Dunaújvárosi Hírlap, 1984. november (29. évfolyam, 88-96. szám)
1984-11-20 / 93. szám
1984. november 20., kedd TA'J OLO' m CSÜTÖRTÖK: Sós György: Az emmenthali hóhér (Bartók Béla Művelődési Központ stúdiótermében a Pont Színjátszó együttes előadása, 19 órakor) H: IDŐSZAKOS KIÁLLÍTÁSOK: 10 éves a Munkásművelődési Központ (Kiállítás a Mező Imre Általános Iskola galériájában) Bartos Endre amatőr szobrász kiállítása (A Bartók Béla Művelődési Központ aulájában) Schéner Mihály szobrászművész kiállítása (Az Uitteremben) Ásvány-kiállítás (Az MMK előcsarnokában) ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK: Római kori sisak Dunaújváros története az őskortól napjainkig (Az Intercisa Múzeumban. Megtekinthető hétfő kivételével naponta 10—18 óráig.) S? GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK Nyolcadikosok klubja Beszélgetés a továbbtanulásról (Az MMK 204-es termében, november 21-én 17 órától) Múzeumbarátok köre Ókor (November 21-én 16 órakor, az Intercisa Múzeumban) Ifjúsági fórum Fiatalkorú bűnözés — ifjúságvédelem (Az MMK 310-es termében november 22-én 17 órától) Rádiófelvétel Zene a konyhában Tréfás zenei vetélkedőn vettek részt a Münnich Ferenc Gimnázium énekkarának tagjai. A Magyar Rádió Három a tánc című műsorában a dunaújvárosi kóruson kívül a budapesti Veress Pálné Gimnázium és a debreceni Református Gimnázium diákjai játszottak. A nyilvános felvételt vasárnap a Magyar Rádió épületének márványtermében rögzítették, majd egy későbbi időpontban közvetítik. A diákoknak népdalokat kórustánc-dalokat, kellett énekelniük, válaszolniuk kellett a zeneirodalom egészét átfogó elméleti kérdésekre, és volt olyan versenyszám is, amikor konyhai eszközök segítségével kellett „eljátszaniuk” egy zeneművet. Hatvan oka lehet Talán megmenthetők Az első (tipikus) eset: Az asszony egyedül nevelte fiát, albérletben laktak évekig, s hogy lakást vehessen, túlmunkát vállalt. A gyerekre már nem maradt ideje, ereje. Mire beköltöztek a lakásba, elvesztette a fiát: család és érzelmi kötődés hiányában a szeretetre vágyó kamasz fásult lett. Tanítási idő alatt játéktermekben csavargott, félévkor nyolc tárgyból állt bukásra. Veszélyeztetetté nyilvánították. A veszélyeztetettség azt jelenti, hogy a gyermek környezetében, családi hátterében olyan hiányosságok, hibák vannak, amelyek miatt nincs biztosítva a gyermek normális biológiai, szellemi, pszichikai, érzelmi fejlődése. A nyilvántartási lap szerint hatvan oka lehet a veszélyeztetettségnek. Ezek egy csoportja anyagi gond, egészségi ok, a gyermek személyiségének zavara, a legnagyobb veszélyforrás azonban a környezet, a család. Dunaújvárosban 259 veszélyeztetett és potenciálisan veszélyeztetett gyerek — az általános iskolások 2,9 százaléka — tanul. A kimutatás precíz. Iskolánként, osztályonként, a veszélyeztetettség okának feltüntetésével, név szerint tartják számon őket.* A második (nem éppen tipikus) eset: Az anya lelkiismeretes és jó szándékú, de analfabéta. Nem tudja elolvasni még az ellenőrző könyv bejegyzéseit sem. A fia, hogy a kötöttségektől szabaduljon, kihasználja ezt, anyjának gyenge egyéniségével szemben inkább bátyjához vonzódik. A testvér börtönviselt, szabadulása után öccsét is beszervezve csavarog, lop. Az okok között — a dunaújvárosi diákok esetében legalábbis — a szülői felelőtlenség, a gondozás és a felügyelet hiánya áll az első helyen. Hetvenhat esetben emiatt veszélyeztetett a gyermek. Negyvenhét esetben a szülők alkoholizmusa az ok. Valamelyik szülő gyakran változó élettársa miatt tizenegy gyereket vettek a veszélyeztetettek listájára, kifejezetten szegénység miatt mindössze három diák van nyilvántartva. A gyermekek fejlődését veszélyeztető okok kiegészíthetik és fölerősíthetik egymást, olyannyira, hogy néhány kisgyereket — s ezek már gyámhatósági esetek — nyolc-tíz szempont szerint is veszélyeztetettnek kell minősíteni. * A harmadik (egyáltalán nem tipikus) eset: A jól kereső kisiparos nem jött ki feleségével, elváltak, mindketten új élettársat vittek a közös lakásba. Egyszerre készült szülni mindkét asszony, ez mindennapos veszekedések forrása volt. A gyerek elfásult, majd búskomoró lett, megszökött, nagyanyjánál talált menedéket. A példaként hozott három eset egyetlen osztályból való, e három — s mellette még tizenhárom potenciálisan veszélyeztetett — gyermek gondja egyetlen pedagógusnak jelent (nem) mindennapi feladatot. — Az első diák — mondja az osztályfőnök — egy csavargással töltött nap után beállított hozzám. Késő este volt, a gyerekeim már pizsamában voltak. Kerestettük egész nap, a gyámügytől is kellett tartania, ez volt-e az ok, vagy hogy nálunk végre családot láthatott, nem tudom, de a fásult, kiábrándult gyerek elsírta magát. Félve mondom ki , azóta nem csavarog. A második gyereknek annyi programot szervezek, amennyit csak tudok: tanulószoba, korrepetálás, hulladékgyűjtés, rajfoglalkozás — ne maradjon ideje a bátyjával lenni. A harmadik esetben rendeződött a család élete, a fiú — és ezt máig sem értem miért — az apjához került gondozásba, megszűntek a veszekedések, mégha elég szeretetet nem is kap a gyerek. — Megmenthetők? — kérdezem a huszonegy éve tanító pedagógusnőt, mire ő halkan, és sokára mondja a választ. — Talán. J. K. Nemcsak festmények Schéner-tárlat Schéner Mihály festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtökön az Uitz teremben. A művész 1947- ben fejezte be tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Rudnay Gyula volt a mestere. Angliában, Franciaországban, Spanyolországban, Svédországban és az Egyesült Államokban járt tanulmányúton. Három évtizede rendszeresen bemutatkozik önálló tárlatokon. Munkásságát 1972-ben Munkácsy-plakettel jutalmazták. Korai, főként a természet szépségeit feldolgozó munkáit posztimpresszionista felfogás és realista hangütés jellemezte, majd expresszív és szürrealista tendenciák, a párzsi iskola szellemében alkotott. Újabban a magyar folklór ismert motívumai tűnnek fel képein, kontúrjaiból alakítja ki artisztikus színezésű festményeit, amelyek olykor átlépik az absztrakció határát. Egy évtizede a szobrászat és a kerámia területén is tevékenykedik, mostani kiállításást e művekből is láthatnak az érdeklődők. Együtt a szabadságban Lengyelországi útiélményeiről számolt be Gál Tamás, Dunaföldvár, Duna utca 20. szám alatt lakó olvasónk. Az útleíráshoz mellékelt fénykép 1980 áprilisában, Tarnow városában készült, s a város legendás hírű szülöttének, Beim apónak a síremlékét ábrázolja. Az emlékmű magyar nyelvű felirata: Bem apó a magyar szabadságharc legnagyobb hadvezére 1848—1849. Továbbra is várjuk olvasóink útiélményeit, fényképfelvételeit. Postacímünk: 2401 Dunaújváros, postafiók 123. Kérjük, a borítékra írják rá: „Együtt a szabadságban.” Megkérdeztük Birkás Istvánt Mit csinál mostanában? — Miért nem vesz részt a megyében élő képzőművészek téli tárlatán? — Négyezer kiállítást rendeznek évenként Magyarországon, ráadásul a nyári uborkaszezon után ilyenkor van rá dömping. A képeim nagy részét már elküdtem más tárlatokra, szinte semmi nincs itthon. Hipp-hopp tudtam volna festeni néhány képet, de nem szeretek így dolgozni. Értelmetlennek tartom, hogy csak azért küldjék el valamit, hogy olvashassák a nevemet Móron. — Milyen kiállításokon szerepel mostanában? — Koppenhágában nyílt egy tárlat, ahol F. Zámbó István festményeit, szobrait, Lukoviczy Endre grafikáit és az én festményeimet állítják ki. Márciusban Stockholmban mutatkozom be Csikszenttmihályi Róbert szobrásszal és Nagy Gábor grafikussal. Ez egy nemzetközi vásárral egybekötött kiállítás, ahol ötven-hatvan ország művészei állítanak ki, a galériások nézelődnek és vásárolnak. Tavasz végén pedig Münchenben lesz kiállításom. Ezek a legfontosabbak. — Milyen a közérzete? — Szokás szerint rossz. Most éppen azért, mert nem haladok úgy a munkával, ahogy szeretnék. Az a lehetőség, hogy ilyen rangos kiállításokon szerepelhetek, bénítóan hatott rám, teher volt a nyakamon, nehezen oldódott föl bennem a dermedtség. Még most is csak a fölszálló ágban érzem magam. — Most milyen képeket fest? — A színek közül most a zöld érdekel: kipróbálom, tudok-e zöldet festeni. A mostani képeim attól mások, mint a korábbiak, hogy — éppen a külföldi kiállításokon való szereplés miatt — próbálom egyszerűsíteni, konkrétabbá, érthetőbbé tenni a jelentéstartalmakat. Az ismeretlen stockholmi, koppenhágai, müncheni nézőnek is értenie kell azt az üzenetet, amit az itt élők értenek. J. K. Harci események Dunapentelén és környékén (4.) Felszabadul Pentele Jellemző a helyzet rossz felismerése: a parancs szerint az egységnek a Sárbogárd—Nagylók—Hantos— Mélykút—Dunapentele Délvonalat kell tartania, viszont 6-án már a 31. gárda lövészhadtest előnyomulásban vívott harcokat az elenséggel a Sárkeresztúr—Sárosd—Perkáta—Kulcs (!) vonalon. Ha egy pillantást vetünk a térképre, jól kitűnik, hogy az események megelőzték a védelembe szorult vezetés elképzeléseit és intézkedéseit. E támadás gyorsaságára a MÁV utolsó paksi járatának indítása is jellemző. December 5-én, délután 4 órakor a Déli pályaudvar megafonja bejelentette, hogy a paksi vonat csak Dunapenteléig közlekedik. Egy óra múlva azt közölte, hogy csak Pusztaszabolcsig, de egy újabb óra múlva már azt, hogy a vonat el se indul... December 6-án tehát a szovjet csapatok folytatták támadásukat. Enying térségében érnek el sikereket, majd a megye délkeleti részében is felgyorsítva a támadást, felszabadítják Dunapentelét, és estig a Kálóz— Sárosd déli széle—Adony déli széle vonalig nyomulnak előre. Pentelét a hadvezetés már csak ágyútűzzel próbálta védeni, így több lövés érte a fő felvonulási irányban lévő 6-os országút — jelenleg papírgyár környéki — szakaszát és a környező tanyákat. Számottevő ellenállásra nem került sor a visszavonuló csapatok részéről, de voltak magyar veszteségek is (Bozsó Imre kőteleki illetőségű honvéd és Miklicz Viktor 40 éves kenderesi illetőségű honvéd.) A szovjet csapatok 1944. december 6-án este érték el a község határát és vonultak be Dunapentelére. 1944. karácsonyán — a dunai átkelőhely miatt— a községet légitámadás érte. Az ebben résztvevő egység(ek) nemzetiségét és hovatartozását a legalaposabb utánjárás után sem sikerült tisztázni. Lehettek német vagy magyar vadász-, illetve gyorsbombázók, de csaknem biztos, hogy nem tartoztak a H.U. Rudel zuhanóbombázó ezredéhez, mert ők már 24-én délután visszatértek aznapi utolsó bevetésükről. A község, december eleji felszabadítása után, 1945. január közepén került újra a harci cselekmények tűzvonalába. De előbb az ezt kiváltó előzményekről. A Budán bekerített német erők kimentése a német hadvezetés számára fontos presztízskérdés volt, mert a Führer megígérte a város védőinek. Január közepéig erre már két kísérlet történt. Az első az ún. „Konrád I.” fedőnevű vállalkozás Esztergom—Bicske irányában történt január 1 — 12-e között. Eredményre nem vezetett. A második, ún. „Konrád II.” január 7—12-e között, főerővel Zámoly irányában történt, de ez is kudarcba fulladt. A német hadvezetés belátta, hogy Buda felmentésére az ,,északi megoldás” nem járható út, így került elő a már 1944. december végén felvetett „déli megoldás”, amely a „Konrád III.” fedőnevet kapta. Ennek lényege: egy igen erős és koncentrált páncélos csoportosítás meglepetésszerű támadása, egy előzetes félrevezető csapás után. A csoportosítás — amelynek erejét egyes hadtörténészek közvetlenül a kurszki páncélos csata ereje mögé sorolják — a német páncélos erők utolsó nagystílű vállalkozása volt a II. világháborúban. 560 páncélossal és 1200 löveggel, ill. aknavetővel rendelkezett, és IV. SS-páncéloshadtest néven, a német 1. és 3. páncéloshadosztályt, a 3. SS „Totenkopf”, az 5. SS „Viking” és a 24/1. „Párduc” harckocsiosztályokat, valamint több más kisebb egységet (dandár és század) egyesített. Magát a főcsapást 5 alfázisban tervezték. Ezek között a megvalósítás sorrendjében számunkra a harmadik legfontosabb, amely szerint: a „a főcsapásmérő csoportosítás Dunapentele általános irányában kettévágja a szovjet 3. Ukrán Front főerőit.” Ebben a feladatban működött közre a hadtest jobb szárnyán a felvonuló 3. német páncéloshadosztály, amelynek induló ereje hat zászlóalj (11 páncéltörő ágyúval), négy könnyű- és négy nehézágyús üteg; 47 páncélos (14 „Párduc”, 14 Panzer IV., 8 rohamlöveg, 11 vadászpáncélos) volt. A német hadvezetés ezt a csoportosítást jól rejtette, illetve sikerült azt a látszatot keltenie, hogy a IV. SS-páncéloshadtest elvonul Magyarországról. Ebben az is közrejátszott, hogy a szovjet légifelderítés a felhős égbolt és a gyakori havazások miatt a német csapatok mozgását nem tudta megbízhatóan követni. A tényleges helyzetről a szovjet hadvezetés csak a német támadás megindulása előtt néhány órával értesült! 1945. január 18-án indult meg a „Konrád III.” fedőnevű felmentési kísérlet, amelyben a részt vevő 3. német páncéloshadosztály feladatára kell figyelnünk, mert ennek lesz szerepe községünk történetében. A már felsorolt erővel támadó 3. hadosztály ugyancsak január 18-án 4.30- kor indította meg támadását a szovjet csapatok megerősített körletének bal szárnya ellen, amely Nyikityin vezérőrnagy parancsnoksága alatt harcolt. A szovjet csapatok itt arcvonal-kilométerenként csak négy nehézgéppuskát, négy páncéltörő ágyút és két tábori ágyút alkalmaztak. A peremvonal előtt négysoros elektromos drótakadály és aknamező húzódott. Ezen az aknamezőn a 39. utász zászlóalj emberei csak fáradságos — ötórai — munkával tudtak utat nyitni. Az első lépcsőben a Párducok támadtak, ezeket követték a P—IV-esek, majd az önjáró lövegek. A szovjet ellenállást egy újabb páncéltörő-zár jelentette, amelyet a II. zászlóalj előnyomuló része balra előretörve bekerített és felgöngyölített. A főellenállási vonal áttörése ezzel megtörtént. A támadás ezután jött csak lendületbe, és 13—14 óra körül birtokba vették Enyinget. A 394. páncélgránátos ezred a nyitott jobbszárny védelmét vette át, hogy a 6. páncélos ezred és az 5. páncélgránátos ezred Enyingen át előrenyomulhasson. Ezek a vasútállomás előtt, egy fogatolt szovjet oszlopot legázolva 40 km-t törtek előre és 15.30 körül elérték Dég községet, és 18 órakor Kálóznál a Sárvízcsatornát. A hadosztály éjjel átcsoportosított, és utánpótlási, valamint üzemanyagoszlopokat indított útnak. A páncélosoktól csak a 4. század tudott feltankolni. Phillips altábornagy hadosztályparancsnok elhatározza, hogy — a meglepetés kihasználására — a 6. páncélos ezred zöme nélkül támad. (Folytatjuk) , Fekete István