Dunaújvárosi Hírlap, 1982. szeptember (27. évfolyam, 71-78. szám)

1982-09-03 / 71. szám

1982. szeptember 3., péntek Mit? Hol? Mikor? Kaján Tibor karikaturista mun­káinak kiállítása. (Uitz terem. A kiállítás megte­­­­kinthető hétfő kivételével na­ponta 11—19 óráig) Dr. Spissák Lajos fotókiállítása. (MMK-aula. A kiállítás megte­kinthető szeptember 5-ig na­ponta 10—20 óráig) Domanovszky-képtár. (Komócsin liget 11. A kiállí­tás megtekinthető hétfő kivé­telével naponta 10—18 óráig) Múzeumi restaurálás címmel ki­állítás Haraszti Gabriella, Szabó Józsefné, Kovács István, Bakó Edit, Lakk Olga restaurátorok munkáiból. (Intercisa Múzeum. A kiállítás megtekinthető hétfő kivételé­vel naponta 10—18 óráig) Gyermekkerámia-szakkör mun­káinak kiállítása. (Bartók­ aula: A kiállítás meg­tekinthető naponta) Az újkőkor Tolna megyében címmel kiállítás. A kiállítást ren­dezte dr. Zala-Gaál István, a Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum munkatársa. (Intercisa Múzeum. A kiállítás megtekinthető hétfő kivételé­vel naponta 10—18 óráig) Római kőtár. (Víztoronynál. Látogatható hét­fő kivételével naponta 10—18 óráig) Dunaújváros története az őskor­tól napjainkig. (Intercisa Múzeum. A tárlat látogatható hétfő kivételével naponta 10—18 óráig) Évnyitó a pártoktatásban Az MSZMP városi bizott­sága által szervezett Marxiz­mus—Leninizmus Esti Kö­zépiskola I. évfolyamának, valamint a két egyéves tan­folyam (A marxista—leninis­ta világnézet alapjai; A ma­gyar munkásmozgalom rövid története) tanévnyitó értekez­­lete szeptember 8-án (hétfőn) 15 órakor lesz az MMK 305- ös termében. A Marxizmus—Leninizmus Esti Középiskola II. évfolyam tanévnyitója szeptember 13-án (hétfőn) az MMK 305- ös termében lesz. Kodály Zoltán emlékkiállítás A Budapesti Történeti Mú­zeum Bartók Béla Emlékhá­zában ma délután 4 órakor „Emlékezés Kodály Zoltánra” címmel kiállítás nyílik. Ujfa­­lussy József, a Zeneművé­szeti Főiskola rektora nyitja meg a tárlatot, mely eredeti dokumentumok segítségével elsősorban Kodály és Bartók közös munkásságáról kíván hű­ képet nyújtani. A kiállí­tás jövő év áprilisáig láto­gatható. Emléktábla Bánki Donátnak A diósgyőri Lenin Kohá­szati Művek Bánki Donát szocialista brigádja a 60 év­vel ezelőtt elhunyt kiváló gépészmérnök és feltaláló tiszteletére emléktáblát készí­tett. Az emléktáblát Miskol­con, a Bánki Donát utcában ünnepélyes keretek között helyezték el. Segítők klubja Megannyi buktató és csaló­dás! De milyen jó, ha küszködés közepette mindig a van (volt) kiben, kikben megkapaszkodni. Osváth Miklós életének, festőművé­szi nyel, kibontakozásának is jó­tapasztalatai ezek. Bi­zonyára ezért is érzi termé­szetes kötelességének a má­sokon segítést. Segíteni, per­sze, nemcsak jó szóval vagy éppen száz forinttal lehet , hanem élmények nyújtásá­val is! Osváth, a csatangoló mű­vész, a gyűjtő szenvedélyé­vel jut el hazánk legeldugot­tabb vidékeire is, hogy aztán felmutassa népi kultúránk megőrizni érdemes gáncséit, szépségeit. Életörömet sugár­zó akvarelljei, tájképei első­sorban nem a természetet csodáltatják meg, sokkal in­kább a teremtő ember keze­­munkáját. Városokat, falva­kat, utcákat, tereket. Osváth Miklós: munkás­szülők gyermeke, dolgozott vasgyárban, tiszteletbeli szo­­cialistabrigád-tag Pesten, ki­állított már konzervgyárban is. Nem elégszik meg az al­kotó magánnyal. Visszavá­gyik, s gyakran vissza is tér a munkásemberek közé. Mert mit ér a szó, ha nincs mö­götte fedezet, a tettek fede­zete! Ezért sem szeretné, ha megszerzett tudása magántu­lajdon maradna. Ezért akarja • sőt akvarell elhitetni a hitetlenke­­dőkkel, a meggyőzhető egyszerű emberekkel: a kultúrát (az igazit!) is lehet és érdemes szeretni, sőt, hozzá is lehet jutni. Elvégre a lakásban is helyet le­het találni művészi al­kotásoknak — a gic­­­cses térítők, porcelán nippek helyett. Így, ilyen szándékkal csatangol tehát az or­­s­­zágban, keres (és ta­lál) kontaktust isme­retlen ismerőseivel. Bár dolgozott itt, amikor épült a város, mégis inkább Duna­­penteléről vannak em­lékei. Aztán később, viszatérve rácsodálko­­kozott a fölcsepere­dett, naggyá terebé­lyesedett városra: le­rajzolta, lefestette. Örömmel erősítené kapcsolatait Dunaúj­városai. A Segítők klubjáról véletlenül szerzett tu­domást. S mert szívé­ből való az ötlet, öt ak­­varellt (Dunaújváros a XX. században, Duna­­pentele, Óváros ’82, Paraszt­gótika Csaroda ’82, Szent­endrén ’82 és Tiszaföld­­vári hajnal) ajánlott fel a klubtagok decemberi díjazá­sára. Mert, ugye, mit ér a szó, ha nincs mögötte a tet­tek fedezete! Osváth Miklós: Parasztgótika Csaroda '82 Tábori tapasztalatok haszna nemcsak forintban mérhető E napokban diáktársai kö­rében négyszázötven duna­újvárosi középiskolás idéz­heti fel építőtáborban töltött két nyári hetének élményeit. Több volt visszaidézésre érdemes, élménydús időtöl­tésnél a Bodakas toron, a Ba­­latonszéplakon, a Gréczpusz­­tán, vagy Budapesten a 43-as építővállalatnál, illetőleg leendő úttörőstadionnál fizi­­­kai munkával eltöltött két hét. Elsősorban azért, mert akarva-akaratlanul is itt és most érezhették először a jól végzett fizikai munka siker­élményét. Voltak, akik itt kóstolhattak bele — nem is­kolai körülmények között — a diákönkormányzat felelős­ségébe. Nemcsak a munkával töl­tött napi hat óra, hanem a szabadidős programok gazdagították e két hét el­el­ményeit. A bodakajtori tábo­rozás katonai­ résztvevői például a rendőri hivatásba kóstolhattak bele laktanyalá­togatás, közúti ellenőrzés, karategyakorlat, nyomozóku­­tya-idomítás alkalmával. A labdarúgó-szaktábor résztvevői szabad idejükben játéktudásukat tökéletesíthet­ték, míg más táborokban makramézás, agyagozás, fa­faragás töltötte ki a szabad idő egy részét. Voltak, akik megtanultak motorozni és se­gédvezetői jogosítványt sze­reztek. Számos kirándulás, az ország egy-egy részének meg­ismerése is gazdagította a fiatalok időtöltését. Túl mindezen, természete­sen segítséget adtak a diákok számos idénymunka elvégzé­séhez, a szakmunkástanulók pedig választott mesterségü­ket gyakorolhatták szaktábo­rokban. Negyedszázada, a Hanság lecsapolásával vette kezdetét a KISZ által szervezett ön­kéntes nyári építőtáborozás. A jubileum alkalmával illő arról is megemlékezni, hogy az ötvenes évek elején első ízben épp a mi városunk és Komló építkezésén vettek részt táborozó diákfiatalok. Cs. Gy. Amatőrök kerestetnek Amatőr színészeket keres a Pont-bázis egyik amatőr szín­játszó csoportja, a Kettős­pont együttes. Az egy éve alakult színjátszókörbe bár­milyen korú, a színjátszáshoz kedvet és tehetséget érző gyerekek, fiatalok jelentkez­hetnek. Meghallgatás ma este hat órától lesz a Bartók Béla Művelődési Központban. Szépen magyarul MAGÁZÁS­­ ÉS LEMAGÁZÁS — Le tetszik szállni? — kérdezek rá a buszon az előt­tem álló, gyermekeim és unokáim közti korú ifjú hölgyre. Úgy pillant hátra, mint aki látni akarja, ki ez az itt felejtett őslény az ásatag modorával. — Le tetszem! — veti aztán oda nyugodtan. Érdekes: én pirulok el. Szerencsére nem figyel. Ballagok át a zebrán, s felötlik bennem egy alig né­hány éves élmény. Röpdolgozatos óra után, az önkiszol­gálóban, egy elsőéves tanítványommal kerülök egy asz­talhoz. - Na­­ faggatom­­, gyötrő volt a feladat? — Miért? — kérdez vissza? — Annak szánta? - Kicsoda? - hebegek megzavarodva. Nem értem rög­tön, kire gondol. — Maga! — mondja a legtermészetesebb nyugalommal. Persze,,valójában igaza van. Tegezni mégsem tegezhet, tehát magát. Tertium non datur: harmadik megoldást nem ismer, önkiszolgáló papírbolt. Félíves borítékot keresek. A gondola innenső oldalánál nem férek hozzá: a földön egy üres bevásárlókosár. Átlépni nem akarom, megkerü­löm.­­ Ne menjen a gát mögé! Jó? — dörrent rám egy tizen­éves hölgy, villogó szemmel, megszakítva egy beszélge­tését. Megrettenek. A „sima magázást" megszoktam már, idestova az utasítgatást, meg a nyers, majdhogynem ar­­tikulátlan hangvételt is. De az a „Jó?”, az úgy csattan rajtam, mint lustálkodó és értetlen igásbarom hátán az ostor. Bizonyára tudnom kellene, hogy az önkiszolgáló üzletnek ez a gondolája e percben éppen nem önkiszol­gáló; hogy a földre lökött bevásárlókosár afféle „terelő­gát"; s hogy különben is: egy betolakodott rissz-rossz vásárlónak nincs joga megzavarni az üzlet csendjét és rendjét. Hogy majd csaknem nagyapja lehetnék, a hölgyet nem zavarja. Ma a magázódás differenciálatlan, mint maga a „felnőtt” korosztály. S felnőttnek számít ő is, hiszen dol­gozó (talán már hónapok óta), meg én is, hiszen nem vagyok gyerek. Harmadik kategória, úgy látszik, itt sin­csen. » Pedig magázódni is sokféleképpen lehetne. „Ne menjen a pult mögé!” — ez a legridegebb. „Ne menjen, uram ...” — ez már udvariasabb. „Kérem, ne menjen ..." — ez sem kerülne többe. „Kérem önt, ne menjen..." - de ritkán halljuk) „Ne tessék a pult mögé menni!” — ilyen is van (vagy talán csak volt?)! S a fentiek mindegyikét legalább négy-ötféle hangszín­nel, hangvétellel, hangerővel, hanghordozással mondhat­juk végig. Aszerint, kit hogyan becsülünk, tisztelünk, — már ha becsüljük, tiszteljük egyáltalán. Mert más dolog magázni valakit, és ismét más „lema­­gázni”! Deme László Gólyák­­ Dunaújvárosból Bravó, gyerekek! Rövidesen a felsőoktatási intézményekben is megkez­dődik az új tanév. Sikeres felvételi vizsgája eredménye­ként sok, a nyár elején érett­ségizett dunaújvárosi fiatal is megismerkedhet napokon­­heteken belül az egyetemi, főiskolai „gólya”-sorssal. A Münnich Ferenc Gimná­zium 111 érettségizett tanuló­ja közül 104 jelentkezett va­lamelyik felsőoktatási intéz­ménybe. Bár még a hivatalos jelentések nem érkeztek meg a gimnáziumba az egyete­mektől, főiskoláktól, s a fel­lebbezések sikere-kudarca sem ismert, az már most biz­tos, hogy 46(!) münnichesnek már az első felvételi próbál­kozása sikerrel járt. Többek között kilencen a közgazda­ságtudományi, hárman az or­vosi egyetemekre felvételiztek eredményesen. Az ELTE-re négy tavalyi Münnich-diákot vettek föl, és sokan kezdhe­tik meg tanulmányaikat a műszaki egyetemeken és fő­iskolákon, a tanár- és a ta­nítóképző főiskolákon. A gim­názium igazgatója úgy tudja: 25 felvételizőnek elutasító ér­tesítést hozott a postás (bár közülük többen fellebbezhet­nek), 33 pályázó sorsáról — győzelméről vagy esetleges kudarcáról — viszont egye­lőre semmilyen információja nincs. A Bánki Donát Szakközép­iskolában 63-an érettségiztek júniusban. A 35 felvételiző közül 29-et vettek föl egye­temre, főiskolára. Négy fia­talt műszaki, egyet agrártu­dományi egyetemre, kettőt katonai főiskolára, 22-t pedig a dunaújvárosi műszaki fő­iskolára. A Rudas László Szakközép­­iskola 58 érettségizett diák­ja közül 21-en jelentkeztek valamelyik felsőoktatási in­tézménybe. Az iskola igazga­tónője egyelőre 11 pályázó sikeréről értesült. Ők a szám­viteli, az államigazgatási, a tanítóképző, az óvónőképző, illetve a kereskedelmi és ven­déglátóipari főiskola hallga­tói lesznek. Az egykori bölcsek kőbe vés­ték gondolataikat. Bölcseknek viszont aligha nevezhetők azok az önmagukat bátornak, ese­tenként szellemesnek hitt is­meretlenek, akik fittyet hány­va minden jó ízlésre, lakóhá­zak oldalán, kerítéseken, lép­csőházak falain, liftek, nyilvá­nos vécék, mosdók ajtaján te­szik közszemlére „alkotásai­kat.” Az sem riasztja vissza őket a publikálástól, hogy „műveik” esetenként aligha élik túl őket, egyenesen tiszavi­rág életűek — hála egy-egy gondos házkezelőnek, lakás­szövetkezeti buzgó mesternek. Bár ez utóbbi ritkaság! Igencsak dús fantáziával kell rendelkeznie annak, aki meg­próbálja elképzelni a sok idét­­lenséget, sületlenséget. Gyakori látvány: valóságos szerelmes leveleket pingálnak a falakra, nyíllal átszúrt, olykor talán formátlanra sikeredett szívvel illusztrálva, igazibbnak feltün­tetve ezzel érzelmeiket, ország­világ előtt. Azon itt vannak a megrögzött diszkógyűlölők, akik az éj leple alatt a legfel­tűnőbb színű olajfestékbe mártva ecseteiket, jó félmé­teresre rajzolt betűkkel hirde­tik: a rock örök és halhatat­lan. Kétségtelen, praktikus gon­dolkodásra vall az olvasás, is­meretek gyarapításának ilyen­fajta könnyítése. Végtére­­ is a mai, úgymond rohanó világ­ban olykor a szükségesnél ke­vesebb idő jut mindenre. Bi­zony néha jó lenne mondjuk a két emelet között a szolgála­tot megtagadó felvonóban ácsorogva, segítségre várva ol­vasgatni, akár a liftajtóról is. No persze korántsem a kezelé­si utasítást, s még csak nem is a „fordulj jobbra, fordulj bal­ra, mit forogsz te hülye, mar­ha” stílusú és hasonlóan nem szalonképes értelmetlenségek­re gondolok, hanem mondjuk ilyesmire: folytatódott Bécs­­ben az űrkonferencia, vagy új hidat adtak át a Szamoson és hasonlók. És hogy a sgraffito mániá­sai, őrültjei is kedvüket leljék valamiben, kiélhessék magukat, — javaslom — kapjanak egy hatalmas, fehér falat, amit az­tán kedvük, ízlésük-ízléstelen­­ségük szerint elcsúfíthatnak. — ti —

Next