Dunaújvárosi Hírlap, 1983. április (28. évfolyam, 26-34. szám)
1983-04-01 / 26-27. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! HÍRLAP XXXIII. évfolyam, 26-27. szám ~ 1983. április 1., péntek ~ Ára: 3,60 Ft AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA Koszorúzás, nagygyűlés Április 4-e köszöntése Harmincnyolc évvel ezelőtt, 1945. április 4-én megkondult egy kis magyar falu harangja, felszabadult Nemesmedves, felszabadult az ország. A sorsfordulóra — hazánk legjelentősebb nemzeti ünnepére — emlékezünk •országszerte. Emlékezünk és köszöntjük azokat, akik részesei voltak az ország felszabadításának és felemelkedésének. Városunk is zászlódíszbe öltözött. Iskolák, intézmények, vállalatok tanulói, dolgozói köszöntik ezekben a napokban április 4-ét. A városi pártbizottság, a városi tanács, a Hazafias Népfront városi elnöksége, a városi KISZ-bizottság ma 15 órakor koszorúzási ünnepséget rendez a szovjet hősök óvárosi emlékművénél. Ezt követően tartják a városi Ifjú Gárda alegységek menetdal-versenyét. Este 6 órakor a városi tanács dísztermében ünnepi nagygyűlésre kerül sor, amelyen dr. Virág Rudolf, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára mond ünnepi beszédet. A nagygyűlés ünnepi műsorában közreműködnek a Münnich Ferenc Gimnázium diákjai. • Turizmusról — fotókban Idegenforgalmi kiállítás nyílik ma délelőtt fél tizenegykor a Munkásművelődési Központ 204-es termében. Az INTOURIST, az AEROFLOT és az IBUSZ által közösen rendezett kiállításon — amely a Várja önt az ezerarcú Szovjetunió címet viseli — fotók, tablók segítségével mutatja be a Szovjetunió idegenforgalmát, a szervezett bel- és külföldi utazásokat, az ország kedvelt téli és nyári üdülőhelyeit, történelmi nevezetességekben, kulturális hagyományokban gazdag városait. A felszabadulás ünnepére ünnepélyes, nagy nap maradt 1945. április negyedike mindmáig és az is marad. Harmincnyolc esztendeje űzték ki teljesen és véglegesen hazánk földjéről a hitlerista megszállókat, s velük a magyarság létérdekei ellen fegyvert fogott nyilas alakulatokat. Több, mint fél esztendeig volt hadszíntér hazánk földje. A szovjet katonáknak hallatlanul szívós katonai ellenállást, nagy erőkkel végrehajtott ellenséges ellentámadásokat kellett legyőzniük addig amíg véget vethettek a Magyarország földjén tomboló csatáknak. A negyedszázados ellenforrdalmi uralom, amely a Magyar Tanácsköztársaság időszakát követte, romokat, pusztulást hagyott maga után. Az úri osztályok, amelyek többre tartották saját uralmuk fenntartását, mint a haza sorsát, úgy távoztak a történelem színpadáról, hogy a szó szoros értelmében minden hidat felrobbantottak maguk után. Még az ország fővárosa a hitleristák kezén volt, amikor Debrecenben, amely 1848 után másodszor is az ideiglenes főváros szerepét tölthette be, megszületett a már felszabadított országrészek küldötteiből az ideiglenes nemzetgyűlés, létrejött az ideiglenes nemzeti kormány, megkezdődött a népi demokratikus forradalom. Az új Magyarországon földet osztottak a parasztoknak, a munkások üzemi bizottságaik útján saját kezükbe vették kifosztott, lerombolt üzemeik vezetését. „Lesz még magyar újjászületés!" hangzott a jelszó, amely tömören fejezte ki a valamennyi igaz hazafi véleményét, elszántságát hordozó programot. Munkások, parasztok, a magyar szellemi élet legjobbjai emberfeletti feladatokat vállaltak és végeztek el. A felszabadulás utáni időszak hősies erőfeszítésein, a magyar kommunisták kidolgozta okos, a nemzet és valamennyi dolgozó osztály, réteg érdekeit kifejező politikáján alapul mindaz, amit azóta elértünk. Igaz, a harmincnyolc esztendő során azt is meg kellett tanulnunk, a szabadság csak feltétele, de nem biztosítéka a sikeres, eredményes munkának. Azt is tapasztalataink közé kellett és kell sorolnunk, hogy megoldott teendők helyére mindig újabbak lépnek, amelyek ritkán könnyebbek az előzőeknél, legföljebb mások, mint amelyeket már szívós munkával elvégeztünk. Szabad országunk történelme arra is tanít, hogy az országot vezető marxista-leninista párt és a tömegek közötti bizalom éppen olyan drága kincs, mint az alapvető osztályok, a munkásság és a parasztság közötti megbonthatatlan szövetség. Kétségtelen, hogy napjainkban nehezebb helyzetben folytatjuk tovább országépítő munkánkat. Nem volna helyénvaló azonban, ha a mostani, néhány éve még el sem képzelhető, ráadásul új és új váratlan nehézségeink nyomán bárkin is a tehetetlenség érzése uralkodna el. A világ sokat változott az utóbbi esztendőkben. Olyan hátrányokkal kellett és kell a jövőben is a társadalmi célok alapját képező magyar népgazdaságnak megküzdenie, amelyek egész munkánk, gondolkozásunk átalakulását is kívánják. Olyan új gondokkal küzdünk, amelyhez eddig nem szoktunk hozzá. Azzal mindenképpen számolnunk kell, hogy a fejlődés útján nem várt akadályok leküzdésével lehet csak haladni. Ami elkerülhető, az az illúziók kergetése. A változó valósághoz való igazodás korszakunk ismételten elhangzó parancsa. A nemzeti közmegegyezés kialakult, érdekeink különbözhetnek, de nem térhetnek el a legalapvetőbb kérdésekben. A haza sorsa továbbra is a dolgozó tömegek kezében van és ott is marad. Lemondást, önfegyelmet követelhet a jövő, nélkülözéssel azonban nem kell számolnunk. Jó úton járunk. Eredményeinket, amelyeknek talán legbecsesebbje a magyar társadalom belső békéje, képesek vagyunk megőrizni. A magyar nemzet, amely ma legnagyobb ünnepét üli, ebben a szellemben emlékezik arra az 1945-ös nevezetes napra, méri fel az immáron csaknem négy évtized maradandó tanulságait és tekint a jövőbe. Egy olyan hazában, amelyet egykor romok borítottak és a viszálykodás jellemzett, és amelyben ma nehezek a hétköznapok. Dehát éppen azért szép ez az ünnep, mert érezhetjük: jó munka van mögöttünk. És hasonló előttünk. Egy barátság képei A Szovjetunióban ízesnek tartják, kedvelik a magyar almát, mi viszont szívesen koccintunk a kitűnő orosz pezsgővel... Moszkvában, Leningrádban és más szovjet helységekben keresettek a magyar gyógyszerek, nálunk viszont, ha nyersolajról, vasércről, fenyőfarönkről, vagy fűrészáruról hallunk, önkéntelenül az jut az eszünkbe: első számú szállítónk a Szovjetunió. Meg az, hogy mi elsősorban nyersanyagot kapunk, s — ami számunkra — többnyire nagyon előnyös késztermékkel fizetünk. Az MTI-fotó felvételeiből készült alábbi képösszeállításunk némi ízelítőt ad arról, mi mindenre terjed ki a magyar—szovjet együttműködés. 1982. december 28-án, nulla óra 13 perckor áramot kezdett termelni a Paksi Atomerőmű. Az erőmű szíve, a szovjet gyártmányú atomreaktor. (Jobbra, lent) Elavultak a Siemens-Martin acélművek, a konverteres acélműveké a jövő. A Dunai Vasmű konverteracélművének első egységét a múlt évben, augusztus 19-én avatták fel. A korszerű technológiát a Szovjetuniótól vásároltuk. (Középen) Magyarország azért tudott az autóbuszgyártó nagyhatalmak sorába kerülni, mert az évi, immár több, mint 13 ezer társasgépkocsiból mintegy hatezret megvesz tőlünk a Szovjetunió, ahol közkedvelt a magyar Ikarus. Felvételünk az Ikarus székesfehérvári gyárában készült, abból az alkalomból, hogy a szereicsére kerül a 60 ezredik magyar busz, amely ugyancsak a szomszédos nagy országnak készült. (Balra)