Dunaújvárosi Hírlap, 1983. április (28. évfolyam, 26-34. szám)

1983-04-01 / 26-27. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! HÍRLAP XXXIII. évfolyam, 26-27. szám ~ 1983. április 1., péntek ~ Ára: 3,60 Ft­ AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA Koszorúzás, nagygyűlés Április 4-e köszöntése Harmincnyolc évvel ez­előtt, 1945. április 4-én meg­­kondult egy kis magyar falu harangja, felszabadult Ne­­mesmedves, felszabadult az ország. A sorsfordulóra — hazánk legjelentősebb nem­zeti ünnepére — emlékezünk •országszerte. Emlékezünk és köszöntjük azokat, akik ré­szesei voltak az ország fel­szabadításának és felemelke­désének. Városunk is zászlódíszbe­­ öltözött. Iskolák, intézmé­nyek, vállalatok tanulói, dol­gozói köszöntik ezekben a napokban április 4-ét. A városi pártbizottság, a városi tanács, a Hazafias Népfront városi elnöksége, a városi KISZ-bizottság ma 15 órakor koszorúzási ünnepsé­get rendez a szovjet hősök óvárosi emlékművénél. Ezt követően tartják a városi Ifjú Gárda alegységek me­­netdal-versenyét. Este 6 órakor a városi ta­nács dísztermében ünnepi nagygyűlésre kerül sor, ame­lyen dr. Virág Rudolf, a vá­rosi tanács végrehajtó bi­zottságának titkára mond ünnepi beszédet. A nagygyű­lés ünnepi műsorában közre­működnek a Münnich Fe­renc Gimnázium diákjai. • Turizmusról — fotókban Idegenforgalmi kiállítás nyílik ma délelőtt fél tizen­egykor a Munkásművelődési Központ 204-es termében. Az INTOURIST, az AERO­FLOT és az IBUSZ által kö­zösen rendezett kiállításon — amely a Várja önt az ezer­arcú Szovjetunió címet viseli — fotók, tablók segítségével mutatja be a Szovjetunió idegenforgalmát, a szervezett bel- és külföldi utazásokat, az ország kedvelt téli és nyári üdülőhelyeit, történel­mi nevezetességekben, kul­turális hagyományokban gaz­dag városait. A felszabadulás ünnepére ünnepélyes, nagy nap maradt 1945. április negyedike mindmáig és az is marad. Harmincnyolc esztendeje űzték ki teljesen és véglegesen hazánk földjéről a hitlerista megszállókat, s velük a magyarság létérdekei ellen fegy­vert fogott nyilas alakulatokat. Több, mint fél esztendeig volt hadszíntér hazánk földje. A szovjet katonáknak hallatlanul szívós katonai ellenál­lást, nagy erőkkel végrehajtott ellenséges ellentámadáso­kat kellett legyőzniük addig amíg véget vethettek a Ma­gyarország földjén tomboló csatáknak. A negyedszázados ellenforrdalmi uralom, amely a Magyar Tanácsköztársaság időszakát követte, romokat, pusztulást hagyott maga után. Az úri osztályok, amelyek többre tartották saját uralmuk fenntartását, mint a haza sorsát, úgy távoztak a törté­nelem színpadáról, hogy a szó szoros értelmében minden hidat felrobbantottak maguk után. Még az ország fővárosa a hitleristák kezén volt, ami­kor Debrecenben, amely 1848 után másodszor is az ide­iglenes főváros szerepét tölthette be, megszületett a már felszabadított országrészek küldötteiből az ideiglenes nemzetgyűlés, létrejött az ideiglenes nemzeti kormány, megkezdődött a népi demokratikus forradalom. Az új Magyarországon földet osztottak a parasztoknak, a munkások üzemi bizottságaik útján saját kezükbe vették kifosztott, lerombolt üzemeik vezetését. „Lesz még ma­gyar újjászületés!" hangzott a jelszó, amely tömören fejezte ki a valamennyi igaz hazafi véleményét, el­szántságát hordozó programot. Munkások, parasztok, a magyar szellemi élet legjobbjai emberfeletti feladatokat vállaltak és végeztek el. A felszabadulás utáni időszak hősies erőfeszítésein, a magyar kommunisták kidolgozta okos, a nemzet és valamennyi dolgozó osztály, réteg ér­dekeit kifejező politikáján alapul mindaz, amit azóta el­értünk. Igaz, a harmincnyolc esztendő során azt is meg kellett tanulnunk, a szabadság csak feltétele, de nem biztosí­téka a sikeres, eredményes munkának. Azt is tapasztala­taink közé kellett és kell sorolnunk, hogy megoldott teen­dők helyére mindig újabbak lépnek, amelyek ritkán kön­­­nyebbek az előzőeknél, legföljebb mások, mint amelyeket már szívós munkával elvégeztünk. Szabad országunk történelme arra is tanít, hogy az or­szágot vezető marxista-leninista párt és a tömegek kö­zötti bizalom éppen olyan drága kincs, mint az alapvető osztályok, a munkásság és a parasztság közötti megbont­hatatlan szövetség. Kétségtelen, hogy napjainkban nehezebb helyzetben folytatjuk tovább országépítő munkánkat. Nem volna he­lyénvaló azonban, ha a mostani, néhány éve még el sem képzelhető, ráadásul új és új váratlan nehézségeink nyo­mán bárkin is a tehetetlenség érzése uralkodna el. A világ sokat változott az utóbbi esztendőkben. Olyan hátrányok­kal kellett és kell a jövőben is a társadalmi célok alapját képező magyar népgazdaságnak megküzdenie, amelyek egész munkánk, gondolkozásunk átalakulását is kívánják. Olyan új gondokkal küzdünk, amelyhez eddig nem szok­tunk hozzá. Azzal mindenképpen számolnunk kell, hogy a fejlődés útján nem várt akadályok leküzdésével lehet csak haladni. Ami elkerülhető, az az illúziók kergetése. A változó va­lósághoz való igazodás korszakunk ismételten elhangzó parancsa. A nemzeti közmegegyezés kialakult, érdekeink különbözhetnek, de nem térhetnek el a legalapvetőbb kérdésekben. A haza sorsa továbbra is a dolgozó töme­gek kezében van és ott is marad. Lemondást, önfegyelmet követelhet a jövő, nélkülözéssel azonban nem kell szá­molnunk. Jó úton járunk. Eredményeinket, amelyeknek talán legbecsesebbje a magyar társadalom belső békéje, képe­sek vagyunk megőrizni. A magyar nemzet, amely ma legnagyobb ünnepét üli, ebben a szellemben emlékezik arra az 1945-ös nevezetes napra, méri fel az immáron csaknem négy évtized mara­dandó tanulságait és tekint a jövőbe. Egy olyan hazá­ban, amelyet egykor romok borítottak és a viszálykodás jellemzett, és amelyben ma nehezek a hétköznapok. De­­hát éppen azért szép ez az ünnep, mert érezhetjük: jó munka van mögöttünk. És hasonló előttünk. Egy barátság képei A Szovjetunióban ízesnek tartják, kedvelik a magyar almát, mi viszont szívesen koccintunk a kitűnő orosz pezsgővel... Moszkvában, Leningrádban és más szov­jet helységekben keresettek a magyar gyógyszerek, ná­lunk viszont, ha nyersolaj­ról, vasércről, fenyőfarönk­ről, vagy fűrészáruról hal­lunk, önkéntelenül az jut az eszünkbe: első számú szállí­tónk a Szovjetunió. Meg az, hogy mi elsősorban nyers­anyagot kapunk, s — ami számunkra — többnyire nagyon előnyös késztermékkel fizetünk. Az MTI-fotó felvételeiből készült alábbi képösszeállí­tásunk némi ízelítőt ad arról, mi mindenre terjed ki a ma­gyar—szovjet együttműkö­dés. 1982. december 28-án, nul­la óra 13 perckor áramot kezdett termelni a Paksi Atomerőmű. Az erőmű szí­ve, a szovjet gyártmányú atomreaktor. (Jobbra, lent) Elavultak a Siemens-Mar­tin acélművek, a konverte­­res acélműveké a jövő. A Dunai Vasmű konverter­acélművének első egységét a múlt évben, augusztus 19-én avatták fel. A korszerű tech­nológiát a Szovjetuniótól vá­sároltuk. (Középen) Magyarország azért tudott az autóbuszgyártó nagyhatal­mak sorába kerülni, mert az évi, immár több, mint 13 ezer társasgépkocsiból mint­egy hatezret megvesz tőlünk a Szovjetunió, ahol közked­velt a magyar Ikarus. Felvé­telünk az Ikarus székesfe­hérvári gyárában készült, abból az alkalomból, hogy a szereicsére kerül a 60 ezre­dik magyar busz, amely ugyancsak a szomszédos nagy országnak készült. (Balra)

Next