Dunaújvárosi Hírlap, 1984. április (29. évfolyam, 27-35. szám)

1984-04-20 / 32-33. szám

1984. április 20., péntek Jól ismerem az utat Perkátáig, így inkább az utasokat figyelem az autóbuszban. Ta­lálgatom, vajon kik utazhatnak a város­tól alig több, mint húsz kilométerre lévő faluba, és kik tovább, a megyeszékhelyig. A perkátai Muskátli vendéglő előtt sokan leszállunk. Érdeklődnek a falu iránt A Muskátli táblája nem csak sört, bort, de reggelit is ígér. Bent azonban sajnálkoz­va csóválja fejét a csaposlány. Aztán hátramegy, a főnökkel is megbeszéli a dolgot. Virul­va jön, tojásrántottát tudnak adni. Megegyezünk. Tea he­lyett pedig, mert azt nem főznek, kólát kérünk. Közben megtelik a terem. Kék munkaruhás férfiakkal, „civilekkel”, megpakolt szaty­rot cipelő, bőszoknyás as­­­szonyokkal. A belépőket tré­fásan üdvözlik: „Hogy aludt, művész úr?”, „Csókolom a kacsóit, főorvosasszony!” Az asztalokra fröccs, hosszúlé­pés, sor kerül. A községi tanács épületé­ben Kenyér József elnöknél váratlan vendégek vagyunk. — Ebéd után már nehe­zebben tudtam volna időt szakítani — mondja. — Egy ülést tartunk, a társadalmi munkák idei programját be­széljük meg. Mert javítani, szépíteni való mindig akad. Persze, mindent sajnos nem lehet társadalmi munkával megoldani. Például új óvoda kellene, a régit kinőtték a gyerekek. A nyolcvanöt hely­re a százhatvan jelentkező­ből így is száztizet veszünk föl évente. Talán a VII. öt­éves tervben elkészülhet az új. Aztán az iskola! Tíz éve épült, de kisebb lett a ter­vezettnél: tizenhat tanterem helyett csak tizenkettő ké­szült. Szerencsére van hely a művelődési házban, így egy műszakba járhat a 460 gye­rek. Csökkent a falu lakóinak száma az elmúlt évtizedek­ben. Jelenleg 400 körül van, sőt, mintha mostanában töb­ben érdeklődnének a község iránt. Tíz éve készült el Per­­káta általános rendezési ter­ve, akkor 500 telket jelöltek ki családi ház építésére. Évente 25—30 ház fel is épül. A telkek négyszögölét 140— 150 forintért kínálják. A tör­pevízmű két éve készült el. Tavaly több, mint 600, az idén újabb 200 házba jut el a vezetékes víz. Két körzeti és egy fogorvos dolgozik a faluban. Az öre­gek napköziotthonában 20 idős emberről gondoskodnak. Jó a közlekedés Dunaújvá­rosba és a megyeszékhelyre is; több, mint ezren ingáznak. A kastély A négy kilométer hosszú falu központjában található az 1820-ban épült kastély. Középső szárnyát szépen rendbehozták, ott kapott he­lyet a művelődési ház és a könyvtár. Másik két szárnya közül az egyikben pedagó­guslakások vannak, a „C” épületet pedig jövőre újítják fel. A kultúrotthon vezetőjét, Kulcsár Andrást sokáig hiá­ba keressük földszinti „rezi­denciájában”. (Éppen aznap fia született.) Délután mégis sikerült szót váltani vele. — Innen indultunk a fele­ségemmel, a főiskola után vissza is jöttünk — mondja. — Alighanem most már vég­leges otthonunk marad Per­­káta. Szolgálati lakást kap­tunk, meg aztán mindketten kedveljük a falusi életet. A munkahelyünkkel igazán jól jártunk, a községi tanács mindenben partner. Évente 400 ezer forintból gazdálko­dunk. Három szakkörünk, hat klubunk és több tanfolya­munk van. Leghűségesebb látogatóink a diákok. A fel­nőtteket is be lehet csalogat­ni, de őket inkább a prakti­kus dolgokkal: mezőgazdasá­gi előadásokkal, házépítési, lakberendezési tanácsadások­ra, divatbemutatóval. Az iskolában véget ér a ta­nítás, a parkon át hangos gyereksereg közeledik a kas­tély felé. A bejárat előtt töb­ben is átböngészik a kifüg­gesztett programokat. Ujjuk­kal ráböknek a lényegre: gyermekszínház. A könyvtár csaknem 13 ezer kötetes. 87-féle folyóira­tot járat, zenei részlege hat­száz hanglemezből áll. Veze­tője, Mosonyi György, tősgyö­keres perkátai: — Korábban ugyanitt nép­­művelősködtem. Az ifjúsági klub tagjaival sokat kirán­dultunk, jártuk az országot. Hébe-hóba most is találko­zunk egymással. Az otthoni elfoglaltság azonban már ke­vesebb időt enged a kirucca­násokra. Fóliacsizmában A téeszudvaron hárman diskurálnak: — Csak esne még, bár ez a kevés is jókor jött. . . — A­­ perkátai termelőszö­vetkezet a jó közepesek kö­zé tartozik — mondja irodá­jában Czinger Imre párttit­kár. — A növénytermesztés a meghatározó, gabonánk, ku­koricánk és napraforgónk van nagy területen. Az utób­bi a legjövedelmezőbb. Az öt kilométere levő bá­rányjárási állattartó telepre Bakos Imre állattenyésztési főágazatvezető terepjáróvá edzett Trabantjával me­gyünk. A telepre csak fóliacsizmá­ban léphetünk. A 680 férő­helyes tehenészetben, 1976 óta a jól tejelő holsteinfriz fajtával váltják föl a ma­­gyartarka-állományt. A tej­hozam a 15 éves program félidejében is már kétszerese a korábbinak. — Újra jó üzlet a csirke — mondja a főágazatvezető. — Évente 250—300 ezer darabot adunk el. Tavaly ugyan nem­igen volt kereslet, de most ismét tudunk exportálni, és emelkedik az ára is. # Hazafelé nem kell autó­buszra várnunk A művelő­dési ház vezetője invitál: tartsunk vele, úgyis a város­ba megy, hogy láthassa végre a fiát, a legifjabb, mindössze néhány órás perkátai lakost. Aki a szüleihez hasonlóan esetleg ugyanitt telepszik le. Elvégre, ahogy a tanácselnök megjegyezte, a község bár­melyik környékbeli társával felveheti a versenyt. Ő csak tudja: több, mint három év­tizede él Perkátán. Tóth Ildikó Több, mint ezren ingáznak PERKÁTA, A VERSENYTÁRS — Mindent sajnos nem lehet társadalmi munkával megoldani - mondja Kenyér József, a község tanácselnöke Az idegen figyelmét messziről magára vonja az 1820-ban épült klasszicista stílusú Győri-kastély. Középső épületét szépen rendbe­hozták, ott kapott helyet a művelődési ház és a könyvtár A falu kanyargós főutcája négy kilométer hosszú A tíz éve épült iskola kisebb lett a tervezettnél: 16 tanterem he­lyett csak 12 készült el T­izenéves kohász-tanulólá­nyokról írtam riportot, Fa­kanál helyett kalapács cím­mel. Félig komolyan, félig tréfá­san jegyeztem meg: a ropogósra keményített kötény és a fakanál jobban illene hozzájuk, mint a kék egyenzubbony és a forrasztó­páka. Valaki rosszallóan csóválta a fejét: „Csodálkozom, hogy te is a konyhába zavarnád őket. Nő lé­tedre .. ” * Anna huszonhat éves. Az általá­nos iskola elvégzése után nem ta­nulhatott. Pontosabban apja csak a gyors- és gépíróiskolát engedé­lyezte neki. Meg is indokolta a döntését: minél előbb legyen ke­nyér a lánya kezében. Anna azon­ban szeretett (volna) tanulni. Köz­ben férjhez ment, a dolgozók is­kolájában érettségizett. Nem érte be ennyivel. Már másodszor je­lentkezett főiskolára. — Anyám a példa, aki ötven­éves fejjel fejezte be az általános iskolát — meséli. — Biztosan tu­dom, hogy a gépelésnél többre va­gyok képes. Dehát a család! Anyám pártolja ambíciómat, de ő egyma­ga kevés. Anyósomék hallani sem akarnak a dologról, még annyi se­gítséget sem ígérnek, hogy uno­kájukat időnként elvállalják. Fér­jem a vállát vonogatja: „Felőlem tanulhatsz, mondja, csak ne ve­gyem észre. A kétfogásos vasár­napi ebédeket, a tiszta lakást és a vasalt inget ezután is elvárom.” Ha az idén fölvesznek, nem tu­dom, sírjak-e vagy örüljek. * Meichlné Vetró Ilona a kórház ideggyógyászatán osztály­­vezető főnővér. Az egészségügyi főiskolán harmadéves. — A férjem örült annak, hogy tanulni szeretnék, s hogy erre a munkahelyem is ösztönöz — mond­ja. — Amiben tudott, segített, de a legtöbbet a nagymamának kö­szönhetem. Mindent megtett érte: egy percig se legyen lelkiismeret­­furdalásom amiatt, hogy a szabad­időm nagy részét a lányaim he­lyett tanulással töltöm. Család nélkül könnyebb? Ágnes elmúlt harminc. Pedagógus, egye­dül él. Némi öniróniával jegyzi meg: a tantestületben ő az „ügye­letes diák”. Mások morognának: „nem lehet, nem tudják vállalni az iskolát, a gyerek érettségire ké­szül.” Vagy: „Most a férjem tanul, neki fontosabb.” Ágnes viszont mindenre vállalkozik. Két idegen nyelven beszél, most írja a doktori disszertációját. Erre ugyan nincs sok szüksége, de hát az idejéből kitelik. Osztályfőnöki óra egy általános iskolában. A nyolcadikos lányok magabiztosan szavalják: „Nekem csak olyan férj kell, aki ért házi munkához. S ha kell, meg is a csinálja helyettem. Mert esetleg (újabb) diplomát akarok. Nyelvet tanulni, olvasni. Nem megyek olyan férfihoz, akinek csak a ma­ga hivatása, a saját kedvtelései fontosak.” * De van-e reális lehetősége an­nak, hogy egy családos nő tanul­jon a szabad idejében? „Hát van szabad ideje egy nő­nek? Ha van, akkor nem foglal­kozik elég lelkiismeretesen a kö­telességeivel, a családjával.” (27 éves pedagógus, nőtlen.) „Most fogok jelentkezni az ál­lamigazgatási főiskolára. A férjem nem örült túlságosan, de belenyu­godott. Azóta nem három műszak­ban dolgozik, hogy távollétemben foglalkozni tudjon a gyerekekkel.” (28 éves hivatalnoknő.) „Egy nőnek a családja legyen a legfontosabb. Az önmegvalósítás a családjánál kezdődjön és ott is érjen véget.” (35 éves férfi, elvált.) „Két gyerek mellett végeztem el az egyetemet. A férjem beleegye­zett, de gyakran volt lelkiismeret­­furdalásom, hogy a gyerekeimtől lopom el a tanulásra fordított időt.” (38 éves jogásznő.) „Aki a házasságkötésig nem fe­jezi be a tanulást, az később nem sok jóra számíthat. Hacsak nem fog ki egy áldozatkész férjet, de ez ritkaság.” (35 éves előadó, fér­jes.) „Ha körülnézek az ismerősök között, látom: csak az a nő tanul­hat munka mellett, aki egyedül él, vagy akinek a férje, szülei segí­tenek.” (40 éves szakmunkás, nős.) „Kétlem, hogy egy diploma meg­éri az áldozatot egy családanyá­nak. Félő, hogy a munkahely sem méltányolja különösebben az erő­feszítést, míg a család igencsak meghálálná a nagyobb törődést.” (45 éves orvos, nős.) „Ha egy nő jól ment férjhez, fölösleges gyötörnie magát és a környezetét. Az egzisztenciát úgy­is a férfi teremti meg.” (30 éves adminisztrátor, férjes.) Változatlanul divatos téma az egyenjogúság. A miket kissé za­varba is ejti. Az utóbbi évtizedek­ben olyan sokat foglalkoztak ve­lük, hogy jóformán már maguk sem tudják, igazából mit is vár tőlük a társadalom. Ferge Zsuzsa szociológus sze­rint a felszabadulás után a dol­gozó nő lett az eszménykép. El­hitették velük, ugyanolyan munka­erők lehetnek, mint a férfiak. Két évtized kellett, hogy kiderüljön: a nők legfőbb hivatása mégiscsak az anyaság. Ideális nőnek tehát az számít, aki munkája mellett az anyaságot is vállalja. A Központi Statisztikai Hivatal szerint a magyar népesség 52 szá­zaléka és az aktív keresők 46 szá­zaléka nő. Az utóbbi adat az el­múlt ötven évben duplázódott meg. Az eltelt fél évszázadban a nők a felsőoktatásban is helyet köve­teltek maguknak: arányuk 17-ről 50 százalékra emelkedett. És bár a 35 évnél fiatalabb nők iskolázot­tabbak a hasonló korú férfiaknál, nem mennek sokra vele: az iskolá­zottság értéke kisebb, mint a szak­tudásé. Az is igaz, a nők kere­sete nemigen éri el a férfiakét. Mert, mint azt gyakran hallani férfivezetőktől: „egy nő bizonyta­lan munkaerő.” A szociológus szerint a biológiai különbségekből adódó társadalmi hátrány megváltoztatható. Úgy, hogy a különbség ne legyen meg­különböztetés! De ahhoz, hogy ez nagyobb társadalmi károk nélkül végbemenjen, idő kell. A nők za­varba ejtő egyenjogúsága éppen ezért nemcsak az ő gondjuk. A kohászlányok kezéből tehát nem venném ki a forrasztópákát és a tankönyvet. De az is biztos, hogy a baljukba fakanalat adnék. És akkor örülnék legjobban, ha esetenként lenne, aki helyettesíti őket a rántás kavargatásában. T. I. Zavarba ejtő egyenjogúság Ki kavarja a rántást?

Next