a kis műanyagipari szövetkezet ebből a különös logikai játékszerből , akkor sem tudná kielégíteni a keresletet. Amelyre jellemző, hogy nagy nyugati cégek szívesen vállalkoztak a kocka pártfogójának. A legutóbbi kölni játékvásáron például úgy reklámozták a bűvös kockát, hogy aki képes öt perc alatt kirakni valamennyi színét az oldallapokon, az ötezer márkát kap. Hogy akadt-e szerencsés vállalkozó vagy sem, nem tudom, mint ahogy azt sem: valójában hány mozdulattal lehet úrrá lenni a kocka logikai feladványán. Annyi azonban bizonyos, hogy a feltaláló hasznos és okos szerkezetet talált fel. S nem csak a játék szempontjából, hanem a gyárthatóság, a kezelhetőség kritériumai szerint is — nem is beszélve a propagálás, a terjesztés lehetőségeiről! Mindezzel tulajdonképpen semmi újat nem árultunk el. Jó lenne tudni, végül is mennyi ütötte a jóeszű feltaláló markát? Erről azonban nincs pontos tájékoztatás. Nemrég társaságban épp erről vitatkoztunk: érdemes-e feltalálni, érdemes-e akár hosszú hónapokat, éveket, netán emberöltőt rászánni egy-egy szellemi termék létrehozására nálunk? Egymás után sorakoztak a történetek. Arról is, hogy XY tíz évig foglalkozott egy felületkezelési módszerrel, aminek eredménye az lett, hogy egész egzisztenciája felborult. Gyógyintézetben fejezte be életét. Megint más: „szerencsésebb” volt, készülékét elfogadták, gyártották, s elég volt ötéves pereskedés ahhoz, hogy találmányának csekélyke töredéknyi értékét megtérítsék. Persze, hallottunk olyan sztorit is, ahol milliók voltak a bevétel listáján, s ami ritkaság, a feltaláló ezt az összeget teljes egészségben — azaz hibátlan idegállapotban — ma is hasznosítja. A közhiedelem azonban nem jár messze az igazságtól, amikor a Nehéz emberek című, emlékezetes magyar film megállapításaival él, s általában ma sem ítéli könnyűnek a feltalálók, az újítók sorsát. Túl a szóbeszéden, erről győzött meg legutóbb az a sajtókonferencia is, amelyet a Találmányi Hivatalban rendezett a rádió. Kiderült, hogy az országban egy év alatt mintegy 7,8 milliárd forint értékű találmány születik, ezzel szemben mintegy 224 millió forintot fizetnek ki a feltalálóknak. Azon lehet vitatkozni, hogy ez sok-e vagy kevés, azonban azon nem: a találmányi díj százaléknyi töredéke a létrehozott értéknek. (Még elszomorítóbb a helyzet, ha az újítások vidékére pillantunk: itt már fel sem lehet becsülni a valódi értékeket és honoráriumokat.) Az újítómozgalom ráadásul változatlanul betegeskedik, az érdekeltség ellentmondásai miatt. Erre egyébként kitűnő példát szolgáltatott az említett sajtókonferencia egyik hallgatója. Ő az Ikarus gyár aranyjelvényes újítója, és aggódott, hogy újításait vagy kollegájának újítását kifizetik-e, mivelhogy azt a szabályok szerint csak a gyári nyereségből lehet finanszírozni. S ugyebár most az Ikarusznak — állítása szerint — nincs erre pénze. Hogyan lesz megtérítve akkor az újítók fáradozása, szellemi munkája? Persze feltétlen szükséges-e állandóan az érdekeltség oldaláról megközelíteni a feltalálók, újítók ügyét? Kötelező-e, pláne akkor, ha tudjuk, a vállalat, a népgazdaság nehezebb körülmények között gazdálkodik, általában is kevesebb a pénz fejlesztésre, elosztásra egyaránt. Ezek nem szónoki kérdések — elég rápillantani a szabályozó-változások után alakuló vállalati nyereségre. Dehát éppen ezek okán kötelező felfigyelnünk a találmányokra és újításokra! Ezek nem valamiféle szükséges rosszak a gazdálkodásban, hanem értéktermelők, nem ritkán nagy jelentőségű, haszonnal kecsegtető források! Nem a terhek oldaláról kell tehát megközelíteni a feltalálók és újítók munkáját, helyzetét, hanem a várható haszon, a népgazdasági vagy vállalati előny szempontjából. Sok múlik ezen: a feltalálást értékalkotó emberi tevékenységnek fogjuk-e fel, vagy sem. Ez a nyitja az érdekeltségnek, a hasznosításnak — és ezzel van — sajnos változatlanul — a legtöbb gondunk, bajunk. A Találmányi Hivatalban vagy tízmillió szabadalom fekszik. Évente sokezerrel nő a bejelentések száma — közülük csak kevés jut el a megvalósuláshoz. Amikor a gazdálkodás szigorúbb feltételeivel állunk szemben, amikor szükség van minden forintra, nem elfogadható ez az arány. De segíteni rajta alighanem csak úgy lehet, ha az eddigieknél érdekelttebbé tesszük a feltalálókat a feltalálásban, a vállalatokat pedig az alkalmazásban. Matkó István de figyeljen, tanár úr! Vegye tudomásul, ez így nem mehet tovább! Tűrhetetlen, hogy engem, IV. Bélát, a magyar történelem kimagasló egyéniségét nem ismernek a maga tanítványai. Már kétszer beírta az osztálykönyvbe tananyagként, hogy azt mondja, IV. Béla és a tatárjárás, de az osztálya még mindig nem tud rólam semmit. Nem tudják, mikor volt a tatárjárás, hogyan építettük újjá az országot, és az pedig a egyenesen szégyen, hogy gyerekek a Muhi pusztát Kecskemét környékén keresik az atlaszban. Hát ez a helyzet, tanár úr! És miért? Mert maga állandóan mással foglalkozik az órán. Igen, mással foglalkozik! Mondja csak, milyen alapon engedte meg maga a kolleganőjének, hogy bejöjjön az órára cirkuszjegyeket árulni? Ne tagadja, így volt!... Pontosan tizenöt percig tartott ez a ceremónia... És mi volt az eredmény? Három gyerek vett jegyet. Amikor a kolleganője végre távozott, maga visszaült a katedrára, csak úgy, találomra kinyitotta a könyvet annál a szerencsétlen II. Lajosnál és aztán újra becsukta .. . Ne tagadja! Igenis becsukta, mert eszébe jutott, gyerekektől össze hogya kell szedni a MÉH-cédulákat... Hát nem szégyelli magát, tanár úr? Diplomás ember létére fazekakról, elhasznált újságokról szóló cédulákat gyűjt történelemórán? Engem akar maga mellőzni, kihagyni a tananyagból? ... A sírból hoztam vissza a nemzetet, és maga ahelyett, hogy ezt elmagyarázná a gyereknek, cirkuszjegyekkel és MÉH- cédulákkal foglalkozik?! ... Hát megengedhető az, hogy amikor ezer sebből vérzik az ország, s a katonáim a Muhi pusztán küzdenek, minden kopogtatás nélkül bejön az a kis nyiszlett, nyolcadikos Vajdulák, és azt mondja, hogy Vilma néni, a fizikatanárnő üzeni, akik gyárlátogatásra mennek, tanítás után a portán találkoznak?!? ... ... És ott az énektanár! Az óra közepén, fogja és elviszi az énekkarosokat, mert az ünnepség miatt az igazgató engedélyezte a kóruspróbát! Még szerencse, hogy csak az osztály felét vitte magával. Maga meg ott maradt egy maroknyi magyarral, és nem tudta, mihez kezdjen velük, mert csengettek. ... Maga téved, tanár úr, ha azt hiszi, hogy engem a gyerekek otthon megtanultak! A Józsa meg a Horváth, a két ötös tanuló egyszer elolvasott, a Ficere meg csak úgy kutyafuttában átszaladt rajtam, de ő is csak azért, mert bukásra áll történelemből. A többiek le sem pipáltak. Hárman zeneórára siettek, ketten egész délután kézilabdáztak, egy fiú meg beteglátogatóba ment. Mindenkinek akadt egy kis dolga: edzés, néptánc, szakkör, úszólecke, meg miegymás. Én meg, IV. Béla, a nemzetet feltámasztó király, maradtam könyvben, a kutya sem a törődött velem. ... Tudja, hol követte el a hibát, tanár úr? Ott, hogy maga az órán nem tanít, hanem mással foglalkozik. Tanítási időben orvoshoz hordja a gyerekeket, takarékbélyeget árul, cirkuszba, kiállításra, gyárlátogatásra cipeli a nebulókat. A maga katedrája OTP-fiók, MÉH-átvevőhely, jegypénztár, meg az isten tudja még, hogy micsoda. Vegye tudomásul, ezt én nem tűröm tovább! Ha kell, elmegyek a minisztériumba is, és panaszt teszek. * Arra ébredtem, hogy valaki ráncigálja a vállam. — Apuka, tessék felébredni! — szólítgatott a kislányom. — Nekem suliba kell mennem. — A leckéd kész van? — kérdeztem ébredezve. — Igen. — A történelmet is megtanultad? — Abból nem volt új lecke. Már második órája a tatárjárás van feladva, de a tanár néni még nem magyarázta el. Csak átfutottuk ... M KlRÁMM&tÍÚLÖG