Dunaújvárosi Hírlap, 1981. szeptember (26. évfolyam, 70-78. szám)
1981-09-08 / 72. szám
1981. szeptember 8., kedd Új könyvek A XVIII. század híres anekdotázói, nagy mulattatói közül jószerivel csupán Hermányi Dienes József neve ismeretes, s tőle is leginkább Nagyenyedi Demokritus című gyűjtemény, holott 158 kötetnyi kézirat maradt utána, s lehetne ptt válogatni a kortársai által „lábakon járó könyvtartó polc”-nak nevezett derék református pap hagyatékából. Most egy újabb híres anekdota-gyűjteményt ismerhetünk meg a Magvető Kiadó jóvoltából a méltán népszerű Magyar Hírmondó című sorozatban. Kónyi János tizenhat művet, vékonyabbat, vaskosabbat adott ki, de alig maradt fenn belőlük használható példány, úgy agyonolvasták humoros történeteket kedvelő kortársai. Kónyi János ismeretlen kisnemes, szegény strázsamester volt, aki csupán szórakoztatni akart. A mindenkor nevető Demokritus ma is élvezetes olvasmány, XVIII. század jellegzetesen a bájos terméke, nyelvészetileg is érdekes szófűzéseivel, a pikantéráit körülíró vagy netán kimondó kifejezéseivel. Mi sem természetesebb, hogy fő témája a szerelem, a pajkos lány vagy az erőszakos ifjú. S akit az olvasmány élvezetén felül több is érdekel, eligazítja a gondosan szerkesztett név- és szójegyzék, illetve magyarázat. A Gondolatot dicséri a Magyar História című sorozat, melynek jónéhány korábbi kötete már másod- vagy harmadkiadásban is elfogyott. Az utóbbi hónap termése két kötet. Kulcsár Péter a Jagelló-kort, tehát a közvetlenül Mohácsot megelőző időszakot mutatja be, Somogyi Éva pedig az 1849—1867 közti periódust Abszolutizmus és kiegyezés címmel. Jelentőségük nemcsak abban van, hogy a legfrissebb kutatások eredményeit közlik, hanem abban is, hogy közérthető formában — minden középiskolát végzett számára elérhetően és érdekesen — mutatják be a magyar történelem egy-, egy korszakát. Fűtött könyasek és olcsók, s a feketefehér illusztrációk, korabeli metszetek, térképek, arcképek segítik felidézni történelmünk sok esetben vészterhes időszakát. Latinovits Zoltán: Legkedvesebb verseim Versről, a legkedvesebbekről kellene beszélnem, de lehet-e a csillagos égi mezőről a legkedvesebb csillagot kiválasztani, a tengerben legszebb vízcseppről, a leg szebb hullámról beszélni. Lehet-e választani a megfoghatatlanból, amit csak érzékeinkkel érzünk, rá lehet-e tapintani belső érzéseink közt a legszebbre, a legkedvesebbre. Kosztolányi mondja, hogy a legszebb tíz magyar szó: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vár, szív, sír. És íme, ebben a tíz szóban egész életünk, a bölcsőtől a koporsóig, egész életünk szépsége, fájdalma, harca, öröme, gyönyöre, gyásza. És minden szó körül mennyi legszemélyesebb rezgés járja át szívünket és agyunkat. Az ember, a költő legszemélyesebb, legtömörebb, legemelkedettebb kifejezése a vers. A legszebb, a legszentebb játék. A kifejezhetetlen körültáncolása, álmaink szavakba öltöztetése, ritka, míves szavak gyurmája, az álom földi mása, a legősibbnek, a dalnak édestestvére,mely átvezet a zenéhez, képhez, szoborhoz, házhoz, tánchoz. Tóth Árpád írja: „Egy percem lett van megmutatni a fenségeset, az Istent. S már tovafordult a fény, és ennyi az egész”. És ennyi az egész, forrás és tenger, alfa és omega, születés és halál, a vér rímes lüktetése. Valami, ami születése pillanatában a halhatatlanságra tart igényt. „Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj, kész ez a vers is!” — kiált József Attila, és kiáltása úgy szakad ki belőle, mint jajszó, és diadalüvöltés, mintha valaki élete egy halhatatlanba fogódzó darabjától búcsúzna. „Menj, kisgyerek” — írta Kosztolányi verseiről, és gyerekkoráról, „most vége ennek is. Menj drága gyermek, édes kisfiam, a te utad a végtelenbe visz, de énelőttem már a semmi van”. Somlyó György így vall: „Versek, szaporodó sorok, sziklába vájt lépcsőfokok, akik emeltek fölfelé, ha abbahagynálak, tudom, megállnék e csonka csúcson, s leszédülnék a semmibe.” És ha rápendülünk egy-egy versre, egy-egy költőre, mint zenekari próba alatt sorokban felejtett hegedűk húrjai, azt mondjuk, szeretem ezt, vagy azt a verset, és ha megkérdezik, miért, pirulunk, topogunk, mint mikor szerelmünkre kérdeznek, legbensőbb, legféltettebb gyermeki titkainkra. Most megpróbálok felidézni verseket, amelyek kedvesek voltak, titkon gyógyítók, ápoltak, ha beteg voltam, fölemeltek, ha elestem, és néha amikor rajtam volt a fény, repülni is tudtam általuk. „Hétért magamat kérdem, adsz-e hatot, játszom, azé az érdem, ki játszhatott.” És a legkedvesebbek: Radnóti Miklós: Mivégre, Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?, József Attila: Kedvesem betegen, József Attila: Karóval jöttél, Somlyó György: Halálhír, Illyés Gyula: Oda a törvényhozóhoz. f JÓZSEF ATTILA: (KARÓVAL JÖTTÉL) Karóval jöttél, nem virággal, feleseltél a másvilággal, aranyat ígértél nagy zsákkal ■ anyádnak és most itt csücsülsz, mint fák tövén a bolondgomba (így van rád, akinek van gondja), be vagy zárva a Hét Toronyba és már sohasem menekülsz. Tejfoggal kőbe mért haraptál. Mért siettél, ha elmaradtál? Miért nem éjszaka álmodtál? Végre mi kellett volna, mondd? Magadat mindig kitakartad, sebedet mindig elvakartad, híres vagy, hogyha ezt akartad. S hány hét a világ? Te bolond. Szerettél? Magához ki fűzött? Bujdokoltál? Vájjon ki űzött? Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd, se késed nincs, se kenyered. f. * Be vagy a Hét Toronyba zárva, örülj, ha jut tüzelőfára, örülj, itt van egy puha párna, hajtsd le szépen a fejedet. TASSY BÉLA: Amado-illusztráció A közművelődési programból PÁRLAT Bálint Endre festőművész kiállítása. (Uitz terem. A kiállítást megnyitja szeptember 10-én, csütörtökön 18 órakor Ury Ibolya. A kiállítás megtekinthető október 18-ig hétfő kivételével naponta 11—19 óráig.) A Képcsarnok vásárlással egybekötött kiállítása. (Bartók-aula. A kiállítás megtekinthető szeptember 15-ig naponta) József Attila emlékezete címmel grafikai kiállítás. (Intercisa Múzeum. A kiállítás megtekinthető hétfő kivételével naponta 10—18 óráig) Fejér megyei céhemlékek. (Intercisa Múzeum. A tárlat látogatható hétfő kivételével naponta 10—18 óráig) Dunaújváros története az őskortól napjainkig. (Intercisa Múzeum. A tárlat látogatható hétfő kivételével naponta 10—18 óráig) Római kőtár. (A víztoronynál. Nyitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig) A ködszurkáló Holnap ünnepelné ötvenedik születésnapját a ködszurkáló; még fiatal ember volna, ha élne Latinovits Zoltán. Milyen meddő, milyen ostoba és milyen hamis megállapítás ez, mennyire csak évfordulókban tudunk gondolkozni, s milyen kevéssé érezzük egyszerinek és megismételhetetlennek nagy kortársainkat — amíg élnek. S ha már eltávoztak, nem tehetünk egyebet, mint azt, hogy emlékezünk rájuk. Latinovitsról két személyes emléket őrzök, s mindkettő ideköt, Dunaújvároshoz. Az egyik sok évvel ezelőtti, a Dunaújvárosi Bemutatószínpad születéséhez kötődik: Alegria darabját, a Kötélen a Niagara felett című játékot próbálta Bujtor és Iglódi. Akadozott a játék, nem ment, a rendező idegeskedett, nem tudott mit kezdeni vele. És akkor egy délután — váratlanhívatlan — megjelent Latinovits és három óra alatt megrendezte a darabot, úgy, ahogyan az, magyarországi ősbemutatóiként ma is él, s nyolc év után ma is fémjelzi ezt a stagione-vállalkozást. A másik emlék szívszorongatóbb. Alig három hónappal halála előtt itt járt Latinovits, a Vasmű Klubban.- Lehet, hogy vidéki hakninak fogta fel, nem tudom, de azt tudom, hogy Adyt talán még az ismert lemezén sem mondta úgy, ahogyan itt. Utolsóként Vörösmarty Vén cigányát értelmezte a maga módján a közönségnek, s amikor lejött a színpadról, tántorgott, hullasápadt volt és az arcán csorogtak a könnyek. Ezt a Latinovits-arcot őrzöm azóta is. (kd) A résztvevők visszatérnek Pihenést jelent és szellemi töltetet A szabadegyetemekre nem kell felvételizni, vizsgák sincsenek, mégis néhány nap elteltével „diplomát” kapnak azok, akik végighallgatták az előadásokat. A nyári egyetemek azonban nem emiatt népszerűek, hanem a színvonalas szakmai előadások vonzzák az érdeklődőket, bel- és külföldről egyaránt. A korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vettek dunaújvárosiak különböző szabadegyetemeken, vagyis bekapcsolódtak az ország tudományos-kulturális vérkeringésébe. Most nyár végén azt tudakoltuk tőlük, hogy mit is hallottak a nyári kurzusokon, s vajon a hallottakat tudják-e hasznosítani mindennapos munkájukban. Lazányi Lászlóné, a városi tanács művelődésügyi osztályának tanulmányi főelőadója kilenc napot töltött júliusban Szegeden. Először 1968-ban, aztán 1980-ban és az idén jutottam el a pedagógiai nyári egyetemre. Én legszívesbben minden nyáron elmennék. Érdekelnek az új dolgok, a kutatások eredményei, s örülök, ha jeles szakemberek előadásában élvezhetem az egyébként esetleg száraznak tűnő elméleti fejtegetéseket. Az idei pedagógiai egyetem témája az iskolai képességfejlesztés, a tehetséggondozás volt. Úgy érzem, a nyári egyetem pihenést jelent, szellemi töltettel. Alkalmat nyújt arra is, hogy a szakmabeliek információkat cseréljenek. Megismerkedtem egy Pest megyei kollégával, aki tíz éve gyermekvédelmi szakfelügyelő, nálunk például ilyen státusz nincs is. Az általa küldött anyagoknak viszont nagy hasznát veszem majd. S mivel én vezetem az osztályfőnökök városi munkaközösségét és a gyermekvédelmi felelősök városi munkaközösségét is, így nem kell sokat töprengenem, hogyan kamatoztassam az elméletet a gyakorlatban. Erős Istvánnét, a Bartók Béla Művelődési gazdasági vezetőjét Központ szintén Szegedre, de nem a pedagógiai, hanem a művelődéselméleti nyári egyetemre küldte az intézmény. .— Nekem feltétlenül megérte az az egy hét júliusban, mert az előadások sok új ismerettel szolgáltak számomra, szélesítették a látókörömet. Egy éve még az adonyi költségvetési üzem gazdasági vezetőjeként dolgoztam. Úgy tudnám összefoglalni a gazdaság és a kultúra témakörében elhangzottakk kár, hogy a nehéz népgazdasági helyzetben a belső tartalékokra kell támaszkodnunk, ahhoz pedig kiművelt emberfők sokaságéra van szükségünk. feladat hárul tehát a Fontos közművelődésre is, egyáltalán nem mindegy, mire költjük a pénzt. Ferenczi Istvánná, az Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat népművelője ugyanott fordult meg a nyáron, ahol Erős Istvánná. — Én is először jártam a szabadegyetemen, a vállalat messzemenően támogatta a részvételemet. Számomra nem mondtak újat az előadók, viszont nagyon jónak tartottam, hogy az ismereteket együtt, rendszerezetten tálalták. Leginkább annak örültem, hogy a gyakorlati tapasztalatok igazolását láttam, azt, hogy felsőbb szinten ismerik és elismerik a valóságos helyzetet. Például, hogy a közművelődésben nem lehet máról holnapra brilliáns kőt fölmutatni, s eredményehogy az oktatási intézmények és a család nem készítenek föl eléggé az állandó önművelésre. A kultúra után egy kis urbanisztika. Gál Zoltán, a városi tanács műszaki osztályának osztályvezető-helyettese a szombathelyi Savaria urbanisztikai nyári szabadegyetemről beszél. — Először kóstoltam bele és nagyon jó a véleményem róla. Ritka alkalom, hogy várostervezők, városfejlesztők, és városüzemeltetők leülnek egymással beszélgetni. A Magyar Urbanisztikai Társaság megpróbál ugyan koordinálni, de társadalmi szervezet lévén jogköre tulajdonképpen nincs. A szabadegyetem remek fórumnak bizonyult, ahol tapasztalatokat cseréltünk arról, mennyire érvényesül az építész szerepe a városépítésben, mekkora a szociológia jelentősége, s mennyire valósíthatjuk meg a lakótelepeken az esztétikai követelményeket. Megnyugtató érzés, hogy Dunaújváros nincs rosszabb helyzetben, mint a hozzá hasonló települések, sőt itt-ott talán még előnyre is szert tettünk. Ami a szabadegyetem konkrét hasznát illeti, a pécsi példa nyomán a jövőben szeretnénk egyszerűsíteni az építési engedélyek kiadásával kapcsolatos hivatali eljárást. A fenti négy élménybeszámoló után valószínűleg senki sem csodálkozik, hogy a szabadegyetemeken a résztvevők negyven-ötven százaléka rendszeresen visszatérő vendég. Kovács M.