Dunaújvárosi Hírlap, 1986. február (31. évfolyam, 10-17. szám)

1986-02-04 / 10. szám

Folyik vagy nem folyik? „Nálunk nem folyik a tej!” — olvasom a Dózsa II. városrészi élelmiszer­­bolt hűtőpultjára akasz­tott táblán. Érdeklődé­semre az üzletvezető „megnyugtat: a zacskók továbbra is folynak, az újítás az, hogy már nem úsznak. A technológia a következő: a tejüzemtől lyukas betétet és alátét­­ládákat kap az üzlet. A lyukas ládából az alátét­be csurog immáron a ne­dű, melyet megfelelő idő­közönként kiürítenek. Egyszóval a tej folyik to­vábbra is — csak lejjebb egy ládával. Igazságtalanság lenne nem méltányolni a tej­üzem igyekezetét. Nem is ez bántja a szemet, ha­nem a­­ felirat. Mert miért kell hirdetni azt, ami természetes (lenne), de még így sem az? Hi­szen ha az ilyesmi plusz szolgáltatásnak számít, megérhetjük, hogy az át­ázó cipőkhöz kalucsnit ad­nak („A mi cipőnk nem ázik be”), a száraz kenye­­­­ret beáztatják („Nálunk mindig puha a kenyér”), stb. A példák sora tet­szés szerint folytatható, hisz annyi a „folyós” ügy, amit mindenféle lá­dákkal és alátétekkel próbálunk eltüntetni szem elől, ahelyett, hogy az okot szüntetnénk meg. V _ _ - ksa - J é Legutóbbi lapszámunk­ban, az Ajánlja az orvos című cikkben dr. Bereczki Zoltán főorvos a szója élet­tani hatásáról szólt. A Du­naújvárosi Sütőipari Válla­lat által sütött szójás kenyér azonban a 20 százalék szója­­liszt mellett 80 százalék bú­zalisztet is tartalmaz, tehát a szójás kenyér liszttúlérzé­­kenységben szenvedőknek nem ajánlott. Mit érdemes termelni? Kertbarátoknak A megyei kertbarát-szö­vetség és az agrártudományi egyesület megyei növényvé­delmi szakosztálya fórumot szervez február 5-én délelőtt 10 órai kezdettel Székesfe­hérváron, a Technika Házá­ban. A kereskedelmi válla­latok, valamint a felvásár­lást irányító szervek arról tájékoztatják az érdeklődő­ket, hogy mit érdemes ter­melni, illetve mit kínál a ke­reskedelem a kertbarátoknak 1986-ban. Mit mond az orvosmeteorológus? Érzékenyek vagyunk Sokan tudni vélik, azért változékony az idő, mert a rakéták, az űrben folytatott kísérletek megbontották természetes egyensúlyt. Való­­­ban így volna? Bártfai Erzsébet orvosmeteorológus feljegyzésekre, régi írásokra hivatkozik, amelyek bizo­nyítják: amióta a világ vi­lág, bolond az időjárás. A legszélsőségesebb példa erre az 1800-as évek vége, amikor is januárban kivirágzott cseresznye, júniusban viszont a esett a hó. 1741-ben tél nem is volt. Az 1782-es hideg, ke­mény télen pedig több em­ber megfagyott. Idén január 24-én hajnalban Budapesten 6,4 ° C-os hőmérsékletet re­gisztráltak, száz esztendeje nem mértek ilyen meleget. Egész hónapban a meleg na­pok voltak túlsúlyban, az időjárás szeszélyességét te­kintve áprilisra emlékezte­tett a január. Már az ókorban megfi­gyelték, hogy a gyakori idő­járásváltozásra rendkívül ér­zékenyen reagálnak az em­berek. Csökken az ellenálló­képességük, gyakrabban kap­nak fertőzést, bizonyos be­tegségek az átlagosnál sűrűb­ben lépnek fel. Ma azt mondjuk: frontérzékenyek vagyunk. Különösen az eny­hébb, a melegebb időt szen­vedjük meg, a szervezetet túlságosan megterheli a hir­telen átállás, felhasználja az összes energiatartalékát. Vannak, akik nehezebben viselik a gyakori és szélsősé­ges változásokat, különösen a nagyobb városokban élők. Rosszullétekre, görcsös fej­fájásra, fáradtságra panasz­kodnak az emberek. Megfi­gyelték: ilyen napokon gyá­ribbak és súlyosabbak a bal­esetek. nal A kevésbé teherbírók azon­gyógyszerhez nyúlnak, holott betegségről szó sincs. Arra viszont nem gondolnak az enyhülést remélők, hogy senki sem tudja pontosan, mi játszódik le a szervezet­ben az időjárásváltozáskor, tehát lehet, hogy éppen a gyógyszerrel árt magának az ember. Ezért valóban csak végső esetben, kizárólag or­vosi tanácsra és utasítás sze­rint szabad gyógyszert szed­ni. Tapasztalatok szerint a le­vegő egyéb eredetű szennye­zése döntőbb, mint az űrkí­sérletek szennyező hatása. Két elmélet alakult ki. Az egyik szerint, ha a levegő szennyezése így folytatódik, megszaporodik a felhőzet és nem engedi át a Nap sugár­zását, következésképpen le­hűlés várható. A másik fel­fogás szerint az „üvegház­hatás” érvényesül, azaz a megnövekedett felhőzet magába szívott hőt nem su­­­gározza vissza a légkörbe, emiatt felmelegedés várható, s a sarkokon olvadásnak in­dul a jég. Mielőtt bárki pánikba es­ne eme jóslatoktól, leszögez­hetjük: mindkét elmélet tá­mogatói nagyon távoli jövő­re teszik az esetleges felme­legedést, avagy a lehűlést. Pontos, egyértelmű válasz még nincs, csupán teóriák vannak arra, hogy mi az a ma még kevéssé ismert me­chanizmus, amely kiegyensú­lyozza a levegőszennyezés hatását. Mindenesetre annyi bizo­nyos, hogy az időjárásválto­zások kellemetlen következ­ményei kiegyensúlyozott, egészséges életmóddal jelen­tősen enyhíthetők. H. T. Nem mindennapi dologra vállalkozott két győri szakács. Farsangra óriásfánkot­­ sütöttek. A különleges méretű fánk hat kiló lisztből, 40 tojásból és a hozzá tartozó ízesítőből készült ♦ Széchenyi István mun­kásságát bemutató kiállítás nyílt meg Székesfehérváron, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság székházában. A legnagyobb magyar halálá­nak 125. évfordulója alkal­mából tavaly Esztergomban, a Vízügyi Múzeumban nyílt kiállításnak az anyaga lát­ható február 20-ig megye­­székhelyünkön, majd innen Siófokra „vándorol” a tárlat. A hétfői kis hóesés nem okozott fennakadást a közutak forgalmában. Az IKVGV gyenge sózással „takarította le” a város útjait, a hótolók bevetésére egyelőre nem volt szük­ség. Biztonságosan járhatók az országutak is A Kigyulladt pénteken, eddig tisztázatlan okból, a Martinovics utca 25. számú lépcsőház egyik pincereke­szének papírborítású ajtaja. A kihívott tűzoltók eloltot­ták a kezdődő pincetüzet, így a kár jelentéktelen. ♦ Hamarosan újra lesz zöldségboltjuk az óvárosiak­nak. Az elmúlt év szeptem­berében megszüntetett üzlet helyett az újat március 1-én nyitja meg a ZÖLDÉRT az óvárosi mozi mellett felépí­tett 78 négyzetméteres helyi­ségben. ♦ Kátay Antalt, a Fejér Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatóját — a mezőgazda­­sági szakirodalom terjesztése érdekében végzett eredmé­nyes munkája elismeréseként — a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter Kiváló Munkáért kitüntetésben ré­szesítette. A kitüntetést pén­teken Nádudvaron, a mező­­gazdasági könyvhónap or­szágos megnyitóünnepségén nyújtották át. A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága és a vá­rosi tanács lapja. Főszerkesztő: Eördögh Bertalan. Szerkesz­tőség: Dunaújváros, Lenin tér 11. IV. 408. Titkárság, panasz­felvétel: 16-010. Kiadja a Fejér Megyei Lapkiadó Vállalat, Szé­kesfehérvár, Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Kátay Antal igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzletei­ben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) hírlap 1986. február 4., kedd A kertekben és a városszéli erdőkben kinyílt a hóvirág. Tegnap ugyan újra esett a hó, az év első virágai mégis­csak azt hirdetik: hamarosan megérkezik a tavasz! ♦ Ötéves évfordulóját ün­nepli a 26. számú napközi­­otthonoi óvoda. Pais Jó­zsef amatőr festő alkotását ajándékozza az intézmény­nek a Dunai Vasmű házi­nyomdájának Gutenberg szo­cialista brigádja. A jubileu­mi ünnepség február 6-án 17­­ órakor lesz. Februárban 140 forint Tv-előfizetési díj Február 1-től az eddigi ha­vi 60 forintról 80 forintra nőtt a televízió előfizetési díja. Megyénkben, ahol pá­ros hónapokban szokás a dí­jat fizetni, februárban az el­ső két hónapra 140 (60 plusz 80) forintot kell befizetni. Akik már a teljes évi előfi­zetési díjat lerótták, azoknak további 220 forintot kell még fizetniük, akár egy összeg­ben, akár részletekben. Szép hangú gyerekeknek A Móricz Zsigmond Ének- Zenei Általános Iskola az 1986/87-es tanévben két ének-zene tagozatos első osz­tályt indít. A jelentkező gye­rekeket február 11-én és 12- én 14.30 órától 18 óráig hall­gatják meg az énektanárok az iskolában (Úttörő utca 1—3.). A meghallgatás után döntenek a felvételről. Az ének-zene tagozatos osztá­lyokba a város bármelyik körzetéből jelentkezhetnek a gyerekek. (286) Közlekedési balesetek Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezet­te személyautóját péntek reggel Adony és Pusztasza­­bolcs között Boros Ernő pusztaszabolcsi lakos és ko­csijával az árokba borult. Boros könnyebben megsérült, a kár ötezer forint . Figyelmetlenül és nem az útviszonyoknak megfelelő se­bességgel vezette motorke­rékpárját vasárnap reggel Baracson Kaiser István hely­beli lakos és kanyarodás köz­ben nekiütközött egy villany­­oszlopnak. A motoros súlyo­san megsérült. Szabálytalanul kanyaro­dott a 62-es útról a vásár­térre vasárnap délután sze­mélyautójával Kozma Péter budapesti lakos és összeütkö­zött egy osztrák személy­a autóval, amelynek két utasa karambol következtében könnyebben megsérült. A kár 150 ezer forint. A Sinatelepnél, a 6-os úton nem adott elsőbbséget teg­nap reggel egy teherautónak személykocsijával Nagy La­jos sinatelepi lakos. A két jármű összeütközött. Sérülés nem történt, a kár ötezer forint. MOZIMŰSOR DÓZSA FILMSZÍNHÁZ­­ Február 4—5-ig 6 és órakor: Szédülés. Magyarul 8 beszélő, színes, amerikai bűnügyi film. 14 éven aluli­aknak nem ajánlott! III. helyár! Február 4—5-ig 4 órakor: A kétéltű ember. Magyarul beszélő, színes, szovjet ka­landfilm. Február 6-án 4 órakor: Az istenek a fejükre estek. Színes, szinkronizált, bots­­wanai filmvígjáték. III. hely­ár! Február 6—12-ig 6 órakor: A piszkos ügy. Színes, szink­ronizált, amerikai film. II. helyár! Február 6—9-ig 8 órakor: Kéjutazás Las Palmasba. Színes, szinkronizált, svéd filmvígjáték. DÓZSA ,KAMARAMOZI Február 4-én 5 és 7 óra­kor: Egy szobalány naplója. Luis Bunuel-sorozat. Február 6-án 5 és 7 óra­kor: Csillagosok, katonák. Színes, magyar film. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ Február 5—6-ig 6 órakor: Álmodik az állatkert. Ma­gyar film. HANGULAT MO-PRESSZÓ Február 4-én 22.30 órakor: Altatódal nászágyon. Olasz —francia film. Készül a tető A labdajátékcsarnok építői már az acélszerkezetek ös­­­szeszerelésének 90 százaléká­val elkészültek. A lelátók ezekben a napokban kerül­nek a végleges helyükre. A hóesés ugyan hátráltatja a tetőszigetelési munkát, de február 15-ig azt is szeret­nék befejezni. Az oldalfalak burkolatának egyharmada el­készült, ezzel párhuzamosan helyükre kerülnek az ajtók, ablakok is. Ha a víz-, vil­lanyszerelési munkákat is a terveknek megfelelően elvég­zik, akkor még ebben az év­ben birtokukba vehetik a sportolók a játékcsarnokot. Értesítés Értesítjük mindazokat, akik is­merték és szerették, hogy szere­tett édesanyánk, SZIKSZAI MAGDOLNA életének 42. évében elhunyt. Te­metése február 5-én, szerdán 13 órakor lesz a dunaújvárosi te­metőben. Autóbusz indul 12 óra 30 perckor a Fáy András utca 6. számú lépcsőház elől. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (284) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életünk pótolhatatlan része, TÓTH LÁSZLÓ, a Földes Ferenc Dolgozók Isko­lájának volt tanára, 76 éves ko­rában, hosszú betegség után el­hunyt. Drága halottunkat végső nyughelyére 1986. február 5-én, 14 óra 30 perckor kísérjük dunaújvárosi temető ravatalozó­­­jából. Soha nem felejtjük. Táv­iratcím: Tóth Lászlóné, Római körút 40. I. 4. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (285) Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik TORMA ISTVÁN temetésén részt vettek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (282) Ezúton lépcsőház mondunk köszönetet a lakóinak, az ismerő­söknek, munkatársaknak, bará­toknak, hogy drága halottunkat, BARANYI ELEMÉRT utolsó útjára elkísérték és mély fájdalmunkat enyhítették. FELESÉGE, LÁNYA, VEJE (283) Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül, vagy posta­­utalványon, valamint átutalással HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap előfizetési díja 1 hónapra 19,— Ft. A Du­naújvárosi Hírlap és a Fejér Megyei Hírlap kombinált előfize­tési díja 1 hónapra 43,— Ft. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Készült a Fejér Megyei Nyomdaipari Vállalat Dunaújvárosi Telepén. Felelős vezető: Gyenti Pál. HU ISSN 0133—1450 (264001).

Next