Dunaújvárosi Hírlap, 1986. április (31. évfolyam, 26-35. szám)
1986-04-04 / 26. szám
Dunaújvárosért Aligha érhet nagyobb megtiszteltetés egy városi lapot, mint amiben mi részesültünk tegnap: a Hírlap megkapta a Dunaújvárosért emlékplakettet. Jóllehet az újság jelenlegi munkatársai vehették át a rangos elismerést, az emlékplakett elődeinknek, a lap eddigi hét főszerkesztőjének, egykori dolgozóinak is szól. A Dunaújvárosi Hírlap eddigi harminchat éve alatt igyekezett hűen tudósítani városunk életéről, fejlődéséről. A helyi, a dunaújvárosi érdekeket kívántuk képviselni úgy, hogy közben nem feledkeztünk meg a nagyobb, az össztársadalmi érdekekről. Nem mindig sikerült mindent úgy megírnunk, mint ahogy szerettük volna. Értek minket kudarcok, voltak tévedéseink, de azért sikeres volt ez a harminchat esztendő! Sikeres, mert mindmáig érezhetjük azt, ami az egyik legfontosabb egy újság életében: az olvasók bizalmát, szeretetét. Ennek a szeretetnek, érdeklődésnek köszönhető, hogy lapunk január óta már több mint 20 ezer példányban jelenik meg. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! XXXVI. évfolyam, 26. szám ~ 1986. április 4., péntek ~ Ára: 4,80 Ft AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA Új korszak indul Takács Gyula: A szirmok közt kakasszó villog é lüktet a kagylófényű hajnal. Új korszak indul, ím a mestere elindultak szerszámaikkal. A vízmester a könnyű fák között színes mércével botladozva méri a légbe szökkent áradást. Derékig gázol a habokba. A telt vessző, mint görbén fújt üveg fanyar borral koccint az égre. Ezer kádár kering. Sok zöld kötény az ágak szűk hajszálcsövébe. És jönnek mind. Nagy műhelyük köré rózsás falat borít a hajnal. Az almafák közt fürge ötvösök dolgoznak víg szerszámaikkal. Sáfár Orsolya (Barátság úti Ált. Isk. II. o. tan.) rajza Küldöttgyűlés Tanácskoznak a kiszesek A KISZ-szervezetek küldöttei mai tanácskozásukon értékelik az elmúlt két évben végzett munkát. A vasmű kultúrtermében ma reggel nyolc órakor kezdődő küldöttértekezlet napirendjén szerepel a kongresszusi levél vitájának tapasztalatait összegző jelentés megtárgyalása is, valamint a KISZ-bizottság megválasztása. (A küldöttgyűléshez kapcsolódó összeállításunk a lap 5. oldalán olvasható.) Mai számunkból Ünnep és munka (2. oldal) A városért (4. oldal) A siker (6. oldal) Értekezletről értekezletre (7. oldal) A béke éve (8. oldal) Harcunk a fasizmus ellen (8—9. oldal) Hazánk (9. oldal) Lesz Forma—I • Mogyoródon (10. oldal) Koszorúzás és díszünnepség Április negyedike, hazánk felszabadulásának tiszteletére országszerte ünnepi nagygyűléseket, megemlékezéseket, koszorúzási ünnepségeket rendeztek az évfordulón. Állami és társadalmi életünk vezetői mellett koszorúkat és virágokat helyeztek el a hős felszabadítók emlékművein magyarok és hazánkban dolgozó külföldiek, felnőttek és gyerekek egyaránt. Dunaújvárosban, a szovjet hősök óvárosi emlékművénél tegnap délután szovjet és magyar katonák, valamint munkásőrök díszsorfala előtt a megyei és a városi pártbizottság, a városi tanács, a népfront városi elnöksége, a KISZ városi bizottsága, vállalatok, intézmények vezetői, dolgozói, városunkban élő szovjet állampolgárok helyezték el koszorúikat és virágaikat. Este, a Bartók Béla Művelődési Központban rendezett városi díszünnepségen az első sorban foglalt helyet többek között Sziklai Antal, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Gadanecz György, a városi pártbizottság első titkára, Sárosi József, a dunaújvárosi tanács elnöke. Az ünnepség szónoka dr. Varga Lajos, a városi tanács elnökhelyettese volt, aki beszédében méltatta legnagyobb nemzeti ünnepünket. Az ünnepségen kitüntetéseket is átadtak, és köszöntötték azokat, akiket felszabadulásunk évfordulója alkalmából tüntettek ki. (Névsorukat lapunk következő számában közöljük.) Itt adták a „Pro Urbe” plakettet is Zsámbok Elemérnek, Dolezsál Károlynak, Fabó Évának és a Dunaújvárosi Hírlapnak. A lap kitüntetését a kollektíva nevében Eördögh Bertalan főszerkesztő vette át. Az ünnepség a Münnich Ferenc Gimnázium diákjainak műsorával fejeződött be. Elem Klimov, napjaink egyik legjobb szovjet filmrendezőjének alkotása elnyerte 1985-ben moszkvai filmfesztivál nagydíját, a s hazánkban is nagy sikerrel vetítették filmjét. Az alábbiakban részletet közlünk a forgatókönyvből. ... Körös-körül a büntetőszázad katonáinak, verejtékes ábrázata. Rába tekintete. Ordítoznak, rendelkeznek, röhögnek. Az egyik német, fiatal legény, mintha derékban kettétört volna, hasához kap , rosszullét fogja el. Aztán már minden olyan, mintha álomban történne: az autó üvege mögött, nyilván a vezetőfülkében, német nő ül: egyenruhában, tábori sapkában, sötét szemüvegben hússzelettel tetézett vastag szendvicset harapdál és rág, miközben kíváncsian nézeget ki az ablakon. Néhány német sürgölődik a lángoló hombár közelében: röhögnek, pózokba vágják magukat, lökdösik egymást. Egyikük Fljora felé kiált valamit. Fljora körülnéz: kinek kiáltanak? De egy mellette elszaladó másik német már megragadja a gallérját, és odavonszolja azokhoz. Fljora majdnem elesik, botladozva változtatja lábait. Az, aki kiáltott, aki hívta, rögtön lenyomta a fejét, megmarkolta a haját, és fejéhez szorította a pisztolyát. Itt van hát a pisztoly, itt a hatalmas piszkos kézben. Még egy másodperc és halál! Fljora arca halál előtti grimaszba rándul, elmosódik. A német félrecsavarja Fljora fejét, röhög, jókedve van. És Fljora akkor meglátja .. . ... a fényképezőgép kerek lencséjét a szurokfekete esőköpenyes német kezében. Beállítja a gépet, leguggol, és valami utasítást ad. Fliora ráébred, hogy a halálát akarják megörökíteni, kínszenvedését, eltorzult arcát, ahogy a végét várja. És igyekszik megőrizni méltóságát, kihívóan nézni a lencsébe, gyilkosaira, akik aztán nézegetik a felvételt. De alighogy a fotográfus felállt. .. ... a kéz, amely a haját markolta, nyomban félrehajította Fljorát, mint egy fölösleges tárgyat, még fenékbe is rúgta ... ... és ő, holtra váltan, ott találta magát a bőgő marhacsorda áradatában. Egyszer, majd még egyszer teljesen érthetetlen kép villan fel: vénséges vén asszony fekszik egy ágyban. Aztán látjuk: az ágyat futva, röhögve az út szélére viszik, utána a büntetőszázad még egy katonája, az ádámcsutkás géppisztollyal , kisszéket cipel, a széken mindenféle gyógyszeres üvegecskék, tégelyek. Valaki, nyilván jó előre, kivitte már beteg öregasszonyt a kunyhóból, otthagyta a veteményeskertben, most látták meg, találtak rá, s megint ok volt a mulatságra, ilyen módon: — Gyógyulj meg, anya, élj, gyermekeket szülsz meg’! Egy mellékutcában élőkre vadásznak. Két kislány, kamaszlányok, fejüket hátra-hátra fordítva rohannak a veteményeskerten át, útjukat elállva elébük vágnak egyenruhás, felfegyverzett férfiak, nem lőnek, élve akarják elfogni őket. Az egyiket már megragadták, az vergődik, de ledöntik a porba. A másik kislány erre-arra cikázik, őt most oldalkocsis motorkerékpár veszi üldözőbe. Az oldalkocsiban, kitárt karral, egy katona áll, megpróbálja elfogni menekülő áldozatát. A kislány elér egy kútig, futtában beleveti magát. A motorkerékpár erre-arra kanyarodva megáll a kútkáva mellett, a büntetőszázad katonája kiránt egy fekete kézigránátot a derékszíja mellől, és belevágja a kútba. Egyszercsak, váratlanul hatalmas vízoszlop — ennyi víz nem is lehet a kútban — tör fel az ég felé. Mintha az egész a falu felé szökne, és felhőszakadásként özönlene a gépkocsijaikra.. . A büntetőszázad „führer”-je közeledik nyitott személyautón, a makimajom ijedten fészkeli be magát a zubbonya alá, csiklandozza és nevetteti a parancsnokot, aki megsimogatja majommal kitömött mellét... Egy szekéren, a rázúdított cókmók halmai között, élő, vergődő tyúkok füzérével teliaggatva, a büntetőszázad egyik katonája áll, ostorral csépeli a lovat. Az egész kavargás fölé magasodva, lovas németek közelednek. Derékig meztelenek, vizes, ragyogó sisakok a fejükön. Kezükben szuronyokként magasba meredő golyószórók, valaki még vasvillát is markol, középkori lovagok pózában feszítenek, valamint énekelnek. ... Nem tudni, mitől, egyszercsak hullani kezdenek a büntetőszázad katonái, hátrálva, és fájdalomtól eltorzult, vagy a halálban hirtelen megbékélt, emberivé vált arccal. A kis folyó fahídján a páncélozott szállítóosztag gépkocsijai, teherautók dübörögnek. Robbanás rázza meg a hidat. Egy gépkocsi, a katonákkal együtt, a vízbe zuhan. Két karját fölemelve, ott áll az ádámcsutkás, mellén géppisztoly. Valamit kiabál. Fljora veri, lökdösi a teheneket, így ér üldözőjéhez, aki puskáját markolva, át akar törni az övéihez. Eltűnik a tehenek között, a porfelhőben. Felbukkan a személygépkocsi. A büntetőszázad parancsnoka hadonászva vezényelni próbál. Kocsiján fürtökben lógnak a büntetőszázad menedéket kereső katonái, úgy fest az egész, mint Noé bárkája. ... Égnek az autók, ég a felborult személygépkocsi, holttestek, tehénhullák hevernek. Más tehenek, szétbitangolva, már legelészni kezdenek. Az egyik felborult autóban beszorulhatott a jelzőgomb — szakadatlanul dudál. Fljora tétován, erőtlen léptekkel a hang irányába indul. A félig elégett, szakadatlanul dudáló autó mellett, a kialvóban levő keréknek támaszkodva, szakadt egyenruhájú német nő ül (az, aki a húsos szendvicset ette Perehodi- ban). Halott. Mellette a porban tábori táskája hever, minden kihullott belőle: fésű, púderdoboz, szájrúzs, zsebkendő, valami fényképek, vatta és kötözőszer ... Fljora mozdulatlanná dermedve nézi ezt az egészet. — Élsz, Fljora, élsz, élsz! Az emberek nézik a ... .... földön ülő, elfogott katonákat, a büntetőszázad katonáit. És hallgatnak. Mintha csodálkozva néznék őket. Mintha szintén emberek ülnének előttük, ugyanolyan hétköznapiak, mint ők maguk ... Elem Klimov: Jöjj és lásd!