Dunaújvárosi Hírlap, 1988. május (33. évfolyam, 36-44. szám)
1988-05-03 / 36. szám
XXXVIII. évfolyam, 36. szám ~ 1988. május 3., kedd ~ Árp.2,40 Ft AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA Jókedvű ünnep Világszerte megemlékeztek május elsejéről, munkásmozgalom nemzetközi ünnepéről. Hazánk városaiban, községeiben színpompás felvonulásokkal, nagygyűlésekkel, ünnepi rendezvényekkel köszöntötték a 44. szabad május 1-jét. A fővárosban mintegy 1500 ezren vonultak fel a Dózsa György úti díszemelvény előtt, amelyen helyet foglalt Kádár János, az MSZMP főtitkára, Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke. Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke és a politikai élet számos vezetője. Fejér megye városaiban, községeiben ugyancsak megemlékeztek május elsejéről. A megyeszékhelyen dr. Fogarasi Tibor SZMT vezető titkár köszöntötte az ünnep résztvevőit, majd a Dózsa György téri dísztribün előtt vonultak el Székesfehérvár diákjai. Városunkban már az ünnep előtt fellobogózták az utcákat, lakóházakat, az üzemi épületeket. A szokásos színvonalon tett eleget emez ünnepi előkészületnek a BVM, a MOM, a FÉKON, az Alba Volán, a tejüzem, a Junior Cipőgyár, a Dunaújvárosi Vízi Társulat és a Spirál nagyvenyimi üzeme. Dicséret illeti a telephelyi rend és dekoráció miatt a Vörös Csillag Termelőszövetkezet, a VOR, a Dunaújvárosi Vegyesipari Vállalat és a DÉDÁSZ kollektíváját, a ugyanakkor elmarasztalható a papírgyár, a 26-os ÁÉV. DAK, a Szórád Márton úti II-es rendelőintézet, , valamint a Dunaker, a Munkásszövetkezet és egyéb szolgáltató vállalatok városközponton kívüli számos üzlete, egysége. A több mint két órán át tartó május elsejei felvonulás résztvevői ugyancsak kitettek magukért. Külön dicséretet érdemel a Vasvári Pál Általános Iskola tanulóinak az olimpiát köszöntő látványos jelenete, a sportolók felvonulása, az Arabesque tánccsoport, a Vasas táncegyüttes, a munkásszövetkezet modern táncegyüttesének ünnepköszöntő produkciója. A legötletesebb, leglátványosabbak közé sorolható a Dunaújvárosi Víz- és Csatornaművek, a Junior Cipőgyár, a Dunaker, a Dunaújvárosi Sütőipari Vállalat kollektíváinak ünnepi menete, de kiemelésre érdemes még a Bakony FÜSZÉRT, az Alba Volán, a VOR, az egészségügy és több más vállalat, intézmény részvétele is. Megtekintette városunk idei május elsejei felvonulását Barts Oszkárné, az MSZMP Fejér Megyei Bizottságának első titkára, aki benyomásáról a következőket mondotta: — Régen voltam május elsején Dunaújvárosban. Jó érzés volt felfedezni a sok ismerős arcot, a sok színű, vidám menetben, amely tömegek demonstrációja volt a béke, a munka mellett. Hagyomány már, hogy ebben a városban mindig sokan vonulnak fel. A BVM, a MOM, vagy éppen az egészségügy menetét szemlélve az volt az érzésem, szinte mindenki eljött, pedig az egészségügyiek közül sokan lehetnek szolgálatban, mert a munka ott nem állhat meg. A mostani alkalom is válasz, amely eldöntheti azt a vitát, kell-e felvonulást szervezni Dunaújvárosban május elsején. Szerintem amíg a résztvevők igen jókedvvel vonulnak fel, szívesen vannak együtt, addig nem kellene azon vitatkozni, felvonulással, vagy másképpen adjuk meg ennek a nemzetközi ünnepnek a rangját. Kitüntetések a legjobbaknak Városunk vállalatai, üzemei május elseje alkalmából kitüntetési ünnepségen köszöntötték a kiváló munkát végzett kollektíváikat, munkában élenjáró dolgozóakat, s ezeken az ünnepségeken vehették át a vállalatok az elmúlt évi munkájuk alapján kiérdemelt kitüntetéseket is. A Dunai Vasmű tavalyi munkája alapján az Ipari Minisztérium és a vasasszakszervezet Elismerő oklevelét kapta, amelyet dr. Vörös Árpád ipari miniszterhelyettes és Borovszky Ambrus a vasasszakszervezet elnöke adott át dr. Szabó Ferenc vezérigazgatónak. Három gyáregységük, a nagyolvasztó, az acélmű és az üzemfenntartás a kiváló gyáregység, három főosztályuk, az értékesítés, a munkaügyi és a munkavédelmi pedig a kiváló főosztály címet kapta. Tizenöt brigád érdemelte ki a vállalat kiváló brigádja címet. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kaptak: Skoda Béla kokszvegyészet, Szabó Gyula acélmű, Horváth István hengermű, Mucsányi István lemezfeldolgozó, Hosszú Pál energia, Homoki János üzemfenntartás, Szanyi Imre üzemfenntartás, Béhringer József nagyolvasztó, Deményi László szállító, Neveziné Szombathelyi Gizella minőségbiztosítási főmérnökség, Skultéti Andor igazgatóság, Antali Károly igazgatóság, Szabó János üzemfenntartás, Kokas Tibor hengermű, Gácsi László igazgatóság és Marton Imre az igazgatóság dolgozói. A nemzetközi munkaverseny élenjáró dolgozója címet Tolnai Zoltán, a lemezfeldolgozó dolgozója kapta. A Magyar Posztógyár dunaújvárosi fésűsfonodája Kiváló Gyár kitüntetést érdemelte ki. Dr. Zalatnay Ottó vezérigazgató nyújtotta át a kitüntetést Molnár Lajos igazgatónak a vállalati ünnepségen. Kiváló Munkáért kitüntetést kaptak Szemők Józsefné, Fazekas Sándorné és Bogó Lajosné, a fonoda dolgozói. A Vörös Október Férfiruhagyár elmúlt évi munkája alapján az Élüzem kitüntetést kapta, amelyet Dobrotka László vezérigazgató adott át Tassy Sándornak a ruhagyár igazgatójának. A FÉKON Ruházati Vállalat dunaújvárosi üzeme a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének elismerését, a szakszervezet „Eredményes munkáért” zászlóját kapta. A Posta az Élüzem címet érdemelte ki tavalyi munkája alapján, amit a Budapest vidéki Postaigazgatóság vezetője, Szatmári Géza adott át a hivatal vezetőjének, Ámon Jánosnénak. Elnöki dicséretet kapott Telkesi Lászlóné, elnöki elismerést Gavrilette Antalné. Az ünnep alkalmából szakszervezeti mozgalomban a élenjáró aktivistákat, tisztségviselőket is kitüntetésben részesítették. A kitüntetettek névsorát lapunk 3. oldalán közöljük. A Dunai Vasmű kollektívájának munkáját Clismore aktevéllel jutalmazta az Ipari Minisztérium és a vasasszakszervezet. Dr. Vörös Árpád ipari miniszterhelyettes adta át dr. Szabó Ferenc vezérigazgatónak a kitüntetést Kedvező a vasműnek (3. oldal) Régi titkár, új testület Választottak a kiszesek Dunaújváros és környéke KISZ-szervezeteinek képviselői találkoztak szombaton a Dunai Vasmű kultúrtermében, hogy számot adjanak az 1986. április 4-i küldöttértekezlet óta végzett munkájukról, meghatározzák a következő időszak feladatait. Fontos napirendi pontja volt a mostani értekezletnek a KISZ városi bizottsága, illetve e testület titkárának megválasztása. A küldöttek, valamint a társadalmi és politikai szervezetek képviselőinek egybecsengő véleménye szerint rendkívül oldott légkörű, nyílt és eredményes tanácskozásra került sor. Az eseményről szóló tudósítás lapunk ötödik oldalán olvasható. Megjelent a megyei állásfoglalás A kiállás Megjelent a Fejér megyei pártbizottság állásfoglalása a pártértekezlet dokumentumtervezetéről: a testület állásfoglalását a Fejér Megyei Hírlap április 29-i, pénteki száma a harmadik oldalon közli, teljes terjedelmében. Az állásfoglalásban egyebek között szerepel, hogy Fejér megye párttagsága azt kéri az országos pártértekezlettől: döntéseivel teremtse meg politizálás, a kiállás, a cselekvés feltételeit. Erősítse a párttagságnak a szocializmusba vetett hitét. Mozdítsa elő a társadalmi élet demok feltételei ratikusabbá, működőképesebbé tételét, hogy a pártalapszervezetek, pártbizottságok, a tanácsi és társadalmi szervezetek, a gazdálkodó egységek a legjobb hatékonysággal végezhessék munkájukat. Fejér megye kommunistái készek a közösen kialakított és vállalat úton végigmenni, bármilyen nehéznek ígérkezik is az. Bízunk abban, hogy a szocializmus megújításában minden becsületes, nemzetét, hazáját szerető ember szövetségesünk lesz — hangsúlyozza az állásfoglalás.