Dunaújvárosi Hírlap, 1981. október (26. évfolyam, 79-87. szám)

1981-10-30 / 87. szám

4 Labdarúgás: Vasárnap: D. Kohász-PVSK Szerdán előkészületi mér­kőzést játszott a D. Kohász NB II-es labdarúgó-csapata a BKV Előre együttesével. A mérkőzés 2:2-es döntetlennel végződött. A Kohász góljait Sugár és Weitner lőtte. Az első félidő kényelmes játéka után a második játékrészben gyorsabbá vált a Kohász já­téka. Szünet előtt ismét több helyzet maradt kihasználat­lanul. A mérkőzésen játszott az eddig sérült Keller és Tóth is. Vasárnap ismét idehaza mérkőzik meg következő el­lenfelével — a Pécsi Vasút­tal — a dunaújvárosi gárda. Ellenfelünk technikás, kép­zett játékosokból álló csapat. A két pont megszerzéséért várhatóan nagy küzdelmet kell majd vívnia együtte­sünknek. A Dunaújvárosi Kohász vendégeként november 2. és 7. között városunkban tartóz­kodik a BHG Energie Cott­bus első osztályú NDK-beli labdarúgó-csapat. A vendé­gek november 3-án 14.30 óra­kor mérkőznek meg a Ko­hásszal, majd csütörtökön Dombóvárott játszanak a he­lyi NB II-es együttessel. Tizenketten voltunk? Meglehetősen érdekes tu­dósítást olvastunk a Kisal­föld keddi számában a Du­naújváros—MÁV DAC NB II-es bajnoki labdarúgó-mér­kőzésről. Az még hagyján, hogy a tudósítás szerzője a Kohász második gólját les­gólnak minősíti. Idézem: „Weitner gyorsan indította Resst, aki középen — kétmé­teres lesen — kapta a labdát, és így nem volt gond annak hálóba juttatása.” Ha a szerző lesgólt látott, lelke rajta. Bár igaz az a futball-közhely, az a les, amit bíró lefúj... A rendkívül elfogult tudó­sítás miatt nem is a Kohászt kell győzelméért megvédeni, hiszen a több mint ezer du­naújvárosi szurkoló valóban láthatta, hogy végül a mér­kőzés eredménye a vendég­­csapatra nézve volt hízelgő. Inkább a mérkőzés összefog­lalója az, ami végül is arra kényszerít, hogy még néhány sorban foglalkozzunk a va­sárnapi találkozóval. íme a mérkőzést értékelő utolsó tíz sor: „Legutóbbi két hazai mérkőzésén gyenge já­tékkal ugyan, de megszerez­te a négy pontot a vasutas­csapat. Most idegenben az évad legjobb játékát mutatta az együttes, mégis vesztesen volt kénytelen elhagyni a já­tékteret. Nagy része van­azonban ebben a rendkívül indiszponáltan működő já­tékvezetőnek, aki két sza­bálytalanságot nézett el hazaiak második gólja előtt, a majd sorra állította meg vélt szabálytalanságok miatt győrieket, amint azok a du­a­naújvárosi tizenhatoshoz ér­tek.” Egyszóval tehát nem is a Kohász verte meg a győri csapatot, hanem a játékveze­tő. Mindenesetre fura és na­gyon veszélyes következtetés ez, amely a tudósításból vi­lágosan leszűrhető. Veszélyes elsősorban az igen becsületesen küzdő győ­ri játékosok számára, még­pedig azért, mert a bűnbak­­keresés ilyen módja végül még elégedettséghez is vezet­het. Mondván: mi mindent megtettünk, s nem rajtunk múlott... Még egy tanulság: A Ko­hásznak a lehető legtöbb helyzetét értékesíteni kell, mert ha több góllal veri meg idehaza ellenfelét, még a lát­szatát is elkerüli annak, hogy nemcsak a tudásában és ve­zető edzőjének képességeiben bízhat. mi Bár lehet, hogy az alkal­tudósítók akkor arra fognak hivatkozni, hogy lej­tett a pálya... Jankó Árpád Súlyos Ráckeve—D. Építők 5:1 (2:0) Ráckeve, 300 néző. V.: Pain. Ráckeve: Horváth — Bo­­doki, Perényi, Ligeti, Nagy —­ Cséba, Hajduska, Tatár — Csordás (Tobak), Takács (Lechner), Csukás. D. Építők: Mikler — Med­ve II., Medve I., Udud, Mud­ra — Lábodi Gy., (Jilling), Tóth, Kakas (Lábodi II.), — Simon, Juhász, Hancsák.­­ A területi bajnokság Du­­na-csoportjának vasárnapi találkozójára a két sárga la­pos Fúrják és Lábát nélkül utazott el az Építők. Ráadá­sul Juhász és Hancsák sem volt teljesen rendben, a 8. percben pedig Lábodi Gy. megsérült, és le kellett cse­rélni Ezek után csak a tisz­tes eredmény elérése lehe­tett a cél, a rutinos, több volt NB I-es játékossal ren­delkező Ráckeve ellen. A gólok története. II. perc: a védőkről kipattanó labdát Hajduska 10 méterről a kapu vereség közepébe lőtte. 1:0. 41. perc: baloldalról szögletet végez­tek el a hazaiak, a beívelt labdát Takács a felugró Mik­ler kezei között fejelte a há­lóba. 2:0. 65. perc: egy léc alá tartó labdát Mikler ki­ütött, a közelben tartózkodó Csordás egyből az ellenkező sarokba vágta. 3:0. 70. perc: ezúttal Csordás az alapvo­nalról csavarta a kapura a labdát, amely a bal kapufá­ról perdült a hálóba. 4:0. 75. perc: Medve II. a 16-oson belül becsúszva próbált sze­relni, Takács „rutinosan” el­esett. A játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Takács ér­tékesítette. 5:0. 76. perc: Si­mon átverekedte magát a védőkön, az alapvontalról belőtt labdáját Juhász kö­zelről a kapuba lőtte.­­5:1. A befejezés előtt Medve I. fel­vágta Csukást, ezért sárga la­pot kapott. . Jó: Hajduska, Csordás, Takács, illetve Medve I., Mudra. M. L. Két átigazolás Egy hét alatt két labdarú­gót igazoltak át városunkból. Az elmúlt hét végén a tény­leges katonaidejét töltő sok­szoros ifjúsági válogatott Se­gesvári Sándort, a D. Ko­hász játékosát igazolták le a Kossuth KFSE-hez. A közép­csatár vasárnap már egy fél­időt játszott, és góllal mutat­kozott be a Kecskemét ellen. A napokban Kakas Tibort, a D. Építők labdarúgóját vit­te el a Kaposvár, illetve ko­rábbi edzője Magasházi Jó­zsef, aki bizonyára fantáziát lát a nemrég leszerelt, volt Kohász-játékosban. A Volán pontszerzése A megyei bajnokságban a Szabadegyháza folytatta az utóbbi hetek sikersorozatát. Ezúttal a Perkátát győzték le nagy küzdelemben. A D. Volán idegenben vendégsze­repelt, és az egyik pontot si­került hazahoznia. Etyek—D. Volán 1:1 (0:0) Etyek, 200 néző, V.: Smi­­théliusz. D. Volán: Somogyi — Élő, Garbacz, Murger, Pál — Bertus, Evele, Kuschler — Balogh, Vinczepál, Serák. A játékrész elején a Volán támadott többet, és a veze­tést is megszerezte. A vég­hajrában a hazaiak kereked­tek felül, és sikerült egyen­líteniük. G.: Ágoston, illetve Vincze­pál. További eredmények: Sza­badegyháza—Perkáta 2:1 (1:0), Enying—Seregélyes 4:1 (2:0), Tordas—Ikarus SC 1:0 (0:0), Móri SE—Sárbo­gárdi Videoton 3:0 (2:0), Nagylók—Ercsi Kinizsi L:0 (0:0), Lajoskomárom—Lovas­­berény 1:0 (1:0), Polgárdi— Puszta­vári 1:0 (0:0). A bajnokság állása: 1. Polgárdi 11 6 4 1 18- 7 16 2. Enyingi M. 11 6 2 3 23-13 14 3. L.-berény 11 6 2 3 22-16 14 4. Sárb. V. 11 6 2 3 22-16 14 5. Nagylók 11 5 3 3 22-22 13 6. Seregélyes 11 5 3 3 15-15 13 7. Mór 11 5 2 4 23-15 12 8. Tordas 11 5 2 4 18-12 12 9. D. Volán 11 3 4 4 12-14 10 10. Sz.­egyháza 11 3 4 4 14-23 10 11. Ercsi 11 4 1 6 22-25 9 12. Lajoskom. 11 4 1 6 13-17 9 13. Ikarus 11 3 2 6 23-23 8 14. Pusztavám 11 3 2 6 21-23 8 15. Etyek 11 2 4 5 17-31 8 16. Perkáta 11 2 3 6 18-26 7 Iváncsa az élen A körzeti bajnokság du­naújvárosi csoportjában egy mérkőzés kivételével befeje­ződött az őszi szezon. Az el­halasztott Beloiannisz—Ba­­racs mérkőzést vasárnap játsszák le. Ez a találkozó nem befolyásolja az őszi el­ső három hely sorrendjét. A Pusztaszabolcs—Iváncsa mérkőzésen búcsúzott el az aktív játékvezetéstől Varga János, aki 27 évig aktívan tevékenykedett. Eredmények: Pusztasza­bolcs—Iváncsa 3:2 (1:2), Hantos—Nagykarácsony 3:0 (1:0), Beloiannisz—Rácke­resztúr 3:1 (2:1). Ifjúságiak: Pusztaszabolcs —Iváncsa 6:2 (4:1). Hantos— Nagykarácsony 1:2 (0:1), Be­loiannisz—Ráckeresztúr 6:2 (4:1).. Az élcsoport állása: 1. Iváncsa 7 5 — 2 30:13 10 2. Hantos 7 4 2 1 21:17 10 3. Pusztasz. 7 3 2 2 16:15 8 Nyitva taró tornatermek SZOMBATON: Münnich Ferenc Gimnázium (kézilabda, kosár­labda, röplabda, tollaslabda) óráitól 11 óráig, Rudas L. Szak- 8 középiskola (kosárlabda, röplab­da, torna) 14 órától 17 óráig, 316-os Szakm. Intézet PIV-tago­­zat (asztalitenisz, kézilabda, ko­sárlabda) 14 órától 17 óráig. VASÁRNAP: 316-os PIV-tago­­zat 9 órától 12 óráig, Rudas L. Szakközépiskola 13 órától 15 óráig, Petőfi Sándor Általános iskola (asztalitenisz) 9 órától 11 óráig. Torna: Vidék- és csapatbajnokság, egyéni verseny A D. Kohász SE serdülő tornászai az országos csa­patbajnokság I. fordulóján vettek részt, s az I. osztá­lyúak mezőnyében országos vidékbajnokságot nyertek 271,2 ponttal, második a Győ­ri Rába ETO 270 ponttal. Az első forduló utáni összesítés­ben a DKSE csapata a har­madik helyen áll, megelőzi őt a Bp. Spartacus és az FTC együttese. Az országos bajnokság döntője Budapes­ten november 7-én lesz. A vidékbajnokságot nyert csapat tagjai: Németh Zol­tán, Dormány János, Kovács István, Horváth Gábor, Ta­más Gábor, Pável István. * A serdülő I—II. osztályú tornászok a Dunaújvárosban megrendezett déldunántúli egyéni versenyen vettek részt. Eredmények: Serdülő I. osztály: 1. Tüske Zsolt (Pécs) 108,70; 2. Kaufmann Gábor (Pécs) 104,30; 3. Kovács István (D. Kohász SE) 104,20; 4. Harsányi Csaba (Pécs) 103,30; 5. Németh Zoltán (D. Kohász) 102,10; 6. Lomb Zol­tán (Pécs) 98,90 pont. Ser­dülő II. osztály: 1. Dormány János (D. Kohász) 108; 2. Pánczél Miklós (D. Kohász) 106,50; 3. Köhler Artúr (Pécs) 106,10; 4. Rivnyák József (D. Kohász) 105,30; 5. Odor Sán­dor (D. Kohász) 105,10; 6. Supola Zoltán (D. Kohász) 104,80. A serdülő II. osztályú egyé­ni csapatbajnokság országos döntőjét szombaton Budapes­ten rendezik. * A budapesti Tornacsarnok­ban rendezték meg a csapat­baj­­tokság utolsó előtti fordu­lóját. A nők az előírt gyakor­lataikat kedden mutatták be. A versenyben ekkor még a D. Kohász vezetett a Bp. Va­sas, a KSI, a Postás és a Debrecen előtt. Egyéniben Tóth Margit tornázott a leg­kiegyensúlyozottabban, és a kötelezők után az élen állt. A folytatás, a szabadon vá­lasztott gyakorlatok bemuta­tásával már nem a legjob­ban sikerült, elsősorban Tóth és Hanti mérsékeltebb tel­jesítménye miatt. Ugyanak­kor a rivális Vasasból Óvári, Cselényi és Szabó is javuló formában versenyzett. Végül egyéniben Tóth a negyedik helyre esett vissza, csapatban pedig a D. Kohász a máso­dik helyet szerezte meg a Budapesti Vasas mögött. A dunaújvárosi együttes az utolsó forduló előtt a KSI és a Vasas mögött a harmadik helyen áll. A második helyen végzett Pánczél Miklós Kézilabda: Az MNK döntőjében Dunaújvárosi Kohász—Ta­polcai Bauxit 29-25 (15-13) Tapolca, 500 néző. (Férfi MNK-mérkőzés): V. Mózer— Szabó. (Tatabánya) D. Kohász: Kovács L. Je­­zsek (7), Molnár, Kolics (3), Vura (12), Végh (5), Rákász (1). Csere: Kácsor, Kovács, Baráth (1), Takács, Pesei. Edző: Komáromi Ákos. A lelkes NB II-es csapat (nyugati csoport 2. helyezett­je) kiegyenlítetté tudta ten­ni az első félidőt. Mindig a Kohász vezetett 1—2 góllal, amire ők válaszolni tudtak. Vura nagyszerű átlövéses góljai, valamint a két szél­ső (Végh—Jezsek) góljai itt is nagy elismerést váltottak ki, főleg az első félidőben. A másodikban küzdelmeseb­bé vált a játék, bár ekkor már biztosan vezetett csapa­tunk 2—3—4 góllal. Végső soron a hazaiak nem bírták végig a mérkőzést, s kijött az „osztálykülönbség.” A Kohász csapatából az említetteken kívül Kovács László második félidei teljesítménye érdemel elismerést. Csapatunk ezzel a győzelemmel bejutott az MNK 12-es nagydöntőjébe. A férfi VB után, március­ban lesz a folytatás. Hét végén Hódmezővásár­helyre a November 7 Ku­pára utazik csapatunk. Olimpiai reménységek versenye A Dunaújvárosi Kohász SE ifjúsági csapata ebben az év­ben is részt vett a budapesti ifjúsági bajnokságban. A két csoportban megrendezett ver­senyben férfi ifjúsági csapa­tunk csoportjában az első he­lyet érte el. A bajnoki címet eldöntő mérkőzéseket a má­sik csoport bajnokával a bp-i Elektromos csapatával ját­szotta, az első mérkőzést itt­hon, a másodikat Budapes­ten. D. Kohász Elektromos 18:15 (9:5) Kohász: Herceg — Petrás (1), Dudás (3), Lovász (2), Sárai, Csoknyai, Varga (1). Csere: Horváth (9), Fekti (1), Mezei, Schwarczenbarth (1), Faluközi. Edző: Árva Csaba. A rendkívül idegesen ját­szó hazai csapat, sok kiha­gyott gólhelyzetével szorossá tette a mérkőzést. Jók: Her­ceg, Horváth, Fekti, D. Kohász—Elektromos 23:21 (12:9) A visszavágón a Kohász fiataljai taktikailag felülmúl­ták a hazaiakat és végig ve­zetve, biztosan nyerték a ta­lálkozót. Ezzel a győzelmük­kel először nyert vidéki csa­pat budapesti ifjúsági baj­nokságot. Jók: Horváth (10), Lovász (3), Fekti (1), Varga (5), Sárai (1). A budapesti visszavágón még gólt ért el Petrás (1), Mezei (1) és Stra­­nigg (1). Az élcsoport­ban végeztek: 1. D. Kohász, 2. Bp .Elektromos, 3. Bp. Honvéd, 4. Bp. Spartacus, 5. FTC, 6. Csepel. Mivel ifjúsági csapatunk vasárnap itthon megnyerte a megyei ifjúsági bajnokságot, legközelebbi feladata a veszp­rémi területi döntőn kihar­colni az országos döntőbe való kerülést! Kosárlabda: Sikertelen kezdés Sabaria—D. Papír 95:55 NB II-es női bajnoki mér­kőzés, Dunaújváros, Bánki Donát Szakközépiskola. Sorrendben már ötödik ve­reségét szenvedte el az NB II. nyugati csoportjában a D. Papír női kosárlabda-csapa­ta. A rendkívül elfogódottan kezdő fiatal csapat mélyen tudása alatt játszott ezen a mérkőzésen is. A második félidőben magára talált ugyan a csapat, de ez kevés volt. D. Papír: Kovács Zita (8), Nagy Zsuzsa (11), Tóth Eri­ka (10), Szentirmai Anita (17), Triesz Karola (3), Zsida Kin­ga (2), Süki Anikó (2), Jil­ling Ibolya, Vaskó Edit, és Tóth Gyöngyi. 1981. október 30., péntek ökölvívás: Érmesek A Somogy megyei Ökölví­vó Szövetség rendezte meg az 1981. évi nyugat-magyaror­szági serdülő egyéni bajnok­ságot 25 egyesület 109 ver­senyzőjének részvételével. Dunaújvárosból a BVM SE színeiben három versenyző indult, és jó versenyzéssel mindhárom dobogós helye­zést ért el. Váltósúlyban Lukács Ta­más ezüstérmet szerzett, nagyváltósúlyban Kollár József a döntőben vereséget szenvedett Péntektől, a Győ­ri Dózsa nagy reménységétől, így ő is ezüstérmet szerzett. Nehézsúlyban meglepően né­pes mezőny gyűlt össze, de itt is sikerült az éremszerzés C­z­a­n­k László révén, aki bronzérmet nyert. Sportműsor péntek: Röplabda: D. Kohász—Borsodi Bányász NB I-es férfi bajnoki mérkőzés 16.00 órakor a Dózsa II. Általános Iskolában. Teke: D. Építők—Tolna megyei AÉV NB II-es bajnoki mérkőzés 16.00 órakor a Béke téri pályán. Kispályás foci: Kavics—Ran­gers 15.30 óra vidámpark: Ven­déglátó-Panel 18.00 óra Vendég­látó-pálya. SZOMBAT: Kosárlabda: Haladás—Kőbányai Sörgyár NB II-es bajnoki mér­kőzés 15.00 órakor a Bánki D. Szakközépiskolában. Asztalitenisz: Dunántúli ser­dülő és újonc csapatbajnokság 13.00 órakor a DV Kultúrterem­ben. November 7. kupa: Asztalite­nisz egyéni verseny 8.00 órakor a DV Kultúrteremben. Kispályás foci: Tornádó—Velo­­rex 12.00 óra FKT-pálya. VASÁRNAP: Labdarúgás: D. Kohász-PVSK NB II-es bajnoki mérkőzés 13.00 órakor a Központi Sporttelepen. D. Építők serd. I.—D. Kohász serd. III. megyei serdülő bajno­ki mérkőzés 9.00 órakor a kert­városi sporttelepen. Kosárlabda: D. Papír—Bony­hád NB II-es női bajnoki mér­kőzés 16.15 órakor a Bánki D. Szakközépiskolában. November 7. Kupa: Sakk egyéni verseny 8.30 órakor az Ifjú Gárda Klubban. HÉTFŐ: November 7 kupa: Röplabda­mérkőzések 15.00 órakor a Ru­das L. Szakközépiskola torna­termében. Egyéni úszóverseny 15.00 órakor és vízilabda-mérkő­zések 17.00 órakor a fedett uszo­dában. „Edzett Vagyok”: Úszópróba­­nap 15.00 órakor a fedett uszodá­ban. Kispályás foci: Rangers—Kő­bányai 15.30 óra Kádár-völgy.

Next