Dunaújvárosi Hírlap, 1980. augusztus (25. évfolyam, 62-70. szám)
1980-08-08 / 64. szám
1980. augusztus 8., péntek Hitel a nyersvasgyártás fejlesztésére is Kohóátépítés előtt Nagyjavítás miatt előreláthatólag augusztus 28-án leáll a Dunai Vasmű 1-es számú nagyolvasztója. Az 1-es kohót utoljára 1976-ban újították fel, a rekonstrukcióra — az elhasználódás mértékétől függően — négy—hét évenként kerül sor. A nagyjavítás előkészületeiről kérdeztük Orosz Endrét, a vasmű üzemfenntartási főosztályának vezetőjét. Mint elmondta, a mostani kohóátépítést nem is az elhasználódás miatt végzik el, hanem a konverteres acélmű indulásakor szeretnének teljesen „friss" kohókkal dolgozni, épp ezért az 1-es kohó átépítését követően, s közvetlenül a konverter indulása előtt elvégzik a 2-es nagyolvasztó felújítását is. — Az eredeti terv szerint már június közepén elkezdődött volna a munka —mondja Orosz Endre —, ám a Lenin Kohászati Művek egyik kohója olyan rossz állapotban volt, hogy nem lehetett halogatni a javítását. S mivel az ország kilenc kohójának a szerelésére, javítására egyedül képes Kohászati Gyárépítő Vállalat szakemberei nem tudnak egyszerre két helyen dolgozni, várnunk kell, amíg Diósgyőrben befejezik a munkát. A várakozás nem is jött olyan rosszul, idén ugyanis csak a felső rész aknafalcseréjét terveztük, vagyis ahol a koksz, az érc és a tömörítvény elkoptatja a tűzálló falazatot. De mert közben július elején kilyukadt a kohó, felszínre került hát egy másik hiba is, így ennek kijavítását is elvégeztetjük. — Beszerezték-e a szükséges berendezéseket, anyagokat? — Egyetlen importanyag beszerzése okozott a szokásosnál több fejtörést, mégpedig a kohó fenekénél használatos döngölőmassza, amire nem lett volna szükség, ha a kohó nem lyukad ki. A csehszlovák partnerek készséggel állnak rendelkezésünkre, ha időben szólunk, de azonnali szállításra általában nem vállalkozhatnak. A tárgyalások mégis eredményesen zárultak, megkapjuk a négyszáztíz tonnányi anyagot, és a szállítókkal is megállapodtunk előzetesen, hogy az őszi szállítási csúcs alatt is akadálytalanul jut el hozzánk az importanyag. — Mennyi időt vesz igénybe az átépítés? —• A tavaly nyár óta tartó előkészítés során a számítógép először harmincnyolc napot hozott ki, de mert a munkák bővültek, most ötvenöt napnál tartunk. Ezt még egyszer ellenőriztetjük a számítógéppel, de várhatóan ez lesz a végső határidő. — Hogyan szervezték meg az átépítés előkészületeit? — A korábbi kohóátépítésekben szereztünk már némi tapasztalatot, a korábbi forgatókönyvek képezték munkánk gerincét. A munkálatokat a Kohászati Gyárépítő Vállalat és a vasműs törzsgárda végzi, tudják a feladataikat, ki gondoskodik anyagról, szerszámról, emberről. Emellett heti megbeszéléseken koordináltak munkákat. A legutolsó ilyen a értekezleten például a szállítóeszközök, a csehszlovák szakemberek, a tűzrendészeti előírások és a szerelődaru építésének témakörei szerepeltek. Nem új, hanem a korábbi nagyjavításokkor is alkalmazott módszer, hogy a javítást százegynéhány műveletre bontjuk, és számítógép segítségével sorba rakjuk őket, vagyis jóformán órára pontos hálótervet készítünk a kritikus pontok és a tartalékidők feltüntetésével. Erre nagy szükség van, mert a munka sűrűjében az ember nem látja át az egész tevékenységet. — Többet fog tudni ez a kohó az átépítés után? — Korábban is mindig korszerűsítettünk valamit az átépítésekkor, legalábbis nagyjavításokon átesett koadók sosem olyanok, mint előtte voltak. Most a fenékfalazat helyett a már említett masszával döngölt feneket alakítunk ki. A konverteres acélmű beruházásával párhuzamosan a vasmű a nyersvasgyártás fejlesztésére is kapott hitelt, az 1-es számú kohónál ebből valósítjuk meg a nagynyomású rendszer kialakítását. Ennek az előkészítő munkálatait is a nagyjavítás alatt végezzük el. J. K. a következik héjalás... Mára befejező munkálatok folynak a Dunai Vasműben a konvertercsarnok építésénél. A „héjalást”, vagyis az acélszerkezetek burkolását, a csarnok lefedését végzik a lengyel építők és a Ganz szerelői. Az épület befejezése után már a technológiai szerelés lesz az építkezés jellegét meghatározó munka, ezen belül is kiemelten kezelik az számú konverter szerelését, amelynek befejezési határideje ez év vége (Németh Edit felvétele) Beszélgetések Ibolyával Ne rontsd el a vevőt! Ibolyával gyakran utaztunk együtt a buszon, reggelente munkába menet, délután és este munkából jövet. S mivel az út elég hosszú, beszélgettünk is, pontosabban ő mesélt nekem a tizenhat évesek nyíltságával mindarról, ami napközben történt vele. Mint kereskedelmi szakmunkástanuló idén nyáron kezdte ízlelgetni a munkát, a szokásos szakmai gyakorlat keretében. Napról napra kiváncsiabban hallgattam az élményeit. — Tudod, a boltban most csak ketten vagyunk — magyarázta —, a főnök néni meg én, kész-passz. De így sem kell megszakadnunk. — Miért? Kevés a vevő? — vetettem közbe. — Hát népi túl sok. Ráér az ember nyugodtan foglalkozni mindegyikkel. Tudod, engem éppen az vonzott a kereskedelmi pályára, hogy ott sok emberrel lehet találkozni, beszélgetni, szépen kiszolgálni őket. De a főnök néni lebarmolt, hogy elrontom a vevőket. Tegnap nem hagyott kiszolgálni, beküldött a raktárba, és utána közölte, hogy nem kell mindenkit körülugrálni, mert a vevők egy-kettőre megszokják a készségeskedést, és utána már szabályosan el is várják. Én meg nem leszek ott mindig az üzletben. Mi tagadás, ezt hallva, túlságosan fekete színben jelent meg előttem a főnök néni. Végignéztem Ibolya formás alakján, és megjegyeztem: — Talán egy jófej krapek volt az a tegnapi körüldongott vásárló? — Ne nevettess! — válaszolta. — Lehetett vagy ötvenéves, száz kiló és garantáltan nőnemű. Eltelt néhány nap, ismét összeakadtam Ibolyával a buszon, ezúttal lelkendezett. — A tegnapi nap frankón összejött, lógtam egy jót a munkából! Megütköztem a szavain. — Nemrég még arról zengedeztél, hogy szereted a vásárlókat, szereted kiszolgálni őket. — Ja persze. De ha nem szabad elrontanom a kuncsaftokat, akkor jobb, ha a csavargyárba megyek. Elküldött a főnök néni, hogy mindenfélét vásároljak neki a városban. Hát egy jó ideig nézegethette a nyomomat. — Mit csináltál? — Szobroztam az Arany Csillag előtt, lementem a Duna-partra, a lépcsőkhöz, ténferegtem, aztán amikor visszaslatyogtam a boltba, benyögtem a főnök néninek, hogy mindenhol sorba kellett állnom. — Elhitte? — Nem téma. Nekem nem szabadna lógnom, neki meg a nem szabadna munkaidőben maszek dolgait intéztetni velem. Kvittek vagyunk. Újabb néhány nap múltán Ibolya meglepő bejelentést tett: — Tanulom az életet! — Nocsak! . i. — Tegnap meg tegnapelőtt a főnök néni telkén kapáltunk. — Megkért rá? — Frászt! Csak ebédszünetben bemondta, hogy most irány Kulcs. — De hiszen az ebédszünet rövid, odamenni sem éri meg. Ibolya a homlokára bökött. — Van itt ész a főnök néninek. Kiraktuk a táblát, hogy sürgősen el kellett mennünk, rögtön jövünk... —, s a „rögtön” szót gúnyosan megnyomta. Valahogy elkapott az indulat. — Ibolya, neked nagy a szád! Miért nem szövegeltél vissza a főnök néninek, hogy ez nem tisztességes dolog?! — Tuti, hogy nem tisztességes, de mind a ketten jól járunk. Én is, mert a kapálás fejében egy-két órával előbb hazaenged ... Ibolya kedélye napról napra változott, hol örült a főnök néni módszereinek, hol mérgelődött miattuk. Utolsó találkozásunk egyiként megkérdezte tőlem: — Mondd, hány éves koráig járhat az ember nappali suliba? — Attól függ. Elvileg harmincöt éves korig lehet jelentkezni az egyetemek nappali tagozatára. Miért érdekel? Ha jól tudom, te nem nagyon „csíped” a tanulást... — Csak mert trehány vagyok, de az agyam fog, a tanárok is mondják. És elhatároztam, hogy ameddig csak lehet, addig tanulok, hogy minél később kelljen dolgoznom! Ibolyát néhány nap óta nem láttam. Lemorzsolgatta a nyári szakmai gyakorlat heteit, egyelőre nem utazik többet. Én pedig a buszon néha arra gondolok, hogy sok száz, szakmai gyakorlatát töltő szakmunkástanuló közül vajon hányan ízlelgethették Ibolyához hasonló furcsa szájízzel a munkát? Vajon hány felnőtt nem tartotta be azt a „szabályt”, ami így szól: „Ne rontsd el a leendő dolgozót!”? Kovács Mária Minden tekintetben jobb... Zöld út a salakosnak Nem egészen két héttel azelőtt egy riportban Halupka Attila építésvezető megszállottsága láttán arról keseregtem, hogy lám, mint sok más területen, az útépítőknek is keserves harcot kell vívniok az útért, mert dívik még az óvatoskodás, a minden változtatást mereven elutasító szemlélet, s az újítóknak — zseniális ötletek mellett — elsősorban jó idegekre van szükségük. Felemlegettem azt is, hogy vasműben már az utak nagy részén kitűnően vizsgázott a dunaújvárosi telepen előállíatott újszerű aszfaltkeverék, közúti hálózaton azonban ezeddig csupán próbaszakasz építését engedélyezték, mert az érvényben lévő magyar szabvány az alkalmazást nem teszi lehetővé, olyan szerv pedig, amely mindezek ellenére igent mondana az alkalmazásra, nem akad. Akkor még nem tudhattam, hogy az írás megjelenését követően, július 31-én — csak a tárgyilagosság kedvéért illik megjegyezni, hogy a megjelent riporttól független ütemterv szerint — összeült a KPM Közúti Igazgatóság és a Betonútépítő Vállalat illetékeseinek tanácskozása, éppen a kohósalak fékek alapanyagú aszfaltkevealkalmazása tárgyában. Ez a tény már önmagában is bizonyítja, hogy a KPM-et igenis érdekli az itt folyó érdekes kísérlet, s a Betonútépítő Vállalat illetékeseivel egyetemben keresi a mind szélesebb körű felhasználás lehetőségét. Mindezt a KPM székesfehérvári közúti igazgatóságának főmérnöke, Bogár Pál mondta el, miként azt is, hogy a KPM közúti főosztálya, műszaki főosztálya, valamint a Betonútépítő Vállalat magasszintű együttműködése még 1978-ban kezdődött, s azóta elsősorban folyamatos megrendelésekkel, a fejlesztési költségekhez történő hozzájárulással, illetve a már elkészült pályaszakaszok minőségének állandó figyelemmel kísérésével segítik a kísérletezők munkáját. A július 31-i ülésen különben — s ezt a tényt Bognár Tibor, a székesfehérvári közúti igazgatóság csoportvezetője, valamint Halupka Attila a Betonútépítő Vállalat építésvezetője hangsúlyozta — fontos döntetések és intézkedések születtek. Legelőször is lezárult az EM—160 típusú folytonos keverő műszaki próbája, s a vizsgálatok eredménye alapján a KPM közúti főosztálya engedélyezi, hogy a vállalat dunaújvárosi telepe az új géppel készített úgynevezett kopóréteget a főhálózati utakon is alkalmazhassa, bizonyos műszaki feltételek megteremtésére, illetve folyamatos minőségellenőrzés mellett. Salakügyben is döntés született, s miután az eddig elkészült kísérleti szakaszok minőségéről azt állapította meg a vizsgáló bizottság, hogy az új kopóréteg a folyamatos használat után is érdes felületű, deformáció, vagy kipergés nem állapítható meg, továbbá a teljes egészében salakörleménnyel készített aszfalt minden tekintetben jobb minőségű, mint a salak és bazalt ötven-ötven százalékos rékzéből előállított elegy. Keves megállapítások alapján KPM közúti főosztálya hozzájárul, hogy a vállalat a 63. számú főút jelenleg folyó pályaszerkezet-megerősítő munkálatainál, a Rétszilas— Sárbogárd közötti szakaszon kohósalak adalékanyagú kopóréteget alkalmazzon. Feltételként csupán azt szabta, hogy az út téli viselkedését fokozottan figyelni kell, illetőleg évente kétszer műszeres bemérést kell alkalmazni. S még egy lényeges dolog: a granulált salakból és égetett mészből készíthető cementpótló anyag előállításának feltételei még ebben az évben megteremtődnek, s a KPM közúti főosztálya sürgeti a vállalatot, hogy a folyamatos gyártás műszakitechnikai feltételeit is mielőbb dolgozza ki. Zöld utat kapott tehát a salakot. Halupka Attiláék harca nem volt hiábavaló, s igazukat maga, az általuk kikísérletezett anyag igazolta. Hogy a kezdeményezőkön kívül ki mindenkinek jutott ebben kisebb-nagyobb szerep, kik vállalták az újat járó kockázatot, s kiket illet majd a teljes siker után a dicsőség, hosszú lenne felsorolni. De számunkra az is öröm, hogy bábáskodhattunk e nem könnyű szülésnél... (kalocsai)