Dunaújvárosi Hírlap, 1985. január (30. évfolyam, 2-9. szám)
1985-01-04 / 2. szám
1985. január 4., péntek Szakadt, lyukas, molyos Valószínűleg soha senki nem tulajdonít nagy figyelmet a különböző igazoló szelvényeknek, céduláknak. Egyszerű papírok — a „bürokrácia jelképei” —, amelyek azért fontos szerepet játszanak életünkben: igazolnak. De mit? És hogyan? A minap véletlenül elolvastam egy patyolatcédula lényegre törően elmés szövegét, amelyben a kabátomat nem jellemző adatokat átvételkor áthúzták. Észrevételek: 19 darab, többnyire negatív jelző, amelyek közül a napszívott, ernyedt, pecsétes, pörkölt, laza vonallal áthúzatott. Ismerem a kabátomat, amit mellesleg tavaly vettem, és nagyon vigyáztam rá, így nem csoda, ha megütközöm a többi jellemzőn: beázott, fakult, színhiányos, szakadt, lyukas, molyos, stoppolt. Mármost, ha a kabátom nem ilyen, akkor miért nincsenek ezek is áthúzva? Nyilván azért, mert az áthúzó a kabát megvizsgálása után nem is figyelt a helyes áthúzásra, vagyis teljesen mindegy, hogy mit húzott át. De akkor mi értelme van a papírnak? Tudom, idegesítő és kötekedő vagyok, de azért érdemes figyelmet szentelni a túloldalon álló felszólításoknak is. „Felszólamlásokat csak a ruha átvételekor vehetünk figyelembe!” Világos. Nem „szólamolhatok” föl, mielőtt nem láttam a ruhát. A szöveg folytatásából megtudom, minek az iménti értelmetlen felsorolás. „Avult, izzadt, foszlányos tárgyakért, szövetek és egyéb anyagok összeugrásáért, vagy kinyúlásáért, mindennemű rosszul festett anyag, szőnyeg színének megfolyásáért a felelősséget nem vállaljuk, azok elkészítése kizárólag a megbízó fél veszélyére történik. A vállalat ellen kártérítési igény csak a túloldalon feltüntetett és elfogadott állapotnak megfelelő vállalásbaadáskori érték erejéig érvényesíthető." Nem elég, hogy az élet minden területén fölösleges papírok borítanak el minket, még a fogalmazás ,,szépségét” is el kell viselnünk. Vajon ezért mennyi kártérítés követelhető? K. E. „Gázlelőhely’ Fehérváron Fűt, téglát szárít A székesfehérvári téglagyárban ezentúl biogázzal szárítják égetés előtt a téglát, s ezzel fűtik a szociális helyiségeket is. Elkészült a gyár 12 millió forintos beruházással létesített biogázüzeme. A gazdaságos megoldásra az adott lehetőséget, hogy a téglagyár szomszédságában van a város egykori 11 hektáros szeméttelepe, melyet az agyagtermelés meddőjével lefedtek, s az így nyert biogázmezőn 74 kutat helyeztek el, amelyekből folyamatosan kiszivattyúzzák a gázt, s továbbítják a gyárba felhasználásra. A székesfehérvári az ország hatodik biogázüzeme, s az első olyan létesítmény, mely a téglagyártásban hasznosul, a póthőellátást segíti. A közepes fűtőértékű gázból naponta mintegy kétezer köbmétert használnak fel. A létesítmény költségei másfél -két esztendő alatt térülnek meg, s a számítások szerint 15 esztendőn át adhat energiát a biogázmező. A sógorom csak szabadságot kért... Majdnem minden elégett Újsághír: „Leégett Perkátán egy családi ház. A tűz okát még vizsgálják ...” Izzott a mennyezet A lehullott hó, feledtetni próbálja a történteket. kormos tetőgerendák, szürkére perzselődött falak, ronccsá égett berendezések azonban kíméletlenül emlékeztetnek a Filus család tragédiájára. — Tévét néztünk éppen, közben hozzáláttunk a nővérem gyerekeinek fürösztéséhez, amikor furcsa ropogásra, pattogásra figyeltünk föl — Filus Sándorné emlékezetében élesen peregnek annak a vasárnap estének az eseményei. — Megnéztük mi az, hát uramisten, izzott a konyhai mennyezet! Pánikba estünk! A hat- és hétéves gyerekek félmeztelenül rohantak az udvarra, onnan a szomszédba. Férjem a fürdetéshez melegített vízzel próbálta oltani a tüzet. Aztán pizsamában futott értesíteni a tűzoltókat. 24 perc alatt odaértek. Közben, amit tudtunk, mentettünk. De majdnem mindenünk elégett. A hozományom, a lánykori bútoraim, amikre magam kuporgattam minden fillért. A konyhabútorunkat nagyon sajnálom. Új volt, beépített mosogatóval. A téesztől kapott kukoricapénzből vettük, nyolcezer forintért. Anyám a pénzért szaladt volna az égő házba, de az uram nem engedte, a tető bármelyik pillanatban összeroskadhatott... Később egy gázpalack is fölrobbant. Anyus és nővérem együtt sírtak. Anyám nehezen viselte megrázkódtatást. Orvost kellett hívni. Előző nap jött ki a kórházból. És éppen akkorra fejeztük be a tapétázást, festést, hadd örüljön, hogy karácsonyra minden rendben van. Az alig 18 éves, hathónapos terhes fiatalasszony akkor szinte fel sem fogta a történteket. Azóta eszmél: egyik napról a másikra hajléktalanná vált ő és a férje, a nővére két gyerekkel és az édesanyja. Bevásárlás után a boltból önkéntelenül is Révai utca felé indul. Azután a szürkén meredező csonkokat látva, visszafordul. Szükséglakás a tsz-től A hajléktalanná vált családon elsőként a perkátai téesz segített. Filus Sándor a termelőszövetkezetben traktoros. — Másnap segítségért fordult hozzánk — emlékszik vissza a történtekre Csorba György személyzeti vezető. Az egyik üres szükséglakásunkat adtuk nekik, ezenkívül néhány bútort, négyezer forintot, gyorssegélyt és fizetési előleget. A Baross utcai szükséglakásba azonnal be is költözött a család, de csak néhány napig laktak ott. A kollégák maguktól jöttek . A nővéreméknek van egy háza itt, a faluban. Nem lakták, mert alapos felújításra szorul. Hát a tűz után a sógorom néhány kollégája, a 26-os építőipari vállalat dolgozói négy nap alatt két család számára is lakhatóvá tették a házat. Még az ünnepek előtt beköltözhettünk. Betonoztak, falaztak, padlót ragasztottak, festettek — a fiatalasszony végigkísér a konyhán és a négy szobán. — A munkatársak maguktól jöttek, a sógorom csak szabadságot kért a rengeteg tennivaló miatt. Itt jó ideig ellakhatunk, aztán tavasszal, ha lesz elég lelkierőnk, nekilátunk az építkezésnek. Ahhoz persze pénz kell. Az Állami Biztosító dunaújvárosi fiókja 300 ezer forintra becsülte a kárt. Ingóságokra előlegként 50 ezer forintott kapott a család. Bútorokra, ruhákra azonban eddig nem sokat kellett költeniük. A 26-os ÁÉV-től a ház felújításán kívül matracokat, párnákat, plédeket kaptak, a gyerekek kabátot, sapkát, a fiatalasszony pedig csizmát és bundát. A falubeliek is gyakran bekopogtatnak mostanában Filusék ajtaján. Ki tányérokat, poharakat, mások szőnyeget, térítőket hoznak. Filusné édesanyjának munkatársai, a Délbudai Cipőipari Szövetkezet perkátai üzemének dolgozói 50 forintonként gyűjtöttek össze több mint 3000 forintot. Ágyat, fotelt is adtak, a gyerekeknek pedig ruhákat. — Nem így képzeltük az ünnepeket — Filusné Vérzékenyül. — De az elégett ajándékok helyett valami olyat kaptunk, ismerősöktől és ismeretlenektől, ami széppé varázsolta ezt a szomorú karácsonyt Szűts Ildikó Regények előzéke új papírfajta Új papírfajta gyártását kezdik el az idén a dunaújvárosi papírgyárban: a könyvkötészetben használt úgynevezett Vorsatz-, azaz előzékpapírt az idén készítik először nagyobb mennyiségben. Tavaly ötventonnás próbaszállítmányt indítottak belőle a Szovjetunióban az új papírból, sikere nyomán, elsősorban szovjet megrendelők számára, 1985-ben 3000 tonnát, 1986-ban pedig 6000 tonnát gyártanak. Villamos mozdonyok vontatják a szerelvényeket Dombóvárig a Budapest-Pécs vasútvonalon. A szerelők a kitűzött határidő előtt, a felszabadulási-kongresszusi munkaverseny keretében végeztek munkájukkal Tojás - exportra Az elmúlt években végrehajtott 40 millió forintos rekonstrukciónak köszönhetően ma már évi 45—50 millió tojást termel a Mezőfalvi Mezőgazdasági Kombinát baromfiágazata. A bevezetett gépi osztályozásnak köszönhetően márciustól heti 250 ezer tojást exportálnak. Munkájuk nélkül... Elteltek az ünnepek, előttünk a dolgos hétköznapok. De sok család még nem szedte le a karácsonyfát, még alig halványult el az adott és kapott ajándékok öröme Még könnyű visszaidézni az ínycsiklandó falatokkal terített asztal képét, s még szinte bennünk él az óévet búcsúztató vendégsereg vidám hangulata. Könnyebben és szívesebben feledjük az ünnepek előtti készülődés fáradalmait, a bevásárlás nehézségeit, az ajándékok megszerzésével kapcsolatos nem kevés utánajárást, így is van ez rendjén. Azt őrizzük meg emlékezetünkben, amire szívesen gondolunk vissza. És még valamit. A tisztesség azt kívánja, gondoljunk azokra is, akik munkájukkal járultak hozzá ahhoz, hogy nyugodtan, békésen, jó hangulatban tölthessük el a pihenés napjait. A kereskedelmi dolgozókra gondolok elsősorban, akiknek a türelméből jutott még a záróra előtti percekre is, s mindazokra, akik szolgálati helyükön tették a dolgukat azért, hogy kellemesek legyenek az ünnepek, s boldogan kezdhessük az új esztendőt. Cs. Gy. Adony már hozzákezdett A falura költsék a pénzt A múlt évben hozott törvényerejű rendelet értelmében a helyi tanácsok településfejlesztési hozzájárulás fizetését határozhatják el, ha egyetért ezzel a lakosság több, mint fele. A rendelet szerint a településfejlesztési hozzájárulás 1986-tól válik általánossá, de pénzügyminisztériumi engedéllyel már 1985-től bevezethető. Évi összege 300 és 2000 forint között lehet, de 1985-ben még nem haladhatja meg ez a 600 forintot. Adony nagyközségben már az idén bevezetik a településfejlesztési hozzájárulást. Erről határozott a múlt év december 3-án megtartott falugyűlés, amelyen 210-en vettek részt. — Miért döntöttek így az adonyiak? kérdezem Farkas János vb-titkártól. — Mielőbb szeretnénk élni a nagyobb önállóság adta lehetőséggel. Lépéselőnybe kerülhetünk ezzel A hozzájárulás bevezetése körül még sok részletkérdés tisztázatlan, amire a gyakorlat adhat választ. Községfejlesztésre az ingatlantulajdonosok többsége eddig háromszáz forintot fizetett. Ha a lakosság nagyobb része egyetért a hatszáz forint településfejlesztési hozzájárulás bevezetésével, a tavalyi háromszázhetvenezer forint helyett az idén körülbelül hétszázezer forint jön össze. Ebből több közérdekű feladatot tudunk megoldani. — A falugyűlésen a lakosság kisebb része volt jelen. A többiek egyetértését hogyan szerzik meg? — Nyilatkozat-űrlapokat sokszorosítottunk. A tanácstagok, a népfront-aktivisták és a helyi üzemek gazdasági vezetői viszik el ezeket az érdekeltekhez. Válaszuknak legkésőbb január végéig kell visszaérkezni. Hadd mondjam el, az eddig visszajuttatott nyilatkozatok öt százaléka ellenzi csupán a hozzájárulás bevezetését Tóth László tanácstagtól is kérdezem, hogyan vélekedik a lakosság a hozzájárulás idei bevezetéséről. — A téesz építőbrigádját irányítom, sok ember véleményét ismerem. Van aki ellenzi, van aki kevesebbet fizetne, de a többség egyetért. Azt várják, legyen látszatja, ha többet áldozunk a közös célért. A falu egyik élelmiszerboltjában is kérdezősködöm. Az egyik vásárló, egy jólöltözött fiatalasszony megjegyzi: — Belátom, hogy kell a pénz az iskolára, meg a járdákra Csak azt nem értem, hogy a városban, ahonnan ideköltöztünk, mindez megvan, anélkül, hogy fizetni kellett volna érte. Egy középkorú férfi kéretlenül válaszol: — Ez falu, itt mások a körülmények. Amit elvárunk: valóban a falura költsék ezt a pénzt. Csongor György Nem csak gyártani, eladni is kell Ha megvan, legyen hasznos Szükséges volt, csak az időzítése sikerült rosszul — így értékelhető röviden a 26-os Állami Építőipari Vállalat központi ipartelepének létrehozása. Elkészülésének idejére ugyanis országosan csökkentek a beruházások, nem emelkedett a tervezett mértékben a vállalat termelése sem. 1982 második félévében már világosan látszott, hogy a főépítésvezetőségek nem tudnak elég munkát adni a telepnek, meglévő gépek, eszközök kihasználására megoldást kellett keresni, így kapott egyre nagyobb hangsúlyt a más vállalatok részére történő gyártás, a külső értékesítés. Már 1983-ban sikerült 41 millióra emelni a korábban 15—20 millió forint értékű termékértékesítést, tavaly pedig elérték az 55 milliót. További növekedéssel számolnak, az évtized végére lehetségesnek tartják 80—100 millió elérését. Ehhez megbízható üzleti kapcsolatokra, piackutatásra és termékfejlesztésre van szükség. Dukai Pál, az ipartelep vezetője: — Szeretnénk megtartani azokat a partnereinket, akikkel már eddig is jó kapcsolatot alakítottunk ki, így a Budapest környéki Tüzép Vállalatot, asztalosipari termékeink vásárlóját, a BVM-et, ahová garázsajtót és más szerelvényeket szállítunk; a vasmű lemezfeldolgozó gyáregységét, amelynek nyílászárókat csinálunk az acélszerkezetes épületeikhez. Továbbra is gyártunk betonacél-szerelvényeket, nyílászárókat, más apróbb cikkeket az Építők boltja részére. — Csupán a vásárlók megtartása elegendő, hogy biztosítsák üzemeik munkáját a következő évekre? — Nem. Úgy látom, hogy a lakatos- és az asztalosüzemek számára a piac figyelemmel kísérésével, gyártmányfejlesztéssel tudunk feladatot szerezni. Jóval nagyobb a gondunk a szerelőüzemnél. A paneles építkezések csökkenése itt érzékelhető a legjobban. A dolgozók egy része vállalta, hogy második szakmaként kitanulja az acélszerkezeti lakatosszakmát, mivel ilyen munkánk jóval több van. Jelenleg törjük a fejünket, hogy milyen profilra lenne érdemes átállítani a szerelőüzemet. A betonacélüzem kihasználtsága eléggé ingadozó, így az idén összevonjuk a betonterméküzemmel. Tavasszal elkezdjük a födémbéléstestek gyártását. Béreltünk egy blokknyomó gépet, és jelenleg folynak a kísérletek egy kohósalakból készülő falazóblokk kialakítására. Az ipartelep fő feladata a természetesen a jövőben is főépítésvezetőségek termékellátása, ha a vállalat érdeke úgy kívánja, akkor a saját célú gyártás érdekében lemondanak a külső értékesítés tervezett arányú növeléséről. Akár így, akár úgy: az ipartelepnek termelnie kell, méghozzá minél nagyobb nyereséggel. Úgy tűnik, napjainkban megfelel az elvárásoknak. 1983-ban 217 milliós termelés mellett 35 millió forint nyereséget könyvelhettek el, tavaly 190 millió forintos termelési érték mellett 39 millió volt a haszon. Az idei terv 44—45 millió forint nyereséggel számol A vállalatnak — amelyet ma is terhel a felvett hitelek visszafizetése — szüksége van egy minél eredményesebb ipartelepre. Tribolt L. Az asztalosüzemben a családi házakhoz készítenek ajtókat, de hamarosan a hőszigetelt ablakok gyártását is megkezdik