Dunaújvárosi Hírlap, 1985. január (30. évfolyam, 2-9. szám)

1985-01-15 / 5. szám

Megyénk hírei O Ünnepi egységgyűlést tartott szombaton délelőtt a fehérvári Münnich Ferenc munkásőregység. Ez alkalom­ból kitüntetéseket adtak át a legkiválóbb alegységeknek és munkásőröknek.­­ Jól zárta az első ön­álló esztendejét, 1984-et a Székesfehérvári Nehézfém­öntöde. Teljesítette nyereség­­tervét, ami lehetőséget adott az önállósodással járó hitel­­vállalások törlesztésére. Az idén további 10—11 százalé­kos nyereségnövekedést vár­nak.­­ Bírja a hideget a mező­­gazdasági üzemek állatállo­mánya, annál kevésbé a mű­szaki eszközök. Karbantartá­suk, javításuk többletmunkát igényel az állattenyésztés­ben dolgozóktól és több ta­karmányra van szükségük a jószágoknak.­­ Megyénk fogyasztási szövetkezetei figyelemre mél­tó eredményeket értek el ipari tevékenységükkel. Ter­melési értékük elérte az 530 millió forintot és az 1980-as évhez viszonyítva a tavalyi év végére megduplázódott a nyereségük.­­ A megyei székhelyű vállalatok és szövetkezetek árbevételüket 9,4 százalék­kal, termelési értéküket 14,5 százalékkal növelték a múlt évben. Az export árbevétele 27,4 százalékkal (a rubel el­számolása 23,1 százalékkal, a nem rubel elszámolásúé pe­dig 35,3 százalékkal­ emelke­dett. Villáminterjú Nemcsak a december, január is nehéz hónap a ke­­­reskedőknek. Karácsony tá­ján a nagy forgalom, újév után a leltározások miatt sok a munkájuk. Idén valahogy csendesebb volt a boltok készletének felmérése, keve­sebb üzlet várta zárt ajtók­kal a vásárlókat, sok helyütt ki sem függesztették a táb­lát. Leltározás miatt zárva. Erről — a vásárlók szem­pontjából örvendetes — je­lenségről kérdeztük Molnár Józsefet, a Dunaújvárosi Ke­reskedelmi Vállalat igazgató­ját. — Nyolcvan egységünk van, előzetesen koordináltuk, melyik üzlet mikor zárjon be, hogy ne legyenek átfe­dések a hasonló profilú üz­letek között. Ez azonban a korábbi évek gyakorlatában is így volt. Idén — szeren­csénkre — sok helyütt nem volt szükség a készletek év végi összesítésére. A jöve­delemérdekeltségű egységek­ben ősszel leltároztunk, ami­kor megnyitottuk ezeket az üzleteket, a szerződéses bol­­­toknál pedig nincs leltározási kötelezettségünk. Néhány boltnál elhalasztottuk a lel­tárt, az élelmiszerüzletekben például a forgalomhoz iga­zodva végezzük el ezt munkát. Próbáljuk gyorsan a elvégezni a készletek össze­sítését, egyedül a November 7. téri műszaki boltban tar­tott tíz napig a munka, a többi egységünkben általá­ban három nap alatt befejez­tük a leltározást. „Csendes” leltár Párttitkári értekezlet Az MSZMP városi bizott­sága január 16-án, szerdán 13 órakor, a közvetlen irá­nyítású pártalapszervezetek vezetői részére titkári érte­kezletet tart a városi tanács „C” épületében. 4 A Világifjúsági Talál­kozót ebben az évben Moszk­vában rendezik meg. A nagy seregszemle tiszteletére vasműben több fordulós ve­n­télkedősorozatot rendeznek. A vállalati döntőre — tizen­egy csapat részvételével — január 15-én kerül sor a Munkásművelődési Központ­ban. Brüsszeltől Dunaújvárosig Ha megérkeznek, gól! Elmúlt évi eredményeiket értékelték a dunaújvárosi postagalamb-tenyésztők egyesületének tagjai szombat esti összejövetelükön. Az egyesület harminc éve jött létre, jelenleg harminchárom tagja van. (Az országban 3400 egyesület és 5500 te­nyésztő van.) A dunaújváro­si gala­mb teny­ész­tőket tizen­két éve Székely István irá­nyítja, aki „civilben” a Do­­manovszky téri ABC vezető­je. Ő maga húsz éve foglal­kozik pottagalambokkal. — Igazi szenvedély ez, amit csak elkezdeni lehet, abbahagyni nem — mondja. — Száz galambot tartok, évente 10—12 ezer forintot költök rájuk. A legfiatalab­­bakat idomítani, edzeni kell, a két-három éveseket pedig már versenyre viszem. Az országos bajnokságokon nem könnyű a feladat: Berlinből, Rostockból, Brüsszelből vagy éppen Lipcséből kell hazata­lálniuk. Nekem olyan izgal­mas egy ilyen verseny, mint a futballrajongónak a mér­kőzés kilencven perce. Ha megérkeznek a madaraim, az a gól! Az egy csapatra v­aló tizenkét galamb persze nem egyszerre ér haza. A repü­lési idejük függ az időjárás­tól. Ilyenkor figyelem is a meteorológiai jelzéseket, hogy tudjam, milyen ütem­ben haladhatnak. Amikor várható az érkezésük, na­ponta fölmegyek a padlásra, és leseim őket. Eredményes évük volt az egyesületi tagoknak a tava­lyi. Egy-egy tenyésztő éven­te­­ több mint tíz versenyen vett részt galambjaival. A háziversenyek bajnoka Steimmen István lett, a má­sodik Székely István, a har­madik pedig Takács Sándor. Idén minden eddiginél na­gyobb versenyre készülnek: augusztusban rendezik meg a város alapításának 35. évfor­dulója tiszteletére az Alkot­mány Kupát. Múlt év óta működik az adonyi művelődési ház stúdiója. A helyiség berendezésekkel együtt 80 ezer forintba került. A nagyközség lakóinak szórakozási és tanulási lehetőséget kínál: a zenei részlegen 350 lemez közül válogathatnak az érdeklődők, ősztől pedig angol és német nyelvtanfo­lyamokra járhatnak a helybeliek A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága és a vá­rosi tanács lapja. Főszerkesztő: Miskolczi Miklós. Szerkesz­tőség: Dunaújváros, Lenin tér 11. IV. 408. Titkárság, panasz­felvétel: 16-010. Kiadja a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat. Szé­kesfehérvár, Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Kátay Antal igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely postahivatalnál, a hírlapkézb­esítőknél, a posta hírlapüzletei­ben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI) Budapest V., P­O­STÁ­N­KB­Ó­L Repül a karácsonyfa... Nem hisznek (a szemük­nek se) című cikkükhöz csak azt szeretném hozzáfűzni, hogy aki a felvételt csinál­ta, maga sem hinne a sze­mének, ha ugyanúgy az IKVGV dolgozója volna, mint én. A vállalat dolgozói való­ban sokat tesznek azért, hogy eltűnjenek az egykori lakás­­díszeink. Kupacba hordják a kidobott karácsonyfákat, ezeket mi összeszedjük. Le­hetetlen lenne leltározni ezt. A bosszantó, hogy alig szed­jük fel a kupacot, máris re­pül ki az ablakon a­z után­pótlás. Igen, az ablakon, le­gyen az első, vagy nyolca­dik emelet. Azt tanácsolnám, meghatározott időben — például január másodikáig dobják ki a karácsonyfákat. Tukora József Alkotás utca 13. I. 1. Egy virágbolt Virágot akartam vásárolni december 24-én, amikor az Évák tartják névnapjukat. Meglepve tapasztaltam, hogy aznap csupán egy virágüzlet, a Vasmű úti tartott nyitva. Ott olyan sokan várakoztak, hogy a sor vége az utcán állt. Én is beálltam a sorba. Időközben láttam, hogy akadtak, akik a hosszú ácsor­­gást megunva más ajándék mellett döntöttek, mert ki­álltak a várakozók közül. Az egyik „legforgalmasabb névnapon” nem elegendő egy virágboltot nyitva tarta­ni egy ekkora városban. Mészáros József Csak a pénzt vitte Szeretném „megköszönni” annak az embertársamnak a „jóságát", aki 1985. január 8-án délután a Szórád Már­ton úti OTP-fiókban megsza­badított kétezer forintomtól. A probléma csak az, hogy most nem tudom, mit kezd­jek a csekkel pénz nélkül, de abban biztos vagyok, hogy ő csekk nélkül is tud vala­mit kezdeni a pénzzel. Egy özvegyasszony ♦ Fékezés közben átcsú­szott a menetirány szerinti bal oldalra csütörtökön Dózsa György úton a Sza­­­badegyházai Szeszipari Vál­lalat autóbusza, amelyet B. József nagyvenyimi lakos vezetett. A busz nekiütközött egy szembejövő furgonnak. A baleset következtében furgon vezetője, O. László a székesfehérvári lakos kön­­­nyebben megsérült, az anya­gi kár harmincezer forint. Becslések szerint 1 millió 200 ezer kéve nádat aratnak az idei télen a Velencei-tavon. A learatott nádat a dinnyési feldolgozó üzembe szállítják, ahol többek között 250 ezer négyzetméter sűrű nádszövetet készítenek belőle (MTI-fotó - Kabáczy Szilárd felvétele - KS) 4 Az MSZMP VII. körzeti alapszervezete január 17-én, csütörtökön 15 órakor a Bé­ke városrész, Szabadság út 30., a II. számú alapszervezet pedig január 17-én 17 órakor, a Derkovits utca 6. szám alatt lévő párthelyiségben tartja vezetőségválasztó tag­gyűlését. Hetilapokat is... Hírlapárusítás - vasárnap Mint arról már olvasóin­kat tájékoztattuk, az év ele­je óta megváltozott a napi­lapok megjelenési rendje. Vasárnap csak a Népsport és a Vasárnapi Hírek jelennek meg. A postától kapott in­formáció szerint vasárnap Dunaújvárosban a következő árushelyeken lehet lapokat vásárolni: a Vasmű út 17., 31. és 67. számú épületek előtt, a Dózsa György út 27. szám­nál, a Bisztrónál, a Béke II. városrész­ pavilonban, a Vá­ci Mihály utcai,, a Derkovits utcai és a Piac téri pavilo­nokban. Valamennyi árus­hely reggel 6-tól 10 óráig tart nyitva, s a vasárnap megjelenő lapok mellett ter­mészetesen árusítják a heti­lapokat, folyóiratokat is. Nudistastrand a Velencei-tónál Felöltözve tanácskoztak Vasárnap délelőtt Székes­­fehérváron, a Pintér Károly Művelődési Ház adott ott­hont Komárom, Győr-Sop­­ron, Veszprém és Fejér me­gye nudistáinak. A négy me­gyében több, mint 280 natu­ristát jegyeznek. Miről ta­nácskoztak? — kérdeztem az egyik dunaújvárosi küldöt­től, Opposits Jánostól. — Az országos közgyűlésre készülve, legtöbb szó a szer­vezet idei terveiről esett. Ezen a nyáron már Hódme­zővásárhelyen és Mohácson is lesz nudistastrand. Me­gyénkben a Velencei-tó észa­ki partján jelöltek ki terüle­tet. Persze több millió forint értékű munkára lesz szükség. Folytatódik a délegyházai te­lep kiépítése is. Bevezetik a villanyt, ABC-áruház nyílik, víztisztító és zuhanyozósor­­ épül. Ú­gy tűnik sikerül a Volánnal is megegyezni, s Délegyházától rendszeres buszjárat lesz a tóig. — Az országos vezetőség­ben dúló viharról volt szó a tanácskozáson? Mi a vélemé­nye a vitákról? — Az a „meztelen igaz­ság”, hogy nem érdekel kü­lönösebben, hogy ki az el­nök, kik ülnek a vezetőség­ben. Egy a fontos: Ha leme­gyek Délegyházára kellemes környezetben, kulturált kö­rülmények között pihenhes­sek, így gondolkodik szerin­tem a legtöbb naturista. — Tavaly meglehetősen borsos áron lehetett a délegy­házi telepre bejutni... — Az idén a szövetség tag­jainak ötforintos belépőt kell fizetniük naponta. A kocsiért és a sátorért tíz-tíz forintot. Azt hiszem ez el­fogadható összeg. — S akik nem tagjai a szervezetnek? — Ha az országos kül­döttközgyűlés jóváhagyja, akkor százforintos belépő­vel bárki látogathatja majd a délegyházi nudista stran­dot. S ha az illető kedvet kap, s be akar lépni a szer­vezetbe, akkor ezt a száz fo­rintot beszámítják a belépési díjba, illetve az évi tagdíj­ba. Ez egyébként felnőttek­nek továbbra is háromszáz forint évente. — Egy „indiszkrét” kér­­­dés: felöltözve tanácskoztak? — Természetesen. De a ta­nácskozás után —­ levezetés­képpen — átvonultunk az Árpád fürdőbe, amely egyéb­ként minden vasárnap tizen­két órától­­ tizennégy óráig fogadja a nudistákat. Persze nagyon hiányzott a nap­fény ... A Magyar Naturista Szö­vetségnek negyven tagja van Dunaújvárosban. Három küldöttük — köztük Oppo­sits János — ott lesz az or­szágos közgyűlésen is. — Stossek — MOZIMŰSOR DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Január 15—16-ig 6 és 8 órakor, 17—18-ig 6 órakor: Lady Chatterley szeretője. Színes, angol—francia film. 18 éven felülieknek! Kiemelt helyár! Január 15—16-ig 4 órakor: Nem férünk a bőrünkbe. Szí­nes, jugoszláv film. Január 17—20-ig 4 órakor: Münchausen báró csodálatos kalandjai. Magyarul beszélő, színes, francia rajzfilm. Január 17—18-ig 8 órakor: Borsalino. Francia film. 16 éven felülieknek! II. helyár! Filmmúzeumi esték. SZABADSÁG filmszínház Te Január 17—18-ig 6 órakor: rongyos élet. Magyar film. 14 éven felülieknek! HANGULAT MO-PRESSZÓ Január 15-én 22.30 órakor: István, a király. Magyar film. Értesítés Fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen feleségem, édes­anyám, SZABÓ GYULÁNÉ, szü­letett Boros Klára, január 12-én, váratlanul elhunyt. Végső bú­csúztatása január 16-án, szerdán 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Autóbusz indul délelőtt 9 órakor a munkásszö­vetkezet központja (Római kör­út 34.) elől. GYÁSZOLÓ FÉRJE ÉS FIA (77) Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki a testvéreknek, rokonoknak, a 14. sz. Volán dunaújvárosi vállalata vezetőinek, a munkatársaknak, a MÁV-munkatársaknak, a Rudas László Szakközépiskola technikai dolgozóinak, a Petőfi Sándor Ál­talános Iskola 8/a és 4 b osztály tanulóinak és osztályfőnökeinek, valamint takarítóinak, a Weiner Tibor Lakásszövetkezet takarítói­nak, a szomszédoknak, a volt szomszédoknak, barátoknak, is­merősöknek, s mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, HORVÁTH JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek, s mély fájdal­munkban osztoztak. GYÁSZOLÓ FELESÉGE ÉS LÁNYAI (04­.777) Köszönetet mondok a munka­társaknak, ismerősöknek, a lép­csőház lakóinak és mindazoknak, akik DR. SUSZTER SÁNDORNÉ, született Liponiczki Teréz, veze­tő védőnő temetésén részt vet­tek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ ELTARTÓJA (047797) József nádor tér 1. 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszám­ra. A lap előfizetési díja 1 hónapra 19,— Ft. A Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér megyei Hírlap kombinált előfizetési díja 1 hónapra 43,— Ft. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Készült a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaúj­városi telepén. Felelős vezető: Gyenti Pál. HU ISSN 0133—1450 (254001).

Next