Dunaújvárosi Hírlap, 1985. augusztus (30. évfolyam, 62-70. szám)
1985-08-02 / 62. szám
Kevés városban ilyen jó Víz, víz, víz Hétfőn a napi középhőmérséklet városunkban 28,8 Celsius-fok volt. A fülledt, kánikulai nap hatása meglátszott az ivóvízfogyasztáson is: 25 589 köbméter folyott ki a lakások csapjain. E mennyiség a júliusi rekord! A Duna hőmérséklete Városunk átlagos vízfogyasztása napi 20 ezer köbméter. Nyáron természetesen több, télen egy-két ezerrel kevesebb. Tavaly volt olyan nyári nap, amikor 28,5 ezer köbméter ivóvízre volt szükség, ehhez képest az idei nyár szelídnek mondható. Eddig legalábbis. A város ivóvizét kitermelő Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Dunaújvárosi Üzemvezetőségének irányítója, Fortényi Sándor azonban nem fél a tartós melegtől: — Akármilyen hihetetlennek tűnik, de számunkra nem a nyár, hanem a tél a kritikus időszak. Ercsiből és a szigetről nyáron akár 35 ezer köbméter vizet is tudnánk adni, télen viszont csak 25—26 ezret. A kutak hozama ugyanis a Duna vízhőmérsékletétől és vízállásától függ. A hidegebb víz lassabban megy át a szűrő kavicsrétegen, a melegebb gyorsabban. Összekötő vezetékek A regionális vízműnél tehát nyugodtak, ám tavaly mégis szükség volt az elsőfokú vízkorlátozásra. — Nem a víz volt kevés, hanem a csövek keresztmetszete — magyarázza Molnár László, a Víz- és Csatornaművek főmérnöke. — Tavaly óta elkészítettünk a külső benzinkút térségében egy összekötő vezetéket, ami biztonságosabbá teszi a város ellátását. Most építjük a regionális vízmű Martinovics utcai telepét és az új víztornyot összekötő, a meglévőnél kétszer vastagabb vezetéket, aminek hasonló szerepe lesz. A vízmű szakembereinek a nyár nem a magasabb vízfogyasztás miatt nehezebb, hanem mert ilyenkor kell elvégezniük a vezetékek karbantartását, javítását, ilyenkor tudnak új vezetékeket lefektetni. A szokásos feladatok mellett az idén még sort kell keríteniük a Szórád Márton úti vezetékek áthelyezésére is. Vízkóstoló Vízhiánytól — úgy tűnik — nem kell tartanunk. És a víz minősége? Molnár László: — Nem panaszkodik lakosság az ivóvízre. Egy- egy csőszakasz cseréje után előfordul, hogy néhány épületben átmenetileg zavaros a víz, de iható. Ez az apró kellemetlenség viszont elkerülhetetlen. Éppen ezért az ilyen munkákról előre tájékoztatjuk a lakókat. Foltényi Sándor: — Nálam foglalkozási ártalom, hogy akármerre járok, megkóstolom a vizet. Tapasztalatból mondhatom, kevés városnak van olyan jó vize, mint Dunaújvárosnak. Tribolt Lajos A 400 milliméter átmérőjű vezeték a Martinovics utcai átemelő telepet és az új víztornyot köti össze, javítva a vízellátás biztonságát Nyújtsd a kezed! Gazdag program a VIT-en A XII. Világifjúsági és Diáktalálkozó minden napja más-más jelszó jegyében telik, így hétfőn az antiimperialista szolidaritás, kedden a jogaikért küzdő fiatalok, szerdán a gazdasági együttműködésért, fejlődésért folytatott harc jegyében rendezték a programokat. Hétfőn a VIT résztvevői nagygyűlésen emlékeztek Hirosima és Nagaszaki ellenni atomtámadás áldozataira. „Soha többé Hirosimát! Nem akarunk atomháborút!” — hirdették a transzparensek. A nagygyűlést az esti órákig tartó vita követte a Szakszervezetek Házában. Nincs könnyű dolguk a küldötteknek, hiszen ezen kívül még 14 helyszínen különböző témákban rendeztek vitát. Gazdag a választék más jellegű programokból is, kedden például több mint háromszáz politikai, kulturális és sportrendezvényt tartottak. A sajtóközpontban egymást váltják a díszvendégek, így többek között válaszolt az újságírók kérdéseire Angela Davis, Alvaro Cunhal, a Portugál KP főtitkára, Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Méggazdag a magyar küldöttprogramja. Hétfőn nemzeti klubban Berecz János, az MSZMP KB titkára tartott fórumot Négy évtized a szocializmus építésének útján címmel, szerdán Fejti György, az MSZMP Borsod megyei első titkára volt a vendég. A klub adott otthont hétfő este a Budapestgálának. Kedden Moszkva egyik zenés színházában került sor a magyar delegáció kulturális csoportjának gálaműsorára. A Koltay Gábor által rendezett első rész Kodály Zoltán és Bartók Béla alkotói útját mutatta be, fellépett többek között a Kormoran együttes és Varga Miklós együttese. A második részben a Győri Balett mutatta be A nap szerettei című táncjátékot. Nyolcszáz magyar fiatal a vendégeskedett szerdán este szovjet nemzeti klubban, ahol szovjet—magyar baráti találkozót szerveztek. Küldötteinket és az Express szervezésében Moszkvában tartózkodó magyar turistákat Viktor Misin, a Komszomol KB első titkára köszöntötte. A meghívást és fogadtatást Hámori Csaba, az az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára köszönte meg. A programban magyar és szovjet előadók mutatták be produkciójukat. Részt vett a találkozón Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára és Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete is. Ezen az estén és a többi magyar programban is rendszeresen elhangzik egy új magyar dal, ami lassan slágerré válik a fesztiválon. Címe: Nyújtsd a kezed! Sokan keresik fel a szolidaritási bazárt, ahol a különböző országok standjain válogathatnak. A magyaroknál Rubik-kockák, logikai játékok, plakátok, sporttáskák várnak vásárlóra. A befolyt pénzt a szolidaritási alapra fizetik be. Az első három nap kilencvenezer rubellel növelte az alapot. A vitaközpontokban sok szó esik Mihail Gorbacsovnak, az SZKP főtitkárának moratórium-javaslatáról. hétfői A lengyel küldöttség még hétfő éjszaka nyilatkozatot fogadott el, amelyben felszólítják a VIT-en részt vevő valamennyi delegációt, az egész világ ifjúságát, hogy támogassák az SZKP KB főtitkárának nyilatkozatát. A VIT holnap befejeződik. Ülésezett a megyei tanács-vb Ülést tartott szerdán a Fejér Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Megvitatták a megyei tanács VII. ötéves területi és tanácsi tervkoncepcióját. Jelentést hallgattak meg a testnevelés és sport fejlesztéséről, valamint a Fejér Megyei Tanács Építőipari Vállalata tevékenységéről. Szerepelt a napirenden a termelőszövetkezetek tavalyi gazdálkodásáról és az idei tervelőirányzatokról készített előterjesztés is. Ünnepi előkészületek Augusztális 20-án Megkezdődtek az előkészületek országszerte az alkotmánynapi ünnepségekre. Ezen a napon emlékezünk meg alkotmányunk törvénybe iktatásának 36. évfordulójáról. Az ország valamennyi részén munkás-paraszt találkozók, kulturális és sportrendezvények lesznek. 20-án Dunaújváros és a környék lakosságát nagyszabású augusztális várja a papírgyár szabadidőparkjában. A munkás-paraszt találkozó résztvevőinek az új kenyér megszegését követően Horváth Népfront András, a Hazafias megyei titkára mond ünnepi beszédet. Az egész napos kulturális és sportprogramból: rendkívüli futóverseny, énekesek, humoristák műsora, a gyermekszínpadon bohócok és bábosok szórakoztatják majd a legfiatalabbakat, zenekarok is fellépnek. Látványosnak ígérkezik a délutáni lovasbemutató, valamint az Alkotmány Kupa díjugrató verseny. (Majdnem) mindent szabad (3. oldal) Az ötéves terv Együttes ülést tartott tegnap az MSZMP városi végrehajtó bizottsága és a városi tanács végrehajtó bizottsága. A két testület megtárgyalta a Dunaújváros VII. ötéves tervkoncepciójáról, a településfejlesztés céljairól és feladatairól beterjesztett javaslatot. A tervkoncepció várhatóan szeptemberben kerül a tanácsülés elé. Bátrabban fegyelmeznek a vasműben Emelkedett a létszám A tavalyi év második felében megállt a korábbi esztendőkre jellemző nagymértékű létszámcsökkenés a Dunai Vasműben, és az idén már százzal magasabb volt az átlagos létszám, mint 1984-ben. Különösen kedvező ez azért, mert ugyanakkor csökkent a vállalatnál foglalkoztatott külföldi dolgozók száma. Kedvezőtlen viszont, hogy még mindig magas a munkaerő-mozgás, így a gyakorlattal rendelkező dolgozók helyett gyakran kell rutintalanokat beállítani. A kilépések okait vizsgálva megállapítható az is, hogy a vezetők ma már bátrabban élnek a fegyelmezés eszközével és csak azokat igyekszenek megtartani, akiknek munkájára számítani lehet. A vasmű munkaerőhelyzetének javulásában minden bizonnyal szerepet játszott, hogy a nem központi keresetszabályozás alá tartozó vállalatok kevesebb dolgozót vesznek fel, de szerepe van ebben a nagyvállalat bérpolitikájának is. Az átlagbérek év eleji 7 százalékos emelése lehetővé tette, hogy csökkentsék a bérezési feszültségeket. Januárban kifizették a melegüzemi pótlékot. A pótlék 1984-es bevezetése óta az érintett dolgozók körében csökkent az igazolatlanul mulasztók száma. A gyáregységek idei feladataik ismeretében felülvizsgálták teljesítmény-szabályzataikat és ahol szükségesnek ítélték, módosítottak rajtuk. Figyelmet érdemel a nagyolvasztónál történt változás: az eddigi 90 százaléknyi első- és másodosztályú nyersvas helyett 60 százaléknyi elsőosztályúhoz köti a teljesítménybérek kifizetését. Az acélmű kemenceüzemében eddig 90 százalékos programszerűség volt előírva, az idén ezt 92 százalékra emelték. A szállító gyáregység pedig növelte a teljesítménytől függő mozgóbér arányát. A Dunai Vasmű célul tűzte ki, hogy a központilag biztosított 5,5 százaléknál magasabb, 8 százalékos keresetnövekedést érjen el az idén. A 2,5 százalékos plusz keresetnöveléshez szükséges adó fedezetét viszont csak akkor tudják elérni, ha a tervben szereplő 30 millió helyett 370 milliós nyereséget érnek el. Fegyelmezett, jól szervezett munkával a cél elérhető. Megyénk hírei G Kihelyezett elnökségi ülést tartott kedden Kislángon az Ipari Szövetkezetek Fejér Megyei Szövetségének elnöksége. A testület egyebek között a Kislángi Gumiipari Kisszövetkezet gazdasági tevékenységéről tárgyalt. A három évvel ezelőtt alakult kisszövetkezet elsősorban műszaki gumiáruk készítésével foglalkozik, s országosan ismert nagyvállalatok tartoznak állandó megrendelői közé. Készülnek a szüretre a Hungarovin Borgazdasági Kombinát 870 hektáros etyeki szőlőskertjében. A tavaszi fagykár és a későbbi kedvezőtlen időjárás következtében a szokásosnál gyengébb termésre számítanak. Előreláthatóan szeptember végén indul a szüret, s a termésből 65—70 ezer hektoliter pezsgőalap-bort nyerhetnek. Az Iparszerű Kukorica Termelési Rendszer és a Magyar Agrártudományi Egyesület Fejér megyei szervezete tegnap szántóversenyt rendezett az Enyingi Állami Gazdaságban. Az IKR partnergazdaságai mellett számos KSZE-rendszerbeli traktoros is nevezett az országos válogatóra. Általános iskolákban ének-zenét tanító pedagógusok és főiskolai hallgatók találkoztak immár harmadszor a nyári egyhetes kórustáborban, melyet a szép környezetű Gánti Általános Iskolában rendeztek meg. Elégedettek a termésátlaggal Befejeződött az aratás Befejezték az aratást a város környéki termelőszövetkezetek. A mezőgazdászok elégedettek a búza nedvességtartalmával, minőségével. Igaz, a termésátlag nem olyan kiemelkedő, mint két évvel ezelőtt, de jónak tartják a dunaújvárosi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben a hektáronkénti 58 és fél, a baracsi tsz-ben az 57, az adonyi Március 21. tszben a 63 és a pálhalmi célgazdaságban a 64 mázsás átlagot. Ezekben a napokban báláznak, folyik a szalma, hordás, tarlóhántás. Rövidesen megkezdik a földeken a szerves- és műtrágyázást, talajelőkészítést, hogy az őszi munkák zavartalanul kezdődhessenek. Adony határában kedden fejezték be az aratást Nyolc munkagéppel besegítettek a csehszlovákiai Palotáshalom dolgozói is. Másnap már a Március 21. tsz kombájnosai és gépkocsivezetői mentek aratni az ercsi, pusztaszabolcsi és palotáshalmi földekre.