Dunaújvárosi Hírlap, 1988. november (33. évfolyam, 88-96. szám)

1988-11-11 / 91. szám

A hét nyerőszámai: 24, 27, 49, 52, 80 Behozzák a lemaradást Floppy, mérleg, óra Egymilliárd forintos ter­melési érték előállítása a cél a MOM Dunaújvárosi Gyá­rában erre az évre. Mindez azt jelenti, hogy harmincezer minifloppyt, tizenkétezer nyolccollos floppyt, egymil­lió darab személy- és ötven­ezer konyhai mérleget, va­lamint négyszázezer darab közhasznú órát kell­­„előállí­taniuk” december 31-ig. Kü­lönböző kooperációs és anyagellátási problémák, az importalkatrészek beszerzé­sének nehézségei miatt azon­­ban akadozott az évközi ter­melés, ezért most többlet­­munkával pótolják a lema­radást. Még tízezer darab nyolccollos floppyt, 250 ezer darab mérleget és ötvenezer órát kell gyártaniuk az év végéig. Közben már folynak a jövő évi terv előkészüle­tei is. A hagyományos ter­mékek előállítása mellett nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a tőkésexport bő­vítésére, ezért kooperációs tárgyalásokat folytatnak a nyugatnémet Wehrle óra­gyárral. Az idén másodszor Bérfejlesztés a mozgóbérből Ebben az évben már má­sodik alkalommal emelték dolgozóik — fizikai és nem fizikai állományúakét egya­ránt — alapbérét 10 száza­lékkal a 26-os építőipari vál­lalatnál. Az alapbérfejlesz­téseket az éves mozgóbér terhére végezték, az első ütemben április végétől, il­letve május elsejétől, most pedig október elsejétől. A mostani alapbérfejlesztést a vállalati eredmény alakulá­sától tették függővé tavas­­­szal a 26-osok gazdasági ve­zetői és társadalmi szerve­zetei. Köszönet a munkáért A nagy októberi szocia­lista forradalom győzelmének 71. évfordulója tiszteletére szervezett ünnepséget szer­dán a városi KISZ-bizottság és a városi úttörőelnökség. A hagyományokhoz híven ezúttal köszöntötték a moz­galmi évben kiemelkedő munkát végzett úttörő- és ifivezetőket, KISZ-aktívákat. Az ünnepségen a KISZ városi bizottsága nevében Kapás Zsolt titkár köszönetet mon­dott a városi televízió kol­lektívájának és a Dunaújvá­rosi Hírlap szerkesztőségé­nek az ifjúsági szövetségért végzett munkájáért. Cs. Fe­kete Györgyi és Munkácsi Imre, lapunk munkatársai tárgyjutalmat vehettek át. . Összeütközött tegnap reggel a Komócsin ligetben egy Wartburg személyautó az MHSZ egyik oktatókocsi­jával. A személyi sérüléssel nem járó balesetet T. Nán­dor, a Wartburg vezetője okozta azzal, hogy áttért az út bal oldalára. A két kocsi­ban 25 ezer forint kár kelet­kezett. ♦ Történelmi játszóházat rendez a Bartók Béla Mű­velődési Központ november 17-én „Várak és lovagok” címmel a mezőfalvi művelő­dési házban. Utolsó csepp Mindig olyan kicsin múlik ... Hogy a beteg szívműtéte sikerül, helyre­áll a keringés, megindul az élet. Hogy egy várat­lan, az elgyötört testet felkészületlenül érő trom­bózis véget vet minden­nek. Mindig olyan kicsin múlik, hogy okos, megal­kuvás nélküli kompro­misszumot kötünk-e vagy felrúgjuk az emberi tü­relem, a józan ész min­den korlátját. Mindig olyan kicsin múlik, hogy barátot szer­zünk, vagy ellenséget, mit hallottam vala­hogy kiről, mit tudnak rólam, hogy amiatt nem nyújtok kezet, vagy nem nyújta­nak kezet. Mindig olyan kicsin múlik, hogy az a kicsi a helyén legyen, amitől tal­pon maradhatunk ... Mindig olyan kicsin múlik, hogy a kicsi kicsi marad-e, hogy ne az le­gyen az utolsó, a kicsor­duló csepp, hogy ne nő­jön a világot jelentő utolsó szalmaszállá. Mindig csak olyan ki­csin múlik ... Munkácsi Imre ♦ A külföldi csereüdülé­sek előkészítése, az együtt­működési szerződések meg­kötése, megújítása napjaink­ban folyik a vasműben, összesen nyolc külföldi társ­­vállalattal szándékozik a Dunai Vasmű szerződést kötni a következő szezonra. ♦ Kulturális együttműkö­dési szerződést írtak alá az elmúlt hét végén a mezőfal­vi kiszesek a csehszlovákiai Strekovban. A község ifjú­sági szervezetével kötött együttműködés szép példája a két ország közti kulturális kapcsolatok elmélyítésének. Felújítják a Dunai Vasmű megbízásából a Papírgyári úton a vasúti hidat. A KONKRÉT Kisszövetkezet november 30-ig fejezi be a munkálatokat, addig jelzőlámpákkal irányítják a közlekedést + LAPUNK legközelebbi száma november 11-én, pénte­ken jelenik meg a szokásos nyolc oldal terjedelemben. A takarékossági világnap (október 31.) első Fejér me­gyei újszülöttje az idén Sütő Irén. Édesanyjának, Sütőné Gálfy Irénnek, aki a Dunaújvárosi Vízi Társulat földmérő üzem­mérnöke, ebből az alkalom­ból ötezer forint összegű nyeremény-takarékbetét­könyvet és egy csokor virá­got adtak át az OTP mun­katársai a kórház szülészeti osztályán ♦ öt héten keresztül egy­­egynapos továbbképzésen vesznek részt a HVDSZ tisztségviselői. A kihelyezett tanfolyamot a HVDSZ me­gyei titkársága városunkban, a vízmű tanácstermében tartja, ahol az ágazathoz tartozó megyei vállalatok bizalmijai, főbizalmijai és szakszervezeti bizottsági tag­jai a mozgalom megújulási lehetőségeiről kapnak tájé­koztatást. Újabb látnivalóval gazdagodott Székesfehérvár épülő szabadtéri múzeuma, a rácvárosi skanzen. Az egyik felújított másfél évszá­zados portán megnyílt állandó kiállítás a városrész sajátos lakáskultúrájával - egy szoba- és konyhabelsővel - valamint a népi kultúra, a céhek és az iparosok emlékeivel ismerteti meg a látogatókat (MTI-fotó: Kabáczy Szilárd) EXPRESS tehertaxi­ 1—22 tonnáig. Autódaru, szippan­tókocsi. Telefon: 13-295. (7049) HOTEL-TAXI. Személy- és teherfuvarozás éjjel-nap­pal. Telefon: 18-171. CB­­AM 10. (7048) A KIOSZ Alapszervezet Dunaújváros 1988. november 19-én 19 órai kezdettel IPA­­ROSBÁL-t tart az Arany Csillag Szálloda Éttermében, melyre szeretettel várjuk a kisiparosokat és családtagja­ikat. Jegyek az alapszervezet­nél igényelhetők 1988. no­vember 14-ig. (7047) TAPÉTÁK és festékek a kertvárosi tapétaszaküzlet­­ben. Cím: Czövekné Tóth Ilona, Széna sor 8. (7046) A DELTA Fuvarszervező Iroda új néven és telefon­számon várja kedves ügyfe­leinek hívását: MOBIL Kis­szövetkezet Fuvarszervező Iroda. Telefon: 17-473, CB: AM 4. i A városi televízió legköze­lebb november 10-én, csü­törtökön 18 órakor jelentke­zik műsorával. 18.00: Híradó; 18.15: Tudó­sítás a megyei KISZ-fórum­­ról; 18.30: A közterületek rendje. A stúdió vendége a közterület-felügyelet vezető­je. (Az adásban először je­lentkeznek a Riporter keres­tetik vetélkedő résztvevői). 19.15: Arcok (mini portrék); 19.30: Sport (foci, paraolim­­pia, kézilabda, karate). A közterületek rendjével kapcsolatban várják a nézők leveleit (Pf.: 233), adás alatt a stúdió a 18-548-as és a 18-033-as telefonszámon hív­ható. DUNAÚJVÁROSI '‘«'tEVIX'0 Boltok ünnepi nyitva tartása November 5-én (szomba­ton) valamennyi élelmiszer­­bolt és a piac 14 óráig, az ennél később záró üzletek a szombati nyitva tartási rend­jük szerint üzemelnek. A ru­házati és iparcikküzletek, valamint a vendéglátó egy­ségek a dohány-, édesség- és virágboltok szombati nyit­va tartási rendjük szerint üzemelnek. November 6-án (vasárnap) a vendéglátó egységek, a do­hány-, édesség- és virágbol­tok, valamint a vasárnap egyébként nyitva tartó élel­miszerboltok vasárnapi nyit­va tartást alkalmaznak. Min­den más üzlet, áruház zárva tart, a kijelölt vendéglátóhe­lyek tejet, kenyeret, péksüte­ményt árusítanak. November 7-én (hétfőn): a dohány-, édesség- és virág­boltok, a vendéglátóhelyek vasárnapi nyitva tartási ren­det alkalmaznak, minden más üzlet, áruház zárva tart. A kijelölt vendéglátó egységek tejet, kenyeret, pék­süteményt árusítanak. ♦ Megérkezett a két da­rab IBM 4361-es számítógép szállítási engedélye, így az utolsó akadálya is elhárult a vasmű és az amerikai vál­lalat közötti adásvétel lebo­nyolításának. Remélhetően még ez év decemberében megérkezik az egyik számí­tógép a nagyvállalathoz. ♦ Bezárt a kőtár. A ró­mai kori kövek és falmarad­ványok április elsejéig nem láthatók. Az Intercisa Mú­zeum dolgozói fedett lapidá­­rium hiányában műanyag fóliával takarják be, így próbálják megvédeni az idő­járás téli viszontagságaitól az értékes leleteket. ♦ A bodajki nyári gyer­­mekvezető-képző tábor részt­vevői találkoznak holnap 9 órakor az MMK-ban. A kez­dő őrsvezetők és rajtitkárok volt táborvezetőikkel beszél­getnek arról, hogyan tudják a képzésen tanultakat úttörő­munkájukban hasznosítani. ISMÉT Tropical tombola! Az egyiptomi utazás nyer­tese nem jelentkezett, ezért a fődíj sorsolását 1988. no­vember 5-én megismételjük. Várjuk kedves Vendégein­ket. HungarHotels, Kiscsillag Söröző. (7151) „TEMPÓ-TAXI!” 16-627, 17-512-es telefonon. (7152) DÓZSA FILMSZÍNHÁZ November 4—6-án 4 óra­kor: Riki-tiki-tévi. Színes, szinkronizált, szovjet—indiai gyermekfilm. November 4—9-én 6 és 8 órakor : A kis szemtanú. Szí­nes, szinkronizált, amerikai bűnügyi kalandfilm. Kiemelt I. helyár! November 7—9-én 4 óra­kor: ’53 hideg nyara. Szí­nes, szovjet film. November 10-én 4 órakor: Kicsi kocsi Monte Carló­ba megy. Színes, szinkroni­zált, amerikai filmvígjáték. Kiemelt I. helyár! November 10-én 6 és 8 órakor: Zsoldoskatona. Szí­nes, szinkronizált, olasz ka­­landfilmvígjáték. Kiemelt II. helyár! DÓZSA KAMARAMOZI November 4—5-én 5 és 7 órakor: Jó reggelt Babilónia! Színes, szinkronizált, olasz— francia—amerikai film. November 7—8-án 5 és 7 órakor: Csóró. Olasz film. November 10-én 5 és órakor: A komisszár. Szovjet 7 film. DÓZSA VIDEOMOZI November 4—6-án fél 4, fél 6, fél 8 órakor: Az utolsó számlát te fizeted. Szí­nes, olasz westernfilm. November 7—8-án fél 6, fél 8 órakor: S. O. S. Titanic. Színes, amerikai katasztrófa­film. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ November 5—6-án 6 óra­kor: Hannah és nővérei. Amerikai film. 14 éven fe­lülieknek. November 7-én 6 órakor: Kislány a városból. Szovjet film. November 8-án 6 órakor: Szárnyas fejvadász. Ameri­kai film. Kiemelt II. helyár! 16 éven felülieknek. 1988. november 4. péntek Ez a lyuk nem lyuk Felszállok az autóbuszra, szépen elhelyezem jegyemet a lyukasztógépben, azután annak rendje és módja sze­rint lyukasztok . . . Azaz, csak lyukasztanék, ám vala­mi fémes csikorgás szakad ki az újnak éppen nem ne­vezhető „automatából”/ Ja kérem, még mindig vannak, akik összekeverik a jegyke­zelő gépet az aprópénzváltó­val és a flipperrel. Az autóbuszban persze úgy állunk, akár az egymáshoz préselt heringek. „Hoppá! És mi van, ha jön az ellenőr? Ha törik, ha sza­kad, nekem kell!” — merül lyukasztanom föl bennem a száznégy forintos utazási költség veszélyének gondola­ta. Megismétlem az előző mű­veletet, ám a helyzet mit sem változott, csupán annyiban, hogy a körülöttem állók ar­cán megjelenő gúnyos mo­soly erősíti meg bennem: „Nincs menekvés! Ez a gép már reggel óta nem lyukaszt, én pedig kedves uram hiá­ba is bosszankodik, ha jön az ellenőr. Úgy fog fizetni, mint a katonatiszt.” Mit mondjak? A mosoly le­fagyott arcomról. Szelíden ki­húztam a gépből jegyemet, majd a következő megálló­ban leszállok. Nagyot lélegez­tem: „Megúsztam.” No, majd jön a következő busz. S te jó ég? Ha a lyu­kasztó ott is . . . — Hé! Taxi, taxi . . .! - P1 - V Értesítés Mély fájdalommal és megren­düléssel tudatjuk mindazokkal, akik szerették, tisztelték és is­merték, hogy BARACSKAY SÁNDORNÉ született Soós Zsuzsanna, ham­­vasztás utáni búcsúztatása 1988. november 4-én 13.30 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (7156) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS GYÖRGY a papírgyár dolgozója, életének 56. évében váratlanul elhunyt. Temetése 1988. november 10-én 14.30 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (7155) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy takács László életének 78. évében súlyos be­tegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 1988. novem­ber 8-án 13 órakor lesz a duna­újvárosi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (7153) Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak barátoknak, isme­rősöknek, a lépcsőház lakóinak, akik a szeretett férj, édesapa PECSENKA ISTVÁN hamvasztás utáni búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (7154) A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága és a városi tanács lapja. Főszerkesztő: Eördögh Bertalan. Szerkesztőség: Dunaújváros, Lenin tér 1. IV. 408. Titkárság, panaszfelvétel: 16-010. Kiadja a Fejér Megyei Lapkiadó Vállalat, Székesfehérvár, Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Dr. Aradi Jánosné igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII. Lehel u. 10/a-1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap előfizetési díja 1 hónapra 19,- Ft. A Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér Megyei Hírlap kombinált előfizetési díja 1 hónapra 43,- Ft. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vörösmarty Nyomda: Felelős vezető: Papp Károly, igazgató. HU ISSN 0133-1450 (284001).

Next