Dunaújvárosi Hírlap, 1985. május (30. évfolyam, 36-44. szám)
1985-05-03 / 36. szám
AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA Ünnepeltünk Látványos felvonulással köszöntötte május elsejét városunk lakossága. A nemzetközi munkásmozgalom ünnepére zászlódíszbe öltözött Vasmű úton, reggel 9 órától két órá ny egyven percen át vonultak az iskolák diákjai, az üzemek, intézmények dolgozói. Az ünnepi menet élén a város vezető testületeinek tagjaiból, veteránokból, kitüntetettekből, élenjáró üzemek, brigádok képviselőiből álló csoport haladt. Közöttük volt Sudár Iván, a megyei pártbizottság titkára is. A diákok menetét a Dózsa városrészi iskola pajtásai nyitották meg, akik szalagbemutatóval színesítették az ünnepi programot, csakúgy mint a Vasvári iskola tanulói. A középiskolák élén haladó Rudas iskola tánccsoportját szerepeltette, a főiskolások szakmájuk jelképeit vitték magukkal. Látványos volt a sportolók felvonulása. Az MHSZ jóvoltából egy vitorlázó-repülőgép és egy sárkány-repülőgép is végiggurult a Vasmű úton. Társaik ugyanakkor a levegőben tartottak bemutatót. A gyárak, üzemek sorát ezúttal is a Dunai Vasmű nyitotta meg, majd a papírgyáriak és a 26-os ÁÉV dolgozói vonultak. A nagyvállalatok után a kitüntetett üzemek következtek. Az ünneplők között ott voltak a városunkban dolgozó lengyel és kubai munkások is. A színpompás felvonulás az ifjúgárdisták és munkásőrök menetével ért véget. Az ünneplés a vállalatok által állított sátrakban majálissal folytatódott, ahol késő délutánig szólt a zene. A hűvös, szeles idő ellenére mozgalmas, vidám képet mutatott a Vasmű út késő estig. Nem unatkoztak a diákok sem, nekik a főiskolán szerveztek programokat. Anyáknak . Azt hiszem, anyák napja közeledtével mindenkinek lelkifurdalása támad. Ha máskor nem, ezen a napon biztosan elmegyünk szülő- vagy nevelőanyánkhoz, írunk neki, virágot küldünk vagy üzenünk, gondolunk rá. Erről pedig eszünkbe jut, milyen kevés időt töltünk vele! Ahogy öregszünk, egyre kevesebbet. Egyre váratlanabbul érnek szokatlan szokásai, egyre fájdalmasabbak újabb ráncai, s még könnyen lezajló, futó betegségéről is torokszorulva értesülünk - mintha puszta jelenlétünkkel megakadályozhattuk volna. Szülővé válásunkkal — amikor magunk is átélhetünk hasonló helyzeteket —, vesszük csak észre egyre döbbentebben, sokszor milyen tapintatlanul, érthetetlenül, milyen bántóan viselkedtünk vele. Ez a jól-rosszul titkolt lelkifurdalás rendszerint önkínzó képben tetőzik: felrémlik, amint anyánk fáradtan, betegen, fásultan is velünk törődik, ismét lemond miattunk valamiről, megint mi vagyunk a fontosabbak számára... Mi az anyaság? Ezt legfeljebb hallomásból tudhatnám - csakhogy a szavak tökéletlen eszközei az emberi kifejezésnek. A meleget is csak hozzávetőleg tudjuk elmondani — s ki tudja, hogy egy „meleg" szavunkra a másik is ugyanazt a melegséget érzi-e? Nem tudhatom, de úgy hiszem, az anyáknak mást jelent az anyaság: nem szenvedést, nem lemondást, nem áldozatot. Úgy gondolom, hogy aki gyereket hozott a világra, annak nem a fájdalom, hanem az öröm jut előbb eszébe a szülésről. Véletlenül hallottam egyszer egy fiatal nőt sóhajtani: olyan régen szült már... Úgy vélem, bár nevelni, etetni, öltöztetni, törődni vele gondot és fáradságot jelent, gyereket mégsem annyira ösztönből, mint inkább örömből akarnak a nők. Irigylem őket érte: férfi a legnagyobb erőfeszítéssel is legfeljebb észreveheti, de át nem élheti ugyanezt. Ezért gondolom, miközben most a saját lelkifurdalásaim által diktált üzenetet írom anyámnak, hogy ő inkább csodálkozni fog, mint meghatódni. Nekem az a régi-régi kép jut eszembe, ahogy ott állunk a kertben az általam vigyázatlanul feldöntött pad, az éppen kimosott ruhákkal felborult teknő két oldalán — s én a várt pofon helyett simogatást kapok anyám fáradt kezétől, ő pedig — talán — arra gondol most, hogy mekkorát nevettünk egyszer ketten, átnevettünk egy egész délutánt, ha abbahagytuk, elég volt egymásra néznünk ahhoz, hogy újrakezdjük. Ez is régen volt, amikor még nem engedhettem el a kezét az utcán — de mintha még most is visszhangoznának a falak, úgy nevettünk ... Min is? Mikor is? Miért is? Pekarek János Hincz Gyula rajza A hűvös idő ellenére Látványos Méltó módon köszöntöttük Dunaújvárosban a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepét — állapította meg a május elsejei felkészülést és a felvonulást értékelő csoport. Szerdára ünnepi külsőt öltött a város, szépek és tiszták voltak az utcák, terek, parkok, jórészt a kommunista szombaton végzett munka következtében. A BVM, a vízmű, a Volán, a VOR, a Spirál nagyvenyimi üzeme, a tejüzem, a cipőgyár, a Vízitársulat és az autóklub telephelyének rendje, tisztasága, dekorációja láthatóan nem kampányszerű munka, nem egyetlen nap eredménye volt. Kevésbé jól sikerült a TÜZÉP (zászló sem volt), és a VÍZÉP május elsejére való felkészülése. A külső megjelenést illetően némi esést tapasztaltak a visszaváros három nagyvállalatánál, a korábbi évek ünnepi felkő felvonulás szülésének színvonalához képest. Látványos volt a felvonulás, a megszokottnál is többen jöttek el, elmarasztalni egyedül a tavasziasnak korántsem mondható hűvös, szeles időt lehet. A szépek között is a legszebbek közé sorolható a vasmű, a BVM, a vízmű, a MOM, a VOR, a fonoda, a cipőgyár, a tejüzem és a Vegyesipari menete. Szépen, csak kevesen vonultak fel az IKVGY-tól. Az oktatási intézmények is lelkiismeretesen felkészültek május elsejére. Kívülbelül ízlésesen dekorálták az épületeket, több helyen gyerekek munkáival. A fela vonuláson új életekkel rukkoltak elő, vidáman, oldottan meneteltek. Különösen szép volt a Római II., a Mező Imre, a Móricz Zsigmond, a Petőfi Sándor, a Dózsa II. Általános Iskola, valamint a Rudas László és a 316. számú Makarenko iskola felvonulása.