Dunaújvárosi Hírlap, 1982. május (27. évfolyam, 36-43. szám)
1982-05-04 / 36. szám
AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XXXII. évfolyam 36. szám ~ 1982. május 4., kedd ~ Ara: i.öu H Május ünnepén Már az ünnephez tartozott az előző este is: pénteken fél héttől a hagyományos szolidaritási nagygyűlésre és fáklyás felvonulásra gyülekeztek a fiatalok a Ságvári-szobornál. Szombaton pedig szeles, de jobbára napos időben ébredtek a felvonulók a tűzoltózenekar indulóira. S a hűvös időjárás ellenére már a felvonulás előtt a szokottnál nagyobb volt a nyüzsgés a zászlókkal és transzparensekkel feldíszített utcákon. Kilenc órakor a város vezető testületei tisztségviselőinek, a meghívott vendégek, veteránok, kitüntetettek menetével kezdődött meg a harmincharmadik május elsejei felvonulás Dunaújvárosban. A megnyitó csoportban vonult fel a pártállami és társadalmi szervezetek vezetőinek társaságában Boór Ferenc, a megyei pártbizottság titkára is. Azután folytatódott a közel harmincezer dunaújvárosi felnőtt és fiatal ünnepi menete. Az általános és középiskolák, a főiskola diákjai után az óvodák és kulturális intézmények felvonulói haladtak, majd a sportolók látványos és fegyelmezett menete következett. Utánuk érkezett a szökőkút elé a város vállalatainak majd egy órán át vonuló sora, amelyben az első helyeket az 1981-ben végzett eredményes munkával lehetett kiérdemelni. Elsőként a Dunai Vasmű dolgozói vonultak fel, majd az óragyár, a vendéglátók és a ruhagyár nagyobbrészt lányokból, asszonyokból álló kollektívái következtek, — az édesanyákat külön is köszöntötte a hangosbemondó. tét A harminckét intézmény és vállalat mellenemcsak a látható gonddal elkészített dekorációk, zászlók és léggömbök színesítették: a felvonulás derekán érkeztek meg a Vasmű út fölé a megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő dunaújvárosi MHSZ-repülőklub gépei, s a repülőbemutató után az ejtőernyősök produkciója következett. Míg az Ifjú Gárda díszmenete a május elsejei felvonulás végét jelezte, Boór Ferenc véleményt mondott munkatársunknak a látottakról: — Számomra különösen magával ragadó volt ez a felvonulás — mondta. — Elsősorban hangulata, a résztvevők jókedve és vidámsága miatt. Tetszettek a takarékos, ám szívvel, szeretettel készített dekorációk, szám a legnagyobb hatást a dunaújvárosi vállalatok közül a vasmű dolgozóinak impozáns menete tette. A felvonulással azonban még nem ért véget a májusi ünnep. Délben és délután a Vidám Parkban, a Kiserdőben, az Ifjúsági-szigeten rendezett majálisokkal, sport- és kultúrműsorokkal köszöntötte a város a munkásosztály ünnepét. P. J.