Dunaújvárosi Hírlap, 1985. augusztus (30. évfolyam, 62-70. szám)
1985-08-06 / 63. szám
1985. augusztus 6., kedd A POLGÁRI VÉDELEM ÉLETÉBŐL 35 éves a polgári védelem (IV.) Nem öncél, a lakosság érdeke Látványos volt Mezőfalva község egész lakosságának „kimenekítése” egy közeli, de a feltételezés szerint már veszélynek ki nem tett tanyára. A falu lakossága a közlekedési eszközök minden fajtájával közel egy óra leforgása alatt elhagyta a község területét. A cikk keretei nem teszik lehetővé, hogy bővebben foglalkozzak a gyakorlat egyes mozzanataival. De azt meg kell még említeni, hogy országos jelentőséggel bírt abban az időben. Megtekintette a gyakorlatot a honvédelmi miniszter vezetésével több szaktárca vezetője, országos hatáskörű szervek képviselői, a megyei párt- és állami vezetők, más megyék egyes vezetői. Nagy visszhangja és nyilvánossága volt a rendezvénynek. A TV, a rádió és szinte valamennyi napilap, hetilap közölte az eseménnyel kapcsolatos értékeléseket. Csak egy idézetet engedjen meg az olvasó a Népszabadság 1968. június 18-i számából, a nagygyakorlat jelentőségének, a polgári védelem fejlődése szempontjából fontos mozzanatnak igazolására. „PÉLDÁS FEGYELEM, LELKESÍTŐ ÖSSZEFOGÁS Czinege Lajos nyilatkozata A nagy gyakorlat befejezése után Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter nyilatkozott a Népszabadság és az MTI munkatársának. — Ez a gyakorlat volt az eddigi legnagyobb, legtöbb erőt megmozgató polgári védelmi próba az országban — mondotta. — Korábban arra gondoltunk, hogy egy ilyen nagyszabású, hatalmas területre kiterjedő védelmi művelet aggodalmat, szorongást, esetleg izgalmat válthat ki a lakosságból. Fejér megyében minden résztvevő és szemtanú meggyőződhetett róla, hogy az emberek éretten, nyugodtan viselkedtek. A gyakorlatban részt vevők, amint a példa is mutatja, megértették, hogy védelmi erőink és felkészültségünk ellenére is érhet bennünket váratlan meglepetés, bekövetkezhetnek válságos helyzetek, amikor emberi életet és anyagi értéket közös erővel kell menteni. A honvédelmi miniszter nagy elismeréssel szólt a Fejér megyei egészségügyi szolgálat magas színvonalú szervezettségéről, a műszaki, mentő-, rendfenntartó, vegyi, radiológiai és egyéb szolgálati ágak és alakulatok kiváló teljesítményéről. Befejezésül hadd mondjam el, hogy a gyakorlaton felvonultatott imponáló technikai felszereléseknél is nagyobb hatással volt ránk az emberi segítőkészségnek, jó szándéknak és a bonyolult helyzetekben megmutatkozó leleményességnek számtalan példája. A gyakorlatban részt vevő tízezrek, egyszerű emberek tömegeinek köszönhető, hogy ezt a nagy próbát példamutató fegyelemmel és lelkesítő, kollektív összefogással hajtották végre.” Úgy ítélhető meg utólag is, hogy Fejér megye vezetése, lakossága és szervezetei ezzel a gyakorlattal nagymértékben járultak hozzá a polgári védelem általános fejlődéséhez. Természetesen nagy hatással volt a gyakorlat a megye védelmi szervezeteinek fejlődésére is. A gyakorlatot követő évek jelentős eseménye volt az a döntés, hogy az eddig csak társadalmi munkában biztosított járási feladatokat függetlenített törzsek lássák el. Az 1970-es évek elején kezdtek megalakulni a Járási Polgári Védelmi Törzsek. Ez a folyamat azért volt jelentős, mert a megnövekedett feladatokat most már valóban kiképzett, jól felkészült hivatásos állománnyal és ott a területen, szinte „testközelben” lehetett irányítani, szervezni és végezni. Az egész polgári védelem fejlődésére kiható szervezeti változás szükségességét az élet igazolta. Megalakult tehát a székesfehérvári, dunaújvárosi, sárbogárdi, móri, bicskei járási törzs. Nagy munkát végeztek a járási törzsek az 1975. évi jubileumi ünnepség rendezvénysorozatán, amikor is a polgári védelem fennállásának 25. évfordulóját ünnepeltük. A járási, megyei versenyek, majd eredményes helytállás az országos döntőn, igazolták szervezeteink töretlen fejlődését. De szólhatnék a szervezeti korszerűsítéséről, amely az 1976. év feladata volt, amikor új állománytáblákkal jelentős módosításokra, korrekciókra került sor. Ez az időszak volt az, amikor szinte teljesen üzemi bázisokon alakultak meg a polgári védelem szakszolgálati alakulatai. A Fejér megyei polgári védelem életének történetében lapozgatva, feltétlenül szólni kell az 1977. évi enyingi nagygyakorlatról, közvéleményét amely az egész megye megmozgatta. Nem volt azonos sem méreteiben, sem létszámában az 1988. évi gyakorlattal, de jelentősége, főleg a megye védelmi tevékenységére hosszabb távon kihatással volt. De nem túlzok akkori, sem, ha azt mondom, hogy országos jelentőségű volt az enyingi gyakorlat is. Akkoriban kezdődtek ugyanis a járási gyakorlatok, így az említett rendezvény tulajdonképpen járási szintű tevékenység volt, bemutató jelleggel. Ezen a gyakorlaton működtek közre először községi pr-parancsnokságok háborús feladattal. A gyakorlat a szemlélő elöljárók, megyei vezetők elismerését egyaránt megnyerte és igazolta a polgári védelem széles körű, minden lakóterületre kiterjedő fontosságát. Az 1977. évi gyakorlatot követően még sok-sok kisebb rendezvényről lehetne szólni, olyanokról, mint az üzemi komplex gyakorlatok, nagyközségi pr-kiállítások, a városi, amelyek több ezer embert érintettek és hozzájárultak a megye polgári védelmének fejlődéséhez. A polgári védelmi munka Fejér megye egész területén szervezetten és rendben folyik. A munkában részt vevő személyi állomány érzi feladatát, a politikai közhangulat jó és kedvező. Az állampolgárok értik és tudják, hogy mindaz, amit a polgári védelem területén végre kell hajtani, az nem öncélú feladat, hanem a lakosság érdeke. Ezt a megállapítást sok-sok mutató fejezi ki, amelyek felsorolására most nincs lehetőség. Itt tartunk tehát most, 1985-ben, a polgári védelem megalakulásának 35. évfordulóján. Az elmúlt évek következetes munkája eredményeként értékelhette az előző évi országos törzsparancsnoki ellenőrzés úgy, hogy Fejér megye védelmi szervezete jó színvonalon áll, képes a rendeltetéséből fakadó feladatok ellátására. Nem lehet vitás az, hogy a fejlődés nem áll meg és az elkövetkező — reméljük békés — évek az eddigieknél nagyobb fejlődést, a védelem magasfokú kiépítését, további kiszélesítését jelentik a megye dolgozóinak érdekében. (Vége) Tímár Sándor alezredes A Földes Ferenc Dolgozók Iskolája közgazdasági egyetemi végzettséggel vagy számviteli főiskolai végzettséggel rendelkező számára állást hirdet. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a Bánki Donát Szakközépiskolában. (252287) ______________ A Dunaújvárosi Vízi Társulat felvesz gyakorlattal rendelkező nehézgépkezelőket. Jelentkezni lehet: Papírgyári út 30. (252283) A SPIRAL Autójavító Vállalat Nagyvenyimi Üzeme felvételre keres gépkocsivezetőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés az üzem vezetőjénél. (1306) Gyors- és gépíró végzettséggel rendelkező, kezdő gépírót felveszünk. Jelentkezés: Vörös Csillag Mgtsz, Hun utca 1. alatt, a személyzeti vezetőnél. Telefon : 17 580. (252233) A Gyár- és Gépszerelő Vállalat Dunaújvárosi Kirendeltsége felvesz egy villanyszerelőt, egy általános lakatost. Bérezés megegyezés szerint, a szakmában eltöltött idő függvényében. Más ÁLLÁS fél év után külföldi kiküldetés lehetősége fennáll. Érdeklődni: Dunaújváros, Dunai Vasmű, Déliváros, Ördög József VTF csoportvezetőnél. (1308)_________ A Vörös Csillag Mgtsz műszaki ágazatához keres: egy gyors- és gépírót (lehet kezdő is), lakatosokat, hegesztőket, motorszerelőket, autó-villamossági szerelőket. Jelentkezni lehet a műszaki ágazatvezetőnél, Hun utca 1. (252294) A DÉDÁSZ Dunaújvárosi üzemigazgatósága felvesz két közgazdasági végzettségű munkaerőt munkaügyi és pénzügyi területre. Jelentkezni lehet: Dunaújváros, Verebély utca 11. Telefon : 16-560. (1322) A Dunaújvárosi Munkásszövetkezet pályázatot hirdet az ipar-szolgáltatási osztályra — műszaki vezetői beosztásra. Pályázati feltétel: felsőfokú műszaki végzettség, vagy középfokú műszaki végzettség és legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet: részletes önéletrajzzal augusztus 6-án 13—15 óráig és a augusztus 9-én 11—13 óráig személyzeti osztályvezetőnél, Dunaújváros, Római körút 36. (1327) Felveszünk lépcsőházi takarítónőket. Jelentkezni lehet: DV „Munkás” Lakásfenntartó Szövetkezetnél, Dunaújváros, Római körút 38/B vagy Szabadság út 32. (1342) ______________ A Dunaújvárosi Munkásszövetkezet felvételre keres: bolti elszámoltatót és anyagelszámoltatót. Jelentkezni lehet: munkaügyi osztály, Dunaújváros, Derkovits utca 14. (1343)_________ A Dunaújvárosi Kórház-Rendelőintézet Tanács felvételt hirdet munka melletti általános ápolói tanfolyamra. Jelentkezését várjuk elsősorban gizett lányoknak és érettséfiúknak, akik vonzalmat éreznek az egészségügyi pálya iránt. Korhatár: 17—35 éves korig. Jelentkezés: a kórház vezető főnővérénél lehet, naponta 7—1S óráig. W MSSM — Fiatalember mellé egy másikat keresünk, szobatársnak. József Attila utca 3. I. 4. — 1339_____________ — Belvárosi, földszintes, háromszobás tanácsi lakásomat elcserélném két egyszobásra. Az egyik belvárosi, a másik a város bármely pontján lehet. Leveleket: „Csendes otthon 1338” jeligére a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségébe várok.______________________ — Egy plusz két félszobás szövetkezeti lakásunkat elcserélnénk egy egyszobásra és egy másfél szobásra. Kommunarszk körút 6. IV. 2., kedden, szerdán egész nap. — 1336 — A Duna soron egyszobás, bútorozott lakás kiadó. Érdeklődni: Újtelep, Rákóczi utca 37. — 1331_________ — Különbejáratú szoba kiadó. Martinovics utca 28. IV. 3. 15 óra után. — 1344 — Eladó 52 négyzetméteres szövetkezeti lakás. 395 ezer forint készpénz plusz 125 ezer forint OTP. Cím: Fáy András utca 12. V. 2. 18 óra után. — 1329________ — Leninvárosi kétszobás tanácsi lakásomat sürgősen elcserélném hasonló dunaújvárosira. Érdeklődni: 49- 14-500-as telefonon. — 1208 = Egyéves bentlakással 52 négyzetméteres szövetkezeti lakás 280 ezer forint készpénz plusz OTP-vel eladó. „Augusztus 060257” jeligére a dunaújvárosi hirdetőben________________________ * Dunaújvárosi háromszobás és egy egyszobás lakásomat elcserélném budapesti kétszobás lakásra. „Telefon 063289” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe.__ _* Két és félszobás lakás 380 ezer forint plusz OTP- átvállalással eladó. Komócsin liget 7. V. 2. Érdeklődni: Esze Tamás utca 15. I. 2. Telefon: 18-927 — 060300 = Dunaújvárosban, a Béke II. városrészben kétszobás IV. emeleti szövetkezeti lakás. 53 négyzetméter alapterületű, augusztus elsejével beköltözhetően eladó. 140 ezer forint OTP-vel. Cím: Szabadság út 32. IV. 3., »020 Dunaföldvár, Pf.: 54. — 060302____________________ _a Másfél szobás szövetkezeti lakást vennék. 200 ezer készpénz plusz OTP- átvállalással. „őszi vétel 060305” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe._____________ _ Belvárosi háromszobás, telefonos állami lakásomat elcserélném a Béke városrészbe egy plusz két fél vagy két és félszobásra. Cím: Ady Endre utca 5. II. 3. Vajda. Telefon: 16-395. — 060311____________________ _» Egyszoba-étkezőfülkés szövetkezeti lakás készpénz plusz OTP-átvállalással sürgősen eladó. „Castrum 060368” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe._____________ _ Másfél szobás, hallos állami lakásomat hasonlóra vagy kétszobásra cserélném a Technikumba. „Erkélyes 060263” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe.___________ _» Téglaépületben lévő első emeleti, egybenyílós, kétszobás állami lakásunkat nagyobbra értékkülönbözettel cserélnénk „Nyugati fekvés 060345” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe. Tehermentes, kétszobás szövetkezeti lakás kétéves bentlakással eladó. Cím: Római körút 9/c. I. 1. — 060405____________________ _» Elcserélném III. emeleti háromszobás tanácsi lakásomat másfél szobásra vagy egyszoba-hálófülkésre. (Tanácsi legyen) Bocskai Utca 2. III. 3. — 060469 =» Elcserélném egy plusz három félszobás szövetkezeti lakásomat egy vagy másfél szobás államira Technikumba. Zala utca 3.a IV. 2. — 060468____________ _ Elcserélném (Barátság városrészben) másfél szobás, erkélyes, I. emeleti állami lakásomat két és fél vagy háromszobásra, II. emeletig. Érdeklődni: Dimitrov utca 2. I. 1. — 060485 = Harmadik emeleti kétszobás lakásomat egybenyílós állami nagyobbra cserélném. „Technikum 060326” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe. INGATLAN — Kisszentmiklósi kétszobás családi házamat elcserélném dunaújvárosi egyszoba-étkezős, szövetkezeti lakásra. Érdeklődni: egész nap, Kisszentmiklós, Fehérvári út 92. — 1330 — Agárdon, a Hunyadi utca 20. alatt téliesített, közművesített nyaraló berendezve eladó. Ház 50 négyzetméter, telek 100 négyszögöl. Érdeklődni lehet: péntek délutántól vasárnap estig a 17-914-es telefonon vagy szerdán a helyszínen. — 1341________ — Kisapostagi 347 négyszögöles telek eladó. Rajta egy plusz két félszobás ház, melléképületekkel együtt. Ugyanott 30 x 20 x 20-as négy darabos blokkverőgép eladó. Érdeklődni: hétköznap 15 órától, szombaton-vasárnap egész nap. Kisapostag, Dózsa György utca 3. — 1332_____________ — Újtelepen 200 négyszögöl zártkert betelepítve sürgősen eladó. Ady Endre utca 1. földszint 4. — 1305 — Baracsi üdülőmet Du na-parti részen eladom vagy lakásra cserélem. (Alpesi faház, villany, víz, gyümölcsös van.) Levélcím: Csonkáné, Dunaújváros, Dózsa György út 15. I. 4. — 1220_____________________ — Kulcsi, Duna-parti, második soron lévő gyümölcsös üdülőtelkem eladom. Koncz, Budapest, XIX., Petőfi utca 17/b. — 1214 . Háromszobás családi ház 600 négyszögöles telekkel Nagykarácsonyban eladó. Érdeklődni: Kurucz János, Dunaújváros, Szabadság út 23. III. 1. — 060183______________________ _ Nagyvenyim közelében 250 négyszögöl, szőlővel betelepített zártkert kúttal, hétvégi házzal, olcsón eladó. Érdeklődni: szombatvasárnap kivételével hétköznap egész nap. Dunaújváros, Április 4. liget 2. IV. 1. — 060279_____________ _ Eladó Kulcs, Radics adűlőben 250 négyszögöl zártkert, szőlő, gyümölcsös. Építési engedély, kút, villany van. „Fizetési kedvezmény 060316” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe.» Elcserélném nagykarácsonyi kétszobás, kertes házamat melléképületekkel dunaújvárosi másfél szobásért, második emeletig. Ráfizetést kérek. Válaszokat „ősz 030301” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe.______ _ Kétszobás családi ház eladó vagy elcserélendő. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: Dunaújváros, Vöröshadsereg útja 117. —■ 060299_______________________ Zs. = Eladó Perkáta, Bajcsyutca 43. szám alatti családi ház 600 négyszögöl telekkel. — 060306__________ = Kisszentmiklóson kétszoba-konyhás ház melléképületekkel, 630 négyszögöl telekkel, szőlő-gyümölcsössel sürgősen eladó. „Szép hely 060315” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe.n Garázs építésére alkalmas telekrészt vennek az Óvárosban. Telefon: 16-731. — 060185____________________ _ 1240 négyzetméteren fekvő ötszobás családi ház ipari árammal és műhelyhelyiséggel, két család részére is lakható. Balatonhoz közel eladó. Érdeklődni: Polgárdi, Kossuth Lajos utca 160. — 060282__________ _a Kisebb falusi ház eladó Apostagon. Érdeklődni: Apostag, Ady Endre utca 9. — 060284_________________ = Óvárosban kétszobás ház eladó. Érdeklődni: Bor Ferenc, Rácalmás, Akácfa utca 19. 2459. — 060288 =« Óvárosban kétszobás családi ház eladó vagy egyszobás szövetkezeti lakást beszámítok. Petőfi utca 79. — 060296_____________ di = Új, háromszobás családáz eladó. Állami lakást beszámítok. Érdeklődni: naptár szerinti páratlan napokon. Nagyvenyim, Határvölgyi út 13. — 060298 =* Nagyvenyimen 510 négyszögöles zártkert csemegeszőlővel, gyümölcsfákkal betelepítve, kis házzal, kúttal, pincével eladó. Érdeklődni: Dunaújváros, Római körút 9/d. I. 2. — 060346_______________________ _ Kisebb telket vásárolnék vagy nagyobb telekre társat keresek Dunaújváros közelében. Telefon: 14-228. — 060344____________________ __ Családi ház 203 négyszögöl szőlő-gyümölcsös telken eladó. Újtelep, Rákóczi utca 70. — 060343_________ _ Jó állapotban lévő régi típusú családi ház 300 négyszögöl telekkel eladó. Dunaújváros, Öreghegyi utca 4. Érdeklődni lehet: Hunyadi utca 40. — 060450 =a Szövetkezeti lakásra cserélnénk vagy eladnánk Óváros központjában, Arany János utca 70. számú házunkat. Irányár: 450 ezer forint. Érdeklődni: Római körút 29. IV. 1. — 060484 = Dunaújvárosban, Pince soron, a 12. szám alatt szoba-konyhás családi ház kis kerttel, melléképületekkel eladó. Azonnal beköltözhető. Kedvezményes fizetési lehetőség. Érdeklődni: Májusul. utca 10. I. 1. — 060491 A hegyi Nagykarácsony-szőlőkertes családi házunkat elcserélnénk másfél vagy kétszobás állami lakásra. Érdeklődni: Dunaújváros, Váci Mihály utca 2. I. 4. 16—18 óráig, — 060486 =» Táborálláson, szabad stranddal szemben 330 négyszögöl szőlő-gyümölcsös eladó. Pince, kis ház, villany, víz van. Tóth József, Szórád Márton út 34. II. 2. — 060487_______________________ A Balaton közelében nyugalomra vágyóknak ajánlom 66 négyzetméter alapterületű, 400 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, szép telken lévő komfortos családi házamat. Veszprémi vagy dunaújvárosi szövetkezeti lakásért is cserélek megegyezéssel. „Panoráma 082497” jeligére a Magyar Hirdetőbe, Veszprém, Kossuth Lajos utca 6. — 082497 = Nagykarácsony, Vöröshadsereg utca 65. szám alatt családi ház eladó. Érdeklődni: Nagykarácsony, Papp István, Vöröshadsereg utca. — 060317_____________ _» Két darab 300 négyszögöles víkendtelek eladó. Villany a telek végén van. Kisapostag, Duna sor 3. — 060322_______________________ _ Mezőfalva-szőlőhegy, Pap sor 3. alatti ház, kétszoba-konyha, plusz melléképülettel, 500 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni lehet: hétköznap 15 órától, szombaton és vasárnap egész nap, ugyanott. — 060339_______________________ _ 360 négyszögöl termő gyümölcsös kulcsi üdülőtelek háromszintes nyaralóval eladó. Víz, villany bevezetve. Garázs van. „Igényesnek 060480” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe. — 030433 — Régi típusú bútor olcsón eladó, azonnali szállítással. Érdeklődni: Bocskai utca 3/b. — 1347___________ — Poroton tégla 400 darab (34 Ft/darab), soproni 140-es bejárati ajtó 1 darab, és 90-es műanyag ajtó két darab eredeti áron eladó. Érdeklődni: Nagyvenyim, Dózsa György utca 2/a. Bállá. — 1346_______________ — Eladó 3 darabból álló alacsony „Napfény” szekrénysor. Érdeklődni: Martinovics utca 30. földszint 1. 17 óra után. — 1340_______ — 60 literes mélyhűtő, új, azonnal eladó. Dózsa Györgyné női fodrász, Perkáta. — 1335_______________ — Teherszállításra alkalmas, önjáró mezőgazdasági munkagép eladó. Érdeklődni lehet: szombat-vasárnap. Cím: Perkáta, Zöldfa utca 22. — 1313__________________ _* Színes tv, 51 cm-es képcsövű eladó. Érdeklődni: Vasmű út 17. III. 3. — 060281___________________ * Perzsa cicák eladók. Táncsics Mihály utca 3/A. III. 2. (Bisztró fölött) — 360433_______________________ __ Üj, háromszemélyes sátor eladó. Cím: Kulich Gyula utca 3. I. 1. Este, 20 óra után. — 060479_________ _ Előnevelt húshibrid és vörös hampsire csirke kapható. Baracsi út 42. — 060489 = Egy darab hétéves ló kocsival, teljes felszereléssel, eladó. Baracsi út 24. — 060490____________________ _ Megkímélt piros Biemme ülőkocsi 2 darab új pótkerékkel, valamint nagyképernyős Super-Star fekete-fehér televízió egyéves képcsővel eladó. Cím: Weiner Tibor körút 4. III. 2. — 060488_________________ _* Széntüzelésű kazán eladó. Baracsi út 40. — 060331 = Háztartási fejőgép eladó. Mélykút, Iskola utca 5 a. — 060332_______________ _* Eladó két darab gyermekheverő (ágyneműtartós) és egy darab 90 literes fémvázas akvárium, állvánnyal. Batsányi utca 37. II. 3., délután 15 órától. — 060493 JÁRMŰ — Megkímélt állapotban 412-es Moszkvics eladó. József Attila utca 4. földszint 1. — 1333___________________ — Pannónia 270-es garanciális lakókocsi tartozékalkatrészekkel eladó. Túrcsán János, Nagyvenyim, Arany János utca 1. — 1311 — UT-s 1500-as Lada napfénytetővel, ’86 júliusig vizsgáztatva eladó vagy 1200-as, 1300-as csere is érdekel. Kisapostag, Petőfi utca 60., hétköznap 17 órától, szombat-vasárnap egész nap. — 1295________________ —: S 51 N Simson eladó. Érdeklődni: délután, Vasmű út 65. IV. 4. — 1299 = CX rendszámú Trabant eladó. Érdeklődni: 19 óra után. Derkovits utca 4. VIII. 3. — 060297__________ _ Garázst bérelnék hosszabb időre, egy évre előre fizetek. „Lehetőleg Béke városrész környéke 060465” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe.______________________ _ TN rendszámú Trabant Speciál jó állapotban eladó. Móricz Zsigmond utca 44. — 060280____________ # M 12-es Moszkvics lejárt műszakival, bontásra vagy egyben sürgősen eladó. Érdeklődni: Kisszentmiklós, Fehérvári út 90. — 060285_______________________ = ZH-s Trabant friss műszakival eladó. Telefon: 13-386. — 060351____________ _* Eladó 1200-as Zsiguli ZF forg. rendszámú, 1986- ig érvényes műszakival. Érdeklődni: este 19 óra után, Ságvári utca 6. IV. 2. — 060482____________________ * Billenős IFA friss műszakival eladó. Négyütemű személygépkocsit beszámítok. Érdeklődni: 16 óra után. Dunaújváros, Kohász utca 2. III. 3. Telefon: 16-386 — 060320 EGYES — Ápolásomat elvégző két középkorú személynek féláron albérletet biztosítok. Idővel eltartási szerződést is köthetünk. Nem dohányzók előnyben. Vasmű út 21. I. 2. — 1334 =» Tisztelt ügyfeleim. Zipzározás, foltozás, alakítás, patentozás, javítás és minden egyéb textilmunka Tóthinénál. Bercsényi utca 3. Nyitvatartás a cégtáblán. — 060494____________________ __ Szerződéses üzletben takarítást vállalnék, vagy óvodás és bölcsődés gyermekekre felügyelnék a lakásomon. „Megbízható 060340” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe.__________ _» Fiatal házaspár idős nénit vagy bácsit vállalna lakásért. „Gondozás” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe. — 060269___________ _a Dunaföldvári kertes családi házban lakom. Keresem azt a szerető szívű, gondoskodó asszonyt vagy lányt, aki másfél éves kislányom felügyeletét, ellátását vállalná, akár saját gyermekével együtt is. Lakást biztosítok. „Magas honorárium 063473” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe. HAZASSAO — Középkorú, szőke, elvált nő keresi józan életű, kizárólag független férfi ismeretségét 60 éves korig. „Sorstárs 1328” jeligére a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségébe._______________ _ 27 éves, 165 cm magas, elvált asszony egy kislánnyal, társaság hiányában ezúton kéri komoly, rendezett anyagiakkal rendelkező férfi levelét szimpátia esetén házasság céljából. Fényképes levelek előnyben. „Becsület és hűség ’85 060314” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe.___________ __ Elvált, gyermektelen, 38 éves csinos nő megismerkedne 170 cm-nél magasabb, intelligens férfivel házasság céljából. „Vadvirág 060349” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe.______ _ 40 éves, 164 cm magas, barna hajú, csinos, szép arcú hölgy megismerkedne 40—45 éves, intelligens, barna vagy fekete hajú férfival. Házasság lehetséges. Minden fényképes levélre válaszolok. „Aliz” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe. — 060424____________________ __ 30 éves, 165 cm magas, 55 kg, 9 éves fiát egyedül nevelő csinos, intelligens nő megismerkedne magas, korrekt, intelligens férfivel házasság céljából. „Fényképes levelek 080348” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbb______________________ csik 64 éves vagyok. Külkertes családi házban lakom. Megismerkednék józan, nem dohányzó, egyedülálló férfival 64—65 éves korig, aki házastársként vagy élettársként hozzám költözne. „Megértés 060483” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe. EXPRESSZ tehertaxi 1—10 tonnáig mindenféle szállítást vállal. 6 tonnás autódaru, szippantókocsi, autómentő szolgáltatás. 100 km felett 10% kedvezmény. Telefon: 18-837. CB: AM 12, (060369) ISMÉT megnyílt tassi halászcsárda, ha róla akar szórakozni, keresse fel. Hangulatos zene mellett ízletes, olcsó hálós egyéb ételek közül választhat. ÁFÉSZ Dunavecse. (252291) ÉRTESÍTJÜK a város lakosságát, hogy a Széna soron megépült kisfeszültségű kábelhálózatot 1985. augusztus 6-án feszültség alá helyezzük. A fenti időpont után a létesítmény és tartozékainak érintése TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES! (1323)___________ ÉRTESÍTJÜK kedves vendégeinket, hogy a 6-os főútvonal és a Papírgyári út kereszteződésénél Szélkakas megnyitottuk fogadó-vendéglőnket. Házias ételek, olcsó, szálláslehetőség. kulturált Telefon: 16-989. Grábits fivérek. (1325) SZŐNYEG-, szőnyegpadló-tisztítás a helyszínen. Telefon: 14-288. (060382) Soros hirdetések